Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-14 / 266. szám
4 2012. NOVEMBER 14., SZERDA KARCAG ÉS KÖRNYÉKE Öt embernek teremtenek munkahelyet fejlesztés A kunmadarasi önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően megújul a szociális alapellátásoknak helyt adó Kálvin utcai közel százéves épület - tudtuk meg Márki Sándor polgármestertől. A bölcsőde megszűnésével az épület egyik felét könyvtári hasznosításra, a másikat idősek klubjának alakították át. A könyvtár három éve elköltözött új épületbe, így a felszabadult helyiségeknek a szociális szolgáltatásokhoz szükséges átalakítása elengedhetetlenné vált. Az elnyert támogatásból az épület átalakítása és teljes felújítása után a szociális étkeztetésben ellátottak számát 200 főre tudják bővíteni, s új ellátást is indítanak majd, valamint beszereznek egy kisbuszt, napkollektoros és egy 5,5 kW napelemes rendszer kerül az épületre. A projekt öt fő részére teremt munkalehetőséget. Kedden kezdődött élelmi- szersegély-csomagok osztása is - mondta a polgármester. A Baptista Szeretetszolgálattól kapott adományban tartós élelmiszerek, ezt kapják meg most a rászorulók. Mintegy ezerháromszáz gyermek mellett azok az öregségi nyugdíjasok kaphatnak csomagot, akiknek a havi egy főre eső jövedelme nem haladja meg a 61 ezer forintot. Hívja az Új Néplap újságíróját! DARÓCZI ERZSÉBET a Karcagon, Kisújszálláson, Kenderesen, Berekfürdőn, Kunmadarason élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, tárcsázza a 30-6474726-os telefonszámot! Hamar Sándorné és unokája, Borsi Bence a megtermelt javaikkal. A mama befőttjeire, lecsójára, míg Bence a hatalmas céklájára a legbüszkébb. Nemzetközi lesz a verseny önellátás Cél: füvesítés helyett termeljenek zöldséget a kertekben Legyen zöldségeskert Magyarország minden balkonján, udvarán és kertjében ezt a célt tűzte ki a „A legszebb konyhakertek” - 2013, Magyarország legszebb konyhakertjei pályázat, melyet pénteken Karcagon konferencia keretében hirdettek meg. Daróczi Erzsébet A Vidékfejlesztési Minisztérium által is támogatott program előzménye, hogy tavasszal Karcagon Kovács Szilvia alpolgármester, ötletgazda meghirdette a Legszebb konyhakertek 2012. mintaprojektet.- Ma nagyon sokan udvaron szinte csak füvet vágnak, a vidéki porta lassan elveszti régi arculatát, szinte csak a nagyszülők foglalkoznak zöldséges kerttel - mondta Kovács Szilvia, akinek célja a figyelemfelkeltés mellett a zöldségtermesztésre, az önellátásra ösztönzés volt. Az idei tapasztalatokat felhasználva, a jövő évi országos pályázatban gyümölcsös kategóriát is hirdettünk - tette hozzá. A karcagi mintaprogramhoz Magyarország minden önkormányzata csatlakozhat, többen ezt már pénteken meg is tették, sőt testvérvárosaikból is megérkeztek a nevezések, így nemzetközi lesz a jövő évi verseny. A Magyarország legszebb konyhakertje pályázatra a kiskertek tulajdonosai 2013. április 15-éig jelentkezhetnek. Az idei karcagi versenyzők között a mini kategóriában a legfiatalabb Borsi Bence volt, a Györffy István Tagiskola másodikosa. Bence nagymamájának, Hamar Sándornénak már koSzendrey Kálmán rábban is segített a kertészkedésben.- Tavaly csemegekukoricám volt, most pedig karalábé, retek, dísztök, uborka, kukorica, burgonya, hagyma, paprika, répa, zeller, cékla, lilahagyma is termett - mondja büszkén az ifjú legény, akinek édesanyja nagyon örült a megtermelt javaknak. Hamar Sándorné örömmel segítette unokáját.- Évek óta bevetem ezt a kis kertet, mert a magam termelt zöldségnek van íze és tudom, hogy az nincs permetezve. Ha valamire szükségem van, csak A hetvenhét éves Szendrey Kálmán évek óta kertészkedik háza udvarán. A normál - 50 négyzetméter - kategóriában ővolta legidősebb induló. - Földműves családból származom, minden ősöm - az 1600-as évekig visszamenőleg - földműves volt. Bennünk van a föld szeretete. Én is nagyon szeretek kertészkedni, a szakmámat tekintve növénytermesztő gépész vagyok. A családnak évek óta megtermeltem mindent. Három gyerekem nagy leszaladok a kiskertembe és folytatom a főzést. Nekem volt még salátám, babom, borsóm, paradicsomom és szedrem. Nem vész kárba semmi, a polcokon üvegekben ott sorakozik a paradicsomlé, a lecsó, a szederdzsem és a savanyúság. Bevallom, nagyon meglepődtem, amikor a mini kategóriában én lettem az első. Már jövőre is beneveztem - mondja Jutka. Béres Sándor, az általa vezetett nyugdíjas klub tagjaival ötvenezer palánt nevelését tűzte célul, amit a programban indulók között osztanak majd szét. örömmel vitte haza a termést. Volt itt padlizsán, patisszon, cukkini, borsó, bab, szárazbab, paradicsom, karalábé, hagyma, zöldség. A gyümölcsfákon vagy negyven kiló meggyem és rengeteg barackom volt, ott van hat- van-hetven üveg befőttem a polcon a hat unokám örömére, hiszen ha jönnek, mindig azt kérdezik: Papa, van valami finomság? - mondja Szendrey Kálmán, aki már benevezett a jövő évi versenyre is. Három gyermekét is ellátja befőttekkel HÍRSÁV Negyven tonna aszfaltot hozattak az elmúlt hetekben 450 négyzetméternyi kátyút javítottak ki a közmunkások Kunmadarason a Startmunka keretében a közutas programon belül - tudtuk meg Tolnai Zoltántól, a Madarasi Településellátó, Beruházó és Szolgáltató Szervezet vezetőjétől. A programra kapott 18 milliós támogatásból a bérek biztosításán túl megvásárolhatták a szükséges eszközöket és 40 tonna hideg aszfaltot. Gyerekek köszöntötték a szépkorúakat a berekfürdői Megbékélés Házában köszöntötte az időseket az Idősek Világnapja alkalmából az önkormányzat és a Turisztikai Nonprofit Szolgáltató Kft. A szépkorúakat először dr. Hajdú Lajos polgármester köszöntötte, majd a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda elsősei és az óvodások verses, zenés összeállítással kedveskedtek a nyugdíjasoknak. A műsor után az önkormányzat megvendégelte az időseket. A nagykunsági ízeké lesz a fő szerep i. nagykunsági töpörtyű és porcropogó fesztivál lesz Berekfürdőn november 24-én 10 órától a strand bejárata előtti területen. A nap során az idelátogatók a gyerekeknek, felnőtteknek szóló kulturális programok mellett a Nagykunság hagyomány- őrzői és amatőr főzői által készített ételeket is megkóstolhatják. Támogatják a karcagi fiatalokat Karcag város Önkormányzata csatlakozott az Emberi Erőforrás Minisztériummal együttműködve a 2013. évi Bursa Hurigarica Felső- oktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz. Az ön- kormányzat az illetékességi területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű pályázókat részesítheti támogatásban. Az érintett tanulók a részletekről a város honlapján kaphatnak tájékoztatást. Szeretné átadni a gyerekeknek a tudását faragás A paraszti arcokat, pásztorokat mintázza meg a népi faszobrász Anyakönyvi hírek a karcagi kórházból A karcagi Tyukodi László népi faszobrász, már négy évtizede álmodja fába a kun arcokat, pásztorokat. Munkái az ország sok településén láthatók, kiállításokon már bemutatkozott Budapesten, a Vigadóban, Törökbálinton, Martfűn, sőt Franciaországban is. Munkáira több díjat kapott már a népművészeti egyesületek szövetsége népi szobrászat pályázatán. Ha lehetősége van, szívesen megy alkotótáborokba, ahol sokat tanul az erdélyi és felvidéki mesterektől. Kolon- táron és Devecseren három fafaragóval felajánlásként életfát készítettek a katasztrófa áldozatainak emlékére. Legutóbb Béren egy fogadó udvarára faragott társaival történelmi szobrokat. Legszívesebben a kun arcokat faragja, szereti visszaadni az öreg, barázdás arcú paraszt tekintetét, mozdulatait. Legnagyobb vágya, hogy egyszer szakköri keretek között átadhassa tudását a gyerekeknek. Szívesen megy óvodákba, iskolákba, városi rendezvényekre ahol a gyerekekkel közösen farag. Hétfőn a Jókai úti tagóvodában megnyílt ovigaléria első kiállítója is ő. Pénteken a kórház gyermek egészségügyi nap rendezvényén pedig egy medvét kezd el a gyerekekkel faragni. ■ Tyukodi László, Debreczeni Dávid és Kovács Luca a művész két szobrával öröm Az elmúlt hetekben ők születtek a karcagi Kátai Gábor Kórházban: október 21.: Palásti Hanna Nikolett (édesanyja neve: Tóth Nikolett) Karcag, Harsányi Lilien (Kinczel Tünde Krisztina) Berekfürdő, október 23.: Milák Ramóna Kiara (Milák Vivien Berta) Kenderes, Garai Noémi (Barta Anita) Tiszafüred, október 24.. Buzsik Luca (Pápai Andrea) Kunmadaras, Kelemen Géza Dávid (Kelemen Mária) Kunmadaras, október 25.: Balogh Csaba (Borsós Beatrix) Berekfürdő, október 27.: Ökrös Zoltán Rikárdó (Farkas Zsanett Ilona) Abádszalók, október 28.: Kovács Amina (Koszta Anita) Püspökladány, Rézműves Renáta Barbara (Rézműves Renáta) Szerep, október 29.: Turczer Fanni (Halas Enikő) Abádszalók, Kovács Kendra Kamilla (Po- czók Dóra) Tiszaörs, október 31.: Mulicz Rebeka (Balogh Györgyi) Karcag, Papp Zsófia (Körbei Judit) Püspökladány, Patakfalvi Márkó (Fehér Alexandra) Tiszabura, november 1.: Pálfi Zoltán (Gráczer Kinga) Kunhegyes, november 7.: Duka Ruben (Burai Lilla) Kunhegyes. (Az adatokat a kórház újszülött osztályától kaptuk és azt az édesanyák hozzájárulásával közöljük.) I i A