Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-28 / 73. szám
2013. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK TŰKOR - SZOLGALTATAS 11 A humorérzék soha nem veszhet el straub dezső Gyógyszerkészítőként mindig volt helye a villamoson, idézte fel a múltat a színművész Át kell gondolni, hogyan lehet pénzelni a kultúrát straub dezső nagy pecás hírében áll, ám kevés ideje marad hódolni horgászszenvedélyének. Azt mondta azonban, hogy nem is bánkódik ezen, reméli is, hogy minél kevesebb lesz.- EGY MŰVÉSZETBEN DOLGOZÓ örül, ha van munka. A színészet, mint szakma megszűnt, mint állapot létezik - folytatta az április elején 61. születésnapját ünneplő színművész. Úgy véli, sokan kiszorulnak majd a pályáról. Szerinte az amerikai minta köszönt be Magyarországon is, ugyanis gazdaságilag át kell gondolnia az államnak, miként képes megfi- A jól táncoló és éneklő színész pedig kiváló lehet az operettes műfajnak.- Operett alig volt az életemben. Egyébként remek műfaj, ha jól csinálják. Táncos-komikusnak kell lennie, másképp kiölik belőle azt, ami. Nagyon sokszor hülyén játsszák, egy hülyének viszont nem lehet drukkolni.- Straub Dezsőnek hányán drukkoltak a partvonal mellett, amikor még rúgta a bőrt?- Az egész család. Nagyapámig visszamenőleg mindenki ifi válogatott volt. Sokáig úgy volt, hogy én is a futballból fogok élni. De a mai magyar foci nanszírozni a kultúrát, vélhetően nem lesz ekkora a mecenatúra.- a vidéki színházak is lecsökkenhetnek. Évi egy előadás lesz, a többi pedig körbejár az országban. Növelni kell az előadásszámot, el kell érni az évi két-hárvm- száz előadást - folytatta. Straub Dezső szerint tarthatatlan lesz az a tendencia, hogy húsz-harminc előadás után kidobják a díszletet. Amondó, le kell mondani a szép ruhákról. Bármily’ borús képet is festett, hangsúlyozta:- a humorérzék más dolog. Azt nem veszítheti el az ember, legyen bármilyen helyzetben. helyzetét nézve örülök, hogy nem így lett.- Pedig kiváló játékosok alkották az Újpesti Dózsát.- Én már utánuk voltam. Nem a Fazekas László és Bene Ferenc fémjelezte korosztályban, hanem Fekete Lászlóval. Akkor már lefelé ment a labdarúgás. A mai napig focizom, de nem csatárként, a középpályán szedegetem össze a lasztit. Ilyenkor érzi meg azt az ember, amit fiatalként nem tanult meg. Más elképzelései is vannak. így van ez a színészetben is. Amíg fiatal, arra törekszik, hogy elmondhassa, amit akar. Amikor megöregszik, hogy megértsék. Straub Dezső egy forró nyári napon, a villamoson gyógyszerektől büdösen döntötte el: énekes .lesz. Színész lett. Azóta főleg a komédiák világában tette le névjegyét. Licska Balázs- Mit szólna, ha arra kérném, mondjon egy viccet?- Érdekes, mert a szövegemben pont az az egyik rész, hogy: „Művész úr, mondjon egy viccet!” - tekintett maga elé az előadásra készülő Straub Dezső. - Ez mindennapos az ember életében. Hogy mi ilyenkor a teendő, megkérdeztem Körmendi Jánost, aki nagymestere volt a poénoknak. Azt tanácsolta, hogy nem szabad mondani, mert akkor meg kell hallgatnod negyven rossz viccet, amiből negyvenet ismersz is. Aki ebből él, és meghallgat egy viccet, egyből elemez. Ha hallok egy jót, de nem úgy röhögök rajta, az azért van, mert már azon gondolkozom, miként lehetne színpadra vinni olyan szavakkal, ami nyomda- festéket is bír.- Főleg a komédiákból ismeri a közönség, pedig azért megfordult komolyabb szerepekben is. Hogy viszonyul ehhez?- A szerencse viszi a pályát. Csala Zsuzsa is ShakespeaSokáig úgy volt, a labdarúgásból fog megélni, de szerinte a mai foci helyzetét nézve jól döntött, hogy nem így lett. re-rel kezdett, de a közönség követelte tőle a humort, mert jól állt neki. Belekerült egy skatulyába, ami kellemes. Én is úgy vagyok vele, hogy először kerüljek bele, aztán majd kijövök belőle.- Amikor gyógyszerkészítő laboránsként dolgozott, nem tartott attól, hogy benne marad a skatulyában?- De igen. A mai napig emlékszem, amikor elhatároztam, hogy befejezem azt a szakmát. Egy meleg júliusi napon, a mai Széli Kálmán téren jöttem a villamossaL.Ültem a villamoson, ömlött rólam a víz. Olyan sárgás és büdös gyógyszerrel volt tele a fülem, aminek harmada vízzel és szappannal, harmada törülközővel jön le, a fennmaradó egyharmada pedig semmivel. Ezért mindig is volt helyem. Akkor úgy döntöttem, most jött el a pillanat, hogy lépnem kell. Erős volt a motiváció.- Kalandvágy is volt benne?- Az mindig van az emberben, pláne egy munkásban, hogy ki tud-e törni. Egyébként a szüleim is munkások voltak. Nem akartam színész lenni, inkább énekes. Énekirányból érkeztem. Megtanultam kicsit táncolni is. mmmw■ Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Széchenyi Gyógyszertár (Széchenyi krt. 129.) az ügyeletes. Vízállás A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 662 centiméter, tetőző, Kisköre-felsőnél 713 centiméter, tetőző, a vízhőfok 3 Celsius-fok. Kisköre-alsónál 711 centiméter, tetőző Szolnoknál 708 centiméter, áradó, a víz 1,9 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 371 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 645 centiméter, áradó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 442-es, a 4-es, a 33-as, a 3216-os és a 44-es utak egyes szakaszain, Szolnok, Jászapáti, Tiszafüred,Tiszaszőlős belterületén, valamint Karcag kül- és belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Az alkalmazkodóképesség pedig elsődleges követelménye egy élet fennmaradásának.” (Frank Herbert) PROGRAM A JANLO MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: A burok (12) 10.30,15.00,17.30, 20.00. 22.30. Croodék (6) 10.00,14.00. Croodék 3D (6) 12.00,16.15,18.30, 20.30. Die Hard - Drágább, mint az életed (16) 12.30,22.00. Dől a moné (12) 13.00. 22.30. Az óriásölő 3D (12) 11.15, 13.30.15.45.18.00. 20.15.22.30. Óz, a hatalmas 3D (12) 10.00,14.30,17.00, 19.30. TISZApART mozi: A Pingvinkirály 3D (6) 16.30, Szeretők, utazók (16) PREMIERFILM 18.00, Szép remények (12) 18.00, Nekem Budapest (16) 18.00, A Csodacsapat (12) PREMIERFILM 20.00, Cycle (16) 20.00. Úton (12) PREMIERFILM 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház Szín-Mű-Helyében ma 19 óra 30 perctől a Félrelépni tilos! című előadást tekinthetik meg. VERSENY ZAGYVARÉKAS. Nyílt Magyar Darts Kupát rendeznek március 30-án a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtárban. A versenyzők fél tíztől nevezhetnek a megméretésre, melynek keretében férfi és női egyesben az MDK címért versenyeznek fél tizenegytől. AUTISTA VILÁGNAP SZOLNOK. Április 2-án az autizmus világnapját.tartják. Délután fél hattól kékbe öltözve, kék lufikkal és zászlókkal indulnak a gyaloghíd Tiszaligeti hídfőjétől a kékkel kivilágított Kossuth térre, ahol egy rövid beszéd és közös éneklés várja majd az érdeklődőket. KIÁLLÍTÁSOK TÚRKEVE. Reizer Marianna kiállítása tekinthető április 20-áig, munkanapokon 9 órától 16 óráig a Városi Művelődési Intézmény és Könyvtárban. JÁSZJÁKÓHALMA. A Gazdakörben (Bajcsy u. 9.) április 2-án, kedden 18 órakor a Honismereti Szakkör szervezésében Waszlavik Gazember László műsorát láthatják Katonadalok, '48-as dalok címmel. TÖRÖKSZENTMIKLŐS. Schmidt Kornélia festményeinek kiállításának megnyitója holnap 16 órakor kezdődik az Ipolyi Kulturális Központban. Megnyitja: Nádas Fanni. Közreműködik: Szabados Zoltánná vers és Bakondi András gitár. HÚSVÉTI FORGATAG KARCAG. Húsvéti forgatagot rendeznek a Városi Sportcsarnokban szombaton 10 óra és 12 óra 30 perc között. A programban lesz papímyuszi keresés, aszfaltrajzverseny, akadályverseny, tojásfestés. A szervezők keresik Karcag legnagyobb húsvéti kalácsát. Az otthon sütött kalácsokkal fél 11-ig lehet a versenyre nevezni. NYUSZI TÚRA TISZAFÜRED. Húsvéti nyuszi túrát rendeznek március 30 és április 1. között. Szombaton tíz órától kalandos csokitojás keresés várja a kicsiket és nagyokat az erdőben. Ezen kívül édes meglepetések és felejthetetlen élmények várják a résztvevőket. MESEELŐADÁS SZOLNOK. Kisvonat a Mohavölgyben címmel bábelőadást tekinthetnek meg Bartos Erika meséje nyomán szombaton tíz órától a Verseghy Ferenc Könyvtárban. ELŐADÁS JÁSZBERÉNY. Zenés családi vasárnapot tartanak a Bonbon Matinéval április 7-én 11 órától a Déryné Rendezvényházban. A Liszt-díjas művészekből álló trió a legismertebb, állatokkal kapcsolatos klasszikus slágereket szólaltatja meg sok játékkal, humorral. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szóljon, hu hírportálon olvashatók. H PIACI ARAK A MEGYÉBEN AT Naranrtnc-tpÍQ7Ínpc knrka TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG ........... ---Tojás Ft/db 38-55 40-55 HOZZÁVALÓK bélelünk ‘sütőpapírral, majd Alma Ft/kg 200-330 230-350 A TÉSZTÁHOZ: 6 db tojás, 1 CSOa piskótatésztánkat beleöntjük Sárgarépa Ft/kg 360-450 380-490 mag vaníliás pudingpor, 3 evőkanál liszt, 6 evőkanál cukor, 1 kiskanál sütőpor, 1 db narancs reszelt héja. A krémhez: 2 csomag vaníliás pudingpor, 4 evőkanál cukor, 1 db narancs reszelt héja, 2 dl és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. A krémhez a vaníliás pudingport a cukorral, a narancslével, a narancs reszelt héjával és a tejjel csomómentesre kikeverjük és sűrűre felfőzzük, majd kihűtjük. A tejBurgonya Ft/kg 150-220 150-240 Körte Ft/kg 380-460 450 Gomba Ft/kg 820 850 Paradicsom Ft/kg . 400-550 450 Paprika Ft/kg 320-500 350-450 Retek Ft/cs 80-120 110 100 %-os narancslé, 3,5 dl tej, színhabot keményre felverjük. Zöldhagyma Ft/cs 140 150' 3 dl tejszín. A lapok kenéséhez: A kihűlt pudingos-narancsos Citrom Ft/kg 350-480 460 2-3 evőkanál barack- vagy nakrémet habosra kikeverjük, Savanyú káposzta Ft/kg 280-340 300 rancslekvár. elkészítés: az egész tojásokat a cukorral, a narancs reszelt héjával, elektromos habverővel habosra keverjük. Ezután ösz- szekeverjük a lisztet, a pudingport, a sütőport és hozzákevermajd apránként hozzákeverjük a tejszínt. A kihűlt narancsos piskótát hosszában kettévágjuk. A lekvárt felmelegítjük és a lapokat lekenjük. A lapok közé töltjük a krém felét, míg a másik felét a felső lapra. DíKivi Ft/kg 270-320 300 Banán Ft/kg 280-450 300-470 Karfiol Ft/kg 340 350 Petrezselyem Ft/kg 330-500 300-490 Mogyoró Ft/kg 730-880 900 Mandarin Ft/kg 320 350 jük. Egy nagyméretű tepsit kiszítsük ízlés szerint. Narancs Ft/kg 280-380 420 6.00 Aktuális 6.30 Téma 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Döntés előtt 9.00 Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének élő közvetítése 16.00 Szolnoki Olaj KK- Kaposvár- kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 18.00 Örökségünk 8.30 Mérleg 19.00 Aktuális 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Szolnoki Olaj KK-Ka- posvár - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 SZOLNOK FM 0.00-6.00 Helyből a legjobb magyar sláger megy 6.00-10.00 Shaker! Ébredj, Szolnok! Ladoniczki Danival és Bagi Timivel 10.00-15.00 Fülbevaló! A megbízható munkatárs, Csibrán Szilvia 15.00-19.00 Délutáni csokoládé Túróczi Imrével 19.0020.00 Trend Bagi Timivel 20.0024.00 Discos's Hit Bárány Attilával • www.szolnokfm.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív chart show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli juice, benne: minden hétköznap 8.40-től „Reggeli Monitor” napindító gazdasági hírek 11.00 Amade20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus délután 18.00 „Kultusz” - Kulturális és művészeti magazin 20.00 „Retikül” - női magazin, ismétlés 21.00 Nekem 80 - retro zenei műsor, majd nonstop zene péntek reggel 6 óráig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!