Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-18 / 41. szám
2013. FEBRUÁR 18., HÉTFŐ MOZAIK 11 Mélyaltatásban ápolják Cipőt, a Republic együttes frontemberét Nemcsak térkép lesz a táj utcakép Turisták és mozgássérültek is hasznukra fordíthatják A kamerás autók teljes körpanorámát készítenek az utcákról, a látványt az interneten lehet nézegetni Felderítésre, akadálykutatásra is alkalmas lehet az utcakép a Google kimutatásai szerint népszerű a turisták, szállást vagy lakást keresők körében, akik így a távolból is megnézhetik, milyen a kiszemelt környék, illetve milyen volt a fotózás idején, ami általában több hónappal korábban történt. Segítséget nyújthat ugyanakkor mozgássérülteknek is, akiknek az utazásukat aszerint kell szervezniük, hogy milyen közlekedési akadályok (például lépcsők, padkák, forgóajtók) várnak rájuk. RENDSZERESEN FELMERÜL a Google szolgáltatásával kapcsolatban, hogy a „kémfotók” segíthetnek a bűnözőknek kifigyelni az értékes ingatlanokat, térfigyelő kamerákat vagy éppen a rendőrség mozgását. Mindeddig azonban nincs arra utaló jel, hogy ilyen visszaélésre használták volna az utcaképeket. a városok és közlekedési útvonalak mellett egyébként más sűrűn látogatott (vagy éppen nehezen elérhető) területeket is panorámásítottak: búvárok vittek már speciális kamerákat az ausztrál Nagy-korallzátonyhoz, hátizsákra szerelt kamerákkal pedig feltérképezték az amerikai Grand Canyon nemzeti parkját is. •• Összeadtak a közepdöntősök a dal Musicalsztár és tehetségkutatós is a csúcsra juthat Végre önállóan eszik a budapesti kiselefánt Szívritmuszavar miatt kórházba került péntek hajnalban Bó- di László Cipő, a Republic frontembere. A zenekar honlapján tájékoztatta a rajongókat, hogy az énekes-dalszerző évek óta fennálló szívproblémája rohamot eredményezett, ezért szorul kezelésre. Jelenleg a szervezetének regenerálódása érdekében mélyaltatásban tartják. Cipő kezelőorvosa, Dr. Merkely Béla elmondása szerint az állapotával kapcsolatos minden további részlet és felépülésének kilátásai is csak néhány nap múlva lesznek megnyugtatóan megállapíthatnak. A zenekar közölte: a legközelebbi koncertjeiket biztosan elhalasztják, a február 24-i Kossuth Klubbeli 23. születésnapi baráti találkozót ezzel szemben megtartják és kérik a Cipőért aggódó rajongókat, hogy részvételükkel erősítsék azok táborát, akik együtt kívánnak mihamarabbi felépülést társuknak. Cipő szívproblémái azóta ismertek, hogy '2008 decemberében szívizomgyengeség és koszorúér-betegség miatt kórházba került. Akkor átesett egy beavatkozáson is, amikor tágító fémhálót helyeztek a koszorúerébe. Bódi László a Republic együttes legtöbb számának szerzője, mintegy kétszáznegyven dalt írt eddig az együttes számára, de Koncz Zsuzsa és Halász Judit is énekli szerzeményeit. Munkásságát 2010- ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztje kitüntetéssel ismerték el. ■ Kórházba került az énekes-dalszerző Hamarosan Magyarország városai is bejárhatók lesznek az interneten közzétett, egységes képpé összeillesztett panorámafotók segítségével. Nógrádi László Évek óta várt internetes szolgáltatás indulhat el itthon is a közeli jövőben, miután elhárultak az adatvédelmi akadályok a Google utcakép-szolgáltatása, a Street View bevezetése elől. A cég ugyanakkor nem árulta el, hogy mikortól lesznek nálunk is bejárhatók a térképeik. A szolgáltatás alapja, hogy a cég térképészeti adatrögzítő autóival (a kocsik tetején elhelyezett, 15 optikából álló kamerával) 360 fokban készítenek fényképeket, amelyeket számítógépes programmal összeillesztenek egy valóságosnak tűnő látvánnyá. így a térképes és műholdas megjelenítés mellett már utcaszintű látványt is kaphatunk a városokról. Mivel a felvételek magán- természetű információkat is rögzíthetnek, a fotózáshoz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság hozzájárulása kellett. Miután a hatóság ezt megkapta az érintett önkormányzatoktól és a Google is garanciákat adott arra, hogy kitakarják a képekről az érzékeny területeket, már nincs akadálya, hogy idehaza is működjön az utcakép-szolgáltatás. Az önkormányzatokon kívül a Magyar Turizmus Zrt. és a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége is jelezte, hogy pozitív hatása miatt A zsűri döntésével Radics Gigi, Cserpes Laura és Pólyák Lilla, a tévénézők szavazatai alapján pedig Mohamed Fatima, Puskás Péter és a United együttes jutott tovább a szombati elődöntőből az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén - írja az MTI. A jövő hétvégi középdöntőkbe az első elődöntőből szakmailag támogatják a Street View elindítását. A szolgáltatás jelenleg 44 ország több mint háromezer városában érhető el, a régióban egyebek mellett a horvát tengerparton és Prágában is - emlékeztet az MTI. Az internetes képeken ugyanakkor nem látszódnak arcok vagy autók rendszámai. A cég 2009-ben kezdte a fotózásokat a 'magyar utcaképekhez, de az adatvédelmi aggályok miatt felfüggesztették a rögzítést. Azóta a vidéki városokba is eljutottak a kamerás autók, amelyek az országot bejárva a térképek pontosításához gyűjtöttek adatokat. Agárdi Szilvi és Pál Dénes, Keresztes Ildikó, Rácz Gergő, Ba- ricz Gergő, Gyurcsík Tibor és Palcsó Tamás jutott. A második elődöntőből Kállay-Saunders András, Gáspár Laci és a Plas- tikhead, Odett, Vastag Tamás, Janicsák Veca, valamint ByeA- lex vesz részt. A Dal március 2-i döntőjébe nyolc produkció kerül, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 58. Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között Svédországban, Malmőben. Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 244 dalt neveztek, közülük előbb 75-öt választott ki a zsűri, majd 30-as- ra szűkítették a mezőnyt. ■ Külső segítség nélkül táplálkozik a Fővárosi Állat- és Növénykertben múlt csütörtökön született nőstény elefántborjú - közölte az intézmény. A még név nélküli csöppséget a gondozók szinte állandóan figyelik, de már nem kell beavatkozniuk: az anyaelefánt, Angele gondosan óvja és bőségesen ellátja Egy kacsa beslattyog a kocsmába, és odaszól a pultosnak:- Kérek egy szendvicset és egy sört!- De hát maga kacsa! - válaszol a pultos megdöbbenve.- Igen. Látom, jó szeme van.- De hát maga beszél! - hü- ledezik tovább a férfi.- Nos, úgy tűnik, a füle is rendben van. Akkor megkaphatnám, amit kértem?- Természetesen. Elnézést, de nem szoktak nálunk kacsák rendelni. Mi járatban van errefelé?- Ott az út túloldalán dolgozom kőművesként egy építkezésen.- Kőművesként? - lepődik meg a csapos. - Tudok én magának egy jobb állást, sokkal többet kereshetne, mint most.- Igen, és hol?- A cirkuszban.- A cirkuszban? De hát azok egy nagy kerek sátorban vannak, nem?- De igen.- Akkor meg mi a fenét akarnak egy kőművestől? ■ Az apuka nyakába veszi a kislányát, de amikor a gyerek már jó ideje az apja haját húzogatja, nem bírja tovább és rászól:- Kislányom, hagyd már abba! Nem tudod, hogy fáj, ha húzod a hajam? A gyerek abbahagyja, majd duzzogva megszólal:- Jó, akkor nem keresem tovább a rágógumimat. ■ Móricka lestoppol egy kocsit az iskolába menet:- Bácsi kérem, vigyen el az iskoláig!- Nem arra megyek.- Annál jobb! tejjel az utódot. A kicsi emésztése rendben van, így a gondozók és állatorvosok szerint ezután már csak az a feladatuk, hogy biztosítsák az anyának és kicsinyének a nyugalmat. Az állatkert ígéri, hogy amint beállt az elefántok életritmusa, megteremtik a feltételeit, hogy mindenki láthassa őket. ■ Milliárdos kár a meteor miatt tűzgolyó A lökéshullám több mint ezer embert sebzett meg Meghaladja az egymilliárd rubelt (hétmilliárd forintot) a múlt pénteken Szibéria felett lezuhant meteorit okozta kár a cseljabinszki régióban, ahol csaknem 1200 ember sérült meg, közöttük több mint 200 gyermek - írja az MTI. Csaknem háromezer tömbház, 34 kórház és rendelőintézet, valamint körülbelül 360 gyermekintézmény ablakai törtek be a reggeli órákban Cselja- binszk és a környékbeli települések fölött elszáguldó meteorit keltette lökéshullámok miatt. A Moszkvától mintegy 1500 kilométerre keletre fekvő szibériai nagyvárosban öt nagy sportkomplexum is megsérült. Becslések szerint több mint 100 ezer négyzetméternyi ablaküveg robbant ki. A milliós lakosú Cseljabinszkban éjjel mínusz 22 fokra süllyed a hőmérséklet, a hatóságok ezért azon dolgoznak, hogy minden■ A robbanás által keltett hanghullámokat Alaszkában is rögzítették a kutatóállomások kit megfelelő átmeneti szálláson helyezhessenek el, amíg vissza nem költözhetnek az otthonaikba. Az orosz tudományos akadémia szakemberei szerint a meteorit tömege körülbelül 10 tonna volt, óránként 54 ezer kilométeres sebességgel hatolt be a légkörbe, és 30-50 kilométeres magasságban robbanhatott szét. A meteorit darabjait még nem találták meg, de úgy vélik, az egyik a Csel- jabinszktől nyugatra lévő Cse- barkulj településnél egy tóba zuhant, hatméteres átmérőjű léket ütve a jégbe. A NASA első számításai szerint a tűzgolyó sokkal nagyobb lehetett, olyan kutató is akad, aki az Alaszkában is mérhető hanghullámok alapján hétezer tonnásra becsüli. A robbanáskor legalább hússzor annyi energia szabadult fel, mint amit a hirosi- mai atombomba képviselt. ■ HIRDETÉS ^ / Használja okosan bankkártyáját! Idén január elseje óta különösen érdemes átgondolnunk, hogy hol és mire a legpraktikusabb használni bankkártyánkat. A tranzakciós illeték a készpénzhez jutást sújtja a leginkább. Ma már alig pár bank kínál díjmentes készpénzfelvételt, szemben a bankkártyás vásárlással, mely túlnyomórészt az összes pénzintézet ügyfele számára díjmentes maradt továbbra is. Ajánlatos tehát tudatosabban intézni pénzügyeinket, megfontolni mennyi készpénzre van valójában szükségünk. Ideje változtatnunk néhány korábbi szokásunkon is, és a nagy- bevásárlások mellett a kis összegűeket is bankkártyával fizetni. Az internetes kártya- használat ma már hasonlóan biztonságos, mint ha például egy szupermarketben vagy könyvesboltban fizetünk kártyával, és többnyire szintén díjmentes, amiről a webáruház oldalán győződhet meg. Léteznek olyan elektronikus fizetési szolgáltatások is, amelyeken keresztül kényelmesen, biztonságosan és zömében díjmentesen egyenlíthetjük ki számláinkat az interneten bankkártyánk segítségével.