Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-14 / 62. szám

2013. MÁRCIUS 14., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Fistal fazekas. Elek Angéla Abonyban élő fazekas az országszerte ismert mezőtúri alkotóktól tanulta a mestersége fortélyait. Évek óta a családi házuk garázsából kialakított műhelyében dolgozik, mint őstermelő. Leginkább kaspókat és amforákat készít, mert a hagyományos fazekas­termékekre alig van kereslet. Felvételünk az elkészült munkákkal örökítette meg a fiatal alkotót. Napokig tartott a rémálom brutalitás A sértett szerint egy héten át kábította, verte a férfi Gazdakör alakult Törökszentmiklóson gazdafórumra várták a helyi és környékbeli gazdá­kat tegnap délután Török­szentmiklóson. A fórumon- melynek vendége volt Jakab István országgyűlési alelnök, a MAGOSZ alel- nöke - megalakult a helyi gazdakör is. ■ SZ. ZS. Emlékezetes misét tartottak Jászladányon jászladányon nagyböjt 4. vasárnapján a 10 órai diák­misén ismét vendégek vol­tak azok a jászberényi fia­talok, akik már korábban is több alkalommal elmen­tek közösségükbe, hogy gi­táros énekekkel tegyék fel­emelővé a szentmisét - írta Silye András egyházközsé­gi képviselő testületi tag az eger.egyházmegye.hu olda­lon. A szentmise végén sü­teménnyel kínálták meg a jelenlévőket. A lap megírja, nagy öröm számukra, hogy fiatal plébános érkezésével új lendületet kapott az egy­házközség élete. ■ T. A. Virágosítják a megyeszékhelyet megkezdődött a megye- székhely virágosítása. A fólia alatt nevelkedő árvácskákat elsőként a Damjanich szoborhoz ültet­ték - írta a szolnoktv.hu. Avirágok néhány nap alatt alkalmazkodnak az idő­járáshoz, így vélhetően a nemzeti ünnepre jósolt hi­deg sem tesz kárt bennük. A következő hetekben 26 ezer tő virágnak köszön­hetően megszépül az egész város, péntekre pedig a Damjanich szobor parkjá­ban megrongált padot is felújítják. ■ T. A. Nincs pénz saját közmunkásokra A FORRÁSHIÁNNYAL küzdő község nem tud saját köz­munkásokat foglalkoztatni- tudtuk meg Alapi József szászbereki polgármester­től. A vízügy segítségével azonban hatan mégis el­kezdhették a munkát már­ciustól a település terüle­tén. ■ G. SZ. Napi hat-nyolc ampulla erős fájdalomcsillapítóval tartot­ta napokig kábulatban egy férfi, miközben apránként több dolgot elvitt a házából - mondta el lapunknak az újszászi áldozat. A rettegés­ben élő nyugdíjas végül egy hét után a postástól üzent barátjának, aki riasztotta a rendőrséget. A sértett be­számolt lapunknak a borzal­mas napokról. Munkatársunktól A hatvannégy éves áldozat ál­lítása szerint ő csak permete­zőgépét szeretett volna pénzre váltani, csakhogy óriási hibát követett azzal, hogy beengedte otthonába a segítségét felajánló férfit. Az Újszász egyik csen­des utcájában élő nyugdíjas óvatlanságából egy hétig tartó rémálom lett.- Amikor beengedtem, az éjje­liszekrényen lévő gyógyszereim­ről kezdett kérdezni - kezdett a szörnyű történetbe az egyedül élő férfi, aki lapunk információi szerint a gyanúsítottal korább­ról ismerte egymást. - Hirtelen agresszívvá vált és azt mondta, nincs nekem szükségem ezekre, tud valami sokkal hatásosabbat. Dobálni kezdte a gyógyszerei­met, majd amikor ültakoztam, elővett egy injekciót és a com­bomba szúrta. De ez nem volt ne­ki elég, többször arcon ütött, ami­től az ágyra zuhantam - beszélt az átélt szörnyűségekről a kór­házat hétfőn elhagyó áldozat, aki azt is elárulta, hogy a betolakodó a következő egy hétben naponta többször visszatért, folyamato­san verte, rugdosta, Sőt fojtogatta is - miközben naponta hat-nyolc ampulla rendkívül erős fájda­lomcsillapítóval kábította. Miután apránként sok más mellett két televíziót, DVD-le- játszót, kerékpárt és pénzt is magával vitt, a vékony, szem­üveges áldozat házához az utol­TÖBBEN NYILATKOZTAK úgy la­punknak Újszászon, hogy nem lepődtek meg a gyanúsított bru­talitásán. Néhányon azt is tud­ni vélik, hogy az említett férfi korábban is erőszakoskodott már, sőt esetleg „szurkálós ügye” is volt. A negyvenegy éves só napokban egyre kevesebb- szer tért vissza az elkövető - így az injekciókból is kevesebb jutott, valamelyest tisztulhatott az áldozat elméje.- Amikor a postástól azt üzente, hogy minél előbb men­jek át, már tudtam, hogy nagy a baj - mondta a néhány házzal arrébb lakó, nevének elhall­gatását kérő barát. - Tudtam, hogy az a.férfi .többször járt nála, amikor pedig szembesül­tem a barátom állapotával, ösz- szeállt a kép. Azonnal hívtam a rendőrséget, akik szerencsé­re hamar előkerítették a férfit - idézte fel a március ötödikéi eseményeket. Az ügy egyik legbizarrabb része, hogy az egy hétig folya­matosan a szerek hatása alatt álló sértett - elmondása szerint elkövetőt úgy ismerik a kisvá­rosban, mint egy agresszív em­bert, aki korábban már sokak­kal került összetűzésbe. A rend­kívül erős kábító hatású fájda­lomcsillapítókkal töltött ampul­lákat információink szerint más valakitől szerezte.- többször járt egy kisboltban. Csakhogy segítséget egyszer sem kért, miközben az üzlet­ben és az utcán is ittasnak néz­ték ismerősei.- Nem is gondoltunk rá, hogy ilyen előfordulhat, ugyan­is soha nem történt még ilyen a környéken - nyilatkozta la­punknak az áldozat közvetlen szomszédja, Varga Lászlóné.- Szörnyű, hogy egy ilyen csen­des utcában ilyen borzalom elő­fordulhat - tette hozzá.- A pofonok és rúgások között többször megfenyegetett azzal, hogy megöl, ha bárkinek be­szélek arról, amit velem művel- mondta az áldozat, akit nem csak fizikailag, hanem lelkileg is terrorban tartott a brutális el­követő. - Még most sem tudok aludni éjszaka, nappal pedig hiába zárok be mindent, mégis rettegek. Most is hallom a mo­tyogását. Sokszor mormogott érthetetlen dolgokat maga elé, miután rendszerint egy nagy pofon vagy rúgás jött. Miután vége lett az egésznek, és felmen­tem a házba, a tükör előtt talál­tam egy évek óta nem használt nagykést. Hogy pontosan mit akart kezdeni vele, nem tudom, de ez nem sok jót jelenthetett. Van pápánk! LÉLEGZET VISSZAFOJTVA várta a világ, hogy felszálljon a fe­hér füst, bemutassák Krisz­tus földi helytartóját, a ka­tolikus világ fejét. Zaklatott időnkben, amikor erkölcsi válságunkban különösen támadják a kereszténységet, kiemelt figyelem övezte az új Szentatya első bemutat­kozását. Világtörténelmi pillanat az, amikor Urbi et Orbi áldását adja a Városra és a világra. Bármit mon­dunk, így van, mert a törté­nelmet emberek csinálják, döntéseik pedig nemcsak szellemből, hanem a lélek­ből is születnek, aminek Szent Péter utóda az egyik felelőse. nem lesz egyszerű dolga az új kormányosnak. Kívülről és belülről is rázkódik az egyház hajója, okkal minő­sítette missziós területté Európát a feladata súlyába belerokkant XVI. Benedek. Valószínűleg fordulatra van szükség a Szentszék veze­tésében ahhoz, hogy a 21. században is betölthesse feladatát. Ehhez pedig ke­vés egy ember bölcsessége, teherbírása, a Szentlélek ereje. Élő hitű közösségnek kell mögötte állnia, legyen akár az ország, ahonnan érkezett, vagy az őt ezután körülvevő munkatársi kö­zösség. nem fontos, hogy fél évez­red várakozása után végre magyar lett-e pápa. Illetve ez csak nekünk, magya­roknak volt az, mint ahogy az volt a lengyeleknek Ka­rol Voytila megválasztása. Igaz, akkor az örömhírt szinte az egész hatalmas ország térden állva, imád­kozva fogadta, amiről nem lettem volna meggyőződve a mi esetünkben. A világ szempontjából másodrendű kérdés, hogy milyen nyel­ven szólalt meg először az új Szentatya. Hanem az a fontos, hogy azt a nyelvet meg fogja-e érteni a világ, amin ezentúl ő fog szólni hozzá. Sokan azt mondták, rettegtek a férfitól HIRDETÉS ^ HIRDETI Uj orvosi diagnosztikai eszköz az érelmeszesedés korai felismerése érdekében egészségügy Arteriográfos vizsgálattal bővül a szolgáltatások köre a Szent István Egészségházban Újabb egészségügyi szolgáltatá­sokkal bővül a szolnoki Szt. István Egészségház kínálata, elsőként az arteriográf vizsgálat bevezetésével. Az arteriográf egy új orvosi diag­nosztikai eszköz, amelyet dr. Illyés Miklós hypertonológus, címzetes egyetemi docens, a Magyar Artéri­ás Stiffness Társaság elnöke talált fel és szabadalmaztatott.- Az érelmeszesedés kialakulása hosszú, több évtizeden át tartó, lap­pangó folyamat. Ezért lehetséges, hogy e betegségre sokszor csak ak­kor derül fény, amikor már súlyos szövődményei vannak. Ezért az érelmeszesedés korai felismerése rendkívül fontos, hiszen megfelelő óvintézkedésekkel megelőzhetők az olyan káros következményei, mint a szívinfarktus, az agyvérzés, az agyi keringési zavarok miatti bénulás vagy a végtagi érszűkület - hangsúlyozta dr. Illyés Miklós. - Ráadásul az érelmeszesedés egyre fiatalabb korosztályban jelentke­zik. Egy Egyesült Államokbeli ku­tatás eredménye kiderítette, hogy már a 30-34 éves korosztálynak is több mint 65 százalékánál kimu­tatható.- Jómagam egy évvel ezelőtt ta­lálkoztam először a docens úrral és az általa kifejlesztett műszerrel, az­óta foglalkoztat a gondolat, hogy a mi betegeink számra is elérhetővé tegyük az arteriográfot - mondta el dr. Kapitány István, a Szt.István Egészségházat működtető társa­ság ügyvezető tulajdonosa. - Az Dr. Illyés Miklós (balról) találmánya hamarosan a dr. Kapitány István nevé­vel fémjelzett Egészségházban is elérhetővé válik együttműködésünk eredménye­ként hamarosan megkezdődhetnek az ilyen jellegű szűrővizsgálatok nálunk, miután a vizsgálatokat végző szakemberek képzése be­fejeződött. A docens úr által kifej­lesztett eszköz a ma elérhető orvosi műszerek közül a legkorábban ké­pes kimutatni az érrendszer kóros elváltozásait, amelyek végzetes kö­vetkezményekkel járhatnak. Ráadásul az arteriográf szűrés teljesen fájdalommentes, hason­lít a vérnyomásméréshez. A karra rögzített mandzsettával a készülék észleli a pulzushullámot, melyet a számítógép kiértékel. Ez a vizsgá­lat néhány percig tart csupán, és fontos leletet kapnak az érfal funk­ciójáról, állapotáról. A vizsgálat kü­lönösen ajánlott azoknak, akik, do­hányoznak, túlsúlyosak, stresszes körülmények között, Uletve magas vérnyomással, emelkedett koleszte­rin- vagy triglicerid szinttel élnek, akiknek családjában előfordult már magas vérnyomás, szív-, vese- vagy cukorbetegség, valamint a változó korba lépő hölgyeknek. Szent István Egészségház, Szolnok, Verseghy út 5. BEJELENTKEZÉS ELŐJEGYZÉS­RE: 56/524-082 www.uhszolnok.hu e-mail: uh@uhszolnok.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom