Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-30 / 280. szám
2012. NOVEMBER 30., PÉNTEK 2 MEGYEI KÖRKÉP Több határozatot is hozott tegnap a szolnoki közgyűlés Áron alul is eladnák az utalványokat kifizetés Ez volt az első hónap, hogy nem pénz formájában érkezett a támogatás megyeszékhely Tagintézményei fejlesztésére közel 90 millió forintot nyerhet el a Szolnok Városi Óvodák. A szolnoki közgyűlés csütörtöki ülésén elfogadta az erre irányuló pályázat benyújtásáról szóló előterjesztést. Az összegből a város 19 tagóvodája játékokat, bútorokat vásárolhat, felújítják az udvarokat, de az óvónők képzésére is jut a 100 százalékos intenzitású támogatásból. Az ülésen további határozatokat is hozott a testület. Többek között, hogy hatályon kívül helyezte a tiltott, közösségellenes magatartások megbírságolásáról szóló helyi rendeletét, valamint, hogy az idén év elején megemelt talajterhelési díjra jelentős kedvezményeket nyújt a város az időseknek és a rászorulóknak. Mint ismert, a város 2,1 milliárd forint támogatásra pályázott, és nyert a „REP- TÁR” elnevezésű interaktív repülőmúzeum kialakítására és működtetésére. Csütörtökön a projekt elindításához szükséges támogatási szerződések aláírásához szükséges testületi jóváhagyásról döntött a közgyűlés, így hamarosan megkezdődhet a ■ Tagintézményei fejlesztésére közel 90 millió forintot nyerhet el a Szolnok Városi Óvodák. beruházás. Ugyancsak hasonló „utolsó papírmunkák” és jóvá* hagyások szükségesek ahhoz a szintért nagyszabású, 100 szá^1 zalékos támogatási intenzitású beruházáshoz, amely a Zagyva mentén fog megvalósulni. A „Zagyva folyó kerékpáros turisztikai fejlesztése a Szolnok - Boldog települések közötti szakaszon” elnevezésű pályázat is szabad utat kapott, ezáltal az említett gátszakaszon, valamint kijelölt ártereken, 89 kilométer hosszon húzódik majd a kétkerekűek aszfaltcsíkja. A nyomvonalon pihenőhelyeket, valamint szervizhálózatot alakítanak ki, Szolnoknál pedig egy kerékpáros közösségi parkot építenek ki. A képviselők megszavazták a helyi parkolási tarifák KSH által megadott fogyasztói árindex figyelembevételével történt 8 százalékos megemelését is. ■ M. G. Ellenérzéssel vette át az Erzsébet-utalványokat több arra jogosult család is a minap. Az önkormányzatok ugyanis most először fizették ki ebben a formában a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó támogatást. Békési Brigitta- Sétáltam a piacon, vettem volna burgonyát, tojást, répát, de csak utalványom volt. Túdja mit?! Eladom az „Erzsit”, ha mást nem kapok, akár fél áron is! Szeretném én eldönteni, hogy mire költőm a bevételem. Ha nem szeretnék enni, akkor senki nem kényszeríthet erre! - mérgelődött egy neve elhallgatását kérő, falubeli férfi. Miheller György szintén a g zsákfaluban él, két gyermeket | nevel párjával. Számukra nem | jelentett problémát, hogy Erzsé- | | bet-utalványban kapták meg | a rendszeres gyermekvédelmi | kedvezményhez kapcsolódó tá- I mogatást- Évinek, a páromnak egyébként is lett volna dolga Szolnokon, így ezt az alkalmat kihasználva, téli ruhát vásárol a gyerekeknek az utalványból - árulta el. Hunyadfalván az önkormányzat által működtetett egyetlen élelmiszerüzlet nem elfogadó- hely, így ott utalvánnyal nem lehet fizetni.- Ezen lehet változtatni fogunk, hiszen ebben a formában sokan nem tudják hasznát venni a támogatásnak - számolt be Vékonyné Házi Eszter, a település polgármestere. - Két család kivételével mindenki kapott utalványt, összesen 41 gyermek után. A fő problémát az jelenti, hogy nem tudják időben felhasználni a támogatást. Amíg nem kapják meg a családi pótlékot, gyest, amit útiköltségre fizetnének, addig nem úgy ruházkod- nak, nem úgy étkeznek a gyerekek. Csataszögön valamivel jobb a helyzet, hisz ott az élelmiszerüzletben lehet fizetni utalvánnyal.- Viszont ruházatra, tanszerekre itt sem lehet költeni - számolt be Pomázi Ferenc polgár- mester. - Egyesek a rezsit fizették ki a támogatásból korábban, Megyénkben főleg a kisebb településeken tapasztalják, hogy sokan pénzre váltanák a támogatásként kapott Erzsébet-utalványokat. Képünk Illusztráció. utalványból most nincs erre lehetőségük. Én még nem találkoztam ilyen esettel, de hallottam, hogy más megyékben előfordul: eladják az utalványokat, akár fél áron is. Túdja, hogy van ez! Szegény embert az ág is húzza. Csak az sajnálatos, hogy akadnak, akik visszaélnek a helyzetükkel. Nagyivánban is, más településekhez hasonlóan, már jó előre beharangozták, az utalvány formájában történő fizetést. A községben néhány élelmiszerüzlet elfogadóhely is egyben. Szolnokon a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódóan 3077 gyermek részesült Erzsébet-utalványban. Gyermekek száma, akik után támogatást fizettek Település Gyermekek száma (fő) Szolnok 3077 Nagyiván 145 Csataszög 49 Hunyadfalva 41 FORRÁS: ÚJ NÉPLAP-GYŰJTÉS Az utalványok átvételi aránya 90 százalékos, bár még november 30-áig kézbesíti a posta.- Eddig csak pozitív visszajelzést kaptunk, senki nem kifogásolta azt, hogy nem készpénzben ■ A fő problémát az jelenti, hogy az érintettek nem tudják időben felhasználni a támogatást. történik a támogatás kifizetése - tájékoztatott Mészáros Beáta, a szolnoki polgármesteri hivatal szociális támogatások osztályának főtanácsosa. - Az át nem vett utalványokat a posta megküldi a polgármesteri hivatalnak, ahol a jelenleg A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményhez kapcsolódó támogatást fizetik ki Erzsébet-utalványban, ennek értéke gyermekenként 5800forint, ezt évente kétszer kapják a családok. A szaktárca részéről korábban felvetették, hogy a családi pótlékot is Erzsébet-utal- vány formájában kapják meg jogosultak személyesen átvehetik - jegyezte meg. Az egyik törökszentmiklósi szaküzlet vezetője lapunk megkeresésére elmondta, hogy a vásárlók nem szeretnek utalványnyal fizetni,.- Ez érthető is, mert abból nem tudunk visszaadni - fűzte hozzá.- így ha 150 forintért szeretne vásárolni valaki, de csak ötszáz forintos utalványa van, kénytelen még vásárolni - mondta.- A törvény módosításakor kritikák is fogadták a segélyek egy részének Erzsébet-utal- vánnyal történő kifizetését- válaszolt megkeresésünkre Szoboszlai Zsolt szociológus. az érintettek, ezekről azonban nem született döntés. kozák Ferenc, a szolnoki Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke jó ötletnek tartja az Er- zsébet-utalvány formájában történő kifizetést. Mint mondta: azt sem tartaná rossz ötletnek, ha a családi pótlékot is utalványformájában osztanák..- Elsősorban az érintettek tiltakoztak, hiszen az utalvány jóval szűkebb mozgásteret jelent, mint a készpénz, amit előtte kézhez kaptak. Amikor egy ország társadalmi-gazdasági ellátó rendszere mindany- nyiunk által tapasztalt mértékben alakul át, úgy hiszem, hogy az adóforintokból részesedő segélyre szorulóknak is el kell fogadniuk egy ilyen hatékonyságnövelő döntést. Tüdőm, jár ez a segélyezetteknek némi kényelmetlenséggel és talán utazási vagy egyéb kellemetlenségekkel is, de talán mégsem okoz annyi problémát, mint előzetesen többen gondolták. Megfőtt hát a puding, amit most képletesen és valóságosan is megkóstol(hat)nak a segélyre szorulók. ■ Ön milyen támogatásokat fizetne utalványban? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu y A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Évente kétszer kapják a családok Átalakul a szociális rendszer ellátás A feladatfinanszírozás nem jelent nagyságrendi csökkenést PROMÓCIÓ Nemzetközi konferencia az EU bővítésről a KRF-n ►Folytatás az 1. oldalról Az állami cégeknél foglalkoztatottak ilyen irányú támogatására 4,6 milliárd forint európai uniós támogatás áll rendelkezésre - tette hozzá az államtitkár. Jövőre akkreditáltatni kell magukat azoknak a cégeknek, akik megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak. A rehabilitációs kártya bevezetésével pedig lehetőség nyílik rá, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásakor ne kelljen megfizetniük a cégeknek a 27 százalékos szociális adót. Az államtitkár Kunhegyesre is ellátogatott, ahol átadta a központi orvosi rendelőben kialakított labort, amelynek köszönhetően lehetőség nyílik a vérvétel folyamatos biztosítására a városban. Kunhegyes önkormányzata és a karcagi Kátai Gábor Kórház a napokban kötött megállapodást arról, hogy a labor az egészségügyi intézmény telephelyeként működik a továbbiakban. Soltész Miklós ellátogatott a helyi református egyház által üzemeltetett Sarepta Idősek Otthonába is, ahol hangsúlyozta, az időskorúak és a sérült emberek ellátásban fontos a civil szervezetek, egyházak szerepe. Kiemelte: a korábbi normatív támogatási rendszer a közeljövőben átalakul ugyan feladatfinanszírozássá, ám nagyságrendileg nem változik. ■ SZ. ZS. Soltész Miklós államtitkár a vérvételi hely dolgozóival is beszélgetett december 3-án a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola ad helyet a lengyelországi University of Economy in Bydgoszcz és a Károly Róbert Főiskola társ- ■ rendezésében az Európai Unió bővítésével kapcsolatos tematikát körüljáró "Express yourvoice-Challenges and benefits of future EU enlargements” konferenciának. A rendezvény a „Education and awareness-raising - the key to understand EU enlargement process” projekt (vagyis az „Oktatás és figyelem- felkeltés - az EU bővítés megértése”) keretében kerül megrendezésre. A magyarul: „Hallasd a hangod - az Európai Unió bővítésének előnyei és kihívásai” című nemzetközi konferencián a főiskola oktatói mellett neves külföldi és hazai szakértők tartanak előadásokat az Európai Unió bővítésével kapcsolatos feladatokról és kihívásokról. A konferencia december 3-án, hétfőn délelőtt fél tízkor kezdődik a Károly Róbert Főiskola, Vági-ter- mében - IV. előadó (Gyöngyös, Mátrai u. 36.). A főiskola oktatói mellett neves külföldi és hazai szakértők tartanak előadásokat az Európai Unió bővítésével kapcsolatos feladatokról és kihívásokról. I l t 1 I i