Új Néplap, 2013. április (24. évfolyam, 76-100. szám)
2013-04-13 / 86. szám
2013. ÁPRILIS 13., SZOMBAT 7 GAZDASÁG - KÖZÉLET Sérti az emberi jogokat a hajléktalanság büntetése Hová üljenek le a srácok? nyári gyermekétkeztetés Kérdés, sikerül-e több gyereket idén támogatni JÓTANÁCS Ráfizettem a háromnapos késésért a hajléktalanellátó Szervezetek Európai Szövetsége (FE- ANTSA) elítéli az utcán élő hajléktalanok kriminalizálásának lehetőségét, és azt, hogy Magyarország ezt az alkotmányában is rögzíti - közölte tegnap Budapesten a civil szervezet elnöke. Rina Beers emlékeztetett, más európai országokban is szabályozzák a kérdést, ám nem alkotmányos szinten, és azokat a (helyi) jogszabályokat általában nem is alkalmazzák. Arra kérik a magyar kormányt, inkább a szakpolitikát fejlesz- sze, szerintük ugyanis a mostani szabályozás nem oldja meg a hajléktalanság problémáját, de sérti az emberi jogokat. Freek Spinnewijn, a FEANT- SA igazgatója szerint a büntetés nem megoldás, mert nagyon sokba kerül az államnak, ráadásul gátolja a hajléktalanok társadalmi integrációját. ■ Úgy kellene gondoskodni róluk, hogy ne sérüljenek emberi jogaik Nem igaz, hogy a hajléktalanok az utcán akarnak élni - hangoztatta az igazgató. Aknai Zoltán, a hajléktalanellátók budapesti érdekvédő egyesülete, a Tízek Tanácsa nevében azt mondta, a szabad mozgáshoz való jogot is sérti, ha megtiltják az embereknek, hol tartózkodhatnak. Jogbizonytalanságot jelent az, hogy nincs meghatározva, mit is jelent az életvitelszerűen közterületen való tartózkodás. A közvetlen életveszély gyors és hatékony elhárítása csak az első lépés, a hajléktalanság kezelése szociális eszközökkel lehetséges - közölte tegnap az alapvető jogok biztos. Szabó Máté szerint az éjjeli menedékhelyek átlagos kihasználtsága Budapesten és Magyarország több régiójában is meghaladja a száz százalékot. Az egészségügyi és mentális állapota miatt kritikus helyzetű hajléktalanok ellátása pedig továbbra sincs megoldva. Hangoztatta, a különösen sérülékeny, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek elleni önhatalmú fellépésére adnak lehetőséget a nem kívánatos köztéri maga- ' tartás ellen fellépő helyi rendeletek. ■ É. S. A nyári szociális étkeztésben részt vett gyermekek száma 131484 135957 111332 ■ ; m 1 Helyproblémák Is adódnak. A cél az, hogy több rászoruló nyerje el a támogatást, és több őstermelő vegyen részt a gyermekek nyári étkeztetésében A nyári szociális nyári gyermekétkeztetést egyre kevesebb gyermek tudta igénybe venni az utóbbi években, melyre idén is 2,4 milliárd forintot szán a kormányzat. Éber Sándor Szociális nyári gyermekétkeztetésre 2013-ban is 2,4 milliárd forintot biztosít a kormány az önkormányzatoknak - közölte írásbeli kérdésre az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Doncsev Andrást Szél Bernadett független képviselő kérdezte' arról, „milyen lépéseket tesznek azért, hogy tctbb önkormányzat nyújtsa be igényét a szociális nyári gyermekétkeztetés támogatására? Az ombudsman tavalyi jelentése szerint ugyanis 2012-ben az előző évhez képest 20 százalékkal kevesebb rászoruló gyermek részesült szociális nyári gyermekétkeztetésben. Szél Bernadett szerint ez azért van, mert az előző évhez képest mintegy negyedével csökkent a támogatást igénylő önkormányzatok száma. Míg 2011- ben 1430 önkormányzat igényelt támogatást, addig 2012- ben már csak 1064. A független képviselő szerint ennek az az oka, hogy az idevágó rendelet két olyan új feltételt támasztott az önkormányzatokkal szemben, amelyeknek azok nem tudtak megfelelni. A képviselőnő úgy véli, a minden átmenet és hatásvizsgálat nélkül bevezetett feltételek az alapanyagok egy részének helyi termelőktől való beszerzésére, a melegétkeztetés biztosítására vonatkozóan, több önkormányzatot is eltántorítottak az állami támogatásra való pályázattól. A pályázók nagy részének is szinte megoldhatatlan nehézséget jelent a feltételek teljesítése: a konyha üzemeltetése a nyári hónapokban, a több száz rászoruló gyermek leültetésére alkalmas helyiség biztosítása. Az idei rendelettervezet GYAKORLATUK FELÜLVIZSGÁLATÁT javasolta az ombudsman az iskoláknak, fenntartóknak, hogy a kedvezményes étkezésre jogosult gyermekek megkaphassák a napi három étkezést. Szabó Máté panaszbeadványok alapján több óvodában és iskolában vizsgálta a kedvezményes (térítésmentes vagy félárú) étkeztetést. Egyes esetekben a fenntartó már lehetővé teszi a szociális nyári gyermekétkeztetés feladatának átvállalását. Azaz az önkormányzat átadhatja a feladatot egy külső cégnek, vállalkozásnak. Csakhogy Szél Bernadett szerint ebben sem fejtik ki részletesen, hogy milyen szerződést kell kötnie az önkormányzatnak a külső megbízottal, kell-e a feladatátvállalásról testületi döntés, és hogyan lehet majd elszámolni a támogatással. Ugyanezt a problémát látja az LMP-s Politikers a termelőtől beszerzendő alapanyaggal kapcsolatban is: ha az önkormányzat nem közvetlenül termelőtől szerzi be az alapanyagot, nyilatkozattal kell igazolnia, hogy az áru termelőtől származik. a jogosultak nagy száma ellenére is csak kevés gyermeknek tudta biztosítani a kedvezményt, mert nem futotta a teljes körű ellátásra. a fenntartók, iskolaveze- tők arra kérték a szülőket, csak az ebédet igényeljék a gyermeküknek. Ez jogszerű ugyan, de a szociálisan rászoruló gyermekek esetében különösen méltánytalan az ombudsman szerint. Ehhez semmilyen formanyomtatványt nem tartalmaz a rendelettervezet. Doncsev András válaszában azt írta, társadalmi egyeztetésre 24 szervezetnek, minisztériumoknak, háttérintézményeknek, és 10 társadalmi szervezetnek küldték meg a jogszabálytervezetet - véleményezésre. Az államtitkár szerint az idei módosítások célja, hogy még több rászoruló gyermek részesüljön támogatásban. Fontosnak tartják, hogy minél több helyi őstermelő, kistermelő kapjon lehetőséget, hogy az általa termelt friss élelmiszerrel segíthesse a nyári gyermekétkeztetést. Az államtitkár közölte azt is, hogy mivel a költségvetési törvény felhatalmazása gyermek- étkeztetésre terjed ki, ezért nyári konyha kialakítását az idén tervezett 2,4 milliárd forintból támogatni nem lehet. Lehetőség van azonban - a támogatás összegének legfeljebb húsz százaléka erejéig - a meleg étel előállítási, illetve beszerzési költségén felül felmerülő költségek fedezésére. így akár a szomszédos ön- kormányzatok egymással ösz- szefogva is készíthetnek és szállíthatnak meleg ételt a településükön élő gyermekek részére. Nem mindenki kapta meg a kedvezményt BIZTOSÍTÁS Olvasónk pénteken gépjárművet vásárolt. A kötelező felelősségbiztosítását hétfőn fizette be. Azt sérelmezi, hogy a biztosító három napra fedezetlenségi díjat számolt fel neki. A hölgy nem is tudott róla, hogy a biztosítást már attól az időponttól be kell fizetni, amikor a gépjármű a nevére kerül. azt írja a hölgy, ő jogkövető állampolgár. Akkor nyilván azzal is tisztában van, hogy egy jogszabály nem tudása nem mentesít az alól. Érdemes előzetesen tájékozódni a teendőkről, előírásokról. De azért létezik ügyfélbará- tabb megoldás is ilyen esetben, gondolhatnánk. csakhogy... az „elmaradt díj” fogalom helyett már 2010. január 1-jével bevezették a „fedezetlenségi díjat”. Ezt a díjat a kockázat- viselés nélküli időtartamra kell megfizetni. A jogszabály a Kártalanítási Számla kezelőjét hatalmazza fel és egyúttal kötelezi is a díj meghatározására és meghirdetésére. az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni. Összegét az a biztosító köteles kiszámítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt. Tehát a biztosító nem is bújhat ki ez alól. Az Üzemben tartónak a kiszámított díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt - a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetésekor 30 napos határidővel - kell megfizetni. A jogszabály nem ad lehetőséget sem a díj elengedésére, sem a részletfizetés engedélyezésére. A hölgy panasza tehát érthető. Ugyanakkor érdemes átgondolnia azt is, hogy milyen helyzet állhat elő akkor, ha az úgynevezett fedezetlenség időszakban ne adj’ isten súlyosabb baleset történik, akár az autó megvásárlásától számított három nap alatt (szombat és vasárnaptól függetlenül). ■ Rados Virág HIRDETÉS 'óQlsvörös, barna Uj Lindab tető - gazdaságos felújítás, időtálló megoldás! Áprilistól kapható az LPA-L cserepeslemez / Új tetővel bővíti hazai gyártású kínálatát a Lindab Kft. Az LPA-L a magyar építtetők, felújítók számára a tetőfedés egyik leggazdaságosabb megoldását kínálja a Lindab cserepeslemezek már jól ismert műszaki előnyeivel, minőségével. Az új tető esztétikája változott - alacsonyabb hullámmal, egy laposabb cserépforma látványát adja, megtartva a tetőfedés klasszikusságát. Kis önsúlya miatt (~4,5kg/m2) a tető szerkezetének cseréje vagy különösebb megerősítése nélkül alkalmazható. Nagy megtakarítást jelenthet a palatetők felújítása esetén is, hiszen a ráfedéssel elkerülhetővé válik a veszélyes hulladéknak minősülő pala igen költséges bontása és szállítása. Garantált a tökéletes vízbiztonság az LPA-L illesztéseinél használt speciális, a víz átjutását megakadályozó és a csapadék elvezetéséről gondoskodó „víz- orr” kiképzéssel. Az új megoldás maximálisan gondoskodik az épület beázás mentes védelméről, még extrém időjárási körülmények között is. A tető ára most a gyártás megkezdésékor rendkívül kedvező a termék-bevezetési tavaszi akcióval! Szakszerű, ingyenes helyszíni Lindab tetőfelmérés - felújítás esetén az adott szerkezet vizsgálata, a tető hőszigetelésére, szellőzésére vízzárására vonatkozó információk-, praktikus tanácsok és pontos árajánlat kérhető a tetőre és a kivitelezésbe is Lindab munkatársaktól.. Az LPA-L a klasszikus cserepek textúráját idéző gazdag szín és formavilága miatt elsősorban családi házak, társasházak, közösségi épületek fedéséhez ideális, de alkalmas olyan kiegészítő jellegű ipari objektumok esetében is, ahol követelmény, hogy a tetőfedés stílusában illeszkedjék' a hagyományos épített környezethez. Az utóbbiak okán kiválóan praktikus, esztétikus és gazdaságos megoldás pl. belvárosi bérházak tetőzetének renoválására is. Technikai jellemzők: Az új LPA-L is tűzihorganyzott, többrétegű, speciális színbevonattal ellátott svédacélból készül. A 0,5mm-es. anyagvastagságú lemez acélminősége a kiválónak minősülő S250 osztályba tartozik. így az LPA-L korrózióval és szélsőséges időjárási viszonyokkal szembeni ellenállása kiemelkedően jó. A módosított profilkialakításnak köszönhetően 10 százalékkal nagyobb nettó fedésszélességet biztosít. Míg az LPA esetében ez az érték 1000 mm, az LPA-L-nél 1100mm. A számok világosan megmutatják, hogy ugyanazon felület lefedése kevesebb LPA-L beépítésével válik lehetővé, tehát csökken a szerelési idő és ennek függvényében a költség is. www.felujitas.lindab.hu 2013. április 10-től május 10-lg klasszikus cserepeslemez barna téglavörös sötétszürke A Tavaszi akcióban a Hainline ereszcsatorna is jelentős kedvezménnyel kapható Nagy Kft. 5100, Jászberény, Nagykátai út 11. NAGY KFT. Tel./Fax: 06-57 502-300 E-mail: nagykft@invitel.hu www.nagykft.co.hu