Új Néplap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-17 / 294. szám
I 2012. DECEMBER 17., HÉTFŐ GAZDASÁG Bajban a távhőkoncessziós cégek szabályozás A közepes méretű társaságok szolgáltatnak, nem látni a multikat a magyar piacon Nemigen vannak távhőszolgáltatáson hízó multik a magyar piacon, annál inkább önkormányzati társaságok, vagy közepes méretű koncessziós cégek. Nekik kell kigazdálkodniuk a 10 százalékos tarifacsökkentést. B. Horváth Lilla csökkentést a multik nyeresége terhére kellene megvalósítani, a hazai távhőszolgáltatásban nemigen vannak multik. A távhőpiac harmadát lefedő Főtáv önkormányzati kézben van, ahogyan több nagyváros távhőszolgáltatója is. A Főtáv vezérigazgatója, egyben a szakmai szövetség elnöke, Fekete Csaba lapunk múlt pénteki számában azt mondta, hogy az árcsökkentést a hőoldali támogatás növelésével kellene ellensúlyozni. Van arra is példa a hazai távfűtésben, hogy egy piaci szereplő a saját eszközeivel szolgáltatja a hőt, a legjellemzőbb azonban az 95 érintett településen, hogy a fűtőrendszerek önkormányzati tulajdonban vannak, a hőszolgáltatást pedig kisebb-nagyobb, de inkább kisebb cégek végzik, koncesz- szióban. Még a nagyobbakra - például a Dalkia Energia Zrt.-re is az jellemző -, hogy teljes tevékenységében is csak a kisebb szeletet képviseli a lakossági távhőszolgáltatás. A Dalkia tíz városban szolgáltat hőt 11 ezer háztartásnak, hőtermelőként pedig további 56 ezret lát el, például Pécsett. A napokban Tatán írt alá koncessziós szerződést 1800 lakás és 100 közületi fogyasztó ellátásáról. A város távfűtését hamarosan a cég ügyfélszolgálati és felügyeleti rendszereibe integrálják. A társaság kommunikációs vezetője, Asztalos Andrea a januártól hatályos távhőár- csökkentés hatásáról a rendelet megszületése előtt nem kívánt nyilatkozni lapunknak, de hangsúlyozta: a Dalkia stratégiai, tehát fejlesztendő területnek tekinti a távfűtést, jelen helyzetben azonban nem láthatók a szabályozás hatásai. Még kellemetlenebb helyzetbe kerülhet a mezőhegyesi távfűtés koncessziójával rendelkező AERD Zrt., amely arra is kényszerülhet, hogy visszaadja a a koncessziót, holott Makra József, a társaság tulajdonosa szerint a koncessziós megállapodások megfelelő körülmények között számos kisváros távhőrendszerét megmenthetnék. A vállalat szeptemberben kötött 35 éves szerződést a 230 mezőhegyesi lakást és három közintézményt ellátó távhőrendszer üzemeltetésére. A társaság egy 100 millió forintos beruházással kívánná megoldani, hogy minden, általa ellátott lakásnak külön hővezetéke legyen. így a 60-70 nem fizető háztartás rábírható a számlák rendezésére. A potyautasok kizárásával és a levált lakások visz- szacsábításával az AERD 5-10 év alatt nullszaldóssá tehetné a tevékenységet. A nyereségesség érdekében viszont szüksége lenne arra, hogy uniós pályázati forrás bevonásával, mintegy 600 millió forintból faaprítékúra cseréljék a város ma még gázalapú hőtermelést. Lehet azonban, hogy az AERD helyett a bankok fognak dönteni: nem adnak hitelt olyan beruházásokra, amelyeknek a bevezetendő, új szabályozásban nem látszik a megtérülése. A hazai távhőpiac jellemzői Ellátott lakások száma közel 600 ezer Ellátott lakosok száma 2 millió fő Települések száma 95 Részesedés az energiafelhasználásból 4,5 százalék Előállított hő mennyisége 40,4 petajoule Szabályozott piaci termék áfája 5 százalék FORRÁS: MATÁSZSZ Visszaadhatják a távhőkon- cessziót azon társaságok az önkormányzatoknak, amelyek januártól nem tudják kigazdálkodni a tőlük elvárt, 10 százalékos árcsökkentést, a többiek pedig fejlesztéseik visszafogására kényszerülhetnek. Bár a kormány szerint a Oroszországban és Indiában erősített az NNG terjeszkedés Két, mérföldkőnek tekinthető fejlesztést vitt véghez az utóbbi időszakban a navigációs szoftverek fejlesztőiéként ismert NNG Kft. Globalizációs törekvései részeként stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Stopol csoporttal, Oroszország vezető autóipari beszállítójával. A megállapodás alapján közösen kínálnak navigációs megoldásokat az orosz piacon. A legújabb autóipari navigációs megoldását a magyarországi társaság a Stopollal közösen fejlesztette ki, hogy kifejezetten a helyi infokommunikációs piac igényeinek megfelelő, helyspecifikus fejlesztésekkel kiegészített megoldásokat szállíthasson Oroszországba. A megállapodás révén az NNG tovább kívánja erősíteni jelenlétét az orosz navigációs piacon és jelentős növekedéssel számol. Ugyancsak fejlődésre számít a budapesti cég a világ egyik leggyorsabban fejlődő autóipari piacán, Indiában. Az NNG a helyi igényeket kiszolgáló, speciális funkciókkal felszerelt ANS Navigator App nevű, iPho- ne-ra fejlesztett alkalmazásának bevezetésével kívánja egyszerűbbé tenni a közlekedést az ázsiai országban. Az indiai piacra fejlesztett funkciók közül az autóvezetők számára az ingyenes Live Traffic funkció lehet a leghasznosabb, amely élő forgalmi információkat mutat és képes azonnal áttervezni az útvonalakat a forgalmi akadályok elkerülése érdekében. A kifejezetten az indiai piacra tervezett navigációs alkalmazás számos új, helyfüggő szolgáltatással egészül ki, melyek között megtalálható a teljesebb navigációt nyújtó, ingyenes valós idejű forgalmi adatokkal szolgáló funkció is. ■ VG NNG Kft. (millió forint) 2010 2011 Árbevétel 5910,31 7614,84 Üzemi eredmény 42,17 1159,61 Adózott eredmény 109,07 1273,05 Mérleg szer. ered. 109,07 223,05 Saját tőke 3404,38 3627,42 Hosszú lej. köt. 0,00 0,00 Mérlegfőösszeg 4968,32 6992,15 FORRÁS: OPTEN, PARTNERCONTROL.HU HIRDETÉS 012. december 17. hétfő - december 19. szerda Kristálycukor Zeller ► I. osztály ► lédig 'óuborka isztály Karát paprikás szalámi i szeletelt > too g ► 2790 Ft/kg ^ Sissy Rántanivaló sajt ► 500 g ► 998 Ft/kg . Rama margarin s 500 g ► 658 Ft/kg " PAPRIKÁS Szalámi lökendő , 2 tekercs 50 Ft/tekercs 'tekercs 5 Ft/méter Gesztenyepüré gyorsfagyasztott > 250 g > 796 Ft/kg Trijo daralt háztartási keksz ► 500 g ► 398 Ft/kg www.penny.hu ^ Penny l MA ivy cukor - CuRr krystat - Ktifrlirtycukof Z.V .h cristal- Kristall”.fiadkor Zuck* törlőkendő Érvényes: 2012. december 17. hétfő és december 19. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 191 pontján. * Az árak a 2012. december 13-át megelőző Penny Market fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkeresö menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó. Jó HÍRSÁV Tovább élhet az első paksi blokk a hatóság pozitívan bírálta el a paksi atomerőmű I-es blokkja üzemidejének meghosszabbítására vonatkozó engedélykérelmet - jelentette be a blokk működésének 30. évfordulója alkalmából rendezett paksi ünnepségen az Országos Atomenergia Hivatal vezetője, Rónaky József. A hivatal a tervek szerint még az idén kiadja az ehhez szükséges engedélyt. Baji Csaba, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte: reméljük, később társai is csatlakozhatnak a tovább üzemelő blokkhoz. ■ VG Bővül a kecskeméti Knorr-Bremse ÖTMILLIÁRD FORINTÉRT Új gyártóépületet és fejlesztőlabort épít Kecskeméten a Knorr-Bremse Kft. így a jövő évvégéig 111 új munkahely is létesül, a teherautó- és autóbusz fékrendszereket gyártó vállalat pedig a tervek szerint 2014-ig 10 százalékkal növelheti a termelést. A 2013 végére elkészülő 22 ezer négyzetméteres beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési irányzatból 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap. A válság miatt a létszám 700-ra csökkent, de tavaly már 919 nőtt a budapesti k+f központ 140 szakemberével együtt. A központ továbbfejlesztésére 2011-ben közel 4 milliárd forintot fordítottak. ■ VG Új üzemcsarnokot épített a Villkász ÁTADTÁK A VíllkásZ Kft. zöldmezős beruházással megépült új üzemcsarnokát Devecserben. Az autóipari cégeknek beszállító társaság az összesen 329 millió forint értékű beruházáshoz az Új Széchenyi Terv pályázatán 97 millió forintos támogatást nyert el. A több mint 1100 négyzetméteres üzemcsarnokban autóipari alkatrészek felületkezelését végzik majd el. ■ MTI A t t I » »