Új Néplap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-29 / 24. szám
12 2013. JANUÁR 29., KEDD Wenger válthatja Mourinhót. Lapértesülések szerint a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez megelégelte a Jósé Mourinho (felvételünkön) körüli vitákat és a nyáron elküldi a portugál labdarúgóedzőt. Helyére már meg is találta az utódot, jelöltje Arsene Wenger, aki 17 év után hagyná el az Arsenalt. SPORT Francia lecke az Olajnak kosárlabda Ezúttal Párizsban lépnek pályára a piros-feketék Az Olaj csapatkapitánya, Báder Márton (labdával) nagyot küzdhet a ma esti meccsen a franciák amerikai centereivel A Ferencvárosnál vendégeskedik a MÁV FC legénysége labdarúgás Amikor a Szolnoki MÁV FC új szakvezetőjét, Kis Károlyt decemberben bemutatták az újságíróknak, a vezetőedző ígéretet tett rá, a téli felkészülés során nem kíméli fiait, az edzőmeccseken élvonalbeli gárdákkal engedi össze a legénységet. Nos idei harmadik gyakorló találkozóján, kedden már a második NB I-es csapattal találkozik a Tisza-parti gárda. Míg azonban szombaton az első osztály kieső-jelöltjénél, Egerben tette tiszteletét a MÁV FC - Vári Barnabás góljával 1-0-ra nyert -, addig ma 14 órakor, a fővárosi Goldball-pályán a legnagyobb múltú magyar klubnál, a Ferencvárosnál vendégeskedik az együttes. A zöld-fehér gárda a napokban tért haza spanyol- országi edzőtáborozásából, ahol olyan Európa-hírű csapatok előtt nyert tornát, mint a Dinamo Kijev, a Basel és a Steaua. Mindez azt bizonyítja, Ricardo Moniz vezetőedző keze alatt egyre erősebbé válik az FTC, s a felkészülési találkozókat is komolyan veszi. A MÁV FC keretéből Vári Barnabás játéka kérdéses. ■ G. J. A harmadik fordulónál tart a EuroChallenge Kupa mezőnye, az Olaj KK csapata ma este fél nyolckor a Levallois Paris vendége lesz. Varga Csaba A második csoportköméi tartunk, a J-jelű négyesnél. Az Olaj KK csapata még veretlen, a francia Levallois Paris az első mécsesén, hazai pályán 83-66-ra megverte az izraeli Holont, majd egy hete 82-77-re kikapott a szintén francia Gravellines csarnokában. A párizsi csapat a hatodik helyen végzett hazája bajnokságában az elmúlt évadban. Idén jól kezdtek, sokáig az első helyen álltak, ám előbb tíz napja Strasbourgban (73-88), majd a múlt szombaton hazai pályán kikaptak a Roan- ne csapatától (71-87), mindezek után lecsúsztak az ötödik helyre, 10 győzelem mellett 7 vereség a mérlegük. A csapat meghatározó alakja a két amerikai középjátékos, Sean May és lawad Williams. A 206 cm magas, 127 kilós May a francia bajnokság legjobb pontszerzője 19,5 egységgel, míg a Eu- roChallenge-ben második 22-es átlaggal. A 204 cm-es erőcsatár, Williams a francia bajnokság élmezőnyéhez tartozik 16.8 ponttal. Meg kell említem a francia válogatott Andrew Albicy nevét, a 22 éves játékos a szervezés mellett jól dobja a triplákat. Mellettük a szintén francia Antoine Diót és a további két amerikai, Julius Hodge (hátvéd), valamint John Cox (bedobó) számít meghatározó embernek a francia alakulatnál. A szolnokiak viszont jó sorozatban vannak, Splitben megszerezték első idegenbeli győzelmüket az Adria Ligában. Ezt megelőzve a Euro- Challengben megverték a francia bajnokság listavezetőjét, a Gravelinest, majd az elmúlt szerdán az izraeli Holon otthonában is nyertek.- Tényleg jó passzban vagyunk - kezdte Báder Márton, az Olaj csapatkapitánya. - Ez azonban nem jelent semmit, a francia-bajnokság egyik listavezetőjéről van szó, amely az elmúlt tíz napban három vereséget szenvedett. Elképzelhető, hogy ez utóbbiak miatt harapni fognak. Ráadásul idegenben mindenütt nehéz játszani. Egy biztos, a mai találkozó egy újabb fokmérője annak, hogy hol is tartunk. A Kunhegyes jutott á döntőbe, a Pusztamonostort megbüntették teremfoci Amint arról már beszámoltunk, lezajlottak a Csábi József megyei labdarúgó terembajnokság selejtezői. A találkozók egy kivétellel mindenhol rendkívül sportszerű keretek között zajlottak: a jászberényi F csoportban azonban időnként elszabadultak az indulatok. A pusztamonostori játékosok, szurkolók nehezen akarták tudomásul venni, hogy lecsúsztak az első helyről, s ezzel együtt a továbbjutásról. Többször is dulakodásba keveredtek az ellenfél tagjaival, a játékvezetővel, szövetségi ellenőrrel, a drukkerek berohangáltak a pályára, azaz igencsak botrányos körülmények között ért véget a Jászberény elleni csoportdöntő. A megyei igazgatóság rendkívül gyorsan lépett az ügyben: a Pusztamonostori Sportegyesületet kizárta a téli teremlabdarúgó-bajnokságból. Az első helyen végzett hat gárda (Nagyiván, Tiszafüred, Túrkeve, Szajol, Jászfényszaru, Jászberény) mellett az Á csoport másodikja, a Kunhegyes és a D ezüstérmese, a Mezőtúr jutott a fináléba. ■ GELEI J. ■nTTTTme Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Levendula Gyógyszertár (Széchenyi krt. 6/a) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 462 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 618 centiméter, duzzasztott. Kisköre-al- sónál 167 centiméter, apadó, Szolnoknál 192 centiméter, apadó. A Zagyva Jászteleknél 159 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál 152 centiméter, apadó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 4-es, 442-es, 32-es, 33-as, 34- es, 46-os, 4633-as utak egyes szakaszain, Szolnok, Jász- alsószentgyörgy, Jászberény, Tiszafüred, Kisújszállás, Kenderes belterületén, Mezőtúr külterületén, Cibakháza bel- és külterületén kell ellenőrzésre számítani. HIRDETÉS PROGRAM A JANLO MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Django elszabadul (18) 14.00,17.15, 20.30. Dredd 3D (16) 13.00. Erőnek erejével (16) 13.15,15.30,18.00, 20.15. A hobbit - Váratlan utazás 3D (12) 16.30. Jack Reacher (16) 19.45. A nyomorultak (12) 13.30. Pi élete 3D (12) 15.00. 17.30.20.00. TISZApART mozi: A terem: A messzi dél vadjai (12) VISZLÁT CELLULOID FILMKLUB 18.00, Barbara (12) 20.00. B terem: Egy veszedelmes viszony (16) 18.00, A messzi dél vadjai (12) VISZLÁT CELLULOID FILMKLUB 20.00. E terem: Sushiálmok (0) 18.00, Mindenki a mennybe megy (16) 20.00. SZÍNHÁZ SZOLNOK. A Szigligeti Színház nagyszínpadán ma 15 órától A néma levente (Se- bestyén-bérlet) című előadást tekinthetik meg. A Szín-Mű-Helyben pedig ma 19 óra 30 perctől a Lovatlan Szent György című I előadás bemutatóját láthatják. KIÁLLÍTÁS SZOLNOK. Cseh Bagoly János különlegesnek ígérkező kiállítása nyílik meg ma 1 óra 15 perckor a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium aulájában. A tárlat címe: Ikonok és a Szent Korona. A kiállítás március 18-ig tekinthető meg. RETROFARSANG SZOLNOK. A Szolnoki Főiskolán Retro Farsangot tartanak február 15-én 19 óra 30 perctől. Műsorvezető: Nagy Szilárd. A sztárvendég Csepregi Éva lesz, ezt követően a retro hangulatról Imhou- se és Dj Benji gondoskodik. A jelmezben érkezők ajándék koktélt kapnak. KONCERT A Vivaldi Keresztény Kamarazenekar ma 9 óra 15 perctől Tiszapüspökiben a művelődési házban, 11 óra 30 perctől Törökszentmiklóson a művelődési központban tart ifjúsági hangversenyt. FARSANGI MULATSÁG MEZŐTÚR. Február 16-án a közösségi házban 15 órától farsangi mulatságot rendeznek. Az érdeklődőket fáklyás felvonulás, kézműveskedés, jelmezverseny és teaház várja. IRODALMI ELŐADÁS SZOLNOK. Holnap 16 órától a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár Verseghy termében Szigeti Csaba irodalomtörténész „A Lehetséges Történelem egyik példája” című előadása hallható. MASKARÁDÉ FARSANG SZANDASZŐLŐS. Maskarádé farsangi napot tartanak február 9-én 14 és 18 óra között az általános iskolában. TEAHÁZ SZANDASZŐLŐS. A Szer-telen Ifjúsági Házban pénteken 18 órától 22 óráig teaház várja az érdeklődőket. A résztvevők egy beszélgetős, mesélős, gyertyafényes, meghitt hangulatú esten vehetnek részt. Lesz tea és zsíros kenyér. A foglalkozás ingyenes. JÓTÉKONYSÁGI EST JÁNOSHIDA. Február 2-án 18 órára várnak mindenkit szeretettel a jános- hidai előadók jótékonysági estjére a tornaterembe. Fellépők: Fehér Endre és cigányzenekara, Fehér Mónika ének, Já- noshidai Asszonykórus, Jánoshidai Felnőtt Kamarakórus, Kajos Gábor zongora, Kajos Kálmán ének, gitár, Menyhárt Judit zongora, Mészáros Máté klarinét, Szőke Albert László vers, Zombori József vőfélyvers, Vári Bálintné novella, Varga Antal füttymester. Az est sztárvendége: Orient Dance Group Hastánccsoport. Az est díszvendége: Bolla János jászkapitány. A rendezvény ingyenes. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok: Szoljon.hu Nutellás csavart csiga HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 50 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 2 dl tej, csipet só, 2 db tojás, és 1 sárgája a kenéshez, 7 dkg kristálycukor, 7 dkg margarin. tölteléknek: nutella vagy mogyorókrém. ELKÉSZÍTÉS: A langyos tej és a cukor egy részével felfuttatjuk az élesztőt. A hozzávalókat egy tálban összegyúrjuk a cukros langyos tejben felfuttatott élesztővel. Tetejét meghintjük egy kis liszttel, és meleg helyen duplájára kelesztjük körülbelül harminc perc alatt. A megkelt tésztát két részre osztjuk, és két egyenlő méretű lapot nyújtunk belőlük. Az egyik lap tetejét megkenjük Nutellával vagy mogyorókrémmel, a másik lapot a krém tetejére fektetjük. Körülbelül kétcentis csíkokat vágunk belőle. A csíkokat hosszában megcsavarjuk, és csiga alakban feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük kellő távolságra egymástól, mert sülés közben még kelni fog, tetejüket megkenjük a felvert tojássárgával. száznyolcvan fokos előmelegített sütőben körülbelül tizenöt-húsz perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve meghintjük a tetejét porcukorral. A következő hetekben is várják a véradókat segítség A Magyar Vöröskereszt megyei szervezete és a Szolnok Területi Vérellátó Szolgálat véradásai a következők: Szolnok. A területi vérellátóban (Tószegi út 21.) minden hétköznap 7 órától délig lehet vért adni. Kivétel ez alól február 6-a, 7-e és 8-a, ekkor ugyanis nem fogadnak véradót. Csütörtökön a Széchenyi Gimnáziumban 13 órától 15 óra 30 percig a diákoknak és pedagógusoknak tartanak véradást. Február 4-én a campusban lehet vért adni 10 órától 14 óra 30 percig. Február 8-án a főkapitányság orvosi rendelőjében 8 és 11 óra között tartanak véradást a dolgozók részére. Ugyanezen a napon a Pelikán Üzletházban déltől 16 óráig lehet vért adni a lakosságnak. Jászárokszállás. Ma a Rosenberger Kft. 10 és 15 óra között tart véradást a dolgozók részére. Jásztelek. A Művelődési Házban ma 16 órától 17 óra 30 percig fogadják a véradókat. Mezőtúr. Holnap a Közösségi Házban 8 és 13 óra között várják a lakosságot véradásra. Tiszasüly. Február 1-jén a Nyugdíjasklubban 13 és 17 óra között adhatnak vért. Jászberény. Február 5-én a Fortaco Zrt.-nél 9 óra és 12 óra 30 perc között várják a dolgozókat véradásra. A Honvéd Jász Kaszinóban 14 és 17 óra között lehet vért adni. ■ MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális 6.30 Téma 7.00 Aktuális 7.30 Téma 8.00 Aktuális 8.30 Téma 9.00 Szolnoksport 9.30 Különóra 10.00 Aktuális 10.30 Téma 11.00 Liturgia 11.30 Fórum 12.00 Aktuális 12.30 Téma 13.00 Mérleg 13.30 Sajtóasztal 14.00 Aktuális 14.30 Téma 15.00 Aranyhal 16.00 Magyar kultúra napja 17.00 Szolnoktudás Egyeteme 18.00 Aranyidő 18.30 Elixir 19.00 Aktuális 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Aranyidő 21.30 Elixir 22.00 Aktuális 22.30 Téma 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger 06.0010.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hu- dák Anitával és Hepi Endrével 10.0011.00 Rádió 1 Top 10 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger 16.00-17.00 Cooky Live Mix 17.00-20.00 Cooky-show 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 Bárány Attilával 21.00-24.00 Disco*s Hit - Bárány Attila és Hamvai PG. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánság- műsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice, benne minden hétköznap 8.40-től .Reggeli Monitor” napindító gazdasági hírek 11.00 AMA- DE20 zenei slágerlista 13.00 Amadeus Délután, benne: mindem hétköznap 17.40-kor „Sikermagazin” az Amadeus Rádió és Pilát Gábor vezetői-vállalkozói tréningje 18.00 „Tempómat” - autós magazin 20.00 „GoóL” Sportmagazin - ismétlés majd 22 órától nonstop zene szerda reggel 6 óráig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartjal