Új Néplap, 2013. február (24. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-11 / 35. szám

2013. FEBRUÁR 11., HÉTFŐ SPORT 15 Szupercsaták a Bajnokok Ligájában labdarúgás A Real Madrid-Manchester United nyolcaddöntő akár a sorozat fináléjának is bediene Megkezdődött a visszaszám­lálás, február második heté­ben belevágnak a csapatok a labdarúgó Bajnokok Ligája tavaszi nagy menetelésébe. A sorozat a nyolcaddöntők- kel, benne számtalan remek párosítással folytatódik. Gajdács Pál A nyolcaddöntő kétségkívül leg­inkább várt összecsapását feb­ruár 13-án Madridban rende­zik, a kilencszeres BL-győztes Real otthonában a trófeára öt év után ismét nagyon áhítozó Manchester United vendéges­kedik. Amiatt, hogy már a soro­zat e viszonylag korai szakaszá­ban egymásra lelt a két elitgár­da, egyik csapat klubházát sem veti szét az öröm. Hatalmas tak­tikai csatára lehet számítani, nagy kérdés, hogy ki eszeli ki a jobb stratégiát: Mourinho vagy Ferguson? Mourinho mérlege nem rossz az MU ellen: legutób­bi tizennégy, United ellen vívott tétmérkőzéséből csupán két­szer kapott ki. A csapatok ösz- szecsaptak az 1956-57-es BEK elődöntőjében (a Real 3-1, 2-2- vel jutott a fináléba), az 1968-as BEK-elődöntőben (itt az MU lé­pett tovább, 1-0, 3-3-mal), az 1999-2000-es BL-negyeddöntő- ben (0-0,2-3 a MU szempontjá­ból) és a 2002-2003-as negyed­döntőben (a Real 3-1, 3-4 után jutott be az elődöntőbe). A két alakulat utoljára 2003-ban ta­lálkozott egymással a Bajnokok Ligájában. A negyeddöntőben az első meccset otthon a Real nyerte meg 3-1-re, így a Man­chester United hiába győzött a visszavágón egy emlékezetes mérkőzésen 4-3-ra, búcsúzott. Az akkori mérkőzésen pályára lépők közül a „királyi gárdá­ban” azóta is Iker Casillas az el­ső számú kapus (aki kéztörése A nyolcaddöntő programja FEBRUÁR 12., 20.45: Celtic (skót)-Juventus (olasz) FEBRUÁR 12.,20.45: Valencia (spanyol)-Paris SG (francia) FEBRUÁR 13., 20.45: SahtarDo- neck (ukrán)-Borussia Dort­mund (német) FEBRUÁR 13., 20.45: Real Mad­rid (spanyol)-Manchester Uni­ted (angol) február 19., 20.45: Arsenal (angol)-Bayern München (né­met) FEBRUÁR 19., 20.45: Porto (por- tugál)-Málaga (spanyol) FEBRUÁR 20-, 20.45: Galatasa- ray (török)-Schalke 04 (német) FEBRUÁR 20., 20.45: AC Milan (olasz)-Barcelona (spanyol) 2. MÉRKŐZÉSEK: március 5., 20.45: Manchester United-Real Madrid március 5., 20.45: Borussia Dortmund-Sahtar Doneck MÁRCIUS 6., 20.45: Juventus­Celtic március 6., 20.45: Paris SG- Valencia MÁRCIUS 12., 20.45: Schalke 04-Galatasaray március 12., 20.45: Barcelo­na-AC Milan március 13., 20.45: Bayern München -Arsenal március 13., 20.45: Málaga- Porto Dani Alves (fent) a Barcelona egyik legemblematikusabb figurája, fontos láncszeme a Bajnokok Ligájában minden évben csúcsra törő katalánoknak miatt most biztosan hiányozni fog), míg a Manchester United keretének Rio Ferdinand és Ryan Giggs is a tagja. A spanyol élvonalbeli labda­rúgó-bajnokságban (Primera Division) szereplő Real Madrid játékosa, Cristiano Ronaldo el­mondása szerint nagyon örült, amikor együttese a korábbi csapatát, a Manchester Unite- det kapta ellenfélül a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Sze­rinte ez a két legjobb csapat a világon, két fantasztikus edző­vel. A portugál hat évet húzott le Sir Alex Ferguson keze alatt a Manchester Unitednél, mielőtt a Real Madridhoz szerződött, ahol 2010 nyara óta készül a Jó­sé Mourinho irányítása mellett.- Olyan, mint ha a Ferrarit meg a Porschét hasonlítanánk össze - vélekedett Cristia­no Ronaldo. - Mindketten na­gyon jók, nagyon tapasztaltak, és mindketten nyerni akar­nak. És ezt úgy értem, hogy mindent meg akarnak nyerni. Pontosan ezért diadalmaskod­tak már eddig is megannyi al­kalommal. Ez lesz Ronaldo első mérkőzé­se a Manchester United ellen.- Manchester volt az ottho­nom, és még mindig a szívem­ben őrzöm, egyszerűen imá­dom. Az ember nem felejti el a helyet, ahol nagyon jól bánnak vele. Soha nem fogom elfelejte­ni a Unitedet, a csapatnál dol­gozókat és a szurkolókat. Szá­momra öröm lesz visszatérni, nagy öröm - mondta a klasszis. - Nem háborúba megyek, haza­térek, várom már ezt. BL-színesek FLORENTINO pérez, a ki­lencszeres Bajnokok Ligá- ja-győztes Real Madrid elnöke azt mondta, ha a Jósé Mourin­ho irányította gárda elhódítja tizedik serlegét, úgy a keret tag­jai 500 ezer eurós prémiumban részesülnének. A Punto Pelota információi szerint Pérez ezt nem hivatalosan Iker Casilasz- szal és Sergio Ramosszal, a Madrid első és második számú csapatkapitányával közölte. a télen szer­ződtetett Diego López és Case- miro is bekerült a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának a Bajnokok Ligája kieséses szakaszára nevezett keretébe. A rutinos Diego Lópezt a kéz­törést szenvedő Iker Casillas helyére szerződtette a Real ­és kapta meg a bizalmat az így továbbra is második szá­mú hálóőrnek tekinthető Anto­nio Adánnal szemben -, míg az ötszörös brazil válogatott középpályás, a 20 esztendős Casemiro eleve a tartalékok közé, a másodosztályú Castil- lához érkezett, egyelőre fél évre kölcsönbe. Az ellenfelek által rettegett, a BL-győzelemre esélyes Barcelona együttese gyakran ezzel a tizeneggyel lép pályára. az európai Klubok Szövetsége (ECA) nem támogatja az Euró­pai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tervezett reformjait, amelyek szerint néhány éven belül 64 csapatosra bővítenék a BL-t. Az ECA 36 ország 87 klubjához intézett kérdést, s a válaszadók 92 százaléka nem akar változtatást. A heves vérmérsékletű Ronaldo sokat segíthet, de árthat is a Reálnak. A milanos El Shaarawy eddig két találatot és egy gólpasszt jegyzett. Az AC Milan-Barcelona mérkőzést ugyan csak febru­ár 20-án rendezik a nyolcad- döntőben, de az igényes foci kedvelői már nagyon várják. A Milan és a Barcelona a legem­lékezetesebb mérkőzést 1994- ben játszotta a Bajnokok Ligájá­ban, amikor a fináléban 4-0-ra győzött az olasz csapat, azóta azonban a gránátvörös-kékek- nek több a sikerélményük. A legutóbbi két BL-szezonban lejátszott négy mérkőzésből kettőt nyert meg a Barcelona, kettő pedig döntetlennel zá­rult. Tavaly is összefutottak a negyeddöntőben, akkor a Bar­ca ment tovább. Lionel Messi a Milan elleni mérkőzéseket (is) nagy önbizalommal várhatja, négy Milan elleni tétmeccsén háromszor volt eredményes. A többi párharcról is érde­mes szót ejteni, így a Celtic-Ju­ventus mérkőzésről is. Az olasz bajnok Juventusnál elégedet­tek lehetnek, mivel a skót Cel­tic a könnyebb ellenfelek közé tartozik, ha nem is könnyen de nagy eséllyel továbbkerül­hetnek. Az Arsenal-Bayern München csata azonban igazi csemege. A német rekordbaj­nok Bayerp sikeres az angolok ellen, legutóbbi öt egyenes ki­eséses párharcból továbbjutott. A Sahtar Doneck egyik csapat­nak sem álma, a bajnok Dort­mund háza táján sem örven­deztek, amikor kiderült, hogy az ukránok lesznek az ellen­feleik. Remek játékra, jó focira számíthatunk. A Paris SG-Va- lencia párosításban az arab tu­lajdonban lévő párizsiak egy­értelműen esélyesebbek. Igazi latinos focit láthatunk a Porto- Málaga találkozón. A spanyo­lok odateszik majd magukat a portugálok ellen, mert jövőre az UEFA-eltiltása miatt egyet­len nemzetközi kupasorozat­ban sem vehetnek részt. Nyilas Elek: lesznek meglepetések A volt ferencvárosi és váci lab­darúgó, Nyilas Elek tizennégy­szer szerepelt a magyar váloga­tottban és aktív részese volt a Fradi 1995-ös Bajnokok Ligája menetelésének, melyben gólt is lőtt. Az esélyekről így beszélt:- szívemhez - némi érintettség okán - talán a Real Madrid áll a legközelebb, de minden olyan csapat sorsát figyelemmel kísé­rem, amelyikben megfordult a már visszavonult brazil Ronal­do. Nehéz kiszámítani, hogy a Real-Manchester párbajból ki jut tovább. Az angolok vezetik bajnokságukat, míg a spanyo­lok botladoznak a sajátjukban. A Milan és a Barcelona között nagyobb a szakadék, inkább valószínűsíteném a katalánok továbbjutását. Több csapat is okozhat meglepetést, az ukrán Donecket ezek közé sorolnám. Komoly munka folyik az euró- milliókkal telepumpált klub­nál, akik - főleg braziljaiknak köszönhetően - tetszetős játé­kot mutatnak, akár vérmesebb reményeik is lehetnek. A vég- elszámolásnál lehetnek megle­petések, mondjuk egy nemzeti kupasorozatban sem biztos so­ha semmi, bármikor döntős le­het akár egy harmadik ligás alakulat is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom