Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-11 / 35. szám
2013. FEBRUÁR 11., HÉTFŐ MOZAIK 11 □ment a Jászakl|as Kézdy György, a Szomszédok Virágh doktora A rendőrség vizsgálja lapértesülések szerint Kézdy György színművész halálának körülményeit. A 77 éves Kézdy a Bors információi szerint egy budapesti kórház ablakából vetette ki magát szombatra virradóra. Az MTI úgy tudja, a Szomszédok Virágh doktorát alakító lászai Mari-díjas színművészt egy fertőzés miatt kezelték a kórházban. „A haláleset körülményeit a BRFK közigazgatási hatósági eljárás keretén belül vizsgálja. Az elhunyt személyről és a tragédia körülményeiről a vonatkozó jogszabályokra tekintettel egyéb információt nem áll módunkban közölni” - közölte a rendőrség. Tavaly szeptemberben életéről és a színészethez fűződő bensőséges viszonyáról így nyilatkozott az Újbuda tévének: „A kor az dolgozik, az egészségem nem egyformán jó, de amíg az ember él, addig a színészetet nem tudja abbahagyni, mert az nagyon fontos”. Kézdy György 1936. február 14-én született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1962-ben végzett. A Debreceni Csokonai Színháznál kezdett, majd 1967-ben a Pécsi Nemzeti tagja lett. 1977 és 1978 között a Kecskeméti Katona József Színház színésze volt. 1978 és 1987 között a Nemzeti Színház tagja és a Játékszín vendégművésze. 1987- től 1993-ig a Szolnoki Szigligeti Színház tagja, ’93-ban szerződött a Veszprémi Petőfi Színházhoz. Az utóbbi években szabadfoglalkozású színészként dolgozott, önálló esteket adott. Február 14-én töltötte volna be 77. életévét. ■ Kézdy György 77 évet élt □hízásban ötödikek vagyunk testtömeg A hölgyek Angliában, a férfiak Máltán a legkövérebbek A válság induló éveiben mérték fel legutóbb az Európai Unió lakóinak egészségi állapotát, elhízottság tekintetében Magyarország az ötödik. Nógrádi László A testtömegindex-számítás (BMI) a magassághoz viszonyított elhízottság objektív mérője, ezt használta összehasonlításában az Eurostat felmérése is. A képlete: a testtömeg kilogrammjai osztva a testmagasság négyzetével. Ennek alapján a normális testtömeg hányadosa 18,5-25, a 25-30-as BMI enyhe túlsúlynak, a 30 feletti pedig elhízott állapotnak számít. Az EU állampolgárainak reprezentatív felmérése alapján a britek vezetnek: itt a felnőtt nők 23,9 százaléka elhízott vagy túlsúlyos, a férfiaknak 22,1 százaléka. Utánuk Málta következik, ahol 21,1 százalék a normálisnál súlyosabb nők aránya, a férfiak közül pedig 24,7 százaléknak problémás a testsúlya. Az elhízott nők arányában a lettek és az észtek is előttünk járnak, bár náluk alacsonyabb a kövér férfiak aránya. Magyarországon a férfiak a kövérebbek: közülük 21,4 százaléknak túl nagy a testsúlya, a nőknek 18,8 százalékát érinti ez a probléma. A legtöbb szomszédos ország hasonló, bár némileg szerényebb számokkal büszkélkedhet, Románia kivételével. Ők az Eurostat listájának végére kerültek a nők 9 és a férfiak 7,6 százalékos elhízottsági arányával. Gyakran lendül túl a mérleg: a magyarok mintegy ötödé számít túlsúlyosnak vagy elhízottnak A vizsgálat megállapításai szerint nem nemfüggő az elhízás: nincs lényeges különbség a férfiak és nők közt, mindkét • nem ugyanúgy hajlamos a túlsúly felhalmozására. Ezt abból szűrték le, hogy nyolc tagállamban volt több elhízott nő, tízben a férfiakra volt jellemző a túlsúly, egy országban pedig egyenlő volt az arányuk. Ez utóbbi Görögország, ahol mindkét nemből 17,6 százalék bizonyult kövérnek. A 2008-2009-ből származó adatok egyébként hamarosan frissülnek, hiszen a European Health Interview Survey (Európai Egészségi Állapotfelmérés) ötévente zajlik a tagállamokban, legközelebb tehát jövőre kerül mérlegre a lakosság. Túlsúlyosak, elhízottak aránya az EU-tagállamokban 2008-2009 Túlsúlyos vagy elhízott nők aránya Túlsúlyos vagy elhízott férfiak aránya o felnőtt (18+) lakosság százalékában a felnőtt (18+) lakosság százalékában 23,9 Nagy-Britannia m 20,9 iMjyjj__ 18,8 18,3 l?A __ 16,3 >5.« HZ 15 6 iy fis 14,4 oá 127 U,3 9,3 ________Q£ Málta Lettország Észtország Magyarország Csehország Görögország Szlovénia Lengyelország Szlovákja Németország Belgium Ciprus Spanyolország Ausztria Frandaország Bulgária Olaszország Románia forrás: farostot POÉNPERCEK- Szeretném, ha mindent tudna rólam - mondja az új titkárnő a főnöknek. - Bevallom, nagyon babonás vagyok!- Cseppet se törődjön vele! Magának legfeljebb nem fizetünk tizenharmadik havi bért! ■ Két gyerek limonádét árul a házuk előtt felállított standnál. Odamegy hozzájuk egy cserkész.- Ez igazi citromból van?- Igen.- ló, mert én csak a természetes italokat, és ételeket szeretem. Tudjátok, mit? Veszek egy pohárral, ha vesztek tőlem egy doboz finom cserkészsüteményt!- Igazi cserkészből van? ■ Hároméves katonai kiküldetés után tér haza a férj a feleségéhez. Megdöbbenve látja, hogy az asszony egy pár hónapos kisbabát tart a karjában. Dühösen kérdezi:- Ki a gyerek apja, talán a Jenő?- Nem, dehogy!- Akkor a Józsi?- Nem.- Hát akkor áruld el, melyik barátommal csaltál meg!- Az eszedbe sem jut, hogy nekem is lehetnek barátaim? ■ A kisfiút az anyja az iskola kapujában várja, mert ez volt az első napja az iskolában.- Na, és mit tanultatok ma?- kérdezi tőle.- Képzeld, anya, ma megtanultam írni! - feleli a kisfiú büszkén.- Igen? Egyetlen nap alatt? És mit írtál?- Azt nem tudom, olvasni még nem tanultam meg. Csendes operával kísérleteznek modernizáció Brit ötlet a fejhallgatós diszkó operaverziója Tárgyalóteremben esett ki egy sértett üvegszeme Claudio Monteverdi L’Orfeo című operáját újszerű előadásban játsszák London egyik kortárs művészeti központjában: csendes operaként, fejhallgatókból is élvezhető módon vitték színre, hogy közelebb vigyék a fiatalabb közönséghez - írja az MTI. Az újítás a csendes diszkó ötletére épül: a zene nem hangfalakból, hanem fejhallgatókból szól. Tim Wilson producer és Daisy Evans igazgató a London egykori dokknegyedében kialakított Trinity Buoy Wharf kortárs kulturális központjában vitte színre az 1607-ben bemutatott barokk művet, az opera műfajának első példáját. A közönség maga dönti el, hogy fejhallgatón keresztül élvezi a zenét, és nézi a szereplők játékát, vagy élőben követi az előadást. Az énekesek ráadásul elhagyják a színpadot, és a nézők közt járva adják elő Orpheusz történetét. A fejhallgatóból az előadás rögzített nagyzenekari változata szól, míg élőben csak hat hangszer hallható. ■ Kiesett egy férfi üvegszeme egy bírósági tárgyaláson az Egyesült Államokban, miközben éppen vallomást tett a súlyos sérülése ügyében - írja az MTI. „Nem hiszem el, hogy kijött!” - kiabálta a sértett, akinek sikerült elkapnia a 3 ezer dolláros protézist. A bíró az incidens miatt elnapolta a tárgyalást. A férfi szemét egy kocsma parkolójában verték ki még 2011 augusztusában, amikor két verekedőt próbált szétválasztani. A vádlott azt állítja, hogy puszta kézzel ütött, a sértett viszont azt, hogy támadója kezében kulcs volt, azzal okozott súlyos sérülést, ami a szeme elvesztéséhez vezetett. ■ Gáspár Laci, Odett és Janicsák Veca is folytalja A zsűri döntése alapján Kál- lay-Saunders András, Gáspár Laci és a Plastikhead, Odett, a tévénézők szavazatai alapján Vastag Tamás, Janicsák Veca, valamint ByeAlex jutott tovább a szombati második elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogató- versenyén - írja az MTI. A Dalban már tavaly is indult Kállay-Saunders András által énekelt My Baby (szerzők: Kállay-Saunders András, Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Leslie Tay, John Alexis és Pataki Tamás) című dal 48 pontot kapott az öttagú zsűritől, 44-et a DJ-kettős Plastikhead (Tóth Zoltán, Vékony Zoltán) és Gáspár Laci, akik A szeretet él című dalt (Gáspár László, Tóth Zoltán, Orbán Tamás) adták elő. Szintén a zsűri juttatta tovább (43 ponttal) Odettet és a Ne engedj el című dalt (Kovács Geri, Takács Zoltán, Fátyol Kamilla, Odett). A második elődöntő további hét dalából a tévénézők SMS-szavazataival Vastag Tamás és a Holnaptól című dal (szerző: Szabó Zé és Szente Vajk), lanicsák Vecától az Új generáció (a szerző előadásában), illetve a ByeAlextől elhangzott Kedvesem (Márta Alex, Palásti Kovács Zoltán) jutott tovább a február 23-24-én következő középdöntőkbe. ■ S f. Elő múzeum a téli Hortobágyon A zimankó sem zavarja a rideg körülményekhez szokott állatokat a Hortobágyi Nemzeti Parkban. A Heck-marha (amelyet az őstulok rekonstruálására tenyésztettek) és a Przewalski-vadló is békésen keresgél legelnivalót a hó alatt. A Hortobágyi Vadaspark a puszta vadvilága (mint az őslakos lovak és vadszamarak) mellett az ember által történelmi korokon át tartott haszonállatokat is bemutatja a szürke marháktól a bivalyokon és racka juhokon át a különböző őrző- és pásztorkutyákig Alhír és álcáfolat is terjed Bud Spencer haláláról Töretlenül terjed a magyar facebookozók közt is egy álhír, amely Bud Spencer (született Carlo Pedersoli) haláláról számol be - írja a HVG online. A pofonosztó színész halálhíréről azonban egyetlen komoly híroldal sem számolt be, de már hamis cáfolata is terjed. „Ma reggel a szerettei holtan találták a világ egyik legnagyobb színészét az ágyában. Váratlanul érte a szeretteit és az orvosát az eset, nem volt a tragédiára utaló jel” - olvasható az egyik olyan hírben, amelyet tízezrek lájkolnak és osztanak meg. A hír azután kezdett el terjedni, hogy pénteken valaki létrehozott a Facebookon egy „RIP Bud Spencer” oldalt, ami most is gyűjti a csatlakozókat. Mivel a 83 éves Pedersoliról egyetlen komoly hírügynökség vagy lap sem adott hírt, a halálhíre valószínűleg kacsa - ugyanakkor a cáfolata is az. Az álhíreket és városi legendákat kinyomozó Urbanlegends. hu arra hívja fel a figyelmet, hogy a színész képviselőinek cáfolatát közzétevő MediaMass egy olyan szatirikus lap, amelyen tucatjával találhatunk hasonló híreket. Van halálhírcáfolatuk - ugyanazzal a szöveggel, dátummal és illusztrációval - Bud Spencer mellett Jean Renó- ról, Michael Jordánról és Rick Astley-ről is. ■