Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-12 / 60. szám
4 JÁSZSÁG 2013. MÁRCIUS 12., KEDD HÍREK________ Újra indult a Start munkaprogram JÁSZFÉNYSZARUN MÁRCIUS elsejétől 36 fővel újra elindult a Start munkaprogram. A munkavégzéshez szükséges orvosi vizsgálatot, tűz- és munkavédelmi oktatást követően Győriné Dr. Czeglédi Márta polgármester tartott tájékoztatást a programban résztvevőknek. A Start munkaprogram a tervek szervek szerint 2014. február végéig tart. Eredményesen szerepeltek A jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium gimnazistái részt vettek a Savaria Országos Történelem Verseny iskolai és megyei fordulóin. Az iskolai forduló alapján négy tanuló jutott be a megyei versenyre, Káli Kristóf, Taj- ti Kinga, Szentes Dóra és Végért Ágnes. Káli Kristóf 9. osztályos tanuló negyedik, Végért Ágnes 10. évfolyamos diák pedig ötödik helyezést ért el. Felkészítő tanáraik Nagyné Lékó Henrietta és Nagy Sándor. A közbiztonságról is tárgyalnak JÁSZBERÉNY ÖNKORMÁNYZATA március 13-án tártja soron következő nyílt testületi ülését. A beszámolók között szó lesz a város közbiztonsági helyzetéről, a Jászberényi Hivatásos Tűzoltóság 2012- es tevékenységéről. Sikeres boszniai túrán vannak túl a jászberényi Sportegyesü- let Kondor ITF Taekwon-Do Szakosztály kilenc versenyzővel vett részt először Bosznia és Hercegovinában a Prnjavor Kupán, amit idén 11. alkalommal szerveztek meg az elmúlt hétvégén. A megmérettetésen kilenc nemzet, húsz klubjának közel háromszáz versenyzője indult. A különböző versenyszámokban összesen 11 érmet (6 arany, 3 ezüst, 2 bronz) szerzett a herényi gárda, a csapatok összesítésében a harmadik helyet szerezték meg. Már éjjellátóval dolgoznak megelőzés Egyre többen odafigyelnek a mozgásokra és jelzik azt Tegnap megkezdődött a jászberényi mozi felújítása Folyamatosan adnak munkát a fatolvajok a polgárőröknek és a rendőröknek. A tolvajok nagyüzemi szinten tevékenykednek. Képünk illusztráció. Egyre szervezettebb csoportok járják Jászapáti környékének erdeit, hogy esetenként a fát már szinte ipari méretekben ellopják. A helybeliek ugyanakkor egyre szervezettebben jelentik a gyanús mozgásokat. Banka Csaba - Illés Anita Folyamatosan lopták, illetve még ezekben a napokban is lopják a fát Jászapáti kül- és belterületéről egyaránt. A legszembetűnőbb változás az elmúlt évekhez képest az, hogy immár az alkalmanként eltulajdonított fa mennyisége növekedett meg - mondta érdeklődésünkre Mihályi Zoltán, a Jászapáti Városi Polgárőr Egyesület elnöke. Megmarad ugyan a falopás már jól ismert formája, amikor is egy-egy kézifűrész és egy kerékpár segítségével az elkövető dolga végeztével komótosan hazatolja a biciklire felhalmozott hasábokat. Az elnök azonban beszámolt arról is, hogy szinte már ipari méretekben, egyértelműen nem saját használatra, hanem megrendelésből lopnak a tolvajok. - Méretre vágva halmozzák, majd pakolják fel a láncfűrészszel kivágott fát. Találkoztunk már olyan elkövetővel, aki az autójából kiszerelte az üléséket, hogy minél több fát tudjon belepakolni. Igaz, terve nem sikerült, mert a jelzést követően a rendőrök elkapták őket és lefoglalták a lopott fát - mondta. Egyre több az olyan eset, amikor már ki sem mennek az erdőbe, hanem a család tűzifa igényét a városban gyűjtött faanyagból teremtik elő. - Az elhagyott házak kerítésléceit bontják meg, vagy épp a tető- szerkezet faanyagát viszik el, a be nem kamerázott parkok, utcák élő fáit vágják ki - teszi hozzá a polgárőr vezető. - Itt azonban egyértelműen a napi fűtőanyagot „szerzik be az érintettek”, ami ellen nehéz védekezni, pedig lényegében minden napszakban van polgárőr járőr az utcán, rendszeresen megjelennek a rendőrök is. Mihályi Zoltán hozzátette, folyamatos küzdelemről van szó, amelyben mindig újabb és újabb trükkök jelennek meg a tolvajok részéről, amire reagálni kell rendőrnek, polgárőrnek és helybélinek egyaránt. - Az rendkívül pozitív dolog, hogy az emberek már egyre jobban odafigyelnek a gyanús mozgásokra. Akár külterületről, akár a városon belüli bűncselekmények gyanújáról van szó, nagyon sok telefonhívás érkezik hozzánk is, amit azonnal továbbítunk a rendőrség felé. Több ilyen alkalommal sikerült tetten érni tolvajokat és megakadályozni a A technika segíti őket A jászapáti Városi Polgárőr Egyesület nemrégiben pályázati támogatásból beszerzett egy nagy teljesítményű éjjellátó készüléket, amelynek használatával szeretnék megnehezíteni az éj leple alatt tevékenykedő bűnelkövetők dolgát. Mihályi Zoltán, a polgárőrség vezetője elmondta, hogy a készülék segítségével több száz méter távolságból lehet észlelni az éjszakai sötétségben elkövetett nemkívánatos eseményeket és nagy segítséget jelent figyelőszolgálatok alkalmával bel- és külterületen egyaránt. lopást. A pályázati támogatások révén számos fejlesztést tudtunk végrehajtani, legutóbb például az éjjellátó berendezések beszerzésével, de mindez nem válthatja ki az emberek odafigyelését, éberségét, azonban segítséget nyújthat a tevékenységhez és fokozhatja a hatékonyságot. Az éjjellátó készülék rögzíti a látottakat, így az észlelt eseményről videófelvételt is lehet készíteni. Az új-eszköz alkalmazásával, a rendőrséggel együttműködve szeretnénk visszaszorítani a külterületi lopásokat és hozzájárulni a város közbiztonságának javításához. Nagy segítséget jelenthet eltűnt személyek kutatásánál, amelyre az elmúlt időszakban a környező településeken volt példa - tájékoztatott a polgárőrség vezetője. Hozzátette, hogy a modem eszközök mellett sem feledkeznek meg arról a lóról, amit korábban a határőrségtől kaptak. Sok olyan helyszín van a határban, amelyet esetenként csak lóháton lehet megközelíteni. Ráadásul mindezt a lóval járőröző polgárőr csendesen tudja megtenni. Számos esetben sikerült csak azért tetten érni a fatolvajokat, mert a lovon közeledő polgárőrt nem vették észre a bűnelkövetők. kivitelezés Július végére kell elkészülnie a jászberényi Lehel Film Színház, tegnap megkezdődött felújításának. A megkötött kivitelezői szerződés szerint teljes egészében megújul az épület tetőszerkezete, illetve a színház funkciónak is jobban megfelelő belső átalakítást hajtanak végre. Juhász Dániel alpolgármester a munkaterület átadása apropóján tartott sajtó- tájékoztatón elmondta, hogy a tervezett kulturális negyed fejlesztéseinek első lépéséről van szó. Eredményeként pedig egy olyan multifunkciós kulturális tér alakulhat ki, amely nem csak a jászberényiek, de az egész Jászság számára, a XXI. század igényeinek megfelelő létesítményt eredményez. Tóth József a Jászkerület Nonprofit Kft. vezetője kiemelte, hogy az összességében 98 millió forintos fejlesztés eredményeként az országos szinten is előremutató beruházást hajtanak végre. Nem csak az épület újul meg, hanem egy pályázat eredményeként digitális vetítő berendezést is beszerelnek. Az eddig 200 fő befogadására képes teret, háromszáz fős rendezvények - vetítések, színházi előadások - megtartására teszik alkalmassá. Pallai Péter a kivitelező cég képviselője elmondta, mindent megtesznek azért, hogy az előre meghatározott dátumra befejezzék a munkát. Az augusztusban esedékes Csángó fesztivál programjainak egy részét már az új helyszínen tartanák. ■ B. CS. Tóth József és Pallai Péter aláírja a munkaterület átadásáról szóló dokumentumokat ■ Az elhagyott házak kerítésléceit is elviszik. Katasztrófavédelmi őrs jöhet létre értékelés Tiszti értekezletet tartottak a jászberényi kirendeltségen Az összekötő utakról kérdezi a minisztert Jászberénybe látogatott tegnap Varga Béla tűzoltó alezredes a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója. A térségi kirendeltség éves tiszti értekezletén vett részt. A megbeszélést követően tartott közös sajtótájékoztatót Fózer Tibor tűzoltó alezredessel, a jászberényi kirendeltség vezetőjével. A megyei igazgató - miután beszámolt a katasztrófavédelmi rendszer átalakulásáról - elmondta, hogy ez idő szerint szűkebb hazánkban összességében 441-en teljesítenek szolgálatot az igazgatóságon. A napi teendők mellett vészhelyzet esetén ez a szám az önkéntesekkel, a polgári védelem behívható állományával közel kilencezerre duzzasztható. Megtudhattunk, hogy a szolgálatot teljesítők közül 67 végzik munkájukat a Jászságban. Nagyra értékelte a térségi önkéntes tűzoltó egyesületekkel kialakított együttműködést. Elhangzott, hogy a tervek között szerepel egy katasztrófavédelmi őrs létrehozása Jász- árokszálláson 2014-ben, ezzel plusz 19 fő lépne be a szolgálatot teljesítők sorába. Kérdésünkre a megyei igazgató elmondta, a jelenlegi létszámmal végrehajthatók a kijelölt feladatok, de törekvés az állomány bővítése. ■ Fózer Tibor (balra) és Varga Béla értékelte a végzett munkát kérdés Dr. Szekeres Imre országgyűlési képviselő az MSZP-frakció gazdaságpolitikai kabinetjének vezetője tartott sajtótájékoztatót Jászberényben. A politikus a jászsági utak felújításáról beszélt. Korábban a térség fide- szes országgyűlési képviselői nyilatkoztak arról, hogy több jászsági út felújítása kezdődik meg idén, illetve a következő év első negyedében. Nyilatkozatukban szó esett a 31-es és 32-es számú főutak, illetve a Jászberény-Szentlőrinckáta, Jánoshida-Tápiógyörgye, Jász- apáti-Jászszentandrás utak felújításáról, illetve a Jászberényt megkerülő főútszakasz utolsó szakaszának előkészítéséről. A nyilatkozatra utalva Szekeres Imre rámutatott, hogy minden szükséges terv és anyagi fedezet is rendelkezésre állt ahhoz, hogy a Jászságban három évvel ezelőtt megújítsák a szóban forgó közutakat. Reményét fejezte ki, hogy végre valóban megkezdődhetnek a munkálatok. Szavai szerint ennek előmozdítására írásbeli kérdést tett fel Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszternek. A tárcavezetőtől egyebek mellett arra vár választ, hogy mi volt az oka a késedelemnek, és pontosan mikorra várható a fejlesztések befejezése. ■ B. CS.