Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-28 / 50. szám
12 2013, FEBRUÁR 28., CSÜTÖRTÖK Crístiano Ronaldo duplája. A spanyol labdarúgó Király-Kupa elődöntőjének visszavágóján a hazai döntetlen után a Real Madrid ősi riválisa, a Barcelona otthonában 3-1-re győzni tudott, ezzel bejutott a fináléba. A gólszerzők Jordi Álba, illetve C. Ronaldo (2) (képünkön) és Varane voltak. Nem sikerült a bravúr az Olajnak kosárlabda A továbbiakban három fronton lesz érdekelt a szolnoki együttes A végjátékban fordított a szentmiklósi legénység Hiába harcolt oroszlánként az Olaj legénysége, mégsem jutott be a EuroChallenge' Kupa negyeddöntőjébe, mert 80-74-re kikapott francia ellenfelétől, a Levallois Paris csapatától kedden este. Varga Csaba Minden adott volt egy jó meccshez kedden este a Tiszaligeti Sportcsarnokban, ahol szép számú közönség várta a feleket. A tét a negyeddöntőbe jutás volt a csapatok számára a EuroChallenge Kupa csoportzáróján. Ennek szellemében kezdődött az összecsapás. Hol az egyik, hol a másik gárda vezetett a mérkőzés nagy részében. A francia bajnokságban hatodik helyen álló együttes soraiból a két center, az amerikai Seam May és a francia lonathan Aka kapta el a fonalat. Az elmúlt évadban a EuroChallenge Kupában elődöntős szolnokiak közül pedig Báder Márton és Szabó. Miklós centerből, míg Németh István a triplavonalon túlról célozta jó százalékkal a vendégek kosarát az első félidőben, 38-34. Sead Sehovics (labdával), Báder Márton és szolnoki társaik a negyeddöntő kapujában botlottak meg- Nyerhető meccs volt - mondta Németh István a mérkőzés után. - De a második félidőben a francia csapat volt jobb, és a végén extra kosarakat szereztek. Sajnáljuk, hogy ezúttal nem jutottunk tovább, mostantól az Adria Ligára, az NB I-re és a Magyar Kupára összpontosítunk. Igen, a második félidő a franciáké volt, Aka és May mellé John Cox is bekapcsolódott a pontgyártásba. Az utóbbi három embernek köszönhetően már hét ponttal is vezettek a vendégek, akik érezték, hogy van keresnivalójuk. Az Olaj nem adta fel, 69-69-nél utolérte vetélytársát, de a vezetést már nem tudta átvenni. Sőt, a végjátékban egyértelműen jobbnak bizonyultak a Szajna-partiak és 80-74-re megnyerték a mérkőzést. Ezzel a szintén francia Gravelines mellett kiharcolták a nyolc közé jutást. A párizsiak ellenfele a török, közelebbről az izmiri Pinar Karsiyaka gárdája lesz a negyeddöntőben. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón inkább a fáradság, mint az öröm sugárzott a francia edző, Christophe Denis arcáról.- Az elmúlt hetek balszerencsés meccsei ellenére nagyon jól álltunk a találkozóhoz - kezdte.- Végig higgadtan és koncentráltan játszottunk. Amikor a hazaiak kiegyenlítettek a hajrában, akkor is megmaradt a hitünk és nyugalmunk, s néhány extra dobással eldöntöttük az összecsapást. Örülök, hogy mi folytathatjuk a negyeddöntőben. A szolnokiak edzője, Nenad Ascserics a vereség ellenére is dicsérte tanítványait.- Jól küzdöttünk és keményen harcoltunk, voltak jó periódusaink a találkozón - kezdte a szakember. - A vendégek azonban sok nehéz, kikényszerített dobást értékesítettek, s emellett volt náluk egy extra teljesítmény, itt Mayre gondolok, ami a mi csapatunkban nem volt. Sok helyzetet dolgoztunk ki, de amik máskor bemennek, most nem sikerültek. Nem szabad csüggedni, hiszen sok fontos meccs van még hátra az évadból. A mester nyilván az Adria Ligára és a hamarosan induló bajnoki középszakaszra gondolt. Az előbbi sorozat március 23-ig tart, míg az utóbbi március 9-én rajtol. A jövő hónap végén pedig Pakson a Magyar Kupa négyes döntőjében lesz érdekelt a címvédő Olaj KK. futsal Az NB Il-es bajnokság Keleti csoportjában a 21. fordulót rendezték meg hétfőn este. Bábolna-Törökszentmik- lós-Vasas 5-3 (2-2) Lábassy-sportcsarnok, 150 néző. Vezette: Laczkó, Koma Törökszentmiklósi Nagy Cs.- Angyal, Váradi, Pelles, Fekete G. Csere: Faragó A., Horváth S., Bozsó, Medgyessy, Faragó Zs., Mohácsi. Játékos-edző: Faragó Attila. Vasas: Gál - Solti, Deák, Farkas D., Kuzmi. Csere: Sajben, Ruzicska, Kiss Z., Dohányos. Edző: Madarász János. Gólszerzők: Bozsó (3.), Váradi (8.), Mohácsi 2 (37., 38.), Horváth S. (39.), ill. Farkas D. 2 (2., 29.), Solti (15.). Kiállítva: Ruzicska (39.) Az esélyesebb házigazda megkínlódott az angyalföldiekkel szembeni rangadón, csupán az utolsó percekben tudta a maga javára fordítani az eredményt. Az élcsoport állása: 1. Rákosmenti FC 53, 2. Törökszent- miklós 53,3. Nagykáta 49,4. Debrecen 43,5. Vasas 40,6. Gyöngyös 36,7. Békéscsaba 32, 8. SZTE 27, 9. Diósgyőr 25,10. Újpesti TE 18. bG.J. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Hetényi Gyógyszertár (Tószegi út 21.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 458 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 618 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 3,2 Celsius-fok. Kisköre-alsónál 78 centiméter, áradó, Szolnoknál 83 centiméter, áradó, a víz 4,0 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 399 centiméter, áradó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 64 centiméter, áradó. Sebességmérés A4-ES, 44-es, 34-es utak egyes szakaszain, Szolnok, Jászberény, Tiszaigar, Tisza- örs, Kisújszállás, Kenderes, Kunszentmárton belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. * Tel.: 56/419-011. Nyitva mindennap 8-21-lg g Szolnok, Szapáry utca 23. <* Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9- 17-ig * Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közolt árfolyamok délelőtt 9 óráig élnek, és a nap folyamán változhatnak! Pénznem |1 egységre) Vétel Eladás EUR 291,00 297,49 USD 223,00 229,90 CHF 239,00 245,99 Érvényben: 2013. február 28. Befektetési aranyértékesítés. Kozule,eket«kiszolgálunk! MofieyGram nemzetközi pénztranszfer PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Beautiful Creatures - Lenyűgöző teremtmények (12) 15.30,19.45. Die Hard- Drágább, mint az életed (16) 14.15,16.15,18.30,20.30. Egyesült állatok (6) 13.00,15.00. Parker (16) 15.00,17.30,20.00. Személyiségtolvaj (16) 13.15,18.00, 20.01.40 és annyi (16) 17.00. TISZApART mozi: A terem: Egyesült állatok (6) 15.30, A Pingvinkirály 3D (6) 17.30, Napos oldal (12) 19,30, A vadászat (16) 21,30. B terem: Violeta - Köszönet az életnek (16) 18.15, Ne zavarjanak! (16) 20.15. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszínpadán ma 15 órától a Szenzációóóó! című gyerekelőadást tekinthetik meg, majd 19 órától az Egy bolond százat csinál (Kátay- bérlet) című előadást láthatják. KONCERT SZOLNOK. A TiszapArt Mozi szeretettel vár minden érdeklődőt kortárs zenei kuriózumra, március elsején 21 órától. Norvégiától a Vajdaságig húzódik az a tengely, amelyre a szolnoki koncert impulzusai épülnek. Komolyzene, jazz és világzene szövődik össze egy improvizatív mozzanatban. Akik életre keltik: Angyal József fúvós hangszerek, hegedű, ének, Verebes György billentyű, ének, Verebes Ernő basszusgitár, Ugró Béla dob. CSALÁDI NAP TISZAZUG. A Földrajzi Múzeum szeretettel vár minden érdeklődőt szombaton 13 és 17 óra között a Felfújható földgömb - szabadalmaztatta Karinthy Frigyes címet viselő családi nap rendezvényére. TALÁLKOZÓ SZOLNOK. író-olvasó találkozót tartanak március 7-én 15 órától a Szolnoki Főiskola Campus főépületében. Az előadás témája: Van szlovákiai magyar irodalom? KIÁLLÍTÁSOK KUNSZENTMÁRTON. A Helytörténeti Múzeum szeretettel vár mindenkit Már- tonfi Benke Márta festőművész Kunszentmártoni tájak, emberek című időszaki kiállítására március 6-án 16 órára. A tárlatot megnyitja, Dr. Bana Gábor, tanszékvezető egyetemi tanár. A megnyitó résztvevői között a festőművész által felajánlott alkotást is kisorsolnak. A belépés ingyenes. A tárlat megtekinthető keddtől szombatig 9 óra és dél között, valamint délután 13 és 16 óra 30 perc között, április 15-éig. TISZAFÜRED. Ma 16 órára várják az érdeklődőket Nagyidai Neischel Lajos festményeiből rendezett kiállításra a Kiss Pál Múzeumba. A tárlatot június 18-ig megtekinthetik 9 és 12, valamint 13 és 17 óra között, vasárnap és hétfő kivételével naponta. SZOLNOK. Szombaton és vasárnap rendezik mega XXIII. Országos Makett kiállítást és versenyt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Művelődési Otthonában (Kilián u. 1.) A Repüléstörténeti Emlék- kiállítást megtekinthetik az érdeklődők szombaton 10 és 16 óra között, valamint vasárnap 9 óra és dél között. Ezeken kívül szombaton 13 és 15 óra között nyitva lesz hat repülőgép kabinja, melybe minden látogató beülhet és fényképezhet. A verseny helyszínén kutyás bemutató és hagyományőrző katonai jármű kiállítás is megtekinthető a Magyar Néphadsereg technikáiból. Sétarepülésre is várják a kilátogatókat a Szandai sportrepülőtéren szombaton déltől este hat óráig. ELŐADÁS TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Március lián az Ipolyi Kulturális Központban megtekinthetik a Mézga Géza című zenés mesejátékot egy felvonásban 10 órától és 14 órától a Szabad ötletek Színháza előadásában. ISTENTISZTELET SZOLNOK. Március elsején Ökumenikus Istentiszteletet tartanak a Református Gyülekezeti Házban 17 órától. Igehirdető: Máthé György, római-katolikus esperes, plébános. AZ ÚJ NÉPLAPBAN SZEREPLŐ PROGRAMOK, MŰSOROK, ÜGYELETEK ADATAIBAN IDŐKÖZBEN TÖRTÉNT ESETLEGES VÁLTOZÁSOKÉRT SEM ANYAGI, SEM JOGI FELELŐSSÉ GET NEM VÁLLALUNK. További programok a Szoljon.hu hírportálon olvashatók. Kávékrémes piskótatekercs HOZZÁVALÓK A PISKÓTÁHOZ: 6 tojás, 5 pÚpOZOtt evőkanál liszt, 6 evőkanál cukor, 1 púpozott evőkanál cukrozatlan kakaópor, 2 teáskanál finomra őrölt kávé, csipet só. A TÖLTELÉKHEZ: 20 dkg Vaj, 15 dkg porcukor, 2 dl kávé, 2 teáskanál instant kávé, 2 evk. rétesliszt, 5 dkg fehér csoki, 2 evk. rum, 1 csomag vaníliás cukor. A tetejére: darált dió, rumos meggyszemek. ELKÉSZÍTÉS A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a tepsit papírral kibéleljük. A keverőtáljába ütjük az egész tojásokat, ráöntjük a cukrot és habosra keverjük. A lisztben előzőleg elkevert kakaót, kávét, sót kanalanként hozzákeverjük. A tepsibe terítjük a tésztát és megsütjük. Porcukorral hintett konyharuhára borítjuk, a papírt lehúzzuk, felcsavarjuk és kihűtjük. A krémhez a főzött kávéval elkeverjük a lisztet és az instant kávét, sűrűre főzzük, a fehér csokit beletördeljük, elkeverjük kihűtjük. A vajat a porcukorral habosra keverjük, a kávés krémet hozzákeverjük, rummal, vaníliás cukorral ízesítjük, habosítjuk. A krémet hidegre tesszük, a piskótatekercset megtöltjük a krém 2/3 részével, felcsavarjuk. A maradék 1/3 krémmel kívül bevonjuk. Meghintjük dióval, a krémet elosztunk a tetején, és 1-1 meggyszemet ráültetünk. ■ PIACI ÁRAK A MEGYÉBEN TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 40-55 40-50 Alma Ft/kg 200-320 210-350 Sárgarépa Ft/kg 360-550 390-570 Burgonya Ft/kg 150-180 130-200 Körte Ft/kg 400-460 450 Gomba Ft/kg 850 800 Paradicsom Ft/kg 400-700 • 450-680 Paprika Ft/kg 350-540 350-550 Retek Ft/cs 100-130 110 Zöldhagyma Ft/cs 140 150 Citrom Ft/kg 330-480 350-500 Savanyú káposzta Ft/kg 300-360 330 Banán Ft/kg 300-440 290-460 Karfiol Ft/kg 340 350 Petrezselyem Ft/kg 350-550 370-530 Kivi Ft/kg 280 300 Mandarin Ft/kg 320 350 Narancs Ft/kg 280-360 280-400 SZOLNOK TV______________ 6.00 Aktuális 6.30 Téma 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Döntés előtt 9.00 Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének élő közvetítése 17.00 Aranykosár 18.00 Örökségünk 18.30 Farsangi telefonos játék 19.00 Aktuális 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Örökségünk 21.30 Mérleg 22.00 Aktüális 22.30 Téma 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger 06.00- 10.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével 10.00- 11.00 Rádió 1 Top 10 11.0012.00 Csak igazi mai sláger 12.0014.00 Déli élő kívánságműsor 14.0016.00 Csak igazi mai sláger 16.0017.00 Cooky Live Mix 17.00-20.00 Cooky-show 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 Bárány Attilával 21.00-24.00 Disco*s Hit - Bárány Attila és Antonyo. www.radiol.hu AKTfV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütés dalok 17.00 Kívánság- műsor 19.00 Aktív Chart show - angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice: benne, minden hétköznap 8.40-től „Reggeli Monitor" napindító gazdasági hírek 11.00 Amadé 20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután. 18.00 „Kultusz” - kulturális és művészeti magazin 20.00 „Retikül - női magazin, ismétlés 21.00 Nekem 80 - retro zenei műsor, majd nonstop zene péntek reggel 6 óráig, amadeusradio® amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!