Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-07 / 32. szám
2013. FEBRUÁR 7., CSÜTÖRTÖK DIÁKVILÁG - SZOLGALTATAS 11 Te vidékről vagy városból jöttél? Ez itt a mindent eldöntő kérdés nem is látszik rajtad, hogy faluról jöttél, tisztára városias vagy, állapította meg egyik új isme- ró'söm nemrégiben. Szerinte ugyanis az emberek két részre oszthatóak: városi és falusi típusra. Az ismerősöm úgy gondolja, hogy az első beszélgetés alatt megállapítható, hogy ki hova tartozik. Jó, persze, lehet, hogy ez létezik az idősebb korosztálynál, hiszen régen teljesen más volt a városi és falusi neveltetés. Na, de a mi generációnknál? Ostobaság. Az ismerősöm bizonygatta, hogy neki van igaza. Hát, figyeltem, és azt hiszem, a lánynak igaza volt. Tényleg különbséget lehet tenni az emberek között - de inkább műveltség alapján, mint lakóhely szerint. Körbenéztem a falumban, és találtam olyan fiatalt, akin nem hagyott nyomot a vidéki élet. Többen kerültünk a gyengébbnek tartott falusi iskolából erős középiskolába Szolnokra vagy akár más nagyvárosba, és mindannyian megálltuk a helyünket. Persze, vannak korombeliek a környéken, akik még magyarul sem tudnak érthetően beszélni, nemhogy valamilyen idegen nyelven. Viszont az ilyen emberek felbukkannak a városban is. Szóval szerintem úgy áll a helyzet, hogy a leghelyesebb, ha mi döntjük el, hová is tartozunk. ■ J. B. Diák vagyok, ments ki innen! kiközösítve Veszélyben vannak, akik a hétköznapi normától eltérnek BUH Ha más vagy, mint a többiek, lehet, hogy összesúgnak a hátad mögött. De ez ne befolyásoljon, maradj önmagad! Képünk illusztráció. Rossz érzés, ha belépsz egy olyan közösségbe, ahol megszólnak, csúfolnak a külsőd vagy a belsőd miatt. Keller Viktória Miért van, hogy vannak, akik kezükbe veszik az irányítást és ők diktálnak? Hiszen miért lenne magyarázat a csúfolódásokra az, hogyha valaki vékony, kövér, rocker vagy épp kiemelkedően okos? A választ azok sem tudják, akik gúnyolják a többieket. Hogy kik ezek? Szerintem olyan személyek, akik a saját hibájukat próbálják leplezni azzal, hogy mások problémáját nagyítják fel és teszik közzé mindenki számára. S hogy kiket „pécéznek” ki maguknak? Akik a „normától” eltérnek. Akik különböznek öltözékükben vagy erősen megjelenítik egyéni véleményüket. Többféle módszer is van a sértések kivédésére. Egyik módja, hogy elengedjük fülünk mellett. Másik módja, hogy kiállunk magunkért és felszólalunk a többiek nevében is, így másoknak is bátorságot adva megoldhatjuk a dolgot. Végül, ha igazán hiszünk önmagunkban, a sértések nem árthatnák nekünk. Én azt tanácsolnám, hogy ne változzunk meg a többség kedvéért. Mindannyian külön személyiségek vagyunk, nem éri meg behúzódni valakinek az árnyékába. Akkor se, ha emiatt élcelődnek velünk. Hétfő reggel A hétfő szürke színű, szúrós szagú, a reggel keserű. Csak a sípszót hallom - fájó ébredés. ■ HORVÁTH ZSÓFI, VKG Kitartás is kell banda Biztos mindenki látott már olyan filmet, melynek a főszereplői gimnazisták, akiket csak a zene érdekel. Létrehoznak egy bandát, hogy ne csak hallgassák kedvenc előadóikat, hanem játsszák is azok dalait. Ehhez olyan emberekre van szükség, akikben van kitartás és vágy, hogy híres zenészek legyenek. Persze, rendelkezni kell hangszeres tudással és pénzzel is. íme, ez hát a banda receptje! Sok sikert hozzá! ■ NAGY BENJÁMIN AZ OLDALT TÁMOGATJA: Az oldalt összeállította: Rimóczi Ágnes tel.: 56/516-747 e-mail: szolnok.seta@ujneplap.hu Az oldalon megjelent írásokat teljes terjedelmükben olvashatjátok a SZOUON.hu hírportálon.-— ■H7THT-T« Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Magister Gyógyszertár (Széchenyi krt. 121.) az ügyeletes. Vízállás A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 514 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 618 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 1,8 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál 357 centiméter, áradó, Szolnoknál 292 centiméter, áradó, a víz 1,6 CelsiuS-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 349 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál 223 centiméter, áradó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, a 442-es, a 32-es, a 3217-es és a 4633-as utak egyes szakaszain, valamint Szolnok, Jászberény, Jászalsószent- györgy, Tiszaszentimre, To- majmonöstora, Kisújszállás, Kenderes, Cibakháza belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Az igaz barátság olyan, mint az egészség; csak akkor értékeled, mikor elvesztetted.” (Charles Caleb Colton) PROGRAMAJANLO MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Django elszabadul (18) 17.15, 20.30. Erőnek erejével (16) 15.45,20.00. Gengszterosztag (16) 13.15,18.00, 20.15. A hobbit - Váratlan utazás 3D (12) 13.45. Pi élete 3D (12) 15.00,17.30.40 és annyi (16) 14.00,16.45,19.30. TISZA- pART mozi: A terem: Samsara (12) 15.30, Anna Karenina (12) 17.30, Anna Karenina (12) 19.40, Nejem, nőm, csajom (16) 21.30. B terem: Semmit magamról (12) „SZŐTS ISTVÁN NYOMÁBAN" Filmsorozat 16.00 és 18.00, Most jó (12) PREMIERFILM 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. Ma a Szigligeti Színház nagyszínpadán 19 órától a Stuart Mária (Hegedűs-bérlet) című előadást tekinthetik meg. TORTA KÉSZÍTÉS JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY. Tanuljanak pörkölttorta készítést február 15-én 16 és 18 óra között a Civilházban. A bemutatót Zsigriné Kis Mária tartja, a torták alapanyagát a Helytörténeti Kör adja. Az eseményre szeretettel várják a jász hagyományok iránt érdeklődőket. KONCERT SZOLNOK. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar „Bécsi klasszikusok” címmel koncertet ad február 11-én 19 órakor a városháza dísztermében. A műsorban felhangzik Mozart „Linzi” szimfóniája, Schubert Tragikus szimfóniája és Rossini egyik vígoperájának nyitánya: az Olasz nő Algírban. A három komponista zenéjének intenzitása, érzéki telítettsége, kifejező ereje, atmoszférateremtő varázsa páratlan. VÉRADÁS TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Ma az EGYMI IV. emeletén 8 óra és 11 óra 30 perc között véradást tartanak a diákok és a lakosság részére. SZANDASZŐLŐS. A művelődési házban ma 13 és 16 óra között adhat vért a lakosság. SZOLNOK. A területi vérellátóban (Tószegi u. 21.) a mai napon nincs véradás. NÓTAEST MEZŐTÚR. ÚJÉVI NÖTAESTET TARTANAK FEJes Imre nótáiból, „Nótás kedvű volt az apám" címmel holnap 18 órától a Városi Színházteremben. Fellépnek: Lakatos Dóri, Petróczki Csaba. Az est háziasszonya: Farkas Rozika. Kísér: Maga Ernő és Cigányzenekara. VETÉLKEDŐ ÚJSZÁSZ. A művelődési házban holnap 18 órától másnap reggel hatig rendezik meg all. 12 órás vetélkedőt. Négyfős csapatok jelentkezését várják. A résztvevőket remek hangulat, humoros feladatok, zene, tánc és ügyességi feladatok várják. A belépés ingyenes. KIÁLLÍTÁSOK RÁKÓCZIFALVA. A Bocs d'Art galériában Cukorvilág címmel kiállítás nyílt, mely február 15-ig látogatható. KISÚJSZÁLLÁS. A Kumánia Galériában Szenti Ernőné nyugalmazott rajztanárnő tűzzománc alkotásai tekinthetők február 20-ig, hétfőtől vasárnapig 10 órától délig, valamint 15 órától 18 óra 30 percig. SZOLNOK. A Szolnoki Művészeti Egyesület szeretettel vár mindenkit Tanka Péter festőművész „Röpképes?" című kiállítására szombaton 18 órára a Szolnoki Művésztelep Kert Galériájába. Köszöntőt mond Ábelné Egyed Eleonóra, a Szolnoki Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Osztály osztály- vezetője. Megnyitja: Verebes György festőművész. A kiállítás megtekinthető március 10-ig keddtől vasárnapig 10 és 16 óra között. JÉGBONTÓ MULATSÁG NAGYKÖRŰ. Február 23-án a Suttogó Panzióban 15 órától jégbontó farsangi mulatságot tartanak. IRODALMI ELŐADÁS SZOLNOK. Irodalmi előadást tart Turczi István költő, író, műfordító „A költészet nincs egyedül” címmel a Verseghy Könyvtár Verseghy termében február 21-én 16 órától. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon olvashatók. Kókusztekercs-sütemény HOZZÁVALÓK a tésztához: 1 dl tej, 1 kiska- nál kristálycukor, 3 dkg élesztő, 40 dkg finomliszt, 20 dkg margarin, 3 tojássárgája. a TÖLTELÉKHEZ: 2 tojásfehérje, 12,5 dkg kristálycukor, 7,5 dkg kókuszreszelék. A nyújtáshoz: finomliszt. A TEPSI KIKENÉSHEZ: kb. 2 dkg margarin, 1 evőkanál liszt. ELKÉSZÍTÉS: A langyos, cukros tejbe belemorzsoljuk az élesztőt, körülbelül 15 perc alatt felfuttatjuk (meleg helyen). A lisztet a margarinnal összemorzsoljuk, a tejes élesztővel és a tojások sárgájával elkezdjük gyúrni. Addig gyúrjuk, míg el nem válik az edény oldalától, zsíros tészta lesz a végeredmény. Negyven percig félretesszük kelni, a duplájára fog dagadni. A krémhez a tojásfehérjét kemény habbá verjük robotgéppel, beleöntjük a cukrot, majd beleforgatjuk a kókuszt finom mozdulatokkal. Mikor megkelt a tészta, gyúrólapon téglalappá nyújtjuk. A krémet rákenjük, rásimítjuk. A tésztát két oldalról feltekerjük, ujjnyi vastagra szeleteljük, a kikent, kilisztezett tepsibe helyezzük őket. Előmelegített sütőben, közepes lángon húsz-harminc perc alatt megsütjük. 'ff HALI ÁRAK A MEGYÉBEN BT .'"C Í TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 35-45 36-40 Alma Ft/kg 150-320 180-350 Sárgarépa Ft/kg . 350-530 390-570 Burgonya Ft/kg 120-180 110-160 Körte Ft/kg 400-460 400 Gomba Ft/kg 850 800 Paradicsom Ft/kg 430-580 450-600 Paprika Ft/kg 330-520 370-550 Retek Ft/cs. 100-150 150 Zöldhagyma Ft/cs. 150 150 Citrom Ft/kg 380-490 450-550 Savanyú káposzta Ft/kg 250-310 330 Kivi Ft/kg 260-300 300 Banán Ft/kg _ 330-440 370-470 Karfiol Ft/kg 300 350 Petrezselyem Ft/kg 350-550 370-580 Kivi Ft/kg 280 300 Mandarin Ft/kg 320 350 Narancs Ft/kg _ 280-360 400 ..... l yMŰSOR^^^^Ó SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Liturgia 9.30 Szolnoksport 10.00 Aktuális 10.30 Téma 11.00 Sajtóasztal 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Elixir 13.30 Örökségünk 14.00 Akutális 14.30 Téma 15.00 Aranykosár 16.00 A Vivaldi Keresztény kamarazenekar koncertje 17.30 Kultúrkorzó 18.00 Örökségünk, 18.30 Mérleg 19.00 Aktuális 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Örökségünk 21.30 Mérleg 22.00 Aktuális 22,30 Téma 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDI' 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger 06.0010.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével 10.0011.00 Rádió 1 Top 10 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger 16.00-17.00 Cooky Live Mix 17.00-20.00 Cooky-show 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 Bárány Attilával 21.00-24.00 Disco*s Hit - Bárány Attila és Antonyo www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok. 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, valamint az amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance-dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice: benne, minden hétköznap 8.40-től „Reggeli Monitor” napindító gazdasági hírek 11.00 Amade20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután: benne, minden hétköznap 17.40-kor „Sikermagazin” az Amadeus Rádió és Pilát Gábor vezetői-vállalkozói tréningje. 18.00 „Kultusz” - Kulturális és művészeti magazin 20.00 „Zamat” ismétlés, majd nonstop zene péntek reggel 6-ig amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!