Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-08 / 81. szám
16 2013. ÁPRILIS 8., HÉTFŐ Jakabos duplázott. A csütörtöki (200 m vegyesen) szerzett aranyérme után újabb elsőségnek örülhetett Jakabos Zsuzsanna az eindhoveni nemzetközi úszóversenyen. A pécsi hölgy, aki a londoni olimpián hetedik lett 200 pillangón, a holland városban elsőként ért célba. Szolnoki siker a megyei rangadón kosárlabda Nagy küzdelemben verte a jól játszó jászberényi vetélytársát az Olaj Az Olaj amerikai irányítója, James Florance (labdával) 20 pontjával és öt gólpasszával csapata legeredményesebb emberének bizonyult Kolonics Györgyre, az olimpiai bajnok versenyzőre emlékeznek kiállítás „Kolonics, a Sportlegenda” címmel vándorkiállítás nyílt a tragikus hirtelenséggel elhunyt olimpiai, világbajnok és Európa-bajnok kenusnak, Kolonics Györgynek állítva emléket. Többek közt a legrangosabb nemzetközi versenyeken szerzett érmeit, hajóit, evezőlapátját láthatja a nagyközönség az egész sportkarrierjét felölelő tárlaton. Emellett a rendező, Kolonics György Alapítvány a kenu sportágat is bemutatja és igyekszik is népszerűsíteni. A kiállítás május 20-áig tekinthető meg a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeum dísztermében. ■ TOTÓ A totó 14/2. heti eredményei: . 1. E. Frankfurt-Bayern München 0-1 2 2. Bremen-Schalke 0-2 2 3. Leverkusen-Wolfsburg 1-1 x 4. Dortmund-Augsburg 4-2 1 5. Mönchengladbach-Fürth 1-0 1 6. Hamburg-Freiburg 0-1 2 7. Nürnberg-Mainz 2-1 1 8. Hannover-VfB Stuttgart 0-0 x 9. Juventus-Pescara 2-1 1 10. Bologna-Torino 2-2 x 11. Fiorentina-Milan 2-2 x 12. Udinese-Chievo 3-1 1 13. Napoli-Genoa lapzárta után Plusz egy mérkőzés 14. Internazionale-Atalanta lapzárta után HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. | Tel.: 56/419-011. Nyitva mindennap 8-21-ig Szolnok, Szapáry utca 23. Tel.: 56/510-271. Nyitva hétköznap: 9-17-ig www.cornergroup.hu b Nemzetközi, azonnali § készpénzátutalás a világ bármely pontjára euróbán! Közületeket is kiszolgálunk! Befektetési aranyértékesítés. A középszakasz 6. fordulójában az Olaj végig szoros, nagy csatában hét ponttal nyert megyei riválisa, a Jászberény ellen. Varga Csaba A vendégek egy győzelemmel és négy vereséggel a tarsolyukban és szép számú szurkolóhaddal együtt érkeztek a Tiszaligetbe. Soraikból a bajnoki meccseken rendre jó teljeítményt nyújtó Miljan Rakics hiányzott, mivel most a külföldiek közül az irányítót pihentette Földi Sándor edző.- Kivettük a karmestert a szimfonikus zenekarból - indokolta döntését Földi Sándor.- Most Dejan Mladenovicsra = és Szabó Petire hárul majd az | irányító szerepe. Bízom benne, hogy meg tudják oldani feladatot - tette hozzá - és nagy erőbedobásra fogjuk kényszeríteni a címvédő Olajt. A vendéglátóknál a rutinos center, Báder Márton már könnyített edzéseket végez, de játékáról még nem lehetett szó. Mellette a légióskorlátozás miatt ezúttal a montenegrói Sead Sehovics maradt ki a csapatból. A mérkőzés előtt a Sport Klub televízió és a BB1 képviseletében köszöntötték Rastko Dramicsanint a jászberényiek centerét, aki az elmúlt hónap legjobb játékosának bizonyult a közönségszavazatok alapján. Szolnoki Olaj KK-TOP COP Security Jászberény 71-64 (19-13,19-16,20-19,13-16) Tiszaligeti Sportcsarnok, 1258 néző. Vezette: Papp R, Ádám J., Király L. SZOLNOKI OLAJ KK: Simon B., Horváth Á. 5/3, Kalve 6, Gay 4, SZABÓ M. 17. Csere: FLO RENCE 22/6, Trepák 4, Bell 4, Németh I. 3/3, Markovics L, 4, Fodor M. 2. Vezetőedző: Nenad Ascserics. Edző: Drágán Alek- szics, Kmézics Zorán. JÁSZBERÉNY: Mladenovics 3/3, SOÓS G. 22/9, M. MARKOVICS 7, DRAMICSANIN 17/9, Djikanovics 10. Csere: Horti 1, Török R. 1, Szabó P. 3, Molnár B., Szögi. Vezetőedző: Földi Sándor. Edző: Horváth Balázs. Az eredmény alakulása. 4. perc: 4-8, 8. p.: 14-10.14. p.: 27-17.18. p.: 36-27.24. p.: 42-38, 28. p.: 56- 43,35. p.: 63-60,38. p.: 67-60. Statisztika Mezőnybeli ' dobószázalék: 32/58 55%, ill. 21/62 34%. Büntetők dobószázaléka: 3/7 43%, ill. 15/28 54%. Lepattanók: 32, ill. 42. Legtöbb lepattanó: Szabó M. 8, ill. M. Markovics 12. Legtöbb gólpassz: Simon B., Florance 5-5, ill. Markovics NaA magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Elnöksége minapi ülésén az eddigi ügyvezető igazgatót, megbízott főtitkárt, Bodnár Pétert nevezte ki az MKOSZ új főtitkárának. Az elnökség meghallgatta a női és a férfi szövetségi kapitányt, elfogadta a szakmai stábok ösz- szetételét és az idei tervezett programokat. gyón bekezdtek a vendégek, Savó Djikanovics és Rastko Dramicsanin pontjaival alig négy perc alatt 8-0-ra vezettek. Nenad Ascserics edző időkérése után éledt az Olaj, Szabó Miklós és Brandon Gay is rendre betalált, így a hazaiak vették át a vezetést. A folytatásban szép lassan kiegyenesedtek a sorok az Olajnál, Simon Balázsék sorra védekez- ték ki a herényi akciókat és úgy tűnt, hogy állva hagyják vendégeiket. Már 12 pont is volt az Olaj előnye, a kék-fehérek azonban nem adták fel és légiósaik révén a szolnokiak Női válogatott stáb: szövetségi kapitány: Farkas Sándor, edzők: Iványi Dalma, Kocsis Boglárka, Tuboly József, Jakab Máté. Férfi válogatott stáb: szövetségi kapitány: Sztojan Ivko- vics, edzők: Pór Péter, Goran Miljkovics. Közülük Pór Péter, az Olaj saját nevelésű edzője, 3-3 bajnoki és kupagyőzelmet szerzett a piros-feketékkel. nyomába eredtek és 29-17-ről 32-25-re zárkóztak fel. Ennél szorosabb is lehetett volna az állás, ám a félidő utolsó három percében öt büntetőt is elhibáztak Horti Bálinték - az egész meccsen tizenhármat. A félidő pedig a lett légiós, Ernest Kalve egyéni akciójával zárult, 38-29. A fordulást követően Milos Markovics kosaraival négy pontra zárkózott fel a Jászberény, az agilisán játszó James Florence azonban hátára vette csapatát és az Irányító pontjaival pillanatok alatt 53-40-re módosult az állás. A folytatásban úgy tűnt, hogy nagyon sima lesz a mérkőzés, mert a hazaiak az utóbb emlegetett amerikai játékos és Szabó Miklós pontjaival már 56-43-ra vezettek. Továbbra sem adta fel a jászberényi csapat, az Olajtól kölcsönkapott Soós Gábor tripláival 63-60- ra zárkóztak fel. Sőt, akár az egyenlítést is kiharcolhatták volna, de elhibázták ziccereiket. A hajrában a rutinosabb Olaj kapcsolt, és Szabó Miklós remekbe szabott dupláival megnyerték a méccset a kifejezetten jól és szimpatikusán küzdő ellenfelükkel szemben. A bajnoki folytatásban szerdán este 18.45-kor az Olaj KK az Atomerőmű csapatát fogadja, amelytől tizenhat pontos vereséget szenvedett a középszakasz második fordulójában. A jászberényi együttes vendége pedig 19 órakor az Álba Fehérvár lesz, amelytől 83-78-ra kapott ki Székesfehérváron. Tegyük hozzá, hogy a felek alapszakaszbeli jászberényi mérkőzésén 75-70-es hazai siker született. És ezzel még nem lesz vége a heti programnak, hiszen szombaton már újabb mérkőzések várnak együtteseinkre. Az Olaj a most gyengébben szereplő Körmend otthonában vendégeskedik majd, a Jászberény viszont ismét hazai környezetben fog szerepelni, ezúttal az Atomerőmű SE-t fogadja. A 6. forduló további eredményei: Álba Fehérvár-Körmend 91-43, Atomerőmű SE-Kapos vár 84-83. A felsőház állása: 1. Olaj KK 14 pont, 2. Álba Fehérvár 14, 3. Atomerőmű 12,4. Kaposvár 10, 5. Jászberény 8,6. Körmend 8. Pór Péter a férfi válogatottnál A döntő kapujában a győri csapat kézilabda Görbicz Anitáék nem törődtek a felhangokkal, győztek Bukarestben A Győri Audi ETO KC 24-22-re nyert az Oltchim Valcea ellen Bukarestben a női Bajnokok Ligája elődöntős párharcának első mérkőzésén. Az mti.hu információi szerint a mérkőzés beharangozójában az egyik legolvasottabb román sportújság, a ProSport úgy harangozta be a szombat esti elődöntős meccset, hogy ismert román sportolókat szólaltatott meg, fényképezett le a Valcea, illetve a Győr jelképeivel. A fotókon a Görbicz nevével ellátott 13-as mezzel a kezében Ionela Tarlea olimpiai ezüstérmes futó a hüvelykujját lefelé fordítva mutogat, Elisabeta Lipa ötszörös olimpiai bajnok evezős úgy Rédei-Soós Viktória (labdával) két góllal járult hozzá a győriek sikeréhez tesz, mintha szét akarná tépni Görbicz Anita mezét, a súlylökő Nicoleta Grasu pedig rálép Görbicz trikójára. A ProSport Lipát és Grasut idézve azt írta: - Győzzetek mindenáron, akár Anita mezének letépése árán is! A találkozón viszont remekelt a magyar csapat, amely új BL-csúcsot felállítva sorozatban a 13. győzelmét aratta. Az első húsz perc álomszerűén alakult: a Győr kifogástalanul védekezett, s elhúzott 13-6-ra. A folytatásban Bulatovic révén jól tartotta magát a Valcea, ám egyenlítenie nem sikerült. A visszavágót csütörtökön rendezik meg Veszprémben. ■ Helytálltak a magyar fiatalok Zágrábban kézilabda A magyar férfi válogatott 30-26-os vereséget szenvedett a horvát csapattól Zágrábban a 2014-es dániai Európa-baj- nokság selejtezőjében, a mérkőzést 12 ezer néző látta. A szombati eredmény következtében négy forduló után mindkét válogatott hatpontos, de a legutóbbi három világversenyen - olimpián, vb-n és Eb-n - bronzérmes horvátok jobban állnak az egymás elleni eredmények alapján, mivel csütörtökön, Veszprémben csak két góllal, 20-18-ra kaptak ki. A letteket és a szlovákokat a magyar és a horvát válogatott is megverte már egyszer-egyszer, a csoportból az első két helyezett lehet majd ott a kontinenstornán. HorvátországMagyarország 30-26 (15-9) Gólszerzők: Horvát 8, Duvn- jak 7, Vori 4, Nincevic 4, Lacko- vic 2, Buntic 2, Kopljar 1, Matu- lic 1, Vukovic 1, illetve Zdolik 6, Mocsai T. 3, Császár 3, Har- sányi 2, Törő 2, Ilyés 2, Zubai 2, Szöllősi 1, Leie 1, Vadkerti 1, Schuch 1, Szalafai 1, Ancsin 1.- Megérdemelten nyert a saját kézilabda-filozófiáját érvényesítő, jól játszó horvát csapat - mondta Mocsai Lajos, a magyarok kapitánya. - Hiányoztak sérültjeink, ugyanakkor a fiatalok éltek a lehetőséggel, nagy igyekezettel próbálták pótolni őket. Ennek külön örülök. ■