Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-25 / 47. szám

2013. FEBRUÁR 25., HÉTFŐ HÍREK Hamarosan újra indul a közmunka Öcsödön március elsején indul a „téli” közmunka Öcsödön - mondta Molnár Bálint polgármester. A huszonnégy közmunkás elsősorban fahulladékot fog gyűjteni. Ezeket az ágakat, gallyakat a pelletfűtésnél használják majd, a fát hozzá­keverik az előre gyártott pellethez, ez kerül a középüle­teket fűtő kazánokba. ■ J. ZS. Utcán kiabált a nő, mentőt hívtak hozzá A jászapáti Rendőrőrsön tar­tózkodó Készenléti Rendőrök egy utcán kiabáló nő hang­jára lettek figyelmesek még pénteken az esti órákban. Azonnal az épület elé siettek, ahol igazoltatni próbálták a lármázó, fejét fogó nőt. Az asszony azonban kérdéseikre összefüggéstelenül válaszolt, láthatóan rossz állapotban volt. Ekkor mentőt hívtak, akik kórházba szállították a segítségre szoruló 43 éves asszonyt. ■ T. A. Nemzetközi kiállításon vesznek részt a macik A győri Nemzetközi Baba- és Mackókiállításon való be­mutatkozás mellett újabb megtiszteltetés érte a rákó- czifalvai Macimúzeumot. Egy kecskeméti nagyvállalkozó jóvoltából a németországi Münsterben részt vehetnek az április 27-28-án tartandó világ mackókészítőinek ki­állításán. Ezen a rákóczifalvi Macimúzeum önálló kiállító­ként mutatkozik be körülbelül 40 macival. ■ T. A. Megkoszorúzzák az emléktáblát 1994-ben HELYEZETT el Hor­váth Péter-emléktáblát a jász­berényi Lehel Vezér Gimná­zium emeleti folyosóján Fodor István Ferenc: akkori jászjákó- halmi polgármester, s azóta a jákóhalmi honismeretesek az ő vezetésével minden feb­ruár végén - születésének és halálának is évfordulóján - megkoszorúzzák. Horváth Péter Jákóhalma szülötteként 23 évig volt a herényi gimná­zium igazgatója, miközben megírta elsőként a jászkunok történetét. Nevét viseli a jákó­halmi szakkör is. ■ T. A. ______ MEGYEI TÜKÖR ____ __ 3 Nemzetközi borverseny. A Bereczki Máté Gazdakör rendezésében már a XXI. Borversenyt rendezték a hét végén Szanadaszőlősön. Az idei megmére­tésre 66 bort neveztek. A helyieken kívül Ukrajnából, Vajdaságból és Erdélyből érkezett a borok közel egyharmada. Klément György és Tálas László zsűri­elnököknek Kolozsvári András, Csányi Sándor és Piros Károly segített a bírálásban. Képünk előterében Piros Károly látható borvizsgálat közben. Gyerekeket riogatott a férfi lövések Állítólag a becsengetések miatt gurult dühbe és fenyegetett Egy 21 éves fiatalemberrel szemben indult eljárás, miután flóbert pisztollyal riasztott meg gyerekeket Jászfelsőszentgyörgyön - értesülhettünk a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság hír­adásából. Munkatársunktól A hivatalos közlés szerint péntek délután egy 9, illetve egy 10 éves gyermek ment az utcán, amikor hirtelen egy nagy dörrenésre figyeltek fel. Akkor látták meg, hogy a kö­zelben egy férfi kezében fegy­ver van, amit felfelé tartva egyszer a levegőbe lőtt. Senki nem sérült meg, a gyerekek szülei azonnal értesítették a rendőrséget. A Készenléti Rendőrség jelen lévő egysé­gei a Jászberényi Rendőrkapi­tányság beosztottaival együtt vonultak a helyszínre. Az in­tézkedés során az engedély nélkül tartott flóbert pisztolyt lefoglalták a 21 éves helybeli lakásán, őt pedig előállítot­ták. A férfi ellen őrizetbe véte­le mellett eljárás indult. A lapunknak nyilatkozó hely­béliek szerint az elfogott férfi azért dühödött fel, mert ko­rábban valaki becsöngetett a házába. Azt nem tudni, hogy ki csöngetett, mindenesetre az érintett úgy vélte, a gye­rekek voltak azok. Az elmon­dás szerint amikor a levegőbe JÁSZAPÁTIN MÉG pénteken dél­előtt a helyi Polgárőr Egyesület egyik tagja a város idegenfor­galmi szempontból jelentős ré­szén, a víkend telep mellett el­haladva felfigyelt egy gyanúsan viselkedő hátizsákos személyre. MIHÁLYI ZOLTÁN, a polgárőr egyesület vezetője lapunknak elmondta, a polgárőr a hátizsá­kos személy után ment és köze­lebb érve felismerte benne a többszörösen büntetett előéletű helyi lakost.- A polgárőr kérdőre vonta az illetőt, miért tartózkodik az ilyen időszakban üresen álló nyaralók lőtt, figyelmeztette a kicsiket, hogy még egyszer meg ne pró­bálják zavarni, mert bajuk lesz. A gyerekek ezután sza­ladtak szüleikhez, akik érte­sítették a hatóságot. A TV2 Tények műsorában megszólaltak szüleik engedé­lyével az érintett gyermekek is, akik közül az egyik azt mondta, nem ők voltak, akik az illetőhöz becsöngettek. környékén. A férfi zavartan kez­dettel viselkedni. A polgárőr ezt látva értesítette a helyi rendőrőrs járőrét, aki perceken belül a helyszínre érkezett. A gyanúsan viselkedő férfit intézkedés alá vonta, amely során a táskájából feltételezhetően betörésből szár­mazó tárgyak kerültek elő. A gyanúsítottat előállították, az elszámoltatása során társát is megnevezte, valamint közel fél tucat nyaraló feltörését elismer­te. A rendőri helyszínelés késő estig tartott, a gyanúsítottakat őrizetbe vették - tájékoztatott a polgárőrség vezetője. I.A. A műsorban megszólalt a két gyermek apja is, aki azonnal átment a férfihoz, hogy beszél­jen vele. Mint mondta, egy be- csengetés nem ok arra, hogy a gyerekeket ily módon megfe­nyegesse. Mert mi van akkor, tette fel a kérdést, ha a gyerek például szívbeteg, vagy kisza­lad az úttestre egy kocsi elé. A flóbert pisztolyról azt kell tudni, hogy 4, 6 vagy 9 mm kaliberű egybeszerelt töltény­nyel tüzel. A flóbert töltények közös jellemzője, hogy nem tartalmaznak lőport, tehát nem minősülnek lőszernek. Egy flóbert töltény, önmagá­ban, akár 25-30 joule csőtor­kolati energiára is képes, de a hazai jogi szabályozás csak olyan flóbert fegyver forgal­mazását engedélyezi, amely­nek ezt 7,5 joule alá csökken­tették. A legálisan megvásá­rolható flóbert fegyverek te­hát mind ilyenek. Viselésére nem kérhető engedély. 2004. szeptember 3-ától „B” enge­délyköteles kategóriába tar­tozó tűzfegyverként kérhető rá tartási engedély - tudható meg a Wikipédia.hu oldalról. E3SBEBI ? :» BARTA ZSOLT Igen drága a tanulópénz mindennapi beszédtéma a devizahitelesek családjában a törlesztések kilátástalansá- ga. A Szoljon.hu portálunkon egy olvasói levél hatására jó néhány hozzászólást talál­nak a netezők. Pro-kontra vívják csatáikat az olvasók attól függően’ hogy ki me­lyik oldalon is áll. egy biztos: amikor valaki belement a kölcsönbe, aláír­ta, hogy elfogadja a feltétele­ket. Történt ez annak ellené­re, hogy a polgárok többsége nem értette a deviza alapú hitelezés lényegét. Senki nem magyarázta meg azt, hogy a világpiac méri meg minden egyes hónapban a hitele értékét. Ha valaki 20 évre adósodott el, akkor 240 alkalommal kell izgulnia azért, hogy a világ befektetői azt higgyék a magyar gazda­ságról: stabil, kiszámítható, megfelelő fejlődési pályán halad, a devizája pedig grá­nitszilárdságú. azaz a nagy pénzpiacon dől el lényegében az, hogy a hi­teles 4 millió forintos svájci frank alapú kölcsöne éppen hárommilliót vagy hatot ér, miközben ő forintban kere­si meg a törlesztésre valót. Azon a világpiacon dönte­nek a hitele mindenkori a értékéről, ahol naponta 1000 milliárd dollár utazik a világ egyik sarkából a másikba forró pénzekkel kereskedő spekulánsok akarata alap­ján, vagy éppen sima üzleti átutalások keretében. Arról sem beszélhettek mindenki­nek a hitelt folyósítók, ha a mindenkori magyar gazda­ságnak az az érdeke, hogy az exportot erősítse, akkor a forintot le fogják idehaza értékelni. Annak az árát pe­dig a devizahiteles családok fogják megfizetni. ennek a mizériának viszont van egy tanulsága: az utóda­ink megtanulnak számolni, elolvassák a megállapodások apró betűit. Talán nem lesz­nek olyan óvatlanok, mint voltak a szüleik. Betörőket buktatott le az éber polgárőr Jászapátin Munkája jövedelméből törlesztené az anyagi kárt robbanás Az előzetes letartózta­tásban lévő B. Balázs bűnügyé­ben a múlt év decemberében elrendelt nyomozás határidejét a Szolnoki Járási Ügyészség 2013. április 13-ig meghosszabbí­totta. A 26 éves fiatalembert köz- veszélyokozás bűntettének elkö­vetésével gyanúsították meg, ám ő és védője szerint a cselekmény elkövetésének időpontjában za­vart állapotban lévő férfi „csak” gondatlanságból „vétkezett”. Mint ismert, tavaly december közepén gázrobbanás történt Szolnokon, egy Mikszáth Kál­mán utcai társasház egyik la­kásában, amely balesetben egy férfi megsérült, akivel szemben most a nyomozás folyik. Mint azt dr. Tasi Judit, B. Balázs védője el­mondta, az azóta is lelkileg meg­gyötört védence aznap éjszaka egy hirtelen rossz ötlettől vezé­relve, kárt nem okozva, másokét nem veszélyeztetve, csak a saját életét akarta kioltani. A védő hangsúlyozta, hogy a Szolnoki Büntetés-végrehajtási Intézetben elhelyezett védence nem csupán a cselekedetét bánta meg, de arra törekszik, hogy munkája bevéte­léből törlessze, enyhítse a kelet­kezett anyagi kárt. Hozzátette: ezt persze csak szabadlábon tud­ná megtenni, ezért védőjeként a közelmúltban már többször is er­re tett indítványt. Jelenleg csak a bocsánatkérésre van lehetősé­ge a védencének. ■ M. G. Ikonokat fest. Cseh Bagoly János (képünkön) szolnoki alkotó az utóbbi években ikonokat készít. A Szent Korona és más ikonok cím­mel most látható kiállítása Szolnokon, a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium aulájában. A régió is bemutatkozik az Utazás kiállításon IDEGENFORGALOM Az Észak-al- főldi régió több mint háromszáz négyzetméteres standon mutatja be a régió legfrissebb turisztikai kínálatát Budapesten az Utazás Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon, Magyarország legnagyobb turisztikai szakki­állításán. Társkiállítóként csat­lakozott többek között Szolnok városa, a megyei önkormányzat, az Észak-alföldi Termál Klaszter, a Falusi Turizmus Egyesület me­gyei szervezete, a Martfű Termál Spa, illetve a kisújszállási Hotel Kumánia. A kiállítás ideje alatt számos attrakcióval, kézműves­foglalkozással, ételkóstolókkal, kézműves termékekkel várják a közönséget. ■ SZ. ZS. Kiosztották végre a tüzelőt Újfaluban tüzelő Több hétnyi csúszás után végre kiosztották a szo­ciális célú tüzelőt a segítségre szoruló lakosoknak Rákóczi- újfaluban. Papp János polgár- mester elmondta, a késés oka az volt, hogy a felázott talaj miatt nem tudták az erdőből a településre szállítani a ki­termelt faanyagot, ez csak a napokban sikerült. A negy­venkettő köbméternyi tüzelő­anyag egy részét kiszállítot­ták a házakhoz, a többiért a lakosok mentek el. A pályázati pénzből vásárolt fát elsősor­ban a régóta munkanélküliek és a lakásfenntartási támo­gatásban részesülő családok kapták. ■ J. ZS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom