Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-21 / 44. szám
2013. FEBRUÁR 21., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TŰKOR 3 Holnap bemutató. A szolnoki Szigligeti Színház bérleten kívüli előadáson mutatja be holnap este Bíró Lajos Sárga liliom című színművét. Képünk a Balázs Péter rendezte darab próbájának egy jelenetében készült Molnár Nikolettről, Molnár Lászlóról, Dósa Mátyásról és Barabás Botondról (háttérben). A biztonságunkkal játszanak átverés Ott is eladják a drága érzékelőket, ahol nincs is rájuk szükség HÍREK Javában folyik a metszés a megyében az enyhe tél lehetővé tette, hogy a megye nagyobb ültetvényeiben már decemberben elkezdjék a gyümölcsfák, illetve szőlőtőkék metszését. A Tiszazugban és a Jászságban található szőlőültetvényekben eddig már e munka egyharmadá- val végeztek a termelők - írta az MTI. ■ T. A. Régi sérelem miatt pofozkodott GARÁZDASÁG VÉTSÉGÉNEK megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy mezőtúri lakos ellen. A19 éves fiú február 19-én a kora esti órákban az utcán szóváltásba keveredett egy helybéli lakossal régi sérelme miatt. A vita hevében a fiatalember egy alkalommal arcon ütötte 15 éves vitapartnerét, aki könnyebb sérülést szenvedett. ■ T. A. Újabb telefonokat vásárolt az egyesület újabb öt segélykérő telefont vásárolt nemrégiben a Tisza- földvári Polgárőr Egyesület. Kecse László elmondta, ezeket a készülékeket saját pénzből vették, hiszen az erre vonatkozó pályázatok tavaly véget értek. Az öt darab készülék százezer forintba került, egy telefonnak máris megvan a gazdája. ■ J. ZS. A közmunkaprogram enyhít a faluban mintegy 120 fő foglalkoztatását tervezi a tiszaburai önkormányzat idén. Többek között sertésnevelés és fóliában termesztett növények is szerepelnek a programban. Mintegy 800 munkanélkülit tartanak számon a településen, ez a lehetőség enyhítené a helyzetet. ■ SZ. ZS. Hamarosan elkészül a fedett piac KÖZEL MÁSFÉL millió forintos beruházásba kezdett a kuncsorbai önkormányzat. A tervei már elkészültek a fedett piacnak, s a jó idő beköszöntővel el is kezdik az építkezést. Előreláthatólag májusra elkészülhet a piac a korábbi helyén. ■ SZ. ZS. ►Folytatás az 1. oldalról- Ebben az esetben a vizsgálat minősége is megkérdőjelezhető - hangsúlyozta Lukács Alajos.- Egyes vállalkozásnál előfordul, hogy egy vagy két dolgozónak megvan a képesítése a felülvizsgálatra, vagy más tevékenységre, de olyan szerelő is végzi önállóan a munkát, akinek nincs jogosultsága - tette hozzá a szakértő, aki azt tanácsolja, a szerelő kihívása előtt kérdezzünk rá erre, mielőtt pedig beengedünk valakit az otthonunkba, ellenőrizzük, hogy van-e az illetőnek arcképes gázszerelői igazolványa. Vidra Zoltán, a Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke, az egyik szolnoki fűtéstechnikai cég ügyvezető igazgatója azt mondta lapunknak, hogy - ugyan nem ezen a télen, hanem korábban - ő is hallott már hasonló esetről a megyében, és az önjelölt szakértők ténykedését is rendkívül veszélyesnek tartja.- Valóban, mi is sokszor találunk rendkívül veszélyes állapotban lévő berendezéseket a felhasználóknál mondta kérdésünkre Vidra Zoltán. - Úgy is, hogy sok esetben ezeket a berendezéseket a tulajdonos elmondása szerint nem sokkal azelőtt nézte meg egy „hozzáértő” ismerős. Akinek persze a legtöbb esetben nincs AMIKOR SZERELŐT hívunk, ÜZ egyik legfontosabb, hogy számlaképes szakemberre essen a választásunk. A dokumentált munkavégzés ugyanis nem csak garanciát jelent, hanem sokat segíthet egy esetleges későbbi vita tisztázásában is. Ha pedig gázvezeték-létesítés, átalakítás, gázkészülék le- vagy felszerelés, illetve kötelező bizmegfelelő képesítése, így tevékenysége szélsőséges esetben életveszélyt is okozhat. Hogy mi a megoldás? Először is a legfontosabb, hogy ha meghibásodik egy készülék, saját megoldások helyett bízzák profikra a javítást! Én is csak azt tudom tanácsolni, amit egyébként törvény is előír: csak szakképzett, a hivatalos névjegyzékben szereplő szerelőket bízzanak meg az ellenőrzésekkel - intett óvatosságra a szolnoki szakemtonsági felülvizsgálat végzését bízná a szerelőre, mindenképp olyan szakembert válasszon, aki arcképes gázszerelői igazolvánnyal rendelkezik. A szerelő hívása előtt nézzen utána a kiválasztottnak, megérkezésekor pedig ellenőrizze a szerelő nevét, jogosultságát, illetve a már említett arcképes gázszerelői igazolványát. bér, aki azt is hangsúlyozta: a szénmonoxid-jelző készülékek esetében sem árt az óvatosság, mert valóban felbukkanhatnak házaló árusok drágán árult, mégis gyatra minőségű berendezésekkel. Veres Éva, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense arról tájékoztatta lapunkat, hogy megyénk területén az elmúlt időszakban nem volt olyan feljelentés vagy bejelentés, mely a házaló szénmonoxid-érzékelő árusok tevékenységével lenne összefüggésben. Ettől függetlenül azonban- főleg a lapunk tudomására jutott információk tükrében- nem árt vigyázni a leinformálhatatlan hátterű házaló árusokkal, illetve az általuk kínált, esetenként rendkívül gyenge minőségű portékáikra. Már csak azért se, mert a lakásunkba, házunkba beszerelt érzékelő egész családunk életét megmentheti. Legyen akkor diktatúra? mielőtt azt hinnénk, a fiatal nemzedék el sem tudja képzelni, hogy diktatúrában is lehet élni, érdemes pillantást vetni az Aktív Fiatalok Magyarországon kutatócsoport legfrissebb felmérésére. Egyetemisták körében végzett vizsgálataik ugyanis azt mutatták ki, hogy minden harmadik hallgató úgy gondolja: „bizonyos körülmények között egy diktatúra jobb, mint egy demokrácia”. nem lenne szerencsés elbagatellizálni ezt az eredményt, hiszen a felső- oktatásban tanulók a holnap értelmiségi rétege. A felmérés tanulsága szerint leendő tanárok, jogászok, orvosok, mérnökök gondolják úgy, hogy minél több állam és minél kevesebb civilszervezet, hogy egy erős vezető és kevés parlament kell. lehet azon „rugózni”, hogy alig negyed századdal a rendszerváltozás után mi viszi rá a jövő nemzedékét egy ilyen pálfordulásra, de inkább nézzük a vizsgálati adatokat! Például azt, hogy ebben a társadalmi csoportban a demokrácia mellett kardoskodók aránya öt éve ötven százalék fölött volt, s ez mára már csupán harminckilenc százalék. Alig több, mint a diktatúrát „bizonyos körülmények között” elfogadóké. Az elemzők szerint a fiatalok kiábrándultak a politikai elitből, beleértve az ellenzéket is. Megoldást szeretnének saját gondjaikra. Mint tudjuk, az ő problémájuk a jövő, ami mai szemüvegen át nem egészen rózsaszínű. Nem csak az állás nélkül maradás réme ijesztő a számukra, de a kezdő diplomások éppenséggel nem túl magas jövedelme is. a fiatalok arra viszont nem gondolnak, hogy diktatúrákban sem kolbászból fonják a kerítést. Jó tanácsok arra az esetre, ha szerelőt hív Interneten rendelik a drogokat a fiatalok? gond A Tiszafüredi Rendőrkapitányság második alkalommal szervezett egyeztető fórumot a napokban. A fórum első részében tájékoztató hangzott el az előző évben történtekről. Eszerint a rendőrkapitányság illetékességi területén elkövetett bűncselekmények 70 százaléka vagyon elleni bűncselekmény. A területen - egyedül a megyében - csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, miközben 2012. első félévében nőtt a rendőri intézkedések száma. Az ifjúságvédelem területén, az iskolafenntartók kezdeményezésére a rendőrkapitányság együttműködési megállapodást kötött az iskolákkal, amelynek egyik eredménye, hogy az utcán csellengő gyermeket a járőr visszaszállítja az iskolába. Mint kiderült, egyre komolyabb gondot jelent a drogfogyasztás a fiatalok körében. A jelen lévő pedagógusok tapasztalatai szerint a drogot a gyerekek interneten rendelik meg, és házhoz szállítják nekik. Ám azt nem lehet tudni, hogy ezek az anyagok szerepelnek-e a kábítószerek listáján vagy legális tudatmódosító szerekről van szó. A fórumon még elhangzott, hogy hamarosan elkészül a rendőrkapitányság mobil kerékpáros KRESZ-parkja, amelyet más településekre is el tudnak szállítani. ■ SZ. ZS. Kitüntetés a városházán. A szolnoki városházán Lukácsi Huba tanár előadóművész előadást tartott tegnap. Előtte dr. Kállai Mária kormány- megbízott és Szabó István alpolgármester (balra) a Szolnokért Emlékérem arany fokozatát adományozta a köztiszteletben álló pedagógusnak. Börtönbüntetést kapott, mert telefont lopott leültették A Ceglédi Rendőr- kapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat R. Sándor 44 éves nagykátai lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint R. Sándor január végén egy Intercity vonaton, Abony és Cegléd között egy utazó kabátja belső zsebéből eltulajdonította mobil- telefonját. A lopással okozott kár 26.000 forint, ami megtérült, mivel az elkövetőt a sértett és a segítségére siető utastársa feltartóztatta - írta a Miabonyunk.hu. Az elkövetőt a napokban a Ceglédi Járási Bíróság elé állították, ahol 1 év 10 hónap börtön- büntetést, 2 évre közügyektől eltiltást, valamint 75.000 forint pénzbüntetést kapott. ■ Csatlakoznak az alaphoz a kengyeliek mentesítés Csatlakoznak a kengyeliek a megyei parlagfűmentesítési alaphoz, döntött a helyi önkormányzat kép- viselő-testülete a napokban. A megyei parlagfű-mentesítési alaphoz való csatlakozás feltétele a lakosságszám arányában meghatározott hozzájárulás befizetése, közölte Nagy Szilárd polgármester. Ez az összeg 2013- ban Kengyel esetében mintegy 38 ezer forint, mely összeget a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat számlájára utalnak majd át a helyiek. Az alap megyei pályázati rendszert működtet, a kengyeli önkormányzat két pályázatot nyújthat be ebben az esztendőben. ■ B. B.