Új Néplap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-31 / 26. szám

Adomány: ultrahangos berendezést kaptak a heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai sebészete ultrahangos sebészeti vágó­műszerhez és a hozzá való monitorrendszerhez jutott az Együtt a Leukémiás Gyerme­kekért Alapítvány 12 millió forintos adományából. A kü­lönlegesen precíz sebészeti kés képes a daganat milli­méteres pontosságú eltávo­lítására, és közben sértetlen marad az ép szöveti környe­zet. A beteg sejtek így nem kerülnek be a véráramom keresztül más ép szövetekre. Egymillió embernek felesleges a dezodor A britek két százaléka, úgy egymillió ember rendelke­zik azzal a génvariánssal, amelynek köszönhetően nincs testszaga. Három­negyedük mégis használ dezodort a - közölték kuta­tók. A szóban forgó, ABCC11 jelzésű génvariánsú embe­rek azok, akinek nincs hón­aljszaguk. Rájöttek arra is, hogy fülzsír állagából követ­keztetni lehet a génvariáns meglétére. Azoknál ugyanis, akiknek a szervezetében megtalálható az ABCC11, azoknak fülzsírja szárazabb. vv ' ii / ÉÉÍtor-^l Az illat ettől függetlenül fontos veszélyek Nemcsak a sízés közben érhet baleset - Törés, ficam, rándulás: kerüljük el A téli sportokkal nemcsak a móka jár együtt, hiszen bár­mikor érhet bennünket kelle­metlen meglepetés. AS-összeállítás A hiperbár oxigénterápia a szervezetet megdolgoztatva, jelentősen lerövidíti a gyógyulási folyamatot KÉSZÍTSÜK FEL TESTÜNKET! Először is, sítúra előtt készít­sük fel testünket az eljövendő „megpróbáltatásokra”. Indulás előtt legalább egy hónappal kezdjünk el fokozatosan edze­ni, hogy testünk bírja a síelés fokozott igénybevételt. Továbbá már a helyszínen, minden nap elején, a sízés megkezdésekor alaposan melegítsünk be, hi­szen így biztosabban csúszunk, és eséskor is kevesebb veszély­nek vannak kitéve izmaink. A megfelelő felszerelés is fontos, a védőruházat kezdők és hala­dók esetében is jó szolgálatot tesz. Figyeljünk arra is, hogy a kötéseink jól legyenek beál­lítva, hogy csökkentsük a bal­esetek kockázatát. Ezen kívül legyünk tisztában kondíciónk­kal és tudásunkkal, ne akarjuk túllépni határainkat! Ha túlsá­gosan gyorsan száguldozunk a sí-, korcsolya-, vagy szánkó­pályán, könnyen elveszthetjük a kontrollt, és ezzel másokat is veszélybe sodorhatunk. VESZÉLYBEN A TÉRD, A VÁLL Téli sportoknál leginkább a térd, a váll, a lábszár, a kar és a csukló sérülhet meg. A rándulás vagy a ficam viszonylag gyorsan, pár nap alatt kipihenhető, egy esetleges törés vagy szalagsza­kadás azonban még hónapokig is megkeseríthetik életünket. A gyógyulás alapvetően a sé­rült szövet regenerációs ké­pességén és a sérült terület és környékének jó vér- és oxigén- ellátásán múlik. A hiperbár oxigénterápia az oxigénszint megemelésével jelentősen lerö­vidítheti a különböző sportbal­esetek utáni gyógyulási időt. Ödémacsökkentő hatásának köszönhetően visszaszorítja a sérülés következtében kiala­kult duzzanatot. Ez azért fontos, mert a duzzanat lelassítja a vér áramlását, és ezzel csökkenti az adott terület oxigénellátását, ami lassítja a gyógyulást. Ezen kívül a terápia javítja az olyan, alapvetően rossz vérellátású te rületek oxigénszintjét is, mint az inak, szalagok, ízületi tokok, így több tápanyag jut a sejtek­hez, amelynek következtében aktivitásuk is jelentősen meg­növekszik, bomlástermékeik is hatékonyabban ürülnek ki. Csonttörés esetén a hiperbár oxigénterápia hatására felgyor­sul a csontképzés, nő az ásvá- nyianyag-tartalom, és a kiala­kuló csont erős, ellenálló lesz. Ezen kívül a megemelkedett oxigénszintnek köszönhetően felgyorsul a hámképződés, ja­vul a sebgyógyulás is. Összes­ségében tehát lényegesen lerö­vidülhet a lábadozási időszak! „Eddigi tapasztalataink alap­ján a terápia révén nagyjából felére rövidíthető le a csont­törések, valamint a különböző izom és ízületi sérülések utáni lábadozási idő. Azoknak tehát, akiknek fontos, hogy mielőbb visszaérhessenek régi, meg­szokott életükhöz, kifejezetten javasolt a hiperbár oxigénte­rápia - mondta dr. Szolnoki Nikolett a Hiperbár Centrum orvosigazgatója. - Az élspor­tolók már tisztában vannak a kezelés pozitív hatásaival, és rendszeresen keresnek fel bennünket. Az elmúlt évben eredményesen kezeltük pél­dául Tóth Ágota korcsolyázónő mikrosérüléseit, Czúni László motokrossz versenyző csukló­törését és Tokay Máté wakebo- ardos térdsérülését is. Nemrég fejezte be kezeléssorozatát Du­dás Miklós olimpikon kajakozó is, akinek orvosai három hónap gyógyulási időt jósoltak, de az oxigénterápia segítségével si­került a kezelést egy hónapra lerövidíteni.” Keszonkamrában kapják az oxigénfröccsöt A hiperbár oxigénterápia so­rán a páciensek egy speciális kialakítású nyomásálló kamrá­ban (keszonkamrában) a nor­mál légköri nyomásnál 2,5-szer nagyobb nyomáson 100 száza­lékos oxigént lélegeznek be. így a szokványos körülmények­nél 15-20-szor nagyobb kon­centrációban éri el a sejteket, szöveteket. A megnövekedett oxigénmennyiség hatására ezért olyan élettani folyamatok indulnak be a szervezetben, amelyek a sérült, nehezen gyó­gyuló területek gyorsabb rege­nerációját idézik elő. A sísérülések gyakorisága Köszönhetően a modem sibakancsoknak, ko­rábbi legveszélyeztetettebb sérülési pontunk, a bokánk már biztonságban van. De többi test­részünk korántsem! Térd 38,0% Váll 19,4% Kar 17,1% Sok betegséget gyógyít A hiperbár oxigénterápia vi­szonylag új, eredményesen al­kalmazható lábszárfekély, nehe­zen gyógyuló sebek, csont- és ízületi sérüléseknél, plasztikai, helyreállító beavatkozások után, fertőzések (húsfaló bakté­rium, Lyme-kór), gyulladások (csontgyulladás), fülzúgás, mig­rén kezelésére. De agyvérzés után, kieső funkciók bizonyos mértékű reparálására is jó. Másképp kezelnék az asztmát gyógyítás Átértékelnék az eddig alkalmazott alapelveket Az asztma kezelése ma a nem­zetközi orvosszövetségek világ­szerte elfogadott, és legmegbíz­hatóbb vizsgálatok eredménye­in alapuló gyógyítási irányelvei szerint történik. A statisztika- szerint ma mintegy 300 millió ember, köztük sok gyermek asztmás. Csak az USA-ban 24 millió ilyen beteg él. Magyaror­szágon 2011-ben mintegy 250 ezer asztmás beteg szerepelt a nyilvántartásban, de valójában ennek akár a duplája is lehet a betegségben szenvedők száma. Az asztma optimális kezelé­si eljárásának kidolgozása ér­dekében végeztek vizsgálatot amerikai kutatók, akik több tü­dőgyógyászati klinika betegei­ből 342 rendszeres ellenőrzés alatt álló, enyhén asztmás fel­nőttet vizsgáltak. Valamennyi beteg folyamatosan az általáno­san javasolt, naponta kétszeri szteroid belégzést kapta. Vélet­lenszerű kiválasztás szerint a betegcsoportot három részre osztották. Az első alcsoport tagjainak gyógyszerezését a je­lenleg javasolt technika szerint végezték, amit hat hetenként orvos is ellenőrzött. A második Akik ritkábban alkalmazták a belégzést, ugyanolyan jól érezték magukat alcsoportba került betegeknél a gyógyszer adagolását a hat he­tenkénti orvosi vizsgálat alap­Nem láttak különbséget A SZAKEMBEREKET elgondolko- dásra késztette: a műszeres mé­rések tanúsága szerint nem volt különbségű naponta kétszer, kötelességszerűen gyógyszert belélegző betegek és a csupán alkalomszerűen befújó csoport tagjai között. ján változtatgatták, a légzési próba eredményétől függően. A harmadik betegcsoport csak akkor kapott szteroidbefú- vást, ha asztmás rohama volt. A megfigyelési idő végén a szakemberek azt tapasztalták, hogy azok az asztmás betegek, akik nem használták rendsze­resen a gyógyszer behívásá­ra mindig náluk lévő eszközt (csak akkor, ha ténylegesen szükségük volt rá), ugyanolyan jól érezték magukat, mint fo­lyamatosan kezelt társaik. ■ HIRDETÉS HALLÓKÉSZÜLÉK ELEM Amplifon Hallásközpont Szolnok, Ságvári krt. 4. (A Vízügyi székház oldatában) Tel.: (56) 422-506 facebook.com/hallokeszulek ‘A kampányban való részvétel feltételei: Kizárólag hallókészülék viselők vehetnek részt a kampányban. Egy személy 65 Ft/darab áron maximum 5 levél (összesen 30 darab) elemet vásárolhat. Egy levél, azaz hat darab elem ára 390 forint. A kampányban való részvétel feltétele, hogy vásárláskor hozza magával hallókészülékeit, valamint a Hallókészülék Nyilvántartási Kiskönyvét. A felsorolt feltételek bármelyikének nem teljesülése esetén a 65 forintos darabár nem érvényes. Ajánlatunk 2013. január 21-töl február 22-ig, de legfeljebb a készlet erejéig érvényes. A hallásspecialista Heg nélkül is megúszható a csúnya bőrsérülés A messziről látható hegek gyakran megkeserítik viselő­jük életét: a sebészeti beavat­kozás után a heg elárulja a ko­rábbi betegséget. Ezen segíthet egy amerikai kezelés, amely a hegszövetet szinte láthatatlan­ná teszi. A New York-i Egyetem kutatói kimutatták, a hegese- dés összefügg egy speciális ve- gyület, az adenozin-trifoszfát (ATP) jelenlétével, amely a sejteken belüli energiaátvitel alapja is. A bőr és az alatta lévő szövetek sérülése esetén ATP szivárog a károsodott sej­tekből. Ez alapvetően segíti a gyógyulást, ám ha a sejtek rendeződése után továbbra is a bőrszövetbe kerül, akkor egy­re vastagabb lesz a heg ezen a területen. A kutatók az egerek hátán ejtett sebeket tanulmányoz­ták. Úgy vélik, a bőrben lévő ATP-receptorok működésének befolyásolása útján a heg meg­jelenése szemmel láthatólag csökkenthető. Kimutatták, hogy a receptor működésének gyógyszeres gátlása megaka­dályozza a vaskos heg növeke­dését az egerek hátán. ■ r

Next

/
Oldalképek
Tartalom