Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-04 / 29. szám
2013. FEBRUÁR 4., HÉTFŐ TISZA-TÓ 5 Elszaporodtak a vaddisznók. Még a 2000-es tiszai árvízkor mentettek ki néhány vaddisznót az abádszalóki vadászok az árterületről és a város határában lévő vadásztársaság területén helyezték őket biztonságba. Az évek folyamán az állatok folyamatosan szaporodtak, mára már 59 vaddisznó él a bekerített területen. Képünkön Farkas Sándor, a Hubertus Vadásztársaság vadásza mutatja a vaddisznók egy csoportját. Maratoni tortúra Derzsen adósságrendezés Tiszafüreden most kezdődik az eljárás Készenlétben várakoznak a jégtörő hajók a Tisza-tavon jégtelenítés A kiskörei duzzasztómű téli kikötőjében két jégtörő hajó áll készenlétben. Bár az utóbbi napok enyhe időjárása miatt a következő hetekben szinte biztosan nem lesz munkájuk, folyamatos téli jeges üzemben várja a bevetést a Jégvirág 7. és Jégvirág 8. - tájékoztatott Fejes Lőrinc, a kiskörei szakaszmérnökség vezetője. Minden év novemberében vizsgálják a jégtörési feladatokra beosztott hajók műszaki alkalmasságát. Ezt követően vízügyes szaknyelven érvényben van a jégtörők „melegen tartása”. A jeges árvíz elleni védekezési feladatok esetében is három fokozat rendelhető el. Az I-es a készenlétet jelenti 1-1 őrszemélyzettel a fedélzeten, s ezt hívják a hajók melegen tartásának. A Il-es már készültségi fokozat, amely a teljes hajószemélyzetet érinti és a gyakorlati menetkészség szintjét jelenti. A III-as a jégtörési fokozat, amelyhez a megadott körzetbe elindulnak a hajók. Az idei téli szezonban jégtörési munkájuk ugyan még nem akadt a hajóknak, ám erre ilyentájt mindig számítani kell. Kialakulhatnak a töredezett jégtáblák egymásra tornyosulásából jégtorlaszok, jégdugók, amelyek a parti véd- műveket is megrongálhatják. Igaz, a Tisza középső szakaszán nem jellemző a hirtelen kialakuló jégképződés és jeges árvíz kialakulása. Jég tekintetében elsősorban az erős kanyarulatok és a mederben elhelyezett létesítmények környezete jelenthet veszélyt. ■ Fejes Lőrinc szakaszmémök Számos önkormányzat került adósságcsapdába az elmúlt időszakban a Tisza-tó térségében. Legutább alig néhány napja Tiszafüred önkormányzata jelentette be, hogy adósságrendezési eljárást indít. Szilvási Zsuzsa- A pénzügyi bizottság az elmúlt két évben több alkalommal jelezte, hogy az önkormányzat súlyos pénzügyi gondokkal küzd - mondta el Újvári Imre, aki a képviselő-testület elé terjesztette a konszolidáciról szóló indítványt. - Sőt, az önkormányzat helyzetéről 2012-ben készült számvevőszéki jelentés 2014-re ugyancsak pénzügyi krízist helyezett kilátásba. Bár az elmúlt hónapokban a képviselő-testület mindent megtett, hogy ezt a helyzetet rendbe hozza, ám most az elmulasztott intézkedések miatt döntésre kényszerültünk. Tiszafüred adósságálománya ugyanis az elmúlt időszakban a képviselő-testület álláspontja szerint kezelhetetlen mértékűre duzzadt, felhalmozódtak a 90 napon túli kifizetetlen tartozások. Ráadásul az állami adósságátvállalástól sem várhatnak megváltást a fürediek, hiszen az a szállítói tartozásokra nem vonatkozik. A Szolnoki Törvényszéken tehát elindul az adósság- rendezési eljárás, melyet követően remélhetőleg tiszta lappal indulhat újra a település. Abádszalókon és Tiszaburán lassan a végére érnek ugyanennek a folyamatnak. Szalókon már az első pillanattól hangsúlyozták, hogy mielőbb szeretnék lezárni az eljárást.- Ennek megfelelően az adott „menetrend" szerint zajlik a folymat - tudtuk meg Kovács Mihály polgármestertől. - Elkészült az egyezségi javaslatunk, a vagyonfelosztásról végül a bíróság fog dönteni a forgalomképes ingatlanjaink ismeretében. Ezt követően nem lesz tartozásunk. Tiszaburán szintén elkészült a vagyonfelosztási terv, ám két tárgyalás is sikertelennek bizonyult, így szintén a bíróság dönt majd a hitelezők követeléseiről.- Remélem, hogy néhány hónapon belül a bíróság meghozza a záró végzést, és befejeződik az eljárás - mondta Farkas László polgármester. - A forgalom- képes ingatlanjaink között jórészt termőföldek, ingatlanok, beépítetlen telkek szerepelnek, ezeket ajánlottuk fel. A nagyobb problémát azonban az jelenti számomra, hogy a jelenleg elvárt helyi bevétel olyan terhet ró ránk, amely miatt újra felhalmozódnak az adósságaink. Tiszaderzsen az egész országban példátlan módon, immár öt éve húzódik az adósságrendezési eljárás.- Eljutottunk a vagyonfelosztási szakaszba, így elmondhatom, hogy most már legalább látjuk a végét - hangsúlyozta Fótosné Czeglédi Zsuzsanna polgármester, aki elődjétől „örökölte meg” a nehéz terhet.- Tartósan hátrányos helyetű településként kaptunk 42 millió forintot, illetve 4 millió forintért megvásárolták az omladozó Borbély-kastélyt, így remélhe- tőelg ki tudjuk elégíteni a hitelezői igényeket. HÍRSÁV Állampolgári esküt tettek Sarudon sarudon tett állampolgár- sági esküt nemrégiben a Mezőváriban (Ukrajna) élő Birta Ibolya. Férje már korábban megszerezte a magyar állampolgárságot. A család szeretné, ha a két lányuk is mielőbb megkapná a honosítást. A bonyolult közigazgatási eljárás eredményeként a település új magyar állampolgárral gyarapodott, akit dr. Petro- vits János polgármester is köszöntött. Új KMB-iroda nyílt Tiszaderzsen még 2008-ban vált életveszélyessé a körzeti megbízotti iroda Tiszaderzsen, azóta a KMB-s elhelyezése megoldatlan volt a településen. Az önkormányzat nemrégiben döntött egy új iroda kialakításáról a polgár- mesteri hivatal egyik helyiségében, sőt a felszerelést, illetve a fenntartás költségeit is vállalta a község annak érdekében, hogy mielőbb érezhető mértékben javuljon a közbiztonság Tiszaderzsen. Csuhécsodák kiállítása Kunhegyesen ULicsNi árpádné ismert csuhéfonó Kunhegyesen. A ma már nyugdíjas óvónő több mint húsz esztendeje foglalkozik a kézművességnek ezzel a különleges formájával. A napokban nyílt kiállítás páratlan alkotásaiból a városi művelődési központban, amely a tervek szerint február közepéig látogatható. Igazi csuhéremekekből nyíjt tárlat Csak a pénzügyi gondnok dönthet az adósságrendezési eljárásnak rendkívül kötött elemei vannak, melyeken végighaladva szabadulhatnak meg tartozásaiktól az érintett települések. Eszerint az önkormányzat adósságrendezési bizottság létrehozásával válságköltségvetést alkot, az eljárás alatt eszerint gazdálkodik. Az előírások szerint az adósságrendezés megindításától számított 60 napon belül jelenthetik be követeléseiket a hitelezők. Reorganizációs program, valamint egyezségi javaslat készül, melyre maximum 240 nap áll rendelkezésére. Ebben az időszakban kötelezettségvállalások és kifizetések csak a pénzügyi gondnok ellen- jegyzésével teljesíthetők, akinek személyét a bíróság jelöli ki. Fontos elem, hogy a legújabb rendelkezések szerint ettől az évtől az a polgármester, akinek irányítása alatt csődbe kerül a település, a következő választásokon már nem szerepelhet. Megfelelő az ivóvíz minősége Kiskörén arzénmentesítés Új tisztítási technológiát vezettek be a településen Hamarosan megújulhat a pusztatomaji kápolna Nem lett ugyan fertőzöttebb január elsejétől az ivóvíz hazánk településein, mégis egészségtenné vált sok helyen a megváltozott előírások miatt. Az uniós szabályok ugyanis a korábban nálunk megállapítottnál jóval szigorúbbak, így ezeknek megfelelően kellett az arzénmentesítést megoldani. Az uniós előírások szerint egy liter vízben legfeljebb 10 mik- rogramm arzén lehet, e fölötti értéknél Brüsszel mostantól napi százezer euró bírságot szabhat ki. Hazánkban sokáig 50 mikrogramm arzén lehetett egy liter vízben. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az ivóvíz arzéntartalma - még a rendkívül szigorú uniós ha-, tárérték feletti arzénkoncentráció esetén is - nagyságrendekkel kevesebb annál a dózisnál, amely valóban mérgezést okozhat, ám a határértéket meghaladó kis koncentráció is fokozott egészségkockázatot jelent. Kiskörén az elmúlt hetekben vált teljessé a többek között az arzénmentesítést is megvalósító új ivóvíz-kezelési technológia. Miután a technológia próbaüzeme első szakaszának eredményei meg-felelő ivóvízminőséget jeleztek, immár az új tisztítási technológiával termelt vízzel történik a lakosság ellátása. ■ Az új szűrőberendezés működését Zsargó István vízműgépész ellenőrzi fejlesztés A „Tisza-tavi templomok útján” nevű tematikus túraútvonal keretében több templom rekonstrukciója is megvalósul a térségben a közeljövőben. Ennek egyik elemeként hamarosan megújulhat a pusztatomaji kápolna is, amely az utóbbi években csaknem teljesen rommá vált az utóbbi évtizedek elhanyagoltsága miatt. Az egykor gyönyörű kápolna a II. világháború alatt komoly mértékben megsérült, mint ahogyan a körülötte elterülő uradalom épületei is. Akkor azonban még helyreállították, sőt még 1965-ben is rendeztek itt szentmisét, a Szent Móricot ábrázoló oltárkép alatt, amit a híres Vastagh György szegedi festőművész, a kor divatos arc- és oltárképfestője készített. Azután az iskola megszűnt, a majorban élők beköltöztek, a falvakba, az épületek használható anyagait széthordták, a harangot leszerelték, elvitték, a kriptát feltörték, kirabolták, így a kápolna pusztulása megállíthatatlanná vált. Most egy közel negyvennégy millió forintos beruházásnak köszönhetően mégis megment- hetővé válik. ■ ■ Pályázatnak köszönhetően menekül meg a műemlék.