Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-30 / 280. szám
13 2012. NOVEMBER 30., PÉNTEK ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ INTERJÚ - SZOLGÁLTATÁS Családi életre nevelne a pszichológus dr.vekerdy tamás Rohanás helyett együtt kell lenni a gyerekekkel, és fontos a közös étkezés is Dr. Vekerdy Tamás egy szülői értekezleten legalább egy tucat, óvodás és kisiskolás korú gyermekekkel kapcsolatos problémára, kérdésre adott választ. A közkedvelt gyermekpszichológus bevezetné az iskolában a családi életre nevelést. Licska Balázs • Az egyik női magazinban is rendszeres publikál, válaszol az olvasók kérdésire. Hány levelet kap évente?- Legutóbb néhány évvel ezelőtt számoltam össze. Az akkori időszakban 450 és 580 közötti levél érkezett évente. A feleségemmel kétségbeesve lapoztuk át őket, remélve, nincs közte életveszélyes, amiben öngyilkosságot vetítettek előre. Igyekeztünk mindegyikre választ adni, bár ezt nem tartalmazta a megbízatás. Hogy most menynyi levét fut be, nem tudom, de biztos nem 400, inkább 150-200 körül. Nagyon sok e-mailen érkezik, de többen közvetlenül is megtalálnak a kérdéseikkel.- Rengeteg a kérdés. A mostani generáció nem vette át a I szülői mintát, hogy miként kell = gyermeket nevelni? „Az ösztönös tudást elfelejtettük, a tudományt pedig még nem tanultuk meg”- Eltűnt a szülői minta, mégpedig az utolsó kétszázötven évben, főleg a fejlett országokban. Megszakadt a folyamat. A tizenkilencedik század végén még éltek a mondókák, a dajkadalok, a dögönyözők, a csiklandozok, a lovagoltatok, amelyek mindig is éltek az emberiség történetében, Indiától Angliáig. Aztán, egyszer csak elkezdtek eltűnni, a tudatból nyoma veszett egy csomó dolognak. A gyerekek ott éltek a szülő mellett, látták a sarlózást, a kaszálást, az aratást, a vetést. Apám learatta a búzát, elvittük a malomba, fehér liszt lett belőle. Anyám kelesztette, kenyér és lángos lett belőle. Átlátható világ vette körül a gyereket, amit utánzóit. Nagymama is behozta a tojást a tyúk alól, a kicsi tudta, hogy a tej a tehénből van. Benne élt egy tevékeny világban. Ma ez nincs. Megkérdeztük az óvodásokat: mit csinálnak a szülők? Dolgozóba mennek. És ott mit csinálnak? Felhívnak engem telefonon. Honnan van a tej? Zacskóból. A tájékozódottab- bak szerint csövekből. Onnan megy a zacskóba. így látta a tévében. Egész különös helyzet alakult ki, lezárult a világ a gyerekek körül. A szülők elmentek dolgozni, nem a kicsik mellett teszik mindezt. Hatalmas különbség.- Egy felmérés szerit a szülők hét percet töltenek a gyerekeikkel. Mire elegendő ez az idő?- Semmire. Együtt kellene vacsorázni, utána mesélni nekik, akár még a 12 éves gyereknek is lehetne regényt felolvasni. Rendkívül fontos lenne a kicsiknek, hogy korábban keljenek az óvoda és iskola előtt, mint ahogy teszik. Hogy legyen idő együtt reggelizni. Mert rohanunk. Apa már elment, anya magába döntötte a kávét, másképp nem tudna ébren maradni, a gyereknek is gyorsan meg kell innia a kakaót. Pedig még reggel is lehetne marhás- kodni kicsit az ágyban, csak utána felkelni, aztán együtt reggelizni. Indulhatna így a nap. Ez már önmagában több a hét percnél, legalább három- szor-négyszer.- Ha nincs meg a minta, akkor ezt miként ismerhetik meg a ma felnövő gyerekek?- A svédek kitalálták, és már sokan át is vették. Családi életre nevelés van az iskolában a sok felejtésre ítélt marhaság helyett, amivel megtömik a tananyagot. Egy felmérés szerint az érettségizettek a középiskolai tananyagnak csupán a kilenc százalékára emlékeznek. Ha nem lenne a sok hülyeség, lenne idő családi életre, konfliktuskezelésre nevelni. Megtudni, milyen egy kisgyerek. A lányokat ez már nagyon is érdekli 16-17 éves korban, lassan a fiúk is belejönnének. Amit régen tudtunk ösztönösen, ma tudatosan kellene elsajátítani. Más út nem létezik. Feleségével elhatározták, otthon civilek lesznek dr. vekerdy Tamás lapunk kérdésére elmondta, milyen négygyermekes édesapa a pszichológus. - A feleségem is gyermekpszichológus, így szent elhatározás volt, otthon csakis civilek leszünk. Máskülönben megőrülnénk önmagunktól és gyerekeinktől, a gyerekek pedig tőlünk. Én is tanultam, ha ráordítok a kicsire hirtelen, az olyan, mintha rácsapnék, abortiv rángások futnak végig az idegrendszeren. Mégsem tettem úgy, mintegy kolléganőm, aki majdnem felrobbant, de visszafojtotta az érzéseit. Egyszer a két nagyobbik fiam veszekedett, én felordítottam és rácsaptam az asztalra, hogy: „Kuss!” Ezzel nem mintát akarok adni, hogy akkor ordítsunk, mert azt mondta a pszichológus. Nagyon fontos a kongruencia, az önmagommal való azonosság. Azonosnak kell len- , ni azzal, amit érzünk. __I_______i_________ül___ INFORMÁCIÓ Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Levendula Gyógyszertár (Széchenyi krt. 6/a) az ügyeletes. Vízállás A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 437 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 619 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 7,4 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál -219 centiméter, áradó, Szolnoknál -186 centiméter, apadó, a víz 7,8 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 109 centiméter, áradó, a JJármas-Körös Kun- szentmártonnál -95 centiméter, áradó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tájékoztatása szerint a 4-es, 33-as, 34-es utak egyes szakaszain, Szolnok, Jász- árokszállás, Tiszafüred, Tiszaigar belterületén, valamint Kisújszállás, Kenderes, Kunszentmárton kül- és belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Ami számodra értelem, cél, azt senki nem fogja helyetted felfedezni.” (Anthony de Mello) PROGRAMAJ MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Alkonyat - Hajnalhasadás II. rész (16) 13.00,15.20,17.40,20.00,22.20. As- terix és Obelix: Isten óvja Britanniát 3D 14.15. Felhőatlasz (16) 18.00,21.15. A maflás (12) 15.45,22.15. Az öt legenda (6) 16.30. Az öt legenda 3D (6) 14.30, 18.30,20.30,22.30.007 - Skyfall (16) 16.45,19.30. TISZApART mozi: A terem: Kínai elvitelre (12) 18.00, Monte Wildhorn csodálatos nyara (12) 20.00. B terem: A tenger törvénye (12) 18.15, Paradise: Love - Szerelmet a fekete- piacról(18) 20.15. E terem: Mindenki a mennybe megy (16) 18.00, Valaki más élete (12) 20.00. SZÍNHÁZ SZOLNOK. Ma a Szigligeti Színház nagyszínpadán 19 órától „A néma levente" (Básti-bérlet) című előadást tekinthetik meg. Este fél nyolctól pedig a „Szkalla lányok” (Szín-Mű-Hely) lesz látható. ÍR EST TÖRÖKSZENTMIKLÓS. December 7-én 19 órától ír Estet tartanak az Ipolyi Kulturális Központban. MŰSOROS DÉLUTÁN TÖRÖKSZENTMIKLÓS. December 14-én 15 órától az Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ pódiumtermében, „Ne add fel... add a szeretet hangjait!” címmel műsoros délutánra várnak minden érdeklődőt. A belépés díjtalan. MIKULÁS-VÁRÓ MARTFŰ. December 2-án 15-18 óra között a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban Mikulás-váró családi délutánra várják az érdeklődőket. Délután három órától kézműves-foglalkozások, játékos vetélkedők, arcfestés várja a gyerekeket. A gyermekkönyvtárban Mikulás-portya indul, ahol a Mikulásnak rajzos kívánságlistát lehet adni. Délután négy órától a Handabanda zenekar élőzenés Mikulás-váró koncertjét hallgathatják meg. Majd a Martfűi Napraforgók Foltmozaik Varróklub kiállítását nézheti mega kiállítóteremben. Ezeken kívül egész nap hüllőkiállításon vehetnek részt a pódiumteremben. A belépés díjtalan. HAGYOMÁNYŐRZÉS JÁSZÁROKSZÁLLÁS. December 2-án hagyományőrzésen vehetnek részt a kicsik és nagyok egyaránt a Petőfi Művelődési Házban. Kilenc órától népi kézműves játszóház és adventi vásár várja az érdeklődőket. December 5-én megérkezik a Télapó lovas szánján segédeivel, és utcáról utcára szaloncukrokat osztogat. BERÉNYI ADVENT JÁSZBERÉNY. December 2-án 9-15 óra között Borbala-napi nepmuveszeti vásár vár mindenkit a Jász Múzeumban. Délután 14-16 óra között kézműves karácsony várja a kilátogatókat, ahol ünnepi dísz- és ajándékkészítő foglalkozáson vehetnek részt. Délután három órától a Harlekin bábszínház előadásában Ré- musz bácsi meséi: Dél dala című darabot láthatják. Délután négy órától pedig gyertyagyújtás lesz a Szentháromság téri parkban. BABATORNA SZOLNOK. Ma tíz órától a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban játékos mozgásfejlesztő tornára várják az 1-3 éves gyerekeket. A zenés, játékos mozgásfejlesztő tornán már járni tudó babákat várnak, akik megtapasztalhatják a különböző mozgásformákat. A tornán fontos szerepet kapnak a dalok és a mondókák. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szóljon, hu hírportálon olvashatók. HÉT VÉGI ORVOSI UGYELETEK A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szak- igazgatási Szervének tájékoztatása szerint az ügyelet ideje reggel hét órától másnap reggel 7 óráig tart szombati, munkaszüneti és ünnepnapokon. SZOLNOK. Felnőtt ügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén) T: 373-373. Gyermekorvosi ügyelet: Szolnok, Tószegi út 21. (a Hetényi G. Kórház területén) T.: 423-102. Ellátási terület: Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szajol, Szászberek, Szolnok, Rákóczifalva, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Besenyszög, Zagyvarékas. FOGORVOSI ÜGYELET: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 7-től 15 óráig. Szolnok, Temető u. 1. Tel.: 210-130. Ellátási terület: Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek, Nagykörű, Szászberek, Szolnok, Rákóczifalva, Rákócziúj- falu, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Szajol. JÁSZBERÉNY. Orvosi ügyelet: ünnep és munkaszüneti napokon 8 órától másnap 8 óráig. Felnőtt és gyermekorvosi ügyelet: Jászberény, Thököly út 13. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Jászárok- szállás, Jászágó. JÁNOSHIDA. Orvosi ügyelet 8 órától első munkanap 8 óráig, Jánoshida, Fő út 49. Tel.: 57/458-404. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászladány, Jászalsószentgyörgy. JÁSZFÉNYSZARU ÉS PUSZTA- MONOSTOR. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig, Hatvan, Szálkái u. 5.1:06-37/341-040. JÁSZAPÁTI. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnap reggel 8 órától az első munkanap reggel 8 óráig, Jászapáti, Kossuth út 10. Tel.: 57/443- 421. Ellátási terület: Jászapáti, Jászi- vány, Jászkisér, Jászszentandrás, Jász- dózsa, Jászjákóhalma, Jásztelek. KARCAG. Orvosi ügyelet: Karcag, Széchenyi sugárút 27., t.: 59/300-235, OMSZ 56/221-304,104. Ellátási terület: Karcag, Berekfürdő, Kunmadaras, Bucsa. KISÚJSZÁLLÁS. Orvosi ügyelet: Kisújszállás, Nagy Imre út 6/A, tel.: 59/520623,20/9326-117. Ellátási terület: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma, Ecsegfalva. KUNSZENTMÁRTON. Orvosi ügyelet: Kunszentmárton, Mátyás kir. u. 21/A, telefon: 461-235. Eílátási terület: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tiszakürt, Cserkeszőlő. TISZAFÖLDVÁR. Orvosi ügyelet Tsza- földvár, Kossuth L. út 165. Tel.: 56/470424, 06-20/958-4969. Ellátási terület Tiszaföld- vár, Martfű,Nagyrév, Tiszainoka, Rákócziúj- falu, Cibakháza, Kengyel, Tiszatenyő. MEZŐTÚR. Orvosi ügyelet: Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Telefon: 56/550- 472,30/415-7085. Ellátási terület: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. TISZAFÜRED. Orvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapot megelőző nap 18 órától az első munkanap 8 óráig. Tiszafüred, Nefelejcs u. 4. Telefon: OMSZ: 56/221-304,104. Ellátási terület: Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaszentimre, To- majmonostora, Tiszaderzs. ORVOSI ÜGYELET: Abádszalók, Tisza- bura, Tiszagyenda, Tiszaroff: Abádszalók, Deák F. u. 16.1:59/355-303. KUNHEGYES. Orvosi ügyelet: Kunhegyes, Dózsa Gy. út 4. T.: 59/326-800. TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Orvosi ügyelet: munkanapon 17 órától reggel 7 óráig, valamint munkaszüneti, ünnep és hét vége 7 órától másnap 7 óráig. Törökszentmiklós, Kossuth út 126. Tel.: 56/221-304. Ellátási terület: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszabő. Fogorvosi ügyelet: szombat, munkaszüneti és ünnepnapon 15-19 óráig: Törökszentmiklós, Fáy Itp. 7. ép. 2. Ih. fsz. 2. 1:56/333-958. Ellátási területe: Törökszentmiklós. FEGYVERNEK. Orvosi ügyelet: munkanap 16 órától reggel 8 óráig, valamint munkaszüneti, ünnep és hétvége 8 órától másnap reggel 8 óráig. Fegyvernek, Felszabadulás u. 128/A. 1:20/388- 9787,56/556-038. Ellátári terület: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. TÚRKEVE. Orvosi ügyelet Túrkeve, Széchenyi u. 5. T: 361-258,30/627-2989. ORSZÁGOS ONLINE ÜGYELETFIGYELŐ RENDSZER: www.mimnet.hu, www.ugyelet.hu,wap.ugyelet.hu internetes oldalakon található. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.30 Téma; 7.00 Aktuális; 7.30 Téma; 8.00 Akutális; 8.30 Téma; 9.00 Csillagszem; 9.30 Örökségünk; 10.00 Aktuális; 10.30 Téma; 11.00 Kultúrkorzó; 11.30 Mérleg; 12.00 Aktuális; 12,30 Téma; 13.00 Elixir; 13.30 Liturgia; 14.00 Aktuális; 14.30 Téma; 15.00 Múzeumi Szabad- egyeteme - Dr. Csányi Marietta: „A mi hegyeink” - A régmúlt temetkezései - eltűnt városok; 16.00 Különóra; 16.30 Aranyidő; 17.00 HTV - Bárka; 17.30 Programkalauz; 18.00 Döntés után; 18.30 Sajtóasztal; 19.00 Aktuális; 19.30 Döntés után; 20.00 Aktuális; 20.20 Téma; 20.45 HTV - Virágzó Magyarország: Mindenszent; 21.00 HTV - Lopakodó - amerikai akciófilm; 23.00 Képújság, szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 6.0010.00 Kukori - Harsányi Leventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével 10.0011.00 Rádió 1 Top 10; 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger; 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00-24.00 The Ministry Of Sound - McFly és DJ Junior. ww.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice: benne, zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gazdasági hírek, műsorajánló, magazinműsor; 11.00 Amade20; 13.00 Amadeus Délután; 18.00 „Dolce Vita” életmódmagazin ismétlés; 20.00 „Mix-Akták” ismétlés; 21.00 „Világjáró”; 22.00 „Sztárportré” ismétlés; 23.00- tól reggel 8 óráig non-stop zene. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja! # ti