Új Néplap, 2013. március (24. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-12 / 60. szám
2 MEGYEI KORKÉP 2013. MÁRCIUS 12., KEDD Az alapítványhoz és a gyepmesterhez is fordulhatnak alakosok Eltérően látják az eredményeket agrárkamarai választás A részvételi arányról megoszlik az egyes szervezetek véleménye megoldás - A szolnoki Baross úton a minap egy kóbor kutya szegődött mellém - fordult lapunkhoz észrevételével egyik olvasónk. - A közepes termetű kutyával kapcsolatban először azt hittem, hogy előbb-utóbb majd csak elmaradozik. Hiszen szerencsére nem volt barátságtalan vagy agresszív állat. Sajnos azonban ennek épp az ellenkezője történt. Utólag azt gondolom, hogy valószínűleg a szatyromban levő szendvics miatt, de folyamatosan követett és egészen szorosan a lábaim mellett haladt. Rajtam kívül hajnali öt órakor senki nem tartózkodott az utcán, így ez a jelenet egy kicsit zav art. Főleg akkor, amikor valamivel később azután megláttam, hogy a már mellém szegődött kutya mellé csatlakozott egy, majd később még egy állat. Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet jelezni az eféle problémát? - tette fel a kérdést a fenti esettél kapcsolat ban olyasónk. ”- Az Állatotthon Alapítvány az illetékes a kóbor kutyák befogásával kapcsolatban - tájékoztatta szerkesztőségünket Veréb Sándor, a szolnoki polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője. - Az alapítvány gyepmestert alkalmaz, akit munkaidőben fel lehet keresni a lakosoknak is. Ezen kívül az alapítványhoz is lehet fordulni. Mindenesetre a megkeresés alapján intézkedünk és jelezzük a problémát mi is az alapítvány felé. Minden bizonnyal hamarosan befogják az említett helyen majd a kóbor állatokat és megnyugodhat a panaszos olvasó is. Hangsúlyozom azonban, hogy bárki jelzéssel élhet az alapítvány felé - tette hozzá az osztályvezető. ■ Megyénk agrártársadalmát is megosztották az újjáalakuló agrárkamara létrehozását célzó megyei küldöttválasztások. A voksolás kritikusai színjátékról beszélnek az eredmények láttán, a szervezet pártján állók azonban a gazdatársadalom egészét érintő közös érdekekről szólnak. Munkatársainktól Február huszonegyedikén véget értek az új Magyar Agrár-, Élelmiszer-gazdasági és Vidékfejlesztési Kamara felállításához szükséges megyei küldöttválasztások. Az eredmények fényében rögtön vita is alakult ki a magyar agráriumban szerepet vállaló szervezetek között.- Véget ért az agrárkamarai választási színjáték újabb fejezete, mely során országosan a választásra jogosultak alig hét százaléka szavazott - vélekedett az ügyről Váradi Csaba, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mezőgazdasági Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (Jászkun TESZÖV) titkára. - Az összes, 450 ezer potenciális tagot figyelembe véve az érintettek 97 százaléka távol maradt, csupán három százaléka képviseltette magát a voksoláson- utalt az alacsony részvételi arányra Vájadi Csabá^j, , Hubai Imre Csaba, az újjáalakuló agrárszervezet átmeneti elnöke, a MAGOSZ megyei elnökségi tagja is elismerte lapunknak a választás körüli nehézségeket, összességében azonban sikeresnek tartja az új agrárkamara felállításának egyik fontos lépéseként számon tartott megyei küldöttek választását.- Nem volt helyes, hogy a választásoktól távol maradó, jelölteket sem állító szervezetek, mint például a MOSZ és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) politikai kérdést csináltak a gazdatársadalom egészét érintő agrárkamarai választásokból- mondta lapunknak Hubai Imre Csaba. - Az augusztus végén elfogadott kamarai törvényben minden pontosan 3 I i Az agrárkamarai választások részvételi aránya megyénként (százalék) FORRÁS: MAGVAR AGR, Veszprém 11,43 Zala 7,46 Nógrád 11,26 Győr-Moson-Sopron 7,44 Somogy 10,53 Szabolcs-Szatmár-Bereg 6,58 Jász-Nagykun-Szolnok 10,12 Békés 6,10 Tolna 10,03 Haidú-Bihar 5,98 Baranya 9,62 Heves 5,54 Pest/Budapest 8,13 Bács-Kiskun 5,53 Borsod-Abaúi-Zemplén 7,96 Csongrád 4,92 A Jász-Nagykun-Szolnok megyei gazdák közül többen amondóak, a választás körüli viták nem tesznek jót az agrártársadalomnak. Képünk illusztráció. rögzítve van, a választásokat is az alapján bonyolítottuk le - hangsúlyozta a megyei megbízott elnök, aki azt is kiemelte, hogy^ipjg's^za- lékos Jász-Nagykun-Szolnok megyei részvételi arány nem csak az országos átlag (7,6 százalék), hanem a legtöbb megye eredményét is túlszárnyalja. Váradi Csaba szerint azonban ezek az eredmények így sem adnak okot büszkélkedésre.- Ez jól érzékeltetni, hogy az az AGRYA azt kifogásolta, hogy a választások előkészítésére nagyon kevés idő volt, ezért nem indultak végül a választásokon - sajnos, az alacsony részvételi arány csak megerősítette, hogy az új kamarai rendszer megfelelő társadalmi támogatottságának megteremtéséhez nem volt elegendő idő. A kamarai ideigagrárium szereplői többnyire nem voltak hajlandóak részt venni ebben a komédiában, ahol tettes választási síjternatíva.„í^,,^>etlen lisJ3»„Ä?m lehet személyi javaslattal élni, sőt nincs helye vitának sem. Ez a szervezet vajon hogyan valósítja meg a közös ágazati célok érdekében az eddiginél átfogóbb, az agrárium minden területére kiterjedő, valós szolgáltatásokat nyújtó agrárkamarát? - tette fel a kérdést a TESZÖV megyei titkára, aki lenes elnökségnek nem sikerült a gazdatársadalmat mozgósítani és meggyőzni az új kamarai rendszer hosszú távú előnyeiről. A köztestületi funkciók ellátásához mindenképpen szükséges a felhatalmazás az érintettek részéről - áll a későbbi együttműködés lehetőségét nem elvető szervezet közleményében. szerint az egész választás csak azt bizonyítja, hogy az új agrárkamara nem kapta meg a tagságtól azt a legitimációt, melyre számított. .au aom\<<oM Máshogy látja ezt Hubai Imre Csaba, aki pont az összefogás fontosságát emelte ki.- Mindenkinek tudnia kell, hogy egy közös cél érdekében dolgozunk, mindannyiunk közös érdeke egy, az eddigieknél sokkal átfogóbb, az agrárium minden területére kiterjedő, valós szolgáltatásokat nyújtó A választás országos adatai Az összes szavazásra jelentkezett résztvevő száma: 14 ezer 802 Az összes leadott szavazatszáma: 14 ezer 565 Az összes leadott szavazatból az érvényes szavazatok száma: 13 ezer 569 Az összes leadott szavazatból az érvénytelen szavazatok száma: 996 A MAGOSZ küldöttlistájára leadott érvényes támogató szavazatok száma: 13 ezer 569 FORRÁS: MAGYAR AGRÁRKAMARA ■ Ön szerint megfelelő módon védik ma a gazdák érdekeit? Szavazzon Jjírportálunkpo ■^ferT' ma 16 óráig: SZ0U0N.hu Jr A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. agrárkamara felállítása - tette hozzá. Hogy a főszereplők, a gazdák mit szólnak ehhez a perpatvarhoz? Több, lapunknak nyilatkozó megyei gazdálkodó szerint is teljesen felesleges a vita ilyen szintre emelése. Azt ugyanakkor közülük is szinte mindenki elismerte, hogy egy alapvető, a gazdák jogait és érdekeit védő intézményre szükség van. Csakhogy - mint többen is fogalmaztak - ez a választási mizéria és az azt kísérő viták egészen biztosan nem tesznek jót a magyar agráriumnak sem országos, sem megyei szinten. Úgy vélik, kevés idő volt az előkészítésre Háza előtt bántalmazta az idős sértettet egy férfi előállítások Egy huszonnégy esztendős férfi vasárnap az esti órákban behatolt egy tiszaföld- vári lakos házának udvarára. Ott előbb kikapcsolta az áramot, azután a házból kilépő idős sértetett többször bántalmazta. Ezt követően beszaladt a lakásba, pénz után kutatott de nem talált, így üres kézzel elmenekült a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül lakásáról előállították a rablás bűntett kísérletével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit őrizetbe vettek, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Veres Éva egy másik esetről is beszámolt. Eszerint a kiérkező rendőrök értek tetten két harmincnyolc, és egy ötvenegy éves tiszainokai lakost vasárnap a délutáni órákban a Cser- keszőlő külterületén. A trió egy fővárosi lakos tulajdonában lévő földterületről próbált meg vas-és fahulladékot ellopni. Zsákmányukat éppen egy utánfutóra pakolták, amikor az egyenruhások rajtuk ütöttek. A három személyt igazoltatás után előállították a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásukat követően szabálysértési őrizetbe kerültek, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság. ■ Újabb Csajka. Gergi Pál szolnoki nyugdíjas szabad idejében régi autókat újít fel. Néhány éve már újjávarázsolt egy Csajka típusú egykori luxusautót. Most ismét darabokra szedett egyet. Jelenleg az 5480 köbcentis V8-as motort (képünkön) szereli az újrafestett karosszériában. Személyzeti változások történtek a rendőrségen rendőrség A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Farkas József ezredes, rendőrségi főtanácsos március 6-ai hatállyal vezetői beosztásából indokolás nélkül felmentette a Jászberényi Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjét, Halmai Ferenc alezredest, akit március 11-ei hatállyal a Tiszafüredi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői feladatainak ellátásával bízott meg. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Szabó Istvánná alezredest, a Tiszafüredi Rendőrkapitányság vezetőjét március 10-ei hatállyal jelenlegi beosztásának ellátása alóli mentesítéssel, megbízta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetői feladatainak ellátásával. Ugyanakkor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Ellenőrzési Szolgálat szolgálatvezetőjét dr. Körei-Nagy József alezredest jelenlegi beosztásának ellátása alóli mentesítéssel, a Jászberényi Rendőrkapitányság kapitányságvezetői beosztásának ellátásával bízta meg, adta hírül a megyei rendőr-főkapitányság. ■