Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-05 / 30. szám

2013. FEBRUÁR 5., KEDD TÜKÖR - SZOLGÁLTATÁS Hol lesz majd biztos üzlet a trafik? javaslat Új termékkörök forgalmazásának lehetőségét is kéri a szervezet Sokan nagy üzletet látnak ben­ne, de az előzetes számítások szerint nem hozza el automa­tikusan a kánaánt a nemzeti dohányboltok hálózatába való bekerülés a kereskedő vállalko­zások számára. Miközben jelenleg is zajlik az üzletek megpályáztatásának előkészítése, a Nemzeti Dohány­boltok Szövetsége irányadó szá­mításokat végzett, hogy ezzel is segítse a kereskedő vállalkozók döntéseit. A kereskedőszek­tor adatai alapján bemutatott modell számításai szerint egy koncessziós keretekben üze­meltetett dohánybolt nagyság­rendileg 6-7 milliós forgalmat jelent. A dohánytermékek jelen­legi, átlagos árrésével kalkulál­va - ez 3-5 százalék -, plusz a dohányzási kellékek forgalmát hozzávéve (amely körülbelül 5 százaléka a dohánytermék-for­galomnak, természetesen a bolt elhelyezkedésétől, vásárlói köré­től függően), optimális esetben a dohányzási kellékek kilátásba helyezett várható magasabb ár­rését (25-30 százalék átlagosan) is belekalkulálva hozzávetőlege­sen 6-7 százalékos átlag haszon­nal számolhat egy trail kos. Ez a 6-7 milliós havi forgalomnál mintegy 350-400 ezer forintot jelent, amelynek fedeznie kell az üzlet üzemeltetésének összes költségét és az alkalmazotti bért is. Az érintettek számolgatása szerint például megyeszékhe­lyen, vagy egy-egy vidéki város­ban ezekkel a kondíciókkal is jól működhetnek, versenyképes jö­vedelmet hozhatnak a trafikok. A vidéki településeken - ahol a lélekszám ugyan indokolttá és lehetővé teszi a dohánybolt mű­ködtetését - viszont előfordul­hat, hogy egy üzlet nem tudja majd kitermelni fenntartható­ságát. A szövetség javaslata szerint a termékkínálat bővítése javít­hatna a számokon: felmerült, hogy szerencsejáték, illetve al­koholos italok forgalma tehetné jövedelmezőbbé a trafikok mű­ködését. Erre pedig elképzelhető, hogy lehetőség lesz akár már májustól, egy módosító javaslat szerint. ■ Kaszás E. Pályázó boltosok jelenleg is folyik a forgalma­zóhelyek pályáztatása. így ter­mészetesen csak annak lezá­rása után derülhet majd ki az, hogy egyes helyeken, így me­gyénkben is lesz-e lefedetlen terület a piacon. Idén nyár ele­jétől, vagyis június elsejétől az eddigi negyvenkettőezer eláru­sítóhely helyett mintegy hat­vagy hétezer „Nemzeti dohány­boltéra szűkül majd a kíná­lat. Az intézkedéssel az elsőd­leges cél a fiatalkorúak védel­me. Koncessziót csak olyan vállalkozási formában lehet megkapni, ahol a természetes személy korlátlan felelősséget vállal. Bemutatkoztak a munkáikkal. Első alkalommal rendeztek kézimunka­kiállítást a szolnoki Vízpart körúti Idősek Otthonában a lakók munkáiból. Erre huszonötén neveztek. Képünkön balról jdbbra: Horváth Róbert munka­társ, dr. Borbényi Olivérné és Nagy Gyuláné látható egy hímzett párnával. FILÓ MELINDA GRAFOLÓGUS ■ Jelige: Zsóka, 76 éves női kézírás Kedves Zsóka! határozott vonalak, erős nyo­maték jellemzi az írását. Az egyenes, de szűk sorok a kerek ovál betűkkel stabüitást adnak az írásképnek. Ez a stabilitás, egyéni formát öltve jelenik meg az Ön személyiségében is. Van­nak céljai, tudja, mit szeretne és elgondolásait, ha csak egy mód van rá, véghez viszi. Arinak ellenére, hogy sokat tétovázik, nem enged beleszólást a dolgai­ÍRJON NEKEM! FILÓ MELINDA GRAFOLÓGUS KÉZ- ÉS GYERMEKRAJZELEMZÉSE ba. Nehezen meggyőzhető, az észérveket is sajátosan értel­mezi. egyedül dönt. Az Ön számára bizonytalan dolgokba nem, csak a reálisan, optimálisan végig­vihető feladatokba kezd bele. Amit csinál, azt viszont szívvel, odaadással teszi. nem inspirálja, hogy minden körülmények között hangot adjon a véleményének. Ahhoz szokott, hogy elfogadó legyen, így inkább magában tartja eset­leges rosszalló érzéseit. Ezek az elfojtások jelennek meg az „e” betű csomósodásaiban. Az „e”, a szív betűje, épp úgy a szervé, mint léleké. A csomók pedig elakadások, fel nem dolgozott érzelmek, tétovázások, bizony­talanságok eredményei. ÖmI" WJueU< . ML ytt. VXmiWL9, JiAAJdK M) >)c, JUX col cJU Ó*t- M MjtMk, ölxlSl. tei/rrc máXUc ragaszkodó és érdeklődő. Attól függetlenül, hogy önmagát il­letően kissé zárkózott, úgy érzi magát jól, ha törődhet, foglal­kozhat a környezetében élőkkel. A jó cselekedet, mások öröme és elégedettsége jó érzéssel tölti el Önt, ezért általában megtalálja a helyes hang­küldje be három-tizenkét éves gyermeke rajzát vagy legalább öt-hat soros saját kézírását - mely tartalmazza az aláírását és életkorát - az Új Néplap Szerkesztősége címére. Ne felejt­sen el jeligét írni! ELÉRHETŐSÉG: Új Néplap Szer­kesztőség, 5000 Szolnok, Mé­száros Lőrinc utca 2. TELEFON: 56/516-757. nemet mindenkivel. írása ke- rekdedsége humán érdeklődést mutat, ami csak alátámasztja a fentieket. szellemi képessége nagyon jónak mondható. A hosszú felső szárakból látszik, mennyire fo­gékony olyan dolgok iránt, ami­vel dolgoztathatja és így frissen tarthatja az elméjét. Úgy tűnik, ez nem tudatos Önnél, hanem eddig is így élte az életét, sokat olvasva, figyelve a világ esemé­nyeire. megszokott dolgaihoz ragasz­kodik, nehezen enged el tár­gyakat, embereket, kapcsolatait szeretettel ápolja. A kíváncsiság nem rossz tulajdonság, új isme­retek megszerzésére inspirál. Éljen vele továbbra is! *• szeretettel: Filó Melinda Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Levendula Gyógyszertár (Széchenyi Krt. 6/a.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 460 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 619 centi­méter, duzzasztott, a vízhőfok 1,2 fok. Kisköre-alsónál 85 centiméter, áradó, Szolnoknál 83 centiméter, áradó, a víz 2 fokos volt. A Zagyva Jásztelek­nél 343 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 116 centiméter, áradó. Traffipax A megyei rendőr-főkapitány­ság tájékoztatása szerint a 4-es, a 442-es, a 32-es, a 33- as, a 34-es és a 45-ös utak egyes szakaszain, valamint Szolnok, Jászberény, Jászalsó- szentgyörgy, Tiszafüred, Kis­újszállás, Kenderes, Mezőtúr belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közle­kedőknek. A traffipaxos ellen­őrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rend­őrség fenntartja. ■ „Az ember bizonytalanná válik, amikor valami, amihez már hozzászokott, hirtelen eltűnik az életéből.” (Kanehara Hitomi) PROGRAM A JANLO MOZI MAI MŰSOR. SZOLNOK. CINEMA CITY: Django elszabadul (18) 17.15, 20.30. Erőnek erejével (16) 15.15,20.00. Gengszterosztag (16) 13.15,15.45,18.00, 20.15. A hobbit - Váratlan utazás, 3D (12) 13.45. Pi élete, 3D (12) 17.30.40 és annyi (16) 14.00,16.45,19.30. TISZApART mozi: A terem: Havanna,szeretlekl!. Viszlát Cel­luloid" filmklub 18.00, Életrevalók 20.00. B terem: Lánybúcsú 18.15, Havanna, sze­retlek! .Viszlát Celluloid” filmklub 20.00. E terem: Nannerl, Mozart nővére 18.00, Az élet négyszer 20.00. farsangi játszóház SZOLNOK. A Napsugár Gyermekház Kéz­műves-házában szombaton 15 órától ha­gyományőrző farsangi játszóházat tartanak. A résztvevők farsangi jelmezeket, kalapokat készíthetnek majd, továbbá nagy tüzet gyújtva elégetik a boszorkányt is. VÉRADÁS JÁSZBERÉNY. Ma a Fortaco Zrt.-nél 9 órától 12 óra 30 percig várják a dolgozókat véradásra. A Honvéd Jász Kaszinóban pe­dig ma 14 és 17 óra között várják a véradó lakosságot. SZOLNOK. A területi vérellátóban (Tó­szegi u. 21.) ma 7 óra és dél között lehet vért adni. ELŐADÁS SZOLNOK. A Múzeumi Szabadegyetemen középiskolás diákoknak és felnőtteknek február 11-én tart előadást 16 órakor dr. Madaras László: A világ fővárosát is ost­romoltuk, avar fejedelmi temetkezések a Kárpát-medencében címmel. Az előadás a Damjanich János Múzeum Konferenciater­mében lesz. A KÉSZ szolnoki csoportja vár minden érdeklődőt Szathmáry István újság­író vetített képes előadására február 11-én 16 óra 30 percre a Belvárosi Főplébánia felújított nagytermébe. Az előadás témája: Történetek a régi Szolnokról. SZOLNOK. A Kézműves-házban (Baross G. út 56.) minden kedden 16 és 18 óra kö­zött gyöngyfűzés, szerdánként 16 órától 18 óráig kosárfonás, csütörtökönként pedig 16 óra 15 perctől egy órán át néptánc várja az érdeklődőket. NÓTA EST MEZŐTÚR. Újévi nótaestet tartanak Fe­jes Imre nótáiból, »Nótás kedvű volt az apám" címmel pénteken 18 órától a Városi Színházteremben. Fellépnek: Lakatos Dó­ri, Petróczki Csaba, Az est háziasszonya: Farkas Rozika. Kísér: Mága Ernő és Cigány- zenekara. VETÉLKEDŐ ÚJSZÁSZ. A művelődési házban pénteken 18 órától másnap reggel hat óráig rendezik meg a II. 12 órás vetélkedőt. Négyfős csa­patok jelentkezését várják. A résztvevőket remek hangulat, humoros feladatok, zene, tánc és ügyességi feladatok várják. A belé,- pés ingyenes. KIÁLLÍTÁSOK RÁKŐCZIFALVA. A Bocs d’Art galériában Cukorvilág címmel kiállítás nyílt, mely febru­ár 15-ig látogatható. KISÚJSZÁLLÁS. A Kumánia Galériában Szenti Ernőné nyugalmazott rajztanárnő tűzzománc alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők február 20-ig, hétfőtől vasárna­pig 10 órától délig, valamint 15 órától 18 óra 30 percig. SZANDASZŐLŐS. Léna Szancovafestő­művész kiállítását a művelődési házban tekinthetik meg a látogatók február 15-ig. BAJNOKSÁG SZANDASZŐLŐS. Február 15-én 17 óra­kor számítógépes bajnokság veszi kezdetét a Szandaszőlősi Általános Iskolában, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROG­RAMOK, MŰSOROK. ÜGYELETEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALUNK. TOVÁBBI PROG­RAMOK A SZOLJON.HU HÍRPORTÁ­LON OLVASHATÓK. SZAKKÖR RECEPT Gumitorta HOZZÁVALÓK AZ ELSŐ RÉTEGHEZ: 3 tojás, 4 evőkanál porcukor, 1,5 dl víz, 2 evőkanál zselatin. A 2. réteghez: 3 tojás, 4 evőkanál porcukor, 1,5 dl víz, 2 evőkanál zselatin, 2 evőkanál kakaó. A 3. réteghez: 5 dl tejföl, 7 evőkanál porcukor, 1.5 dl víz, 2 evőkanál zselatin. A 4. réteghez: 2 dl szörp, 5 dl víz, 2 evőkanál zselatin. ELKÉSZÍTÉS: az 1. réteghez 3 to­jássárgáját összekeverünk 3 evő­kanál porcukorral, majd 3 tojás fehérjét 1 evőkanál porcukorral kemény habbá verünk. Közben 1.5 dl vizet felforralunk 2 evőka­nál zselatinnal. A zselatint bele­öntjük a sárgájába, majd hozzá­keverjük a fehérjét. Vékonyan kikent formába öntjük és hagy­juk dermedni. A 2. rétegnél a sárgájába belekeverünk 2 evő­kanál kakaót. A sárga rétegre öntjük, majd hagyjuk dermedni. A 3. réteghez fél liter tejfölt össze­keverünk 7 evőkanál porcukor­ral. Közben felforralunk 1,5 dl vízben 2 evőkanál zselatint. Hoz­záöntjük a tejfölt és a megder­medt kakaós rétegre öntjük. A 4. réteghez 2 dl szörpöt 1,5 dl vizet felforralunk 2 evőkanál zselatin­nak és a tejfölös rétegre önjük. Hagyjuk dermedni, majd szele­telve tálaljuk. Magyar népmeséket visznek színre a diákok ünnep Ma este újra színpadra állnak a szolnoki diákok a Szig- Ugeti Színház színpadán. A teát­rum immár negyedik alkalom­mal rendezi meg az Ádámok és Évák Ünnepét, melynek kereté­ben ezúttal magyar népmeséket visznek színpadra a fiatalok, akik ezúttal is szép számmal vesznek részt a „versenyen”. A tizennégy mesét a gépipari­sok, pálfysok, kereskedelmisek, közgazdaságisok, ruhaiparisok, a verseghysek, vargások, tisza- partisok és széchenyisek, vala­mint a Városi Kollégium, a Hu­mán Gimnázium, a Liget Otthon, a MAGISZTER szakközépiskola és a Dr. Hegedűs T. András szak­iskola diákjai tolmácsolásában láthatja a közönség. Bemuta­tóikat neves zsűri értékeli majd. Soraikban Balázs Péter szín- igazgató mellett helyet foglal dr. Kállai Mária megyei kormány- megbízott, Gecse Annabella nép­rajzkutató, Bán János, lapunk főszerkesztő-kiadóigazgatója és Szutorisz-Szügyi Csongor tan­kerületi igazgató. A ma este hat órakor kezdődő premier után holnap este hatkor is műsorra tű­zik az Ádámok és Évák Ünnepét. A szolnoki kezdeményezésé­hez egyre több színház és vá­ros csatlakozik. ■ R. Á. SZOLNOK TV _____ 6.00 Aktuális 6.30 Téma 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Szolnoksport 9.30 Különóra 10.00 Ak­tuális 10.30 Téma 11.00 Liturgia 11.30 Döntés után 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Sajtóasztal 14.00 Aktuális 14.30 Téma 15.00 Aranykosár 16.00 Múzeumi Szabadegyetem 17.30 Kuttúrkorzó 18.00 Különóra 18.30 Elixir 19.00 Aktuális 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Különóra 21.30 Elixir 22.00 Aktuá­lis 22.30 Téma 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger 06.00­10.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hu- dák Anitával és Hepi Endrével 10.00­11.00 Rádió 1 Top 10 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger 16.00-17.00 Cooky Live Mix 17.00-20.00 Coo­ky-show 20.00-21.00 DiSco*s Hit Top 40 Bárány Attilával 21.00-24.00 Dis- co*s Hit - Bárány Attila és Hamvai PG. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító infor­mációk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánság- műsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedven­cei 20.00-24.00 Party cafe - Klub­kedvencek és a legjobb dance-dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice, benne minden hét­köznap 8.40-től -»Reggeli Monitor” napindító gazdasági hírek 11.00 AMA- DE20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután, benne: minden hétköznap 17.40-kor »Sikermagazin” az Ama­deus Rádió és Pilát Gábor vezetői-vál­lalkozói tréningje 18.00 „Tempómat" autós magazin 20.00 „GoóL” Sport- magazin - ismétlés, majd 22 órától nonstop zene szerda reggel 6 óráig. amadeusradlo@amadeusradlo.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom