Új Néplap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-20 / 297. szám

4 SETA - DIÁKVILÁG 2012. DECEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Boldogság, díszdobozba csomagolva ünnep Nagyon várjuk már a hangulatot - csak a világvégét kell túlélnünk... A fiatalok többsége szerint se az ajándék, hanem a hangulat és a szeretet a legfontosabb Sétás diákjaink ezúttal a karácsonyról, az ünnepek­ről írtak. Lássuk, hogyan vélekednek... Gondolatok NAGY BENJÁMIN, 10. D, VAR­GA KATALIN GIMNÁZIUM:- Sokan úgy gondolják: Isten megteremtette a világot, de ma­gára hagyta. Azonban én úgy gondolom, hogy az emberekben elültette az ajándékozás örömét, amit már mindannyian átél­tünk az ajándékozó és az aján­dékozott szerepében is. Ajándékot kapni mindenki szeret. Én is. Az első ajándék, amire emlékszem, egy elemes vasút sínpályával. Már régóta szerettem volna egy ilyet, és nagyon jó érzés volt, mikor a vá­gyam végre teljesült. De még ennél is jobb érzés, amikor mi adunk valakinek ajándékot. Úgy vélem, életünk kezdetétől fogva szinte nap mint nap kapunk ajándékot, és adunk | is, még ha ennek nem is va- 1 gyünk mindig tudatában. Az el-x | ső ajándékot azzal kaptuk, hogy 1 megszülettünk, és ezzel mi ad­tuk az első ajándékot a szüléink­nek: a születésünk boldogságát. Karácsonykor valójában a boldogságot ajándékozzuk dí­szes dobozokban, és szerintem Jézus (akinek születése napját ünnepeljük karácsonykor) is ezt szerette volna: hogy boldogok le­gyünk. Bár sokan nem is gondol­nak rá, de ő annál többet ránk. **★ SALLAI KINGA, 10. D, VKG:- Előfordult már, hogy te is az utolsó pillanatra hagytad az ajándékok beszerzését? Velem, legyen szó karácsonyról, szü­letésnapról, névnapról, hónap­fordulóról, mindig előfordul. Hol azért, mert nincs időm, hol azért, mert a nagy rohanásban elfelejtem, hol pedig azért, mert egyszerűen nem tudom meg­találni a tökéletes ajándékot, hisz tökéletes ajándékot találni nehéz. Ha kisgyereknek adunk ajándékot, hajlamosak vagyunk általánosítani, és lányoknak Barbie babát, fiúknak autókat adni. Ha rokonoknak adsz aján­dékot, általában elszólják magu­kat, és van, hogy két egyforma ajándék várja őket egy-egy ün­nepen. A legjobb barátnőimnek persze tudom, hogy mire van szükségük, mit szeretnének, de mondjuk, ha suli Mikuláskor olyan embert húzol, akit nem igazán ismersz, akkor ez fejtö­rést okozhat egy ideig. De a lé­nyeg, hogy időben el kell kezde­ni készülni, és minden elejtett szóra odafigyelni. GAÁL TÍMEA, 10. D, VKG: - Lassan közeleg a karácsony, és a tévében már most reklámoz­zák az újabbnál újabb okostele­fonokat, plazmatévéket, táblagé­peket. Tipikus... a mai tinédzse­rek legtöbbjének az ünnepekkor való ajándékozás ma már alap­dolognak számít. Minél moder­nebb és drágább, annál jobban kell nekik. Ez elég elszomorító, hiszen régen szüléink még egy csomag filctollnak is örültek, és elvégre a karácsony a sze­retet ünnepe és Jézus Krisztus születésének napja. Én személy szerint most sem kérek semmi­lyen ajándékot, csupán azt, hogy ez az ünnep békességben teljen el. Már alig várom, hogy össze­gyűljön a szűkebb családi kör, és édesanyám finom főztjeit, ínycsiklandozó sütijeit majszol­hassam, melyeknek elkészí­tésében magam is segítettem. Valószínűleg a legtöbb gyerek ilyenkor a kapott ajándékával foglalja el magát, nem pedig csa­most, hogy itt a karácsony, zsúfolásig telnek az üzletek. Mindenhol karácsonyi muzsi­kát hallunk, füstölők, illóolajok illatával telik meg a szoba. Az adventi időszakhoz rengeteg hagyomány, hiedelem kapcsoló­dik. Néhány ezek közül... az adventi koszorú készítése 1860-ban kezdődött, az első ko­szorút egy hamburgi lelkész ké­szítette. Manapság egy koszorú­alapra négy gyertyát teszünk, és minden vasárnap karácsony előtt meggyújtunk egyet. a karácsony egyik legérdeke­sebb népszokás a Luca széké­nek elkészítése. Ezt a széket de­cember 13-án, Luca napján kez­dik el fabrikálni, és december 26-áigkell elkészülnie. A széket ládjával tölti idejét. De nem csak ez a karácsony! A karácsony ar­ról is szól, hogy a hulló hó ölén a gyerekek angyalkát formáznak, szánkóznak, hógolyóznak, míg mások a házakon fénylő kivilá­gításokban gyönyörködnek. készítő mesterek a kabátjuk alá rejtve lopták be a templomba a széket, majd ráállva megláthat­ták a boszorkányt. Ugyancsak Luca napjához fűződik a kotyo- lás. Kora hajnalban, 3-4 óra körül jártak kotyolni a 7-16 éves fiúk. Minden esetben szal­mát vagy fát vittek magukkal, melyre kotyolás közben leültek. Azt tartják, hogy amely gazda házában nem enged lucázni, házában a tyúkok nem tojnak. számos szokás fűződik még a szeretet ünnepéhez, mint pél­dául a regölés vagy a betlehe- mezés is. Szerintem ezek által kiválóan őrizhetjük hagyomá­nyunkat. SIPOS NIKOLETT, TISZAPARTI GIMNÁZIUM KIS LAURA, 10. D, VARGA KATALIN GIMNÁZIUM: - A karácsony szívemhez közel álló ünnep... Talán a legközelállóbb. Imádom a karácsonyi vásárok forgatagát, a forralt bor illatát, a havat és minden velejáróját. Szerencsésnek mondhatom magam, mert tölthettem már a karácsonyt külföldön, nem is akárhol: Angliában, egész pon­tosan Manchesterben. Csodás volt, tetszett, de egy valami hi­ányzott: a család. Anyukámmal utaztam, de mégsem olyan volt, mint az eddig megszokott ünne­pek. Nem volt velünk a nagycsa­lád és a többi számomra fontos személy. Az idei 2012-es karácsonyhoz nagy reményeket fűzök. Szeret­nék otthonra óriási karácsony­fát, díszített lakást, adventi naptárat és mindent, ami régen volt. Az egyik legjobb barátnőm most nálunk lakik (több mint fél éve a szülei külföldi munka- viszonya miatt), és örülök, hogy vele is tölthetem az ünnepet. A december beköszöntével kezdődik nálam a karácsony­láz. Várom az idei ünnepeket. Már csak a világvégét kell túl­élnünk! :) ★ * ★ KONDOROSI FANNI, 10. D, VKG: - Újból elérkeztünk az évnek ahhoz a szakaszához, amit az ünnepi készülődés, vá­rakozás és ajándékvásárlás jel­lemez. A boltokban ott vannak a csoki Mikulások, karácsony- fadíszek és egyéb apróságok, a főterünkön pedig áll a hatalmas karácsonyfa, és sorra kerülnek ki a karácsonyi díszek, égők. A gyerekek izgatottan várják, hogy leessen az első hó, és per­sze kíváncsiak, hogy mi kerül majd a fa alá szenteste. A fel­nőtteknek már nehezebb dol­guk van, hiszen olyan ajándékot kell keresniük (illetve bocsánat, szólni a Jézuskának, hogy hozza el), ami megfelel a gyerekek el­várásának. Az utolsó hetekben rendszerint hatalmas a káosz a boltokban, mindenki lázasan kutat a megfelelő ajándék után. A lényeg az, amikor elérke­zik december 24., mindannyian együtt üljünk össze a karácsony­fa körül, és az ajándékokat bon­togatva, a csillagszórdt nézve el­feledkezzünk a sok idegeskedés­ről és a boltokból boltokba való járkálásról. Karácsony? Ma este az asztalon négy gyertya ég. Mellettük a vacsora hősi romjai. A rokonság otthagyta, hiszen jóllakott rég. Ajándékok tömkelegé szanaszét a házban, mindegyikük vagyont ér. „Aki kapja, marja!”- ég mindenki fogyasztói lázban. Ahogy a díszek remegnek a fákon, úgy remeg a láng a koszorún. Aztán elalszik, a műpuszik közt észre sem veszik. Ez mind a karácsony. Vagy nem? ÁLM0SDIDONÁT, 10. D, VKG Más-világ A maja naptárnak ma vége Hamar itt a Világvége És hogyha annyi a világnak Űrlények majd idejárnak Létrehoznak más világot Mit eddig senki sem látott Mi emberek fentről nézzük Siratjuk néhai létünk Napról napra visszavágyunk Ez marad az örök álmunk. CSIKÓS ALETTA (A vers a sokat emlegetett világvége apropóján íródott. Holnap, vagyis december 21-én minden kiderül... A témában egy másik költeményt is kap­tunk, Tóth Lili versét a www. szoljon.hu hírportálunkon ol­vashatjátok... akár december 22-én...) Az oldalt összeállította: Rimőczi Ágnes tel.: 56/516-747 e-mail: szolnok.seta@ujneplap.hu Az oldalon megjelent írásokat teljes terjedelmükben olvashatjátok a SZ0U0N.hu hírportálon. AZ OLDALT TÁMOGATJA: CINEMA CITY Az év végi napok és a hagyományok Olyan is van, akinek az egész élete egyvégtében szünidő időszakok Elérkezett a téli pihenő, de máris kezdhetjük a tennivalók listázását a tavaszi szünetre? NAGY BENJÁMIN, 10. D: - Mi is a szünidő? Nem más, mint a diá­kok éltetője, lemerült érzelmi ak­kumulátorainak feltöltője. Már szinte a tanévnyitón ez a téma: mikor kezdődik, meddig tart... Nem is tudom, mitévők lennénk, ha nem lenne, hiszen ezen idő­szakok alatt nem kell nap mint nap tanulnunk, szoronganunk a feleléstől, korán kelni... Ehelyett délig aludhatunk, bámulhatjuk a tévé, a számítógép monitorját. Egyszóval ilyenkor nincs sem­mi dolgunk. Persze a többhetes szünetek alatt ez a semmittevés is borzasztóan unalmassá tud válni, még így, az ünnepek alatt is. Pedig nem kellene így lennie, elvégre a karácsony és a szilvesz­ter épp elég okot ad az ünneplés­re, bulizásra a családunkkal, ba­rátainkkal. Talán ez nem kifeje­zetten pihentető, de garantáltan feltölti a boldogságtartályunkat. ■ Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy másnap iskola. Hová lett a szünet? Átaludtam? CSIKÓS ALETTA, 10. D: - Vég­re kiszabadulunk a szürke kö­zegből, időnk, mint a tenger, mégsem elég. Felszabadultnak érezhetjük magunkat, elláto­gathatunk oda, ahová mindig .is vágytunk. Megnézhetjük a filmeket, amikről lemaradtunk, vagy akár csak fekhetünk a hó­ban, élvezve a csendet - már ha csend van. De ha inkább a zaj­ra vágynánk, a belváros meg­nyugtató hangorkánnal szolgál. Ünnepi kép tárul a szemünk elé. Áztán egy reggel belénk nyilall: még egy nap, és vége!... Hisz jóformán el sem kezdődött igazán!... Mennyi mindent akar­tunk még csinálni... Máris kezd­hetjük a tennivalók listázását a tavaszi szünetre! *** TÓTH LILI, 10. D: - Van, aki­nek az egész élete szünidő. Aki szereti a munkáját, úgy alakult az élete, ahogy mindig is elkép­zelte, azok számára ez a szó isme­retlen. Ha belegondolunk... így kéne élnie mindenkinek! Sem­mit sem ér a szabadidő, ha egy másodpercig másra sem tudunk gondolni, csak a pihenésre, arra, hogy végre megszabadulhatunk a mindennapok terhétől. Ez már nem az a fajta szabadság, amit most, hogy itta téli szünet, már biztos mindenki tervezi a programokat, karácsonyi aján­dékokat vásárol, tervezi a szil­veszteri bulit. Egy átlagos héten nehéz felszabadulni és kipihent­nek lenni. A hétköznapok ne­héz dolgozatai, felelései teljesen lefárasztanak hétfőtől péntekig. Elét végén pedig már az újabb élvezni lehet, csupán egy betáb­lázott időszak, csakúgy, mint a munkaidő. Ennek két véglete le­het: vagy az egész szabadidődet lustálkodással töltőd... csupán el- tékozolt idő volt a napok minden hétre kell tanulni. Lassan eljön a téli vakáció ideje, ami mente­sít minket ezektől a terhektől. Mindenki tud koncentrálni sa­ját magára, családjára és bará­taira. Ne is tegyük ezt másképp! Kiránduljunk, vásároljunk és tervezzünk olyan programokat, amiktől kikapcsolódunk! MOLNÁR KRISTÓF, 10. D perce. A másik véglet, amikor valaki annyira ki akarja élvez­ni a jól megérdemelt pihenését, hogy semmit nem pihen. Az éj­szakákat bulizással, a nappalo­kat a barátokkal lógva tölti. *** SALLAI KINGA, 10. D: - A téli szünet leginkább a kará­csonyról és a szilveszterről szól. Már mindenki javában szervezi a bulit, és vásárolja az ajándékokat. Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy holnap ismét iskola. Hová lett a szünet? Átaludtam? Nagy nehezen visszaülünk az iskola­padba, és úgy vagyunk vele, hogy jó, ennyivel is kevesebb a nyári szünetig hátralévő idő!:) Valóban kapcsolódjunk ki, ne csak úgy tegyünk! T * 1 t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom