Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-15 / 87. szám
2013. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ GAZDASAG 7 Egyelőre nem jönnek a német turisták trend A legfontosabb küldőpiacról van szó, de a Lufthansa kivonul a Berlin-Budapest útvonalról Nem indult jól az év a német beutazó piacon, ugyanis az év első két hónapjában 5-7 százalékkal kevesebb vendég érkezett. Vég Márton Remélhetőleg még nem tendencia, de idén januárban és februárban is kevesebb német vendég érkezett Magyarországra. Februárban a 71 ezer vendégéjszaka 7 százalékos, a januári 62 ezer pedig 5 százalékos csökkenést jelent. Pedig nem csökkent a németek utazási kedve, az ENSZ Idegen- forgalmi Világszervezetének adatai alapján a hagyományosan nagy utazó nemzetek, így Németország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia lakosai is többet költöttek tavaly 6, illetve a két utóbbi egyaránt 4 százalékkal 2011-hez képest. A német Travel Talk című lap összeállítása szerint az utazási irodák által szervezett utakra befizető németek körében Spanyolország volt a legkedveltebb úti cél, második Törökország lett, a harmadik pedig Görögország. A bolgár és a horvát felfutás a sikeres németországi turisztikai kampányokra vezethető vissza. Horvátország különösen népszerű a németek körében, akik az országba érkező turisták mintegy húsz százalékát teszik ki. „A németek 2011-ben összesen 150 millió utazáson vettek részt. Az átlagos tartózkodási idő 12,9 nap volt, már bátrabban költekeztek külföldön, miáltal a kiadásaik 1,4 százalékkal emelkedtek, amely összköltés minta tavaly óta a hévízi önkormányzat üzemeltetésében működő sármelléki repülőtér honlapján megtalálható információk szerint az idén további három légitársaság gépeit fogadják rendszeresen. Március végétől a Lufthansa négy német nagyvárosba közlekedtet heti charterjáraegy 60,7 milliárd eurót tett ki” - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. 2013-as taktikai tervéből. Németország továbbra is hazánk legfontosabb turisztikai küldőországa, 2012-ben is 2,1 millió vendégéjszakát töltöttek tokát, a Germania charterei április közepétől Berlint és három kelet-német várost kötnek össze Hévízzel, májustól pedig az AirBaltic járata is elindul Riga és Sármellék között. Keszthely, Tihany, Balatonfüred és Siófok szállodáiba is jönnek vendégek légi úton. nálunk. A német társadalom elöregedő, az aktív keresők esetében a szabadon rendelkezésre álló szabadnapok száma jelentősen csökkent, így egyre megszokottabb az unoka-nagyszülő utazás. „Célkitűzés a magyar turisztikai piac legfontosabb küldőpiacán a 2012-ben elkezdődött javuló tendencia további erősítése, és így sokéves csökkenés után, évi 2-4 százalékos növekedés elérése” - fogalmaz a marketingcég. „Stabilizálódott és beállt a piac, minden úti cél lefedett” - mondta lapunknak Hardy Mihály. A Budapest Airport kommunikációs vezetője hozzátette: Manchester és Lyon mellett Budapestre sem indít járatokat idén nyártól a Lufthansa. Legfőbb konkurense, az Airberlin és a Lufthansa leányvállalata, a fapados Germanwings’ viszont kitart a magyar főváros mellett, sőt egyaránt forgalom- növekedésre számít. Német vendégéjszakák SZáma (ezer) 2012. júl. 2012. aug 2012. nov. 2012. dec 2013. jan. 2013. febr VG-GRAFIKA FORRÁS: KSH Sármellék egyre népszerűbb Tőzsdére viszi a Siemens az Osramot A NÉMET BÍRÓSÁG ZÖld Utat adott a Siemensnek, hogy tőzsdére vihesse leányvállalatát, az Osramot. Ezzel elhárult az akadály a világítástechnikai leányvállalat kiszervezése elől. A bírósági eljárást a befektetők egy csoportja kezdeményezte,: véleményük szerint a Siemens nem megfelelően kommunikálta a társaság éves közgyűlésén az Osram tőzsdére vitelét. Nem minden téren volt ennyire pozitív a hét a Siemens számára, ugyanis a vállalat vezérigazgatója szerint az idei évi árbevétel stagnálhat, szemben a várt mérsékelt növekedéssel. A már végrehajtott valamivel kevesebb mint 1 milliárdos költségcsökkentés, valamint a tervezett további költségcsökkentések hatására a stagnáló árbevétel is növekvő eredménnyel párosulhat majd. Az idei évre 300 millió eurós költségcsökkentést, jövőre további 800 milliós megtakarítás elérése szerepel a célkitűzések között. ■ Nagy András Amerikai érdekeltséget értékesít az Axa az axa, Európa második legnagyobb biztosítója megállapodott a Protective Life Corporation-nel, hogy 820 millió euróért értékesíti a Mony Life Insurance nevű amerikai érdekeltségét. A a Mony Life Insurancet még 2004- ben vásárolta 1,1 milliárd euróért a vállalat. Az ügylet lezárása az év második felében várható. A tranzakció után sem vonul ki teljes mértékben az Egyesült Államokból az Axa biztosító, többek között megtartja értékesítési hálózatát is, és továbbra is fog kínálni életbiztosítással és nyugdíjjal kapcsolatos termékeket. A 820 millió eurós vételárból Ázsiában, valamint más feltörekvő gazdaságokban szeretne terjeszkedni az Axa. A biztosítótársaságnak jó esélyei vannak a feltörekvő gazdaságokban, ahol alacsony bázisról gyors ütemben növekedhet a biztosítási piac. ■ N. A. FORRÁS: ERSTE BANK HUNGARY ZRT. ÉS ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. - ELEMZÉS HIRDETÉS 2013. április 15. hétfő - április 17. szerda Sissy friss tej ► 2,8% zsírtartalom ► 1 liter TV paprika ► I. osztály ► tálcás ► 350 g ► 854 Ft/kg ► I. osztály ► csomós Boni Puding tejszínhabbal 1 rcnlmlárió rríl vanília Í7ÍÍ Szentkirályi ásványvíz ► szénsavmentes, enyhe, szénsavas m » i ► csokoládé ízű , vanília ízű ► 200 g ► 245 Ft/kg y-"i» -1 Palmolive tusfürdő* Tolle Trappista sajt* ► 3-féle ► 250 ml ► kg ► 1 db vásárlása esetén: 588 Ft/db, 2352 Ft/liter ^ ► 3 db vásárlása esetén: 392 Ft/db, 1568 Ft/liter Rákóczi szalámi* ► csemege, paprikás ► 400 g ► 3898 Ft/kg hA fajták keverhetőek. www.penny.hu ^ Penny OLCSÓBB^ Részletek üzleteinkben! 'FrajTpiSta Érvényes: 2013. április 15. hétfő és április 17. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 191 pontján. *Az árak a 2013. április 11-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyná, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó. Jó T 4.1 iV: . Gázellátás: nekünk minden lehetőség fontos döntés Derűlátó a Nabucco konzorcium pénteken Budapesten ülésezett vezetése azt illetően, hogy júniusban az általuk ajánlott Nabucco West, s nem a rivális TAP projekt mellett voksol az azeri gáz európai szállításáról döntő társulás. „Ha a Saz Deniz konzorcium mégis a TAP-ot választja, akkor évi 10 milliárd köbméter gáz nem Európa szívébe, hanem a földrész déli részére érkezik” - közölte az ülés után, újságírók előtt Kovács Pál energetikai államtitkár. Mint elmondta, a találkozón sorra vették azokat a feladatokat, amelyeket az eredményhirdetésig még meg kell valósítani, s megállapodtak, hogy a döntés finisében gyakrabban egyeztetnek. Kovács Pál szerint Magyarország számára a Nabucco mellett nemcsak a Déli Áramlat, hanem az AGRI projekt, az észak-dél gázfolyosó és a Horvátországgal közösen létesítendő LNG terminál is nagyon fontos. Reinhardt Mitschek, a Nabucco Pipeline International vezetője emlékeztetett, hogy a konzorcium a közelmúltban beadta végső ajánlatát a Sah Deniz konzorciumnak, és ígéretesek a reménybeli finanszírozókkal való egyeztetések is. A Nabucco számára kedvező azeri döntés esetében a nyáron megszülethet a beruházási döntés, és sor kerül a cső kapacitásának a megpályáztatására is. Mint mondta, logisztikai szempontból a Nabucco a legjobb választás az azeri gáz szállítására. Gerhard Roiss, a Nabucco-tag OMV vezérigazgatója a Nabucco előnyei között az ellátásbiztonság javítását és az import diverzifikálását emelte ki. ■ VG Gáztárolók a Nabucco mentén (kapacitás, milliárd köbméter) Bulgária |o,5 Románia ^Hí,í ország 6.1 Ausztria 7,1 FORRÁS: NABUCCO PIPELINE INTERNATIONAL