Új Néplap, 2013. január (24. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-22 / 18. szám
4 JÁSZSÁG 2013. JANUÁR 22., KEDD Egyeztetések sora jön kerékpár Ha nem tudnak megállapodni, más nyomvonalat keresnek Legkorábban jövő tavasszal kezdődhetne meg a Jászságot Szolnokkal összekötő kerékpárút építése. Képünk Illusztráció. Gálaműsort szerveztek a kettős jubileum alkalmából bemutató Az Árendás Tánc- együttes 20 éves és a Barkóca Táncegyüttes 25 éves jubileumi gálaműsorát szervezték meg szombaton délután Jászberényben. A Gróf Apponyi Albert Általános Iskola tornatermében tartott nagyszabású bemutatón közreműködött a Zagyva Banda és a Jászság Népi Együttes is. A népi együttes két utánpótlás csoportjának bemutató rendezvényén nem csak azok léptek fel, akik jelenleg tagjai a gyermektánccsoportoknak. Meghívták azokat a táncosokat is, akik évekkel korábban gyermekként vettek részt az együttes munkájában. Nem véletlen, hogy a közel négy órás táncfolyamban mintegy ■ A csoportban immár a hatodik és a hetedik generáció sajátítja el a Kárpát-medence táncait. 250 közreműködő lépett a színpadra. A csoportokban ugyanis immár a hatodik, illetve a hetedik generáció sajátítja el a Kárpát-medence táncait. Szűcs Gábor, a Jászság Népi Együttes művészeti vezetője a gála apropóján lapunknak elmondta, hogy a felnőtt csoport szakmai sikereinek, folyamatos magas színvonalú munkájának alapja az utánpótlás csoportok tevékenysége. Az itt felnövekvő táncos generációk tagjaiból kerülhetnek ki azok; akik tovább viszik - immár több mint négy évtizede - a felnőtt együttes szakmai munkáját és megőrzik és gyarapítják a csoport kulturális értékeit. ■ B. CS. Az utánpótlás-nevelésnek kiemelt szerepe van a népi együttesben A hazai kerékpáros turizmus egyik fontos útvonala lehet, ugyanakkor helyenként a munkába járást is segítheti a hatvani kistérséget Szolnokkal összekötő, a Jászságot átszelő kerékpárút. Elvileg a pénz rendelkezésre áll hozzá. Az előkészítő folyamat azonban több mint egy évig is eltarthat még. Banka Csaba A nyomvonalat már megrajzolták, helyenként több lehetőséget is felvázoltak, ez idő szerint pedig a szakhatóságok engedélyezése zajlik - tudtuk meg Eszes Bélától, Jánoshida polgármesterétől. A jászsági település Szolnokkal együttműködve látja el a fejlesztési program gesztorságát. A 2 milliárd 110 millió forintos fejlesztéshez uniós forrásból rendelkezésre áll a fedezet.- A hatvani kistérségben úgy 10 kilométeres szakasza halad majd az útnak, illetve további, mintegy kilencven kilométer Jászfényszaru - Boldog határától egészen Szolnokig megyénkben. Legnagyobb részt, ahol erre lehetőség van, a Zagyva vonalát követve halad majd a kerékpárút - mondta a polgármester. - Döntően a Zagyva-gáton halad majd a nyomvonal, ahol viszont ezt a gát szélessége nem teszi lehetővé, ott a töltés mentén, illetve helyenként a 32-es főútvonal mellett jelöltük ki az útvonalat. Ez utóbbi megoldást csak a legszükségesebb esetben választottuk, hisz a legfontosabb cél épp az, hogy a gépjárműforgalomtól a lehető legnagyobb mértékben elkülönítsük a kerékpárosokat. Jászfényszaru és Szolnok között összesen 12 település önkormányzata érintett a fejlesztésben. De nem csak velük, hanem a vízüggyel, a közútkezelők, illetve a magánszemélyekkel is egyeztetni kell az elkövetkező hetekben, hónapokban arról, hogy átengedik-e földjükön a kerékpárutat. Jánoshida polgármestere szerint mire az engedélyezés, illetve az adott területek tulajdonosaival a megállapodásokat megkötik, biztosan nyárba fordul az idő. Csak ezt követően lehet majd a közbeszerzési eljárást kiírni a kivitelezésre. Ha minden jól halad legkorábban 2014-ben kezdődhet meg az építkezést. Eszes Béla megjegyezte, hogy semmiképp sem cél a földszerzés ebben a programban. Ha végképp nem tudnak megállapodni egy földtulajdonossal, akkor más nyomvonalat próbálnak találni. Ez azonban természetesen tovább nyújtaná az előkészítés folyamatát. Óriási dilemmát jelent például, hogy a folyó menti természetvédelmi, tájvédelmi területeken áthaladjon, vagy sem a nyomvonal. Hiszen esetenként magával az építkezéssel, majd később az út használatával együtt vélhetően előforduló szemeteléssel Eszes Béla polgármester növekedne a környezeti terhelése az adott térségeknek. Ugyanakkor épp az út jellegéből fakadóan fontos volna az is, hogy az alföldi táj szépségeit is megtapasztalhassa az, aki végigkerekezik ezen az útvonalon. Az új közlekedési útvonal funkciója többféle lehet. A turizmust és az érintett településeken a munkába járást egyformán segítheti.- Elsődlegesen a turisztikai jellege lesz a domináns ennek az útvonalnak - vélekedett a gesztor önkormányzat polgár- mestere. - Természetesen lehet olyan hozadéka is, hogy például a jászteleki vagy a jászfel- sőszentgyörgyi munkavállalók kényelmesebb, biztonságosabb körülmények között juthatnak el jászberényi munkahelyükre, ha a kerékpáros közlekedést választják. Ugyanakkor annak jóval nagyobb a valószínűsége, hogy egyesületek, civil közösségek vagy épp iskolai csoportok zagyvaparti kerékpártúráinak lesz a színhelye az új kerékpárút. Nem tartom lehetetlennek, hogy ennek hatására több kerékpáros egyesület is létrejön a térségben, kihasználva az új lehetőséget. Szabályozzák a kedvencek tartását JÁSZBERÉNY KÉPVISELŐ-TES- tülete lakossági fórumot tart ma a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól. A városháza nagytermében rendezett fórumon a már elkészült tervezetről fogalmazhatják meg véleményüket a résztvevők. Helyi előadók a jótékonysági esten jánoshidán példaértékű kezdeményezést indított útjára Varga Antal füttymester, amikor évekkel ezelőtt megszervezte a jánoshidai előadók jótékonysági estjét. A rendezvény ugyanakkor kulturális lehetőséget is biztosít a helyi lakosoknak és kibontakozást a jánoshidai művészeknek. A jótékonysági estet február 2-án rendezik meg este hat órától a jánoshidai tornateremben, ahol helyi előadók lépnek fel. Az est díszvendége Bolla János jászkapitány, fővédnöke pedig Eszes Béla polgármester. A rendezvény bevételét idén az I. világháborús emlékműre fordítják. Szülőföldjére tér haza a képzőművész HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN HAMZA D. Ákos szülővárosában a helyi önkormányzat, a Tornyai János Múzeum, valamint a jászberényi Hamza Gyűjtemény és Jász Galérja Jcözög szervezésében nyílik kiállítás január 27-én. Az alkotó képzőművészeti hagyatékából válogatott tárlaton köszöntőt mond dr. Szabó Tamás, Jászberény polgármestere, Sergio Eduardo Moreira Lima, Brazília budapesti nagykövete, valamint Álmási István, Hódmezővásárhely polgár- mestere. Továbbfolytatnák a közmunkaprogramot ALATTYÁNON, AMENNYIBEN az önkormányzat pályázatát pozitívan bírálják el, szeretnék folytatni idén is a Startmun- ka-programot. Összesen 15 fő foglalkoztatása mellett a belvízelvezető csatornák tisztítása, rendben tartása volna a feladat, illetve a helyi karbantartási feladatokat végezték el az alkalmazottak. Tizennegyedszer rendezték meg a bált menedzser Az önkormányzatok és a vállalkozások együttműködését hangsúlyozták Elismeréseket vehetett át a napokban a Réz család Az elmúlt hét végén tartották meg Jászberényben a hagyományos Menedzser bált. A tizennegyedik alkalommal megszervezett mulatság idén is - ahogy lassan másfél évtizede folyamatosan minden egyes alkalommal - fontos közéleti, társasági eseménye a Jászságnak. A szervező Jászsági Menedzser Klub Egyesület elnöke, dr. Rédei István köszöntötte a megjelenteket, a rendezvényt pedig Eszes Béla, a Jászsági Önkormányzatok Szövetsége elnöke védnök- < ként nyitotta meg. Mindketten g hangsúlyozták, hogy a gazdaság 1 szereplői és a helyi közösségek J feladatai számos helyen kapcso- 1 lódnak egymáshoz, így a megfe- Kiemelkedő esemény évről évre a menedzserek jászberényi bálja lelő együttműködés kialakítása fontos lehet a résztvevők számára. Nem véletlen, hogy ebben az évben is a vállalkozók mellett polgármesterek, önkormányzati tisztségviselők is résztvevői voltak a rendezvénynek. A bálon műsort adott a Cantate Nobis Énekegyüttes, illetve felléptek a Lehel Melody Társastánc csoport fiataljai és bemutatót tartott különleges, poharakból összeállított hangszerén Varga Bence. A szervezők, illetve a résztvevők felajánlása alapján az est folyamán tartott tombolasorsolás bevételét a Cantate Nobis Énekegyüttes, illetve a Jász Kertbarát Kör számára ajánlották fel. ■ B. CS. jászapáti Január 19-én, a magyar kultúra napja alkalmából ünnepséget rendeztek a Pájer átadták a tavaly alapított Pájer Antal Díjat. Első alkalommal a jászapáti Réz család kapta. Réz Istvánná nyugdíjazásáig énektanárként dolgozott a jászapáti általános iskolában. Három gyermeke is a tanári hivatást választotta. Réz Lóránt adjunktus, orgonaművész, zeneelméleti tanár az Eszterházy Károly Főiskola oktatója, nemzetközi orgonaversenyek résztvevője. Az „U Enigma del Gesú Nuovo - Harmóniáé Universales” című művének ősbemutatója 2011-ben volt Nápolyban. Szülővárosához erős szálak kötik, a Jászapáti Színjátszókor zenei, a Városi Vegyeskar művészeti vezetője. Réz István a Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium ének-zenetanára, évekig vezette a Rácz Aladár Zeneiskolát, ellátja a római kato- Ukus templom kántori feladatait, a templomi kórus karnagya. Felesége, Réz Istvánné a jászapáti gimnázium pedagógusa, éveken át vezette a Rácz Aladár Zeneiskolát. Réz Judit szintén a gimnázium tanára. A Réz család pedagógiai munkáját, a magyar kultúra értékeinek terjesztése érdekében végzett tevékenységét Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztere oklevéllel ismerte el. ■ Illés Anita