Új Néplap, 2012. december (23. évfolyam, 281-304. szám)

2012-12-10 / 288. szám

6 GAZDASAG 2012. DECEMBER 10., HÉTFŐ HÍRSÁV Már tépyleg épül a Déli Áramlat VLAGYIMIR PUTYIN OTOSZ államfő jelenlétében ün­nepélyesen megkezdték a Déli Áramlat földgázvezeték építését a dél-oroszországi Anapa közelében. A 2380 kilométer hosszúságúra tervezett vezeték két csö­vének összehegesztésével vette kezdetét jelképesen a nagyszabású európai ener­getikai beruházás. Előbb- mint azt Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója bejelentette - a világ leg­nagyobb és legmodernebb kompresszorállomását építik meg a Fekete-tenger partján, majd hozzáfognak a Feke­te-tenger alatti, mintegy 900 kilométer hosszú csővezeték lefektetéséhez. ■ MTI Fizet az Arcadom az alvállalkozóknak az arcadom Zrt. alvállalko- zói közül tizenketten - azok, akik készpénzben kérték- már szerdán megkapták járandóságukat. Akik rész­ben ingatlant is elfogadtak, azok a készpénzhez szintén hozzájutottak, a budai laká­sok átruházása pedig folya­matos - közölte Szabó Bálint, az alvállalkozókat képviselő követeléskezelő társaság, a Likvid Kontroll Kft. tulajdo­nosa. Az Arcadom Zrt. több mint 90 alvállalkozójának maradt adósa összesen 2,5 milliárd forinttal több hóna­pon keresztül. ■ MTI Rendelésből van elég az Airbusnál NEM ÉRZÉKELHETŐK válságje­lek az Airbusnál, a társaság németországi ügyvezető igazgatója szerint idén no­vemberig 516 gépet adott át a cég a megrendelőknek, ta­valy az egész évben 534-et. Günter Butschek szerint a különbséget képező tizenki­lenc gépet könnyedén le tud­ják gyártani az év hátralevő részében. A rekordeladások mellett jelentősen nőttek a megrendelések is, idén további 646 gépre kapott megrendelést az Airbus. Ez­zel a megrendelésállomány 4500-ra emelkedett, ami csupán számtani alapon hét évre leköti a hamburgi és a toulouse-i gyár teljes kapaci­tását. ■ MTI Jön az Iberia dolgozóinak sztrájkja megtartják az ünnepek előtti időszakra tervezett sztrájkjukat a spanyol Iberia dolgozói, miután zátonyra futottak a leépítésekről szóló tárgyalások a társaság ve­zetése és a szakszervezetek között. Közben szervezked­nek az állami tulajdonban lévő Paradores szállodalánc alkalmazottai is, szintén a leépítések ellen tiltakozva. Az Ibériánál a légi utas­kísérők, a pilóták és a földi személyzet tagjai december 14-én, majd december 17-e és december 21-e között tar­tanak munkabeszüntetést, súlyos fennakadásokat okoz­va a spanyolországi repülő­tereken, mivel az Iberia dol­gozói szolgálnak ki sok más légitársaságot is. ■ MTI Telt házas lehet az év vége hotelek Komplex programcsomagokkal készülnek a szilveszterre a hazai szállodák Akciós utazási ajánlatokkal bombázzák ügyfeleiket az utazási irodák és a hotelek. A hazai luxusszállodákat főleg külföldi vendégek töl­tik meg. Vég Márton A hazai hotelek szilveszterkor gyakorlatilag mindenhol kite­kerik majd a „megtelt” táblát. A szállodák szokásosan vacsorá­val, zenével és egyéb szórakoz­tató programokkal egybekötött csomagokkal készültek az év utolsó napjára, amelyekbe a válság miatt általában külön­böző árengedményeket is be­építenek. A vidéki és fővárosi szállodákban a karácsonyt kö­vető napokon egyre magasabb a foglaltság. Szinte minden budapesti hotelben, így az Ac­cor, a Danubius és a Hunguest egységeiben is telt házas szil­vesztert várnak, elsősorban külföldi vendégekkel, de vi­déken is már csak néhány he­lyen van korlátozott számban szabad szoba a későn rendelő vendégek számára. „Vendé­geink jelentős része amerikai, angol vagy német. Az üzleti vagy a családi utazók is hozzá­szoktak ahhoz a színvonalhoz, amit a Hiltonban kapnak, bár­hol is járnak a világban. Ilyen panorámát azonban kevés he­lyen találnak. A Dunára néző szobáinkból az Országházra és a Margitszigetre látni. Szil­veszterkor becsléseim szerint 300-350-en táncolhatnak majd a báltermünkben. Arra fogok koccintani, hogy 2013-as év legalább olyan sikereket hoz­zon, mint az idei” - mondta la­punknak Árvái Zoltán, a Hilton Budapest igazgatója. Hozzátet­te: alapvetően optimista ember, de most még én sem látja, hogy a szállodaipar jövőre érdemben előre tudna mozdulni. A karácsonyi ünnepeket az elmúlt években is egyre több hazai vendég töltötte első­sorban vidéki gyógy- és well- ness-szállodákban, ahol egyre gazdagabb programokról gon­doskodtak az ott ünneplő csalá­dok számára. Sok hotel gazdag programajánlattal kedveske­dett kicsiknek, nagyoknak, így kérésre karácsonyfát is állítot­tak a vendégek szobájában. A négycsillagos hévízi Danubius Health Spa Resort Aquában például december 22-től szól az ünnepi ajánlat három éjszaká­ra. Üdvözlőitallal és ajándékkal lepik meg a vendégeket, ka­rácsony este gyertyagyújtást tartanak, valamint ünnepi va­csorát készítenek. Az alsóbb kategóriás szállások is nagy rohamra számítanak, ugyanis lejár a SZÉP-kártyákra tavaly feltöltött keretek felhasználási ideje, valamint az utazási csek­ket is már csak az idén lehet el­költeni. Akik megengedheti maguk­nak, azok külföldön is búcsúz­tathatják az óévet. Két charter­járat indul például Máltára szil­veszterkor. A mediterrán sziget népszerű úti cél szilveszterkor is, hiszen ott még mindig közel 20 fok van. Az OTP Trayel szil­veszteri csoportos utazásokat szervez magyar idegenvezető­vel: autóbusszal Prágába, repü­lőgéppel pedig Nizza és Lissza­bon lehet az ideális megoldás. A Bono Utazási Központnál a már szokásosnak mondható szilveszteri és februári Hong Kong-Makaó-Szingapúr-Ma- lájzia csoportos körutazás mellett kuriózum a szilveszte­ri közép-amerikai hajóút ma­gyar idegenvezetéssel. A Vista utazási iroda legdrágább szil­veszteri ajánlata a Maldív-szi- getekre szól 900 ezer forintért nyolc napra, de akciós római út már kijön 70 ezer forintért fejenként. A legkülönlegesebb azonban talán egy 9 napos Miami-Kajmán-szigetek út egy luxushajó fedélzetén, potom félmillió forintért. Az Alsó-Ausztria Idegen- forgalmi Képviselet is nemrég ismertette az idei téli progra­mokat, érdekességeket, fejlesz­téseket és a különböző kedvez­ményeket. A magyar síelők körében kedvelt ez a határtól egy órányira található sípara­dicsom, tavaly 40 ezer magyar látogatott ide és 130 ezer ven­Reptérzűr - vis maior? A fogyasztóvédők (FEOSZ)sze- rint a Liszt Ferenc Repülőtér csaknem 1 napos leállása mi­att kártérítés illeti az utasokat. Felelős döntés volt a zárlat biz­tonsági okból, de az üzemeltető Budapest Airport kártérítési felelősséggel tartozik, mert a műszaki hiba nem minősül vis maiornak. Az utazásszervezők szövetségének elnöke szerint az eset vis maior, ilyenkor a légitársaságok nem kötelesek kártérítést fizetni az utasnak, ha ezt bizonyítani tudják. dégéjszakát töltöttek el. A közel 20 télisport-régióban több mint 200 kilométernyi sí- és snow­board pálya látogatható ked­vező áron. Közöttük a kezdők, a haladók és az újrakezdők is megtalálhatják a számukra megfelelőt. Újdonság a régió­ban kibocsátott Wintercard Ni­ederösterreich, amely nyolc sí területre érvényes három sza­badon választott napon, átru­házható, és tartalmazza a fel­szerelés kölcsönzését is. A 99 euróért megvásárolható kártya árából a fiatalok és a gyerekek kedvezményt kaphatnak. A Zauberg Semmering 14 kék, piros és fekete pályája közül 13 már kivilágított és esti síelésre alkalmas. A síterület közvetlen közelében is találhatók szállo­dák. Mintegy 900 férőhelyük van, és kedvezményes csomag- ajánlataik. A liftdíjak három éve változatlanok. Szállodák foglaltsága (2006-2012 jan-okt., százalék) 2006 47,9 2007 50,1 2008 48,5 2009 43,1 2010 44,6 2011 45,9 2012 48,9 FORRÁS: MTI, KSH Csökkent az utazási irodák forgalma tavaly után ezt a szezont is nagyobb csődök nélkül úszták meg az utazási iro­dák, de nehéz szezon van mögöttük. „csökkent az utazási iro­dák bevétele, mert csökkent a kereslet is” - mondta Molnár Judit. A Magyar Utazásszervezők és Utazás- közvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője hozzá­tette: a korábbi csődök hát­terében az állt, hogy az uta­zási irodák a piac igényé­hez képest a kelleténél sok­kal több charter járatot és garanciális szálláskapaci­tást kötöttek le. idén nagyjából 15 száza­lékkal csökkent az utazási irodák által lebonyolított utak száma, ami a kisebb, 2-3 fős vidéki irodák eseté­ben az üzlet bezárásához is vezethet. A jogszerűen mű­ködő utazási irodák éves szinten még ma is 180-190 milliárd forintos forgalmat bonyolítanak le. Nem vonzza a cégeket a videókonferencia ipar A fejlett országokban már gyengülni kezdett a kereslet - Elemzői optimizmus a 2013-as évre Bár korábban ágazati szakértők között széles körben elterjedt vé­lekedés volt, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzet lökést adhat a videókonferencia-megoldások, il­letve a - virtuális tárgyalószoba kialakítását kínáló - telepresen­ce eszközök értékesítésének, a szektor továbbra is gyengélke­dik. Az IDC friss elemzése sze­rint a harmadik negyedévben az ilyen berendezések globális forgalma 4,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, s bár negyedéves összevetésben már növekedést mutatnak az adatok, ez sem túl nagy siker, annak fé­nyében, hogy az április és június közötti három hónapban tizedé­vel szűkült a piac. A szegmens hanyatlása azért lehet némileg meglepő, mert a gazdasági válság kiéleződését követően az IT-szektor lényegé­ben összes területén meghatáro­zó tendencia lett a költségcsök­kentő megoldások térnyerése. Márpedig korábban általánosné­zet volt, hogy ezek a berendezé­sek komoly megtakarítást jelent­hetnek a vállalatoknak. Bár a készülékek kezdeti terje­dése arra engedett következtet­ni, hogy a szegmens beválthatja a hozzá fűzött reményeket, az idén egyértelműen csalódást keltenek az adatok. A nyugati országokban jelentősen szűkül a piac, a harmadik negyedévben az IDC adatai szerint Észak-Ame­rikában például 11,5 százalékkal esett vissza az értékesítés, míg az egy térségként kezelt európai, közel-keleti és afrikai régióban 10,8 százalékos hanyatlást mér­tek, elsősorban a gyenge uniós kereslet következtében. Bár a feltörekvő államokban - a koráb­bi visszafogott elterjedés ered­ményeként - a piackutató most is két számjegyű növekedést regisztrált, ez nem volt elegen­dő, hogy túlkompenzálja a fejlett országokban tapasztalt jelentős visszaesést. Az előző két negyed­év gyenge teljesítménye ellené­re az IDC alapvetően optimista: a cég elemzői szerint bizonyos termékek iránt már most is erő­södik a kereslet, így nem kizárt, hogy 2013-ban ismét növekedési pályára áll a szegmens. ■ J. Z. Piaci részesedések (video- és telekonferencia piacon, 2012. III. negyedév, százalék) 25,0-----------1 31,7 VG-GRAFIKA FORRÁS: IDC Szűkült a Cisco piaci részesedése is bár az előző három hónap­hoz viszonyítva erős negyedé­vet zárt szeptember végén a szegmensben piacvezető Cis­co, éves összevetésben még így is gyengültek a társaság pozíciói a videókonferen­cia-megoldások és telepresen­ce eszközök piacán. A cég er­ről a területről származó be­vételei a harmadik negyed­évben hetedével maradtak el az egy esztendővel korábbitól, így az amerikai társaság pia­ci részesedése 5 százalékpont­tal 43,3 százalékra szűkült. / •y i

Next

/
Oldalképek
Tartalom