Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-26 / 97. szám

2013. ÁPRILIS 26., PÉNTEK 3 MEGYEI KÖRKÉP Szolnokon 38, Jászberényben 14 állami trafik nyílik árusítás Megyénkben összesen tizennégy településen maradnak átmenetileg dohány nélkül a helyiek Visszahúzódó belvíz, apadó folyók HELYZET ELŐRELÁTHATÓLAG jövő héten már mérsékelhe­tő lesz a jelenleg harmadfo­kú árvízvédelmi készültség a Tiszán, illetve mellék­folyóin is - tájékoztatta lapunkat tegnap a KÖTI- VIZIG. Szolnoknál tegnap már csak nyolcszázötvenhét centiméteren álló Tisza hullámterén azonban az ár jelentős mennyiségű usza- dékot terített szét, ennek eltávolításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Közben a kedvező időjárás­nak köszönhetően egy nap alatt mintegy félezer hek­tárral csökkent a belvízzel borított terület nagysága, je­lenleg 9 ezer négyszáz hek­táron áll a víz megyénkben. A következő időszakban a helyzet tovább} javulására számítanak a szakemberek. ■ G. SZ. Megtörtént az első biológiai védekezés az idei költségvetésben szúnyoggyérítésre és an­nak szakértői feladatainak az ellátására rendelke­zésre álló keret 5 térségi kezelést tesz lehetővé Szol­nok és tizenöt település területén. Szolnok város területén a rendelkezés­re álló pénzügyi keret 5 alkalommal 3750 ha terü­leten légi kémiai, 5 alka­lommal négyszáz ha földi melegködös és kilencszáz ha légi biológiai kezelés tesz lehetővé. Az első, bio­lógiai védekezés tegnap négyszázötven hektáron megtörtént, a kémiai szú­nyoggyérítés még nem időszerű. Minderről a pol­gármesteri hivatal tájékoz­tatta lapunkat. ■ M. G. A. A képviselő reagált a látogatásra kevesebb kórház lenne ma Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében, ha Gyurcsány-Baj- nai éra elképzelései meg­valósulhattak volna. így vélekedett dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoz­tatón Szolnokon. Szavaival Gyurcsány Ferenc előző napi, karcagi kórházlátoga­tására reagált. ■ M. K. BÉKÉSI BRIGITTA Nem minden a pénzen múlik ön hol töltené legszíveseb­ben a nyári szünidőt? Kül­földön vagy belföldön? Szál­lodában vagy kempingben?- sorolta egymás után a kér­déseket a telefonvonal másik végén a kedves női hang. Bár jómagam kicsit korainak tartottam a téma felvetését, megtudtam: az emberek egy része már év elején lefoglalja a helyet valamelyik szállodá­ban, vendégházban. embere És persze azok pénz­tárcája válogatja, ki hová szeretne menni az egész éves robot után nyáron. Egyik ismerősöm például évek óta gyűjtöget egy ten­gerparti luxuskirándulásra, ezért már hosszú ideje nem sikerült eljutnia a Bala­tonnál távolabb. No, nem mindig az anyagiak miatt, hanem mert a gyerekei in­kább a sátorozást választot­ták. Utólag soha nem bánták meg a döntésüket, hiszen nem csak hogy mindig jól érezték magukat, de a pén­zük is megmaradt. PERSZE NAGYSZERŰ dolog, ha az ember eljut távoli, nehe­zen megfizethető helyekre, de a titok nem feltétlen a tá­volságban és az árban rejlik. Gyermekkoromban a nyári szüneteket legtöbbször a nagyszüleimnél töltöttem és az akkori vakációkról ma­radtak a legszebb emlékeim. A határban, a szénásszekér tetején vagy a diófán töltött gondtalan órákat a mai na­pig emlegetjük. NAGYSZERŰEN ÉREZHETI ma­gát a család kevés pénzből is. Kiülhetnek szalonnát süt­ni a barátokkal, eltölthetnek néhány kellemes napot a közeli kempingekben. Ha járnak egyet a zöldben, le­ülnek egymással nyugodtan beszélgetni, játszanak a gyerekekkel, máris jobban érezhetik magukat. A lé­nyeg, hogy együtt legyenek szeretteikkel. Mert lehet, hogy éppen ezek a pillana­tok azok, melyekre igazán jó lesz majd visszaemlékezni a dolgos hétköznapokban. ­Forintok zsebből zsebbe feketézők Megyénkben az országos átlag felett a rejtett gazdaság Megyénkben is virágzik a feketegazdaság. Egy friss ku­tatás szerint nálunk jóval az országos átlag felett van a rej­tett tevékenységgel pénzt ke­resők aránya, akik ezzel nem csak a gazdasági mutatókat ferdítik el, hanem komoly ösz- szegű adót is elcsalnak. Mi le­het a megyénk egyes részein nagyon komoly méreteket öltő jelenség megoldása? Gedei Szilárd Nem kevesebb, mint 17,3 szá­zalék - ennyi jövedelem szár­mazik a feketegazdaságból or­szágos átlagban. Ez az arány eleve nem kevés, a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet friss adatai szerint azonban megyénkben még magasabb. A szervezet a héten napvilágot látott kutatásában azt vizsgál­ták a szakemberek, hogy mely kistérségben lényegesen ma­gasabbak a lakossági fogyasz­tási kiadások a bejelentett jö­vedelmekhez mérten. A némi­leg meglepő eredmény szerint nem a legszegényebb, de nem is a leggazdagabb kistérségek­ben magas a feketejövedelem aránya - ez az országos trend megyénkén belül is tökélete­sen megfigyelhető.- Pont annyira rossz a hely­zet, ahogy ezek a számok mu­tatják - értékelte kérésünkre a helyzetet Majtényi László, a Törökszentmiklósi Ipar­testület elnöke. A szóban for­gó adatok alapján megyénk „legfeketébb” térségében élő szakember szerint nem érde­mes különbséget tenni az ága­zatok, szolgáltatások között, mert szinte kivétel nélkül mindegyiket érinti a fekete­munka burjánzása a fodrá­szattól kezdve a villanyszere­lésen át a kőművességig. - Ná­lunk, Törökszentmiklóson és környékén például mindössze három kőműves szerepel a hi­vatalos lajstromban. Ugyan a lakosság építési kedve két­ségtelenül visszaesett a válság miatt, de mégis hihetetlennek tűnik, hogy harmincezer la­kosra három szakember jus­son bármilyen területen - vi­lágított rá a feketemunka kétségtelenül erős jelenlétére Majtényi László, aki szerint a rejtett gazdaság dübörgése az általános gazdasági és jöve­delmi viszonyokat nézve egy­általán nem meglepő. Hasonló véleményen van az a szolnoki vállalkozó is, aki név nélkül fejtette ki vélemé­nyét lapunknak a témáról.- Nézzük csak meg a térség, a megye munkanélküliségi mutatóit - kezdte értékelését a több területen is vállalko­zást működtető üzletember. - Ne legyenek illúzióink, az álláskeresők egy része nem otthon ülve várja, hogy a csa­ládja éhen haljon, hanem fogja magát, és elmegy feketén dol­gozni. Ez persze nem kerül be a rendszerbe. Ha bekerülne, sokan megdöbbennének az adatokon - beszélt tapaszta­latairól a megyeszerte ismert vállalkozó, aki szerint a két­ségtelenül tarthatatlan hely­zet megoldásában a cégek, egyéni vállalkozók terheinek csökkentése segíthetne. a szóban forgó kutatás a be­vallott és a korrigált jövedelem közötti különbséget vizsgálva jutott arra a megállapításra, hogy érdekes módon nem a legszegényebb, de persze nem is a legfejlettebb területeken magas a rejtett jövedelmek ará­nya. Az intézet szakemberei ezt a jelenséget azzal magyaráz­zák, hogy a fejlettebb, maga­sabb jövedelemmel büszkélked­hető kistérségekben azért visz- szafogottabb a feketegazdaság, mert a fő foglalkoztatóként a helyi gazdaságot mozgató nagyvállalatok sokkal kevésbé érdekeltek a feketefoglalkozta­tásban, mint a kisebb kis- és középvállalkozások. Készül a szobor. A szolnoki Pogány Gábor szobrászművész munkái között jelenleg az abonyi Helytörténeti Múzeum alapítójának, Győré Pálnak a szobortervén dolgozik. Képünkön a tervezett szobor kicsnyített másán végez előkészületi munkákat, kisebb módosításokat. Abony város alapítványa gyűjtést szervezett, hogy közadakozásból valósulhasson meg a neves közéleti személyiség több mint két méteres szobra. HÍREK JEGYZET A Nemzeti Dohánykereskedel­mi Zrt. a hét elején nyilvános­ságra hozta a dohányboltok üzemeltetését elnyerő pályá­zók listáját. A lajstromból ki­derül, megyénkben összesen kettőszáznyolc állami trafik nyílhat meg július 1-jén, tizen­négy kistelepülésen azonban jelen állás szerint egyáltalán nem lehet majd dohányter­mékeket kapni az év második felétől. Csataszögön, Hunyadfal- ván, Nagykörűben, Nagyré­ven, Örményesen, Óballán, Szászberken, Tiszabőn, Tisza- derzsen, Tiszagyendán, Tisza- igaron, Tiszainokán, Tisza- tenyőn és Tiszavárkonyban ugyanis senki sem adott be értékelhető pályázatot a kon­cesszió elnyerésére. Ezeken a helyeken újabb pályázati fordulót írnak ki, a nyertesek azonban csak később nyithat­ják meg boltjaikat. Ennek el­lenére a legtöbb szóban forgó településen egyáltalán nem aggódnak a dohányosok a ci­garettahiány miatt.- A legtöbben átjárnak más településekre is vásárolni, szerintem ezentúl sem lesz gond a dohányáru beszerzé­sével - mondta a szászberki Vargáné. - Előbb-utóbb úgyis jelentkezik olyan vállalkozó szellemű, aki lehetőséget lát a trafiknyitásban. Addig pe­dig legalább a nehezebb be­szerezhetőség miatt keveseb­bet szívunk majd - tette hoz­zá a nyugdíjas asszony. A kistelepüléseken tapasz­talt pangás nem meglepő: a koncesszió díja a kétezer lel­kesnél kisebb településeken is évi nettó százezer, a két­ezer és tízezer fő közöttieknél százhatvanezer, a tízezer fő felettiek esetében pedig két­százezer forint - kivéve a me­gyeszékhelyet, ahol kétszáz­negyvenezer forintot kérnek évente a tevékenységért. A nagyobb városokban, il­letve Szolnokon azonban sok­kal kapósabbnak bizonyultak a helyek. A megyeszékhelyen például - az országos trend­del összhangban - többen, szám szerint ketten is a maxi­mális, öt koncessziót nyerték el, egy vállalkozó négy, kettő pedig három boltot nyithat. A koncesszióhalmozás sem véletlen, sok vélemény szerint csak több üzlet működtetésé­vel lehet igazán jövedelmező­vé tenni a sok nyertes számá­ra új kihívást jelentő dohány­boltos tevékenységet.- Eddig is foglalkoztunk már kereskedelemmel, de a dohányüzlet még nekünk is új lesz - mondta el egy vál­lalkozó, aki a Túrkevén ki­osztott öt koncesszió közül hármat is elnyert. - Már ki is néztük a három üzlet helyét, a város minél távolabbi pont­jaiban gondolkodunk - árulta el a túrkevei üzletember, aki az eddig is működő családi vállalkozásaik kibővítéseként fogja fel a kezdetkor több mil­liós befektetést igénylő trafik­üzemeltetést. ■ Gedei Szilárd A július l.-jén induló állami dohányboltok száma a megye néhány településén 38 14 11 10 9 6 6 6 5 5 5 4 4 4 4 4 FORRÁS: NEMZETI DOHÁNYKERESKEDELMI NONPROFIT ZRT., A JÚLIUS 1-ÉVEL NYÍLÓ ÜZLETEK SZÁMA A nagyvállalatok jelenléte fogja vissza az adóelkerülést

Next

/
Oldalképek
Tartalom