Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)

2013-04-13 / 86. szám

2013. ÁPRILIS 13., SZOMBAT RIPORT 9 Családjában az a természetes, hogy akinek van, az megosztja a másikkal. Caramel nemcsak édesanyját tartja el, hanem három gyermekét egyedül nevelő nővérét is. Mégis úgy gondolja: ez nem oldja meg a szegénység problémáit. EGY MÉLYRŐL JÖTT SZERENCSÉS EMBER A fél ország ismeri a nevét, százezrek dúdolják dalait. Molnár Ferenc Caramel éle­te több mint szerencsésen alakult az elmúlt egy év­tizedben, de az énekes vallja: soha nem felejti el, honnan jött: a törökszentmiklósi ci­gánysorról. Joó Zsuzsa- Rohanás az életem, bocsánat, hogy eddig nem vettem fel a te­lefont. Most fejeztük be éppen az új videoklipem forgatását, később folytatjuk - szabadko­zik Molnár Ferenc Caramel, majd (halljuk) bepattan autójá­ba és elindul a hosszú, fárasztó nap után az otthonába. Erre a kis időre sem pihenhet azon­ban, ilyenkor „adja át” magát az újságíróknak, most például nekünk.- A munkám ezzel együtt jár, a média figyelmét meg kel­lett szoknom, nem zárkózha­tok el minden megkereséstől. Az, hogy oda jutottam el, ahol most tartok, szinte hihetetlen, de része van benne a sajtónak is. A szó, melyet használtam, hogy „hihetetlen” az életem alakulása, nem csak egy el­szólás vagy rossz fogalmazás volt részemről, mert valóban szerencsés embernek tartom magam. Hiszen mindenki tud­ja, honnan indultam: egy tö­rökszentmiklósi cigánysorról. Persze, ott van a kőkemény munka is a háttérben, a szor­galmam, a kitartásom, de én lehetőséget kaptam arra, hogy változtassak az életemen. Hogy Istentől vagy a sorstól? Bárho­gyan fogalmazhatunk - gon­dolkodik hangosan az énekes. Hangjából a hála sugárzik... vagy csak mi érezzük úgy? Va­lószínűleg nem, hiszen Cara­mel nemrégen keresztelkedett meg, felnőtt fejjel, tudatosan döntött úgy, hogy ezentúl más­ként éli életét.- Gyarló vagyok, néha bo­lond is - állítja az énekes. - A vallás egy olyan erkölcsi nor­ma, olyan elvárás magammal szemben, melynek szeretnék megfelelni, belekapaszkodni, erőt meríteni és megköszönni a sok-sok segítséget. Most is megírtam a Jelenés című da­lomat, egy hét múlva már ját­szották a rádiók. Mi ez, ha nem „isteni” odafigyelés? Élvezem, hogy az ország fele ismer, de soha nem felejtem a múltamat, a régi önmagamat. Caramel 16 esztendős ko­ráig lakott igen szerény körül­mények között egy Szolnokhoz közeli kisvárosban, Török- szentmiklóson. Majd felköltö­zött Budapestre, hogy kitör­jön ebből a világból: dolgozott gumigyárban, üveggyárban, kőműves mellett. Majd jött az éneklés és az ezzel együtt járó komolyabb bevételek.- Első nagyobb keresetem­ből édesanyámnak vásároltam egy házat a belvárosban. Úgy hittem, ez mindent megold majd, élete szebb és könnyebb lesz. Az évek alatt rájöttem, ez hiú álom csupán. Hiszen a há­Remekül énekel, és még jóképű is - Caramel esélyes a legsármosabb férfi díjára zat fenn kell tartani, élnie kell valamiből. Harminc év munka után ma 22 ezer forint a bevé­tele, munkája pedig évek óta nincsen - árulja el keserűen a fiatalember, aki nem titkolja, mai napig küldi haza a pénzt, de nem csak az édesanyjának, hanem a három gyermekét egyedül nevelő, szintén mun­ka nélküli nővérének is.- A szokásos törökszentmik­lósi szindrómában szenved a testvérem: amikor megszülte a három gyermeket, a férj már nem volt mellette, otthagyta. Úgy látom, ez nagy divat mife­lénk... - fűzi hozzá keserűen. Éppen emiatt Caramel nem csak anyagi, hanem lelki tá­maszt is nyújt családjának. Sőt, van, amikor a pótapuka szerepét ölti magára.- A nővérem gyerekei ese­tenként feljönnek hozzám Bu­dapestre, ilyenkor megyünk az állatkertbe, koncertre, ki­rándulunk. Mindannyian él­vezzük az együtt töltött időt. Édesanyám viszont nehéz eset. Nemrégiben nálam töltött egy hetet. Egyszerűen nem tudtam elcsábítani sehová, ő inkább a lakásomban üldögélt, ott érez­te jól magát - neveti el magát a fiatalember. Meleg szeretettel beszél családjáról. Megkérdez­zük, nem lenne kedve egy sa­játot alapítani?- Kedvem már tíz éve lenne! - vágja rá határozottan. - Most harmincegy éves vagyok, és persze, fontos a család, és vá­gyók is rá, de egyelőre nem jött még el az ideje. Most még teszem a dolgom, éneklek, és megteremtem annak az élet­nek a feltételeit, amikor majd lesznek gyermekeim. Szeret­ném, ha kényelemben nőné­nek fel - osztja meg velünk vágyait, és közben halljuk, az autó megáll, ajtócsapás. Addig is, míg Caramel meg­találja társát, ahogy mondja is, sokat fog dolgozni. Lemezt ké­A lehető legőszintébben szeretne élni és dolgozni a törökszentmiklósi dalszerző-énekes- nyitott vagyok. A világra és a nők felé is - állítja Molnár Fe­renc Caramel. - Most azonban egy macskával élek együtt. Ma­kinak hívják. Harap, karmol, mégis megnyugtat, feltölt. Ke­gyetlen, szeretetreméltó állat- nevet az énekes, akivel a Voi­ce nevű tehetségkutató műsor­ról is beszélgetünk.- ennek hatására még többen ismerték mega nevemet, majd lettek kíváncsiak a dalaimra. Talán nőtt a népszerűségem, de kaptam a kritikákat is, bár előt­te (úgy gondolom) nem voltam megosztó személyiség. Döntései­met persze a nézők egy része kritizálta, de erre számítottam is, nem lehet mindenki tetszésé­re véleményt alkotni - mondja Caramel, aki jelenleg új leme­zén dolgozik, klipet forgat és egy tizenkét állomásos turné előkészületeivel foglalkozik.- ha egy tündértől kívánhat­nék néhány dolgot, akkor azt kérném tőle, hogy még jobb, még változatosabb dalokat tudjak írni. A lehető legőszin­tébben szeretnék élni, mun­kám pedig sikeres legyen és minőségi - árultá el az idén a Glamour Women of the Year legsármosabb férfi díjára esé­lyes Caramel. Molnár Ferenc Caramel született: Szolnokon, 1982- ben CSALÁDI ÁLLAPOTA: nőtlen példaképe: Michael Jackson AKIRE A LEGBÜSZKÉBB: kisÖCCSe sikerei: a 2004-es Megasztár győztese 2005: kiadja első lemezét 2011: Trokán Nórával megnye­rik a Nagy duett című műsort 2012: a Voice zsűritagjaként tűnt fel szít, klipet forgat, turnézik. Ha a nap 48 órából állna, talán az is kevés lenne neki.- Ne féltsen senki, élvezem a munkát! Van, hogy váratla­nul rám törnek a gondolatok, ilyenkor leülök az íróasztalhoz és megírok egy dalt. Persze, ez akár fordítva is történhet. Leülök, gondolkodom, és jön az ihlet. Egyébként most volt az első alkalom, hogy valakit bevontam a dalírásba, ilyes­mi nem szokott előfordulni. Ugyanakkor kirekesztő sem vagyok, élvezem a jó szak­emberek társaságát, jó velük együtt dolgozni. De csak a profikkal. Mert egyszerűen nem bírom a tökölést, az ama- tőrködést. Pörgős vagyok és maximalista, önmagámmal szemben is. De esélyt adok a fiataloknak is: van például egy felfedezettem, Diaz a neve. Mellettem „szocializálódott”, ma már remekül cseng a neve a szakmában. Senki nem tud meglenni pi­henés, csöppnyi szórakozás nélkül, még Caramel sem. El­mondja, mostanában egyik kedvenc „hobbija” a lustálko­dás lett, hétvégente pedig a ki­rándulás és a főzés. Merthogy az énekes nagyon is otthon van a konyhában.- Nem tanultam senkitől a főzést, ez valahogy... jött, rá- éreztem. Hiszen a gasztronó­mia ugyanolyan művészet, mint a zene. Képzeljétek, még recepteket sem használok. Szí­vesen főzök a barátaimnak, akik gyakran megrendelik tő­lem, mit tegyek a tányérjukra. Aztán eljönnek, és akár egy látványkonyhában, én előttük szeletelek, vagdosok, kavarok, sütök. Közben eszünkbe jut, való­ban, még egy főzőshowban is feltűnt az énekes, ott is bizo­nyította rátermettségét.- Vagy legalábbis igyekez­tem... De az egy rohanás volt, alig jutott idő a főzésre, egy­másra, a társaságra. Otthon, nyugodtan, kiélvezve a főzés minden részét... az az igazi! Imádom az olasz és a francia ételeket, bátran próbálkozom az új ízekkel, fűszerekkel. Megjegyezzük, szerencsés lesz az a hölgy, akit majd tár­sául fogad... vagy a lánynak kell választani a férfiak közül?- Nem, közösen kell meghó­dítanunk egymást, a másikat... Közben megérkeztem, hazaér­tem. Ez már itt csak az én bi­rodalmam - köszön el tőlünk Molnár Ferenc Caramel. Halljuk: az ajtó kinyílt, majd bezárult.

Next

/
Oldalképek
Tartalom