Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-28 / 73. szám

MEGYEI TÜKÖR 3 2013. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK HÍREK Természettudományi versenyt rendeztek nyolcadik alkalommal ren­dezte meg az Avram Hershko Országos Természettudomá­nyi Versenyt a karcagi Szent- annai Sámuel Gimnázium. A döntőben a háromfős csa­patoknak esszéket kellett is­mertetniük, elméleti tudásu­kat egy teszttel mutathatták be, a laboratóriumi gyakorla­ton különböző vizsgálatokat kellett elvégezniük. ■ D. E. Tudományos est a megyeházán főként endokrinológiai témá­jú előadások hangzottak el tegnap este Szolnokon a me­gyeházán, a Hetényi Kórház tudományos estjén. Az ülés elnöke ezúttal dr. Vadász Já­nos osztályvezető főorvos volt, közreműködött a Szívhangok jazz-rock zenekar. ■ SZ. ZS. Lopott, feldarabolt vaskapukat adtak el több lakatlan kőtelki ingat­lanról loptak különféle vas­elemeket ismeretlen tettesek március 26-ára virradóra. Az elkövetők három házból összesen kilenc vaskaput emeltek le és tulajdonítottak el, majd azokat feldarabol­ták, és egy szolnoki színes­fémtelepen értékesítették. Az adatgyűjtés során egy 25 és egy 20 éves kőtelki lakos­ra terelődött a gyanú, akiket a rendőrök pár óra alatt elő­állítottak a Szolnoki Rendőr- kapitányságra, a felvásárló telepén pedig lefoglalták feldarabolt zsákmányukat. A gyanúsítottak ellen lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. ■ B. Gy. Két körözött személyt fogtak el a rendőrök megyénk rendőrei kedden két körözött személyt fogtak el. Igazoltatását követően a Szolnoki Büntetés-végre­hajtási Intézetbe szállítottak egy 36 éves nőt tiszakürti lakásáról, akit a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Bíróság körözött szabadságvesztés letöltése miatt. Egy kende- resi lakásban pedig egy, a szolnoki Gyiviből szökött 14 éves fiút találtak, akit a Kis­újszállási Gyermekotthonba szállítottak. ■ B. GY. Megmutatták a titkos iratot lelet A rejtett üregben találtak rá a százhatvanöt éves papirosra Kövesdy Zsolt atya a különleges dokumentummal, amelyet eddig nem sokan láthattak és olvashattak, s melyet most bemutatnak a helyieknek Különleges, titkos zugban ta­lált iratot tárt nyilvánosság elé nemrégiben a kunszentmárto­ni Szent Márton Plébánia. Az 1848 júniusában kelt papirost a templom keresztjének üre­gében találták még évekkel ezelőtt, eddig páncélszekrény­ben őrizték. Joó Zsuzsa- Ez az a papiros - mutat a páratlan dokumentumra Kö­vesdy Zsolt atya. Az irathoz (akár a hímes tojáshoz) óvato­san nyúl, még cérnakesztyűt is húz, mielőtt kézbe veszi. Az 1848. június 21-én kelt beszá­molót eddig nem sokan láthat­ták és olvashatták, páncélszek­rényben töltötte az elmúlt esz­tendőket. - Most viszont, hogy a templom új szentélye alatt mi is elhelyeztünk egy időkapszu­lát a mai kor eseményeit leírva, úgy döntöttünk, megmutatjuk a helyieknek kincsünket - fűzi hozzá a plébános. Az emlékiratot még az 1990- es években találták, akkor, amikor a templom tetején lé­vő keresztet kissé felemelték, hogy felújítsák az alatta lévő tetőszerkezetet. A munkások meglepve látták, hogy a ke­resztgömbben egy üreget ala­kítottak ki, benne pedig egy összehajtogatott, megsárgult papirost fedeztek fel.- A dokumentum borzasztó ál­lapotban volt, hiszen másfél száz éven keresztül az esővíz, a hőség és a fagy egyaránt porlasztotta az ívpapírt - árulja el Kövesdy Zsolt, aki azt javasolja, keressük meg e témában az egyik kun­szentmártoni helytörténeti kuta­tót, Józsa Lászlót, a részletekről ő tud mesélni nekünk.- Az volt a szerencse, hogy a festőknek nem jutott eszükbe széthajtogatni a papirost - me­sél az emlékiratról a kutató. - Hiszen az azonnal darabjaira atizenéve talált, kevesek által ismert dokumentumra a Szent Márton Plébánia dolgozói na­gyon vigyáznak, az emlékiratot jelenleg is egy páncélszekrény­ben őrzik. Most a március 15-ei ünnepség kapcsán került csak szó szerint napvilágra a papí­ros, merthogy (állítólag) még a napfény is árthat a különleges iratnak. esett volna szét, talán menthe­tetlenül. A munkások rögvest átadták az akkori plébánosnak, aki pedig továbbadta a doku­mentumot egy szintén hely­béli születésű szakembernek, dr. Barna Gábornak. Az egyetemi tanár az átned­vesedett, megsárgult, erősen károsodott lapot restauráltat- ta, majd konzerváltatta. Bár a hajlatokban olvashatatlanná vált az írás, az 1848-ban író­dott szöveget mégis jól lehet értelmezni. Az első fontos kér­désük a maiaknak az volt, va­jon miért is kellett ezt a titkos iratot a templom keresztjében elhelyezni.- Erre maga az irat ad választ: „akkoron a gombba valami iro­- hogy egy ilyen leletnek meny­nyi lehet a piaci értéke, nem tudni, nekünk, a plébániának és a városnak eszmeileg felbe­csülhetetlen. Vigyázunk is rá, a restaurált, szépen helyreho­zott papíros most egy savmen­tes kartonpapír borítást kapott, de még így is csak kevesek ke­zébe adjuk - fűzi hozzá Köves­dy Zsolt plébános. mányt tennénk be, melybűi a je­len év eseményeit mint egy tü­körbűi szemlélhetjük” - idézi az emlékirat egy sorát Józsa László, aki elmondja, a lapon valóban szó esik országos és világi ese­ményekről, a pozsonyi ország- gyűlésről, az akkori királyról, V. Ferdinándról is.- Kiderül a dokumentumból az is, hogy akkortájt Kunszent- mártonban 825 fős őrsereget hoztak létre, melyből a temp­lom keresztjének felhelyezé­sekor (benne a titkos irattal) éppen félezren jelen is voltak - teszi hozzá. A dokumentu­mot sokan látták el kézjegyük­kel, hiszen nyolcvanan írták alá, többek között az egyházi és a városi főméltóságok, ők mindannyian részesei, szerep­lői akartak lenni a jövőbe szánt üzenetnek.- Ahogy nekünk üzentek a múltból eleink, úgy most mi is üzentünk a jövő generációi­nak, bevallom, éppen ennek az emlékiratnak a hatására - teszi hozzá Kövesdy Zsolt, arra céloz­va, pár hete az újonnan felépített szentély alá ők is elhelyeztek egy időkapszulát, benne mai pénzérmékkel, egy most íródott levéllel, a helyi újsággal és az Új Néplap egyik számával. Páncélszekrényben őrzik az emlékiratot JEGYZET JOÓ ZSUZSA Zsömlényi gesztusok didergő hóesésben botor­káltam be kora reggel a pék­ségbe. Szemet gyönyörködte­tő péksütemények kínálták magukat, nagy műgonddal választottam ki egyet. Illatos volt, csábító, szinte éreztem is az ízét. Az eladó becsoma­golta, beütötte a pénztár­gépbe az árát, majd türelme­sen várta tőlem a pár száz forintot. Én pedig egyre tü­relmetlenebbül kotorásztam a tárcámban, mire kiderült, otthon elfelejtettem pénzt venni magamhoz. Amit ta­láltam, még egy zsömlére sem lett volna elég.- bankkártya esetleg? - kérdeztem zavartan, bár ismertem előre a nemleges választ. Hátam mögött leg­alább öt vásárló várta, hogy sorra következzék. - Sajnos nem tudom elvinni, bocsá­nat... - mondtam zavartan. Másodperc sem telt el, amikor a hátam mögött ál­ló hölgy megszólalt: ne ag­gódjak, nem maradok éhen, majd ő kifizeti a tartozáso­mat, bármennyi is legyen az. Zavarom ekkor vált teljessé, annyira megdöbbentő volt számomra a kedves gesz­tusa. jó ideje már, hogy egészen máshoz szoktunk, hiszen közhelynek számít, lelki­leg mennyire elszigetelten élünk egymástól. Azt mér­jük a legszűkebb marokkal, ami talán a legfontosabb lehet egy másik ember számára, az odafigyelést, önzetlenséget, szeretetet. Lehet mondani, minek ek­kora jelentőséget tulajdoní­tani pár forintnak, de nem erről van szó. Nekem aznap abban a boltban a szebbik felét mutatta meg a világ, és arról mesélt, hogy soha nem szabad eltemetni az egymásba vetett hitünket. Aminek feltámasztásához ráadásul nem is kellenek nagy dolgok, értékes aján­dékok. Lám, elegendő egy alkalom szülte figyelmes­ség, pár tíz forint, egy zsömlényi gesztus. Közvitán a területfejlesztés megyegyűlés Közmeghallgatással egybekötött ülést tartottak Közmeghallgatásra várták az ér­deklődő polgárokat tegnapi ülé­sükön a megyei közgyűlés tag­jai a megyeházán. Egy szolnoki hölgy felszólalásában lapunk új­ságírójának, Szathmáry István­nak egyik, a napokban megje­lent cikkét említette. A kárpótlás visszásságairól szóló jegyzetet idézve mesélte el saját - hason­lóan tanulságos - történetét. A napirendi pontok megtár­gyalása előtt Kovács Sándor, a közgyűlés elnöke emlékezett térségünk egyik legnagyobb árvizére, a Zagyva áradására. Egyúttal felhívta a figyelmet rá, hogy ma sem vagyunk bizton­ságban a természet kiszámítha­tatlan erőivel szemben. Ezt kö­vetően a közgyűlés beszámolót hallgatott meg arról, hogy min­ként érintette az elmúlt hetek rendkívüli időjárása megyénket. Eszerint szükség esetén mintegy kilencezren - katasztófavédők, polgári védelmisek, önkéntesek - riaszthatóak nálunk, akik segí­tik a védekezést. A megyei közgyűlés tagjai­ra a tegnapi ülésen elsősorban területfejlesztéssel kapcsolatos döntések vártak. így többek kö­zött elfogadták az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynök­ség 2012-es pályázatkezeléséről szóló beszámolót és megtárgyal­ták a megyei önkormányzat ta­valyi területfejlesztési tevékeny­ségét. Döntöttek a 2014-2020 közötti Megyei Területfejleszté­si Koncepció egyeztetési anya­gának közvitára bocsátásáról, illetve elfogadták a megye négy együttkezelendő térségének - Jászság, Szolnok-Törökszent- miklós-Martfű, Nagykunság-Ti- sza-tavi térség, Mezőtúr-Tisza- zug - fejlesztési előtanulmá­nyait. Mindemellett a törvényi sza­bályozásnak megfelelően megal­kották a megyei önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdál­kodás szabályairól szóló rende­letet, valamint döntöttek arról, hogy Kovács Sándort, a közgyű­lés elnökét delegálják a Tisza Részvízgyűjtő Vízgazdálkodási Tanácsba. ■ SZ. ZS. Lepkéket kaptak. Bán József szolnoki támogató 150 darab különleges lepkét adományozott a rákóczifalvi Macimúzeumnak. Képünkön az aranyo­zott keretű tárolóban lévő pillangókat mutatja Kovács Ildikó munkatárs. Túrkevén új szennyvíztisztító épül majd víz - Kiemelt beruházásnak minősítette szennyvíztisztí­tó-beruházásunkat a közel­múltban a kormány - mondta dr. Szabó Zoltán, Túrkeve polgármestere. - A több mint egymilliárd forintos beruházás várhatóan a közbeszerzési eljárást követően, még idén megkezdődik. A Berettyó-Kő- rös Többcélú Társulás beru­házásában hamarosan meg­kezdődik az ivóvízbázisunk teljes rekonstrukciója, ezzel lehetőség lesz jó minőségű ivó­víztermelésre. Sürgős feladat a városi ivóvízhálózat cseréje, 50 kilométer hosszúságban, és a Holt-Berettyó fürdő melletti sza­kaszának élővé tétele. ■ B. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom