Új Néplap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-05 / 284. szám
4 TISZAZUG 2012. DECEMBER 5., SZERDA 1 PERCES INTERJÚ Még a régészet is kipróbálható a múlt héten adták át a Tiszazugi Földrajzi Múzeum tanulmányi raktárát és oktatótermét. Mindezek a teljesen felújított Kossuth-ház- ban kaptak helyet. Hogy mi a különbség a látványraktár és a tanulmányi raktár között, erről faggatjuk Béres Máriát, az intézmény vezetőjét.- Látványraktár már sok helyütt működik, ez gyakorlatilag egy olyan helyiség, ahol a látogatók megnézhetik az eddig sötét pincékben, eldugott hátsó épületekben elraktározott tárgyakat. Az itt bemutatott dolgok nem értéktelenek, csak nem fértek be a kiállítótermekbe. A tanulmányi raktár még ennél is több: itt számítógépek segítségével a legkülönbözőbb | információhoz juthatnak az érdeklődők a gyűjteményről.- De marad a raktári zsúfoltság?- Igen, de a hét számítógépünk mindent áttekinthe- j tővé tesz. Vannak kőzeteink és természetesen a híres ős- | lény-lelet gyűjteményünk is jelentős. Várjuk a felnőtteket | és a gyerekeket is.- Akár óvodások is meglátogathatják a Kossuth-házat?- Hogyne! Nálunk nagyon fontos a múzeumpedagógia, eddig is igen sok óvodás- és isk^ás csoport látogatott el hozzánk helyből és a környező településekről egyaránt. Kézműves foglalkozással, látványos előadásokkal várjuk őket. Azért, hogy kényelmesen tudjanak „játszva tanulni”, berendeztünk nekik egy külön szobát, gyerek-méretű bútorokkal. Intézményünkben lehet agyagozni és azt kiégetni, sőt, lehetőségük van régész- kedni is a kicsiknek. Százévesen is házat venne szerencse Rozika néni négy szelvénnyel lottózik, hátha nyer Átadták a Tiszazug rendőre címet Kunszenten Az idős asszonynak nem árt se szél, se hideg, még most is kertészkedik udvarában, ha kedve úgy tartja tendeje ellenére Rozika modern - Rajtam egyedül csak az au- gondolkodású asszony, csodá- tomata mosógép fogott ki, az is jára is jár ennek a falu apra- csak azért, mert nem látom jól ja-nagyja. És mi is. a tekerőjén a betűket, - állítja, Rozika néni mai napig őrzi a születésnapjára kapott virágokat Gazdag férfit a lányok mellé! Máté Lajosné igazi „történelem” Tiszasason. Rozika néni éppen száz esztendeje szemléli faluja eseményeit és változásait. Közben pedig kertészkedik, szilvát szed és lottózik. Joó Zsuzsa- Rozika néni? Stramm asz- szony! - mondja Gyói Gábor polgármester, amikor Máté Lajosné felől érdeklődünk. - Most köszöntötte az önkormányzat százesztendős szülinapja alkalmából! Ő a legidősebb lakosa a településnek! - teszi hozzá. A településvezetőtől megtudjuk, Rozika néni igazi látványossága a községnek, korát meghazudtolva kertészkedik, gondozza szilvafáit és tervezget.- Nagyon jó lenne kiszélesíteni a kaput, hogy autóval be lehessen állni az,udvarra! - árulja el Rozika néni, akit otthonában látogatunk meg. Az asszony kissé keserűen teszi hozzá, hogy pár éve meg kellett volna vennie a szomszéd házat, portával együtt, akkor megoldódott volna a parkoló-probléma.- A ház végülis nem lett az enyém - legyint a néni, akit mind a mai napig foglalkoztatnak az „üzleti ügyek”. Száz eszrozika nénit kifaggatjuk, melyik időszak volt a legszebb az elmúlt száz esztendőben.- amikor lány voltam! Akkor volt ám a szép világ, gondom se volt semmire! Aztán férjhez mentem és jött a szegénység. Bár nagyon szerettük egymást a párommal, sokat nélkülöztünk... Képzelje, 1936. november 12-én volt az esküvőnk - teszi hozzá. megjegyezzük, ha élne Lajos bácsi, most lett volna a 76. házassági évfordulójuk.- ja, tényleg! - így kommentálja az asszony, aki lelkemre köti, írjam meg, hogy azt üzeni a fiatal lányoknak, csak gazdag férfihoz menjenek feleségül! Vagy legalábbis olyanhoz, akinek van háza. közben a szomszéd kutya élénk csaholásba kezd, Rozi néni nem is hagyja szó nélkül:- idegesít, hogy állandóan ugat! Biztosan éhezik, mert árván maradt. Lehet, hogy őt is befogadom a hat macska mellé. majd megmutatja, háza gépekkel szépen felszerelt, van mik- rója, meg távirányítós tévéje is. Persze, megkérdezzük, mi a kedvenc tévéműsora, a válaszon nem gondolkodik sokáig:- A lottósorsolás! Negyven éve lottózok, négy szelvénnyel! Elmondjam a számokat? Nem biztos, hogy nyerő számok, de az enyémek! - nevet ránk. Az idős asszony villámgyorsan sorolja fel a húsz számot.- De jó lenne nyerni egyszer! Na jó, kettesem már volt, azon legalább meg tudtam venni a következő heti szelvényeket - fűzi hozzá, majd elgondolkodik, ha mostanában megütné a főnyereményt, lehet, hogy mégiscsak megvenné a szomszéd ingatlant. Előkerül egy pálinkásüveg is, hiszen a vendégeket illik megkínálni valamivel.- Van négy szilvafám, a termésből cefre lett, abból meg pálinkát főzettem! Mert a pálinka orvosság ám! Ha fáj a gyomrom, iszok egy kupicával. Igyanak maguk is! - kínál bennünket. Közben kiderül, Rozika néninek négy gyermeke van, hét unokája és tizenkettő dédunokája.- A százéves születésnapomon nagy ünnepséget rendeztünk. Majdnem mindenki eljött Tisza- sasra, hogy koccintson velem. kitüntetés Nemrégiben adták át a Tiszazug rendőre címet, az elismerést Kurucz Ferenc rendőr főtörzsőrmester, a kapitányság ügyeletese kapta. A megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, a Tiszazugi Települések Szövetsége 1998-ban határozott a cím odaítéléséről, melyet azon ■ Először járőrként dolgozott, később ügyeletes lett a Tiszazug rendőre. egyenruhások kaphatnak, akiknek kiemelkedő tevékenysége meghatározó a környék közbiztonságára. Kurucz Ferenc 2004- ben járőrként kezdte pályáját, a közterületen eltöltött éveket követően 2008-tól a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság ügyeletese lett. Az állampolgárok széles rétegével került kapcsolatba, akikkel sikerült olyan kontaktust kialakítani, mely erősíti az emberek rendőrökbe vetett bizalmát. Kurucz Ferenc szolgálata során 2009-ben már főkapitányi dicséretben és jutalomban részesült. Az elismerést november 15-én nyújtották át egy állománygyűlésen. ■ Pihenőpark is szépítené a ravatalozót tervek Felújítanák Tiszaino- kán a ravatalozót, ami most az egyik legelhanyagoltabb épülete a településnek. - Külső és belső felújításra egyaránt szükség van, hiszen a vakolat hullik, a belső burkolok repedtek, a hullámpala-tetőzet pedig nem csak nem esztétikus, de be is ázik - magyarázza Szendreiné Kiss Erzsébet. A polgármester hozzátette, amennyiben nyernek a már beadott pályázaton, úgy az ingatlant nemesvakolattal látják el, kicserélik a nyílászárókat, felújítják a kerítést, sőt akadálymentesítik is az épületet. A ravatalozó kertjét is rendbehozzák, nem is akárhogyan: pihenőparkot alakítanak ki virágládákkal, díszkúttal és még útjelző táblákat is elhelyeznek a területen. ■ J. ZS. Csak magyar kövekből épül az új oltár felújítás Karácsony után folytatódik a templom szentélyének rekonstrukciója Ruhabörzét szerveznek a hét végén Földváron Elkészült a kunszentmártoni Szent Márton Templom főoltárának restaurálása. A szószék faragott képének és belsejének helyreállítása is a végéhez közeledik, de már most megcsodálható. A munkálatokat Fabók Balázs és Egri Hunor művész-restaurátor mester végzi - számolt be az eddig elvégzett feladatokról Kövesdy Zsolt plébános. Megtudtuk, a szentély teljes rekonstrukciója csak az ünnepek után fejeződik be. Akkor már végleges helye lesz a szembemiséző oltárnak és visszakerül a helyére Szent Ferenc oltára is.- Ennek megépítésére 11 millió forintot nyertünk egy pályázaton. Az áldoztatórácsra kiállítottuk az elfogadott modellt és azt a kőmintát, amivel a szentély burkolva lesz. Azt szerettük volna, ha Magyarországon bányászott kövekből lenne az oltárunk, így tardosi és süt- tői mészkövet választottunk ki. Reméljük, tetszik a hívőknek a bordó-homokszín összeállítás - teszi hozzá a plébános, aki arról is szólt, hogy az egyház- község idén háromnapos rendezvénysorozattal emlékezett meg védőszentjükről, Szent Mártonról. Ebből az alkalomból i felszentelték és megáldották S báró Bémer László emléktáblá- | ját, aki e plébánián teljesített J szolgálatot plébánosként 1812- 2 tői 1816-ig. ■ Ezt a négyméteres oltárterítőt egy helybeli hímezte - mutatja a plébános vásár Baba-gyermek-tini- és felnőttruha börzét szerveznek ezen a hétvégén szombaton Ti- szafóldváron. A manapság oly' népszerű börzék remek lehetőséget biztosítanak arra, hogy az anyukák, apukák megváljanak a kinőtt babaruháktól, a megunt gyerekjátékoktól, kismama kellékektől. A földvári börzén nem csak használt, hanem teljesen új kozmetikai cikkeket, ajándéktárgyakat és pelenkákat is be lehet szerezni. A szervezők gondoltak a felnőttekre is: most minden kihízott, kifogyott, összement, vagy egyszerűen nem-tetsző ruhának új gazdát lehet keresni. Miközben a nagyobbak válogatnak, addig a legkisebbek sem unatkoznak: a gyerekeket ingyenes játszósarok és kézműves foglalkozás várja, a felügyeletről pedig óvónők gondoskodnak. A börze tombolahúzással zárul, a szelvények árusításából, illetve az asztalfoglalási díjakból származó bevétel a Homoki Óvodáért Alapítvány számláját gyarapítja. A rendezvénynek a Tiszafóldvári Művelődési Ház nagyterme ad otthont, a vásárlókat december 8-án 9 és 12 óra között várják a szervezők. ■ ■ Új gazdára lelnek a megunt gyermekjátékok, a kinőtt ruhák. 4 «