Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-01 / 27. szám

2013. FEBRUÁR 1, PÉNTEK 5 Ikerboriakkal bővült a tenyői marhalaim állománya ritkaság Két napja ikerborjak születtek a tiszatenyői szarvas­marhatelepen. Az önkormány­zat által a közfoglalkoztatási program részeként működtetett farmon - ottjártunkkor - Szap­panos Zsolt és Bene István gondozták a két jövevényt. Mint mondják, egyszerre két borjú világrajötte ritkaságnak számít.- Dolgoztam az építőiparban, de voltam cirkusznál is. Most a helyi gazdaságban ténykedem, s nekem ez azért is megfelelő, mert végre itthon, Tiszatenyőn találtam számomra ideális munkát - mondta Zsolt. - Úgy alakult az életem, hogy egyedül nevelem a három gyermekemet. Zsoltihoz hasonlóan én is körbe­jártam már a világot: voltam kőműves, hajós és lovász is. De a családom miatt mindenkinek az a legjobb, hogy helyben találtam munkát - hangoztatta István. ■ A bocikat Zsolt és István gondozza Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Calendula Gyógyszertár (Mátyás király út 29.) az ügyeletes. Vízállás a KÖTivfziG jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 452 centiméter, duz­zasztott, Kisköre-felsőnél 614 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 1,0 Celsius-fok. Kisköre-alsónál 37 centi­méter, apadó, Szolnoknál 85 centiméter, apadó, a víz 1,5 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 147 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 92 centimé­ter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájé­koztatása szerint a 4-es, 442- es, 33-as, 34-es, 46-os, 44-es, 45-ös utak egyes szakaszain, Szolnok, Jászberény, Tiszafü­red, Kisújszállás, Kenderes, Mezőtúr belterületén, vala­mint Kunszentmárton kül- és belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon köz­lekedőknek. A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedé­sének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „A világ nem arról szól, hány lélegzetet veszel, hanem azokról a pillanatokról, amikor eláll a lélegzeted.” (George Carlin) MEGYEI TÜKÖR Gazdálkodnak a jövőjükért foglalkoztatás A közmunkaprogram sikere a hozzáálláson is múlik Tiszatenyő mintatelepülés lett. Bár polgármestere sze­rint mindig is az volt, az utób­bi időben erről hivatalos pa­pírjai is vannak a községnek. Munkatársunktól Az elmúlt tíz év alatt megnőtt a munkanélküliek száma Tiszate­nyőn is. A munkaképes lakosság többsége önhibáján kívül vált állástalanná, miután sorra meg­szűntek azon cégek és vállalko­zások, amelyek őket alkalmaz­ták. A község vezetése mindenfé­le eszközt felkutatott annak érde­kében, hogy a tenyőiek munkát, ezáltal jövedelmet találjanak. Úgy tűnik, rátaláltak egy útra.- Huszonnyolc évet dolgoztam egy cégnél, amely becsődölt, s az utcán találtam magamat - be­szél lapunknak Piroska arról, hogy lett, s mit jelent a számá­ra, hogy közfoglalkoztatott. - A férjem nyugdíjas, fiunk már ki­repült a családi fészekből, de mi szeretnénk a két unokánknak is ezt-azt adni, ha lenne rá pén­zünk. 57 esztendős vagyok, ezzel a korral már nem nagyon kellet­tem sehová. Azt érzem, hogy a Start közmunkaprogrammal megütöttem a főnyereményt. A munka rendszeres elfoglaltságot ad, s meg is fizetnek. Amit most csinálok, az tipikus női munka, nem véletlen, hogy a kollégáim mind hölgyek - mutat a kerté­szeti fólia alatt serényen dugvá- nyozó munkatársaira Piroska.- Tiszatenyőn bevált a Start program - mondja Kazinczi Ist­ván polgármester. - Persze ah­hoz, hogy jól működjön, kellett az, hogy a közfoglalkoztatást vállaló emberek munkához va­ló viszonya olyan legyen, mint a tiszatenyőieké. Az elsődleges elképzelés a célcsoport munká­hoz juttatása, illetve a megélhe­tésének segítése volt. A tartós munkanélkülieket település­üzemeltetési, valamint terme­lői ágazaton belüli munkákkal bíztuk meg. Kezdetben a 6 hek­táros önkormányzati földün­kön gazdálkodtunk, kalászost és kukoricát termeltünk. Fenn­tartunk egy 40 darabos állo­mánnyal rendelkező sertéste­lepet. A szarvasmarha-tenyész­tés tekintetében a hízóbikákról áttértünk a tejelő marhák ne­velésére, de van már juhunk 31, nyúlunk 86 és a jövő héten érkezik 1500 darab előnevelt csirke is. Létrehoztunk egy, az önkormányzat tulajdonában lévő ellátó szervezetet, amely 800 adagos konyhát működtet és több településre közétkezte­tést szolgáltat. Jelenleg 56-an vesznek részt a programban, de a tavaszi munkák megkez­désével ez a szám növekszik - hangsúlyozta a polgármester. Tiszatenyőt nemrég „minta­településsé" nyilvánították a közfoglalkoztatásban elért sike­reiért. PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Django elszabadul (18) 17.15,20.30. Erőnek erejével (16) 15.15,20.00,22.15. Gengszterosztag (16) 13.15,15.45, 18.00. 20.15.22.30. A hobbit - Váratlan utazás 3D (12) 13.45. Pi élete 3D (12) 17.30.40 és annyi (16) 14.00,16.45, 19.30,22.15. TISZApART mozi: A terem: Havanna, szeretlek! 18.00, Életrevalók 20.00. B terem: Lánybúcsú 18.15, Této­va félrelépők 20.15. E terem: Nannerl, Mozart nővére 18.00, Az élet négyszer 20.00. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszín­padán ma 19 órától a Stuart Mária (Csor- tos-bérlet) című előadást tekinthetik meg. MACKÓPARTI RÁKÓCZIFALVA. Holnap délelőtt 10 órától játékos mackópartira várják a gyerekeket a városi könyvtárban. A fog­lalkozáson az érdeklődők megtudhatják, milyen néphagyomány kötődik ehhez a naphoz, megismerhetik a híres-neves mackókat. A sokszínű programot játszó­ház zárja, ahol mozgatható mancsú mac­kókat lehet készíteni. ZENEI ELŐADÁS RÁKÓCZIFALVA. A Varsány Közösségi Házban február 11-én, hétfőn délután fél kettőkor különleges zenei előadás várja az érdeklődőket Ősi zene Mongóliától a Kárpát-medencéig címmel. Alexander Horsch és Pápai Mária ismeretterjesztő előadásán megismerhetjük többek kö­zött a világörökség részét képező tuvai torokéneket. Mintegy tucatnyi hangszert mutatnak be és szólaltatnak meg: a két méter hosszú fujarától, a tilinkón át a 30 ezer éves csonthangszer másolatáig. VÁNDORKIÁLLÍTÁS JÁSZBERÉNY. Ma 17 órától Az áldott orvos - Betegség és gyógyulás a bibliá­ban címmel vándorkiállítás nyílik a Városi Könyvtár kamaratermében. KIÁLLÍTÁSOK RÁKÓCZIFALVA. A Bocs d'Art galériában Cukorvilág címmel kiállítás nyílt, melyet február 15-ig látogathat. KISÚJSZÁLLÁS. A Kumánia Galériában Szenti Ernőné nyugalmazott rajztanárnő tűzzománc alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők február 20-ig, hétfőtől vasárna­pig 10 órától délig, valamint 15 órától 18 óra 30 percig. SZANDASZŐLŐS. Léna Szancova festő­művész kiállítását a művelődési házban tekinthetik meg a látogatók február 15-ig. BÖLLÉRVERSENY KŐRÖSTETÉTLEN. Holnap böllérver- senyt rendeznek az önkormányzati hivatal előtti területen. A résztvevő csapatoknak biztosítani kell 120-130 kg-os feldolgo­zandó sertést, a szükséges fűszereket, a töltéshez belet, 2 db üstházat bográccsal, gázpalackokkal, égőfejekkel, feldolgozás­hoz szükséges eszközöket, edényeket, sütéshez-főzéshez gáztűzhelyet palack­kal. A feldolgozást követően az elkészült ételeket zsűri pontozza. VETERÁNBÖRZE SZOLNOK. Vasárnap Alföldi Veteránbör­zét tartanak a Téglagyári út végén. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. NÓTAEST MEZŐTÚR. Újévi nótaestet tartanak Fejes Imre nótáiból február 8-án 18 órá­tól a Városi Színházteremben. Fellépnek: Lakatos Dóri, Petróczki Csaba. Az est házi­asszonya: Farkas Rozika. Kísér: Mága Ernő és cigányzenekara. VÉRADÁS TISZASÜLY. Ma a Nyugdíjas Klubban 13 és 17 óra között lehet vért adni a lakos­ságnak. SZOLNOK. A területi vérellátóban (Tó­szegi út 21.) ma 7 óra és dél között várják a véradókat. Az Új Néplapban szereplő programok, mű­sorok, ügyeletek adataiban történt változá­sokért felelősséget nem vállalunk. HÉT VÉGI ORVOSI ÜGYELETEK A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉG ÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVÉNEK TÁJÉKOZTATÁSA. SZOLNOK. Felnőtt ügyelet: Szolnok, Tó­szegi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén) 1:373-373. Gyermekorvosi ügyelet: Szol­nok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén) T.: 423-102. Ellátási terület: Csataszög, Hunyadfalva, Kötelek, Nagykö­rű, Szajol, Szászberek, Szolnok, Rákóczi- falva, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Besenyszög, Zagyvarékas. FOGORVOSI ÜGYELET: SZOMBAT, MUNKASZÜNETI ÉS ÜNNEPNAP 7-TŐL15 ÓRÁIG. Szolnok, Temető u. 1. Tel.: 210-130. Ellátási terület: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagy­körű, Szászberek, Szolnok, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Tiszajenő, Tiszasüly, Tisza­várkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Szajol. JÁSZBERÉNY. Orvosi ügyelet: ünnep és munkaszüneti napokon 8 órától másnap 8 óráig. Felnőtt és gyermekorvosi ügyelet: Jászberény, Thököly út 13. Tel.: 56/221- 304. Ellátási terület: Jászberény, Jászfelső­szentgyörgy, Jászárokszállás, Jászágó. JÁNOSHIDA. Orvosi ügyelet 8 órától első munkanap 8 óráig, Jánoshida, Fő út 49. Tel.: 57/458-404. Ellátási terület: Jánoshi­da, Alattyán, Jászalsószentgyörgy, Jászból- ' dogháza, Jászladány, Jászalsószentgyörgy. JÁSZFÉNYSZARU ÉS PUSZTA- MONOSTOR. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig, Hatvan, Szálkái u. 5.1:06-37/341-040. JÁSZAPÁTI. Orvosi ügyelet: szombat, mun­kaszüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jászapáti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443-421. Ellátási terület: Jász­apáti, Jászivány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jásztelek. KARCAG. Orvosi ügyelet: Karcag, Szé­chenyi sugárút 27., t.: 59/300-235, OMSZ 56/221-304,104. Ellátási terület: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. KISÚJSZÁLLÁS. Orvosi ügyelet: Kisúj­szállás, Nagy Imre út 6/A, tel.: 59/520- 623,20/9326-117. Ellátási terület: Kisúj­szállás, Kenderes, Bánhalma, Ecsegfalva. KUNSZENTMÁRTON. Orvosi ügyelet: Kunszentmárton, Mátyás kir. u. 21/A, telefon: 461-235. Ellátási terület: Kun­szentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszakürt, Cserkeszőlő. TISZAFÖLDVÁR. Orvosi ügyelet: Tisza- földvár, Kossuth L. út 165. Tel.: 56/470- 424,06-20/958-4969. Ellátási terület: Tiszaföldvár, Martfű, Nagyrév, Tiszainoka, Rákócziújfalu, Cibakháza, Kengyel, Tisza­tenyő. MEZŐTÚR. Orvosi ügyelet: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Telefon: 56/550-472, 30/415-7085. Ellátási terület: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. TISZAFÜRED. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapot megelőző nap 18 órától az első munkanap 8 óráig. Tiszafüred, Nefelejcs u. 4. Telefon: OMSZ: 56/221-304,104. Ellátási terület: Tisza­füred, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Tiszaörs, Na- gyiván, Tiszaszentimre, Tomajmonostora, Tiszaderzs. ORVOSI ÜGYELET: ABÁDSZALŐK, TISZABURA, TISZAGYENDA, TISZA- ROFF: ABÁDSZALŐK, DEÁK F. u. 16. T.: 59/355-303. KUNHEGYES. Orvosi ügyelet: Kunhegyes, Dózsa Gy. út 4. T.: 59/326-800. TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Orvosi ügyelet: munkanapon 17 órától reggel 7 óráig, va­lamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 7 órától másnap 7 óráig. Törökszentmiklós, Kossuth út 126. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszabő. Fogorvosi ügyelet: szombat, mun­kaszüneti és ünnepnapon 15-19 óráig: Törökszentmiklós, Fáy Itp. 7. ép. 2. Ih. fszt. 2. T.: 56/333-958. Ellátási területe: Török­szentmiklós. FEGYVERNEK. Orvosi ügyelet: munka­nap 16 órától reggel 8 óráig, valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 8 órától másnap reggel 8 óráig. Fegyvernek, Fel- szabadulás u. 128/A. 1:20/388-9787, 56/556-038. Ellátási terület: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. TÚRKEVE. Orvosi ügyelet: Túrkeve, Szé­chenyi u. 5.1:361-258,30/627-2989. ORSZÁGOS ONLINE ÜGYELETFIGYE­LŐ RENDSZER: WWW.mimnet.hu, www.ugyelet.hu,wap.ugyelet.hu internetes oldalakon található. HÍREK Három önkormányzat működhet majd együtt ÖRMÉNYES KÖZÖS hivatalt kí­ván működtetni március 1-jé- től Tiszatenyővel és Kuncsor­bával. Erről a napokban, nyílt ülésen döntött a település kép- viselő-testülete. Tiszatenyő és Kuncsorba önkormányzatai már január 1-jével létrehoz­ták a közös önkormányzati hivatalt, ehhez szeretne most Örményes is csatlakozni. Kilencszáz kisállatot mutattak be az idén 85 éves törökszent­miklósi V-59 galambtenyésztő egyesület öt fajtaklub rész­vételével országos kiállítást és versenyt szervezett a na­pokban Törökszentmiklóson. A rendezvényen nem keve­sebb, mint 900 kisállatot mu­tattak be az érdeklődőknek, a legjobbakat díjjal jutalmazták. Erősítenék az egymásra való odafigyelést térfigyelő kamerákat he­lyeznek majd ki Törökszent­miklós a közterületeire, ame­lyekkel tovább lehet javítani a lakosság biztonságérzetét. Minderről a polgárőr-találko­zón szólt dr. Juhász Enikő, a város polgármestere. A ren­dezvény egyik fontos apropója volt az is, hogy új életet vigye­nek a Szomszédok Egymásért Mozgalomba, melynek újra­indításának kiinduló bázisa lehet Törökszentmiklós. SZOLNOK TV______________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma 7.00 Aktuá­lis 7.30 Téma 8.00 Akutális 8.30 Téma 9.00 Aranyidő 9.30 Örökségünk 10.00 Aktuális 10.30 Téma 11.00 Kultúrkor- zó 11.30 Mérleg 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Elixir 13.30 Liturgia 14.00 Aktuális 14.30 Téma 15.00 Szolnoktu- dás Egyeteme 16.30 Különóra 17.00 Szolnoksport 17.30 Programkalauz 18.00 Sajtóasztal 19.00 Aktuális 19.30 Döntés után 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Sajtóasztal 22.00 Aktuális 22.30 Téma 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu RÁDIÓ 1 - 90.4 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger 6.00­10.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hu- dák Anitával és Hepi Endrével 10.00­11.00 Rádió 1 Top 10 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger 16.00-17.00 Coo­ky Live Mix 17.00-20.00 Cooky-show 20.00-24.00 The Ministry Of Sound - McFly és DJ Junior. www.radiol.hu AKTÍV rádió 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító infor­mációk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánság- műsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedven­cei 20.00-24.00 Party cafe - Klub­kedvencek és a legjobb dance dalok aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ - 102.4 6.00 Reggeli Juice: benne, minden hétköznap 8.40-től „Reggeli Monitor” napindító gazdasági hírek 11.00 Ama- de20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután: benne, minden hétköznap 17.40-kor „Sikermagazin” az Amadeus Rádió és Pilát Gábor vezetői-vállalkozói tréningje. 18.00 „Dolce Vita” életmód- magazin 20.00 „MIX - Akták - ismétlése 21.00 „Antonio's Funky” - ismétlés majd non-stop zene szombat reggel 8 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! A fóliasátor alatt működtetett kertészetben jelenleg huszonegyen dolgoznak. Most van a dugványozás ideje.

Next

/
Oldalképek
Tartalom