Új Néplap, 2013. május (24. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-13 / 110. szám

16 2013. MÁJUS 13.. HÉTFŐ SPORT Erem nélkül maradtak. Gyenesei Leila (Képünkön) - a három magyar döntős közül a legjobb eredményt elérve - negyedik helyen végzett a Trigranit öttusa Világkupa-versenyen, Budapesten. Csapattársai közül Földházi Zsófia 11., Cseh Krisztina 23. lett. Győzött az ukrán Hanna Burjak. HUNGARY Szerdán Egerben indul a póloscsata a bajnoki aranyéremért Minden kezdődhet elölről kosárlabda Semmi sem jött össze Pakson az Olaj csapatának VÍZILABDA A Szolnoki Dó- zsa-Közgép csapata az elő­döntő mindkét mérkőzését megnyerte az alapszakasz­győztes Szeged ellen, és ezzel bejutott a bajnoki döntőbe. Az ellenfél az Eger együttese lesz, amely a címvédő Vasast verte szintén két mérkőzésen. A három győzelemig tartó finálé szerdán 18 órakor kez­dődik Egerben, erre ingyenes szurkolói buszokat indít a klub, a járművek 15 órakor startolnak a Pelikán Szálló parkolójából. Szurkolóknak csak meccsbelépőket kell megváltaniuk. A következő találkozót szombaton 16.15 órakor játsszák az immár sátornélküli tiszaligeti uszo­dában. A harmadik mérkőzés is Egerben lesz jövő kedden. Ha kell, további mecccsnapok május 24. (Szolnok) és május 26. (Eger). ■ V. CS. V TOTÓ A totó 19/2. heti eredményei: 1. Bayern M.-Augsburg 3-0 1 2. Leverkusen-Hannover 3-1 1 3. Schalke—Stuttgart 1-2 2 4. Mainz-Mönchengladbach 2-4 2 5. Hoffenheim-Hamburg 1-4 2 6. Wolfsburg-Dortmund 3-3 * 7. Bremen-E. Frankfurt 1-1 X 8. Manchester C.-Wigan 0-1 2 9. Lazio-Sampdoria 2-0 1 10. Juventus—Cagliari 1-1 X 11. Napoli-Siena 2-1 1 12. AC Milan-AS Roma lapzárta után 13. Atl. Madrid-Barcelona lapzárta után | Plusz egy mérkőzés í 14. Lyon-Paris SG lapzárta után i_________________ HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. Tel.: 56/419-011. Nyitva mindennap 8-21-ig Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva hétköznap: 9-17-ig www.cornergroup.hu .0 Nemzetközi, azonnali | készpénzátutalás a világ bármely pontjára euróbán! Közületeket is kiszolgálunk! Befektetési aranyértékesítés. Az elődöntő második mécs­esén magabiztosan nyert az ASE az enerváltan játszó Olaj ellen. Varga Csaba Atomerőmű SE-Szolnoki Olaj 72-63 (21-19, 23-11, 20-14, 8-19) Paks 800 néző. Vezette: Vígh P., Papp R, Ádám J. ATOMERŐMŰ SE: WILLIAMS 20/12, LEVY 16, VOJVODA 11/3, Körtélyesi 5/3, Tóth Á. 4. Csere: Kovács Á. 5/3, IDLET 8, Kámán 3/3, Kerpel-Fronius, EUingsfeld, Illés. Vezetőedző: Schmidt Béla. SZOLNOK: Florence 6, Seho- vics 6, Horváth Á. 7/3, Bell 8/3, Báder 8. Csere: Simon B. 8/3, Gay 3/3, Németh I. 3, SZABÓ M. 12, Fodor M., Markovics 2. Vezetőedző: Nenad Ascserics. Edző: Drágán Alekszics. Az eredmény alakulása. 4. perc: 5-8. 8. p.: 19-12.16. p.: 36- 23. 18. p.: 36-28. 23. p.: 52-34. 27. p.: 54-41. 35. p.: 72-46. Az egyik fél harmadik győzel­méig tartó párharc állása: 1-1 A feldobás előtt Mokos Gá­borra, a MAFC és az Atom­erőmű SE egykori, válogatott játékosára emlékeztek, aki a napokban 48 évesen hunyt el. Az elején felváltva vezettek a felek, aztán az amerikai Levy révén termelték a pontokat a ha­zaiak és vezettek 19-12-re. Jókor jött Gay hárompontosa, majd Szabó Miklós duplázott, így a féüdő végére 21-19-re zárkózott fel az Olaj. Bizony kevesen gon­dolták, hogy ekkor volt utoljára szoros a mérkőzés állása. Sajnos a továbbiakban sokkal jobb volt a Paks a címvédőnél, a hazaiak két amerikai játékosa Williams és Levy tarthatatlannak bizonyult, és szórták a pontokat. A szolno­ki játékosok sem védekezésben, sem támadásban nem lelték a ritmust, a palánkok alól és kívül­ről is nagyon rosszul dobtak. így nem csoda, hogy 14 pontos hazai előnnyel zárult az első féüdő. A térfélcsere után sem válto­zott a játék képe, a Duna-par­Az Olaj egyik húzóembere, Báder Márton, de Pakson neki sem ment a játék, kedden lehet javítani tiak amerikai játékosai sorra szerezték a pontjaikat, a ven­dégek asszisztálása mellett. Ráadásul Horváth Ákos meg­sérült, combizomhúzódást szenvedett és már nem jöhetett vissza a hátvéd a pályára. El­lenben tovább szárnyalt a hazai legénység, Kovács Ákos triplá­Báder Márton sorra kapja a mérkőzés előtt Báder Márt­ont köszöntötték, aki a Sport Klub televízió és a bbl.hu kö­zös játékán április hónap leg­jobb játékosának bizonyult. Ezt megelőzve a szolnoki játé­kos tarolt az Eurobasket.com portál díjátadóján - írja az nso.hu. A Szolnoki Olaj ma­gyar válogatott kosárlabdázó­ját választották meg ugyanis a jával már 20 pontra hízott az ASE előnye. A záró játékrész 64-44-es áüásról indult, Báder két duplával is beköszönt, de ezután ismét ha­zaiak percei következtek Vojvodá- ék tovább termelték a pontokat Az utolsó öt perc előtt úgy tűnt, hogy kiütéses vereséget szenved az Olaj, 7 hiszen már 72-46-ra is vezettek ... 1 .... .............................................. az elismeréseket 2012-2013-as EuroChallenge- sorozat legjobb centerének, továbbá beszavazták a legjobb ötösbe, és ott van a szakértők által a legjobb európai játéko­sokból összeállított ötösben is. Az évad MVP-je (és egyben a legjobb légiósa) a Paris-Leval- lois sztárja, Sean May lett a szakemberek szavazatai lap­ján. a piros-kékek. A szolnoki gárda azonban összekapta magát, és egy 17-0-s rohammal szépített az állá­son , ületve a végeredményen, de a paksiak magabiztos győzelmét már nem tudták befolyásolni. Ez­zel 1-1-re alakult a három győze­lemig tartó párharc. A következő mérkőzést kedden este hét órakor játsszák a Tiszaligetben. Schmidt Béla: - Minden ösz- szejött ezen a találkozón. Sok­kal motiváltabban játszottunk ellenfelünknél, a Szolnok kon­centrációs hiányát kihasználva meg tudtunk lépni és maga­biztos győzelmet aratni. Most egy-egy, előre nézünk! Nenad Ascerics: - Csak a me­zünk színéről ismertem fel csa­patomat... Elemezni fogjuk ezt a mérkőzést, a párharc további részében sokkal keményebben kell fellépnünk. Ezüstérmes lett a Szabó-Szilvásy duó A magyar válogatott össze­sen tizennyolc érmet - hat aranyat, nyolc ezüstöt és négy bronzot - gyűjtött a vasárnap zárult szegedi kajak-kenu Világkupa-ver­senyen, amely a nemzet­közi szövetség idei Vk-so- rozatának első állomása volt. A szombati négy-négy első és második, illetve két harmadik után vasárnap délelőtt újabb három máso­dik és egy harmadik helyet szereztek a házigazdák, majd a délutáni program után további négy egység állhatott a dobogóra. A Szolnoki Mezőgép soraiból a Szabó Petra-Szilvásy Nó­ra páros 1000 méteren a második, míg 200 méteren a nyolcadik helyen végzett. Továbbá 500 méteren is érdekelt volt Szabó Petra, aki a magyar B válogatott tagjaként a 9. helyezett né­gyesben lapátolt. Godó és Molnár a dobogó tetején nem született meglepetés a birkózók szabadfogású férfi és női országos bajnok­ságán, melyet Kecskeméten rendeztek szombaton. A fér­fiaknál 60 kg-ban az abonyi Molnár József, míg a nőknél a 67 kg-ba a szajoli szárma­zású, de a Vasas színeiben versenyző Godó Kitti dia­dalmaskodott. Öt bronz jutott a magyar együttesnek TÖRÖKORSZÁG VÉGZETT az élen a budapesti karate Európa-bajnokság érem­táblázatán a szombat-vasár­napi helyosztókon gyűjtött négy arannyal, két ezüsttel és négy bronzzal.A franci­ák összteljesítménye (4, 2, 1) nem sokkal maradt el a győztesétől. Magyarország a tabella 15. helyét szerezte meg öt bronzérmével, ez a hazai karatesport történe­tének eddigi legsikeresebb Eb-mérlege. Több ezren ünnepelték a lányokat kézilabda Felértek a csúcsra, megnyerték a Bajnokok Ligáját a győriek Alonso hazai pályán leelőzte a mezőnyt Megnyerte a női kézilabda Bajnokok Ligája 2012/13-as kiírását - és ezzel története első nemzetközi kupadiadalát aratta - a Győri Audi ETO KC, miután a döntő veszprémi visz- szavágóján is legyőzte a norvég Larvik csapatát. Az ETO-nak ez volt a nyolcadik fináléja az eu­rópai porondon, az előző hetet (BL: 2009, 2012 - EHF Kupa: 1999, 2002, 2004, 2005, KEK: 2006) elveszítette. A szombati találkozón a Győr norvég kapu­sa, Katrine Lunde védéseivel tartást adott csapatának, amely 23-22-re nyert, összesítésben pedig 47-43-mal bizonyult jobbnak. A BL gólkirálynője a középdöntőig jutott FTC-Rail Cargo Hungáriát erősítő Tömö­ri Zsuzsanna lett 95 találattal. Szombaton este csaknem öt­ezer szurkoló köszöntötte Győr­ben a Bajnokok Ligája-győztes csapatot. A játékosok a főtá­mogató révén nyitott tetejű autókkal érkeztek a városháza előtt felállított színpadhoz, az elsőben Ambros Martin veze­tőedző mellett Görbicz Anita csapatkapitány és Kelecsényi Ernő klubelnök utazott a trófe­ával. A csapat megénekeltette a közönséget, amelyet az elere­dő eső sem tántorított el, sőt a „Boldog születésnapot” kezde­tű köszöntőt is elénekelte Gör­bicz Anitának, aki hétfőn tölti be 30. életévét. ■ Görbicz Anita (iabdával) csúcsformában játszott a fináléban autósport A kétszeres világ­bajnok Fernando Alonso, a Fer­rari pilótája nyerte a vasárnapi Forma-l-es Spanyol Nagydíjat hazai közönsége előtt. Az övie­déi születésű - idei második és pályafutása 32. futamgyőzel­mét arató -, 31 éves verseny­ző mögött Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ért célba a második helyen, ezzel négy pontra megközelítette az ezút­tal negyedikként záró, címvé­dő és az összetettben továbbra is az élen álló német Sebastian Vettelt (Red Bull). A harmadik helyen Alonso csapattársa, a brazil Felipe Mássá végzett a óó körös viadalon. Alonso ez­zel megelőzte az örökranglis­tán a brit Nigel Mansellt. A re­kordot a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacher tartja a beérhetetlennek tűnő 91 diadallal. Az élcsoport állása, pilóták: 1. Sebastian Vettel 89 pont, 2. Ki­mi Räikkönen 85, 3. Fernando Alonso 72, 4. Lewis Hamilton 50,5. Felipe Massa 45,6. Mark Webber 42,7. Romain Grosjean 26, 8. Paul di Resta 26,9. Nico Rosberg 22, 10. Jenson Button 17. Csapatok: 1. Red Bull-Re- nault 131, 2. Ferrari 117, 3. Lo- tus-Renault 111, 4. Mercedes 72, 5. Force India-Mercedes 32, 6. McLaren-Mercedes 29, 7. Toro Rosso-Ferrari 8, 8. Sau- ber-Ferrari 5 pont. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom