Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)

2012-11-29 / 279. szám

2012. NOVEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Rafael Nadal visszatér. A korábbi világelső teniszező, Rafael Nadal hat hónapos kihagyás után egy hete kezdte meg az edzéseket. A 26 éves mallorcai teniszező pályafutása során 11 Grand Slam-tornát nyert, legutóbb júniusban, a wimbledoni torna második fordulójában lépett pályára, azóta azonban térd­sérülés miatt nem indult egyetlen versenyen sem. ■HSHH&nMHSMBíi Kalderás Erika is kötelek közé lép az országos bajnokságon Hazai pályán bukott el a MÁV FC labdarúgás Az NB III-as Létavértes jutott a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában ökölvívás Mától rendezik meg Hajdúszoboszlón a felnőtt női országos ökölvívó-bajnoksá­got. Az előzetes nevezések alapján több mint száz öklöző lép kötelek közé. Ott van az in­dulók között a szolnoki Dam janich SE közelmúltban ifjúsá­gi Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett fiatalja, Kalderás Eri­ka. Zsoldos László tanítványa az egyik legsűrűbb súlycso­portban, az 54 kilogrammo­sok között méreti meg magát. A vb-bronzérmes Némedi Csil la mellett Kovács Klára, De­meter Zsuzsa és Erdei Nikolett lehet a Kalderás Erika legna­gyobb vetélytársa a dobogóért vívott küzdelmekben. ■ Szolnok, Batthyány utca 8. Tel: 56/419-011 Nyitva mindennap 8-21-ig Új üzletet nyitottunk:! Befektetési aranyértékesités. Közéleteket is kiszolgálunk! www.cornergroup.hu MoneyGram nemzetközi ptmtranszfer Szerdán délidőben rendez­ték meg a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóját a szolnoki Véső utcai stadionban. A MÁV FC együttese a gyengébb őszi bajnoki szereplés után a ku­pában sem tudott vigaszta­lódni, s meglepetésre kiesett harmadosztályú vetélytársá- val szemben. Géléi József A Tisza-parti legénység ugyan sereghajtóként zárta vasárnap a 2012-13-as NB Il-es bajnok­ság őszi idényét, ám a Magyar Kupában az elmúlt évtized leg­jobb szereplését produkálta az­zal, hogy bejutott a legjobb 16 közé. Egy hete, az NB III. Tisza-cso- portjának középmezőnyében tanyázó, az NB I-es bajnoki címvédő Debrecen fiókcsapa­ta, a Létavértes otthonában Kiprich Dániel góljával 1-0-ra I nyertek a kék-fehérek - egyes I; hírek szerint öngól volt, ám mi f a MÁV FC játékosának adtuk a £ találatot -, s ezzel némileg nyu- B. Tóth Balázs (labdával) kevés veszélyt jelentett a hajdúságiak kapujára godtabban várhatták a tegnapi visszavágót. Szolnoki MÁV FC- Létavértes 1-2 (1-1) Véső u., 100 néző, vezette: Radványi Á. (Erős, Kispál) MÁV: Rézsó - Tisza K., Pintér L., Kiprich, Nagy D. (Annus, 60.)- Mile, Tamási - Lengyel B. (Kállai, a szünetben), Szepessy, Rokszin - B. Tóth. Edző: Bonto- vics Ferenc. Létavértes: Póser - Kinyik, Hajdú I., Holecz, Suskó - Barzsó, Buries, Mokánszki (Mezei, 90.), Hussein (Király, 64.) - Kertész T. (Berdó, 82.), Nagy T. Edző: Gyarmati András. 37. perc: Rokszin jobb oldali szabadrúgását Kiprich közép­ről, 8 méterről fejelte a léc alá, 1-0. 45. perc: Gyorsan elvégzett bedobás után Kertész robogott el a jobb oldalon, majd az ötös sarkáról a hálóba lőtt, 1-1. 55. perc: Nagy Tamás a bal oldalról pontosan centerezett, Kertész pedig 3 lépésről a kapu közepébe passzolt, 1-2. 74. perc: Suskó és Mile ösz- szecsúszott egy labdáért vívott harcban, a hazaiak csapatkapi­tányát a játékvezető kiállította. 79. perc: Kinyik két perc alatt kétszer is sárga lapot érően sza­bálytalankodott, neki is villant a piros lap. A vendégegyüttes 2-1-es győ­zelme azt jelenti, hogy több ide­genben rúgott góljának köszön­hetően bejutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé. Bontovics Ferenc: - Köszönjük azon szurkolóinknak, akik ki­tartottak mellettünk a nehéz időszakban. Gratulálunk a Lé- tavértesnek a továbbjutáshoz. Gyarmati András: - Nagy küz­delemben sikerült két gólt rúg­nunk, s úgy érzem, teljesen megérdemelten nyertünk. A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntői közül három párosításban már kedden este lejátszották a visszavágókat. A Győri ETO legénysége a fölé­nyes hazai győzelem után ide­genben is jobbnak bizonyult (2-3) a Paksnál. A Debrecen a múlt heti vereség után ezúttal nyerni tudott (3-1) a másodosz­tályú Nyíregyháza ellen, míg a siófokiak idegenben rúgott több góllal (1-0) jutottak tovább az NB III-as Dunaújvárossal szemben. A Vác 5-0-ra verte a Tiszaújváros együttesét.. i™.MlI Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Calendula Gyógyszertár (Mátyás király út 29.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 436 centiméter, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 619 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 7,4 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál -223 centimé­ter, apadó, Szolnoknál -181 centiméter, apadó, a víz 7,2 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 108 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál -97 cen­timéter, változatlan. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály tájékoztatása szerint a 4-es, 3216-os utak egyes szakaszain, Tiszaföldvár, Martfű, Szolnok, Jászberény, Abádszalók, Tiszabura, Ti- szaderzs, Pusztataskony, Öcsöd belterületén, valamint Kisújszállás, Kenderes kül- és belterületén kell ellenőr­zésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipa- xos ellenőrző autók elhelyez­kedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. ■ „Az embernek onnan kell felkelnie, ahol elesett, de rögtön - ez a siker egyetlen útja.” (Jü Hua) _________________PROGRAMAJÁNLÓ MOZI SZOLNOK. Cinema City: Alkonyat - Haj­nalhasadás II. rész (16) 13.00,15.20, 17.40,20.00. Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát 3D 14.15. Felhőatlasz (16) 13.45,19.45. A maflás (12) 17.15. Az öt legenda (6) 16.30. Az öt legenda 3D (6) 14.30,18.30,20.30.007 - Sky- fall (16) 16.45,19.30. TISZApART mozi: A terem: Kínai elvitelre (12) 18.00, Mon­te Wildhorn csodálatos nyara (12) 20.00. B terem: A tenger törvénye (12) 18.15, Paradise: Love - Szerelmet a fekete- piacról(18) 20.15. E terem: Mindenki a mennybe megy (16) 18.00, Valaki más élete (12) 20.00. SZÍNHÁZ SZOLNOK. Ma a Szigligeti Színház nagyszínpadán 19 órától „A néma leven­te” (Gózon-bérlet) című előadáslátható. ELŐADÁS SZOLNOK. December 3-án 14 órai kez­dettel a Damjanich János Múzeum „Váro­si polgárok a századelőn” című történeti állandó kiállításában dr. Bagi Gábor történész a városiasodé Szolnokról, a XIX-XX. századi utcaképről és az akkori­ban megjelenő trafikokról tart rendhagyó előadással egybekötött tárlatvezetést látássérült múzeumbarátoknak. LEVÉLTÁRI EST SZOLNOK. A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltá­ra december 11-én 16 óra 30 perctől tartja Levéltári esték sorozatának ez évi utolsó előadását, melyet Kovács Ferenc, a Kötivízig munkatársa tart „A második honfoglalás” - A Tisza-völgy átalakításá­nak főbb mozzanatai címmel. Az előadás témája a levéltár aktuális, „A kanyargó Tisza partján..." című időszaki kiállításá­hoz kapcsolódik. ADVENT KENGYEL. December elsején hivatalo­san is megnyitják a karácsonyi díszekbe öltöztetett közösségi teret, melynek ezút­tal is üde színfoltjának számít a népszerű Murczy-ház, egyedi forralt boraival és csemegéivel. Már 17 órától kellemes ka­rácsonyi dallamok csendülnek fel Varga Dani jóvoltából. A tér hejyet ad több, az ünnepekhez kapcsolódó rendezvénynek is, többek között a már hagyományos Falumikulás is innen indul majd útnak valamennyi kengyeli gyermekhez decem­ber 5-én kora este. Valamint az újabb nagyszabású szilveszteri mulatság is ide várja majd az érdeklődőket. ÓVODÁSMŰSOROK SZOLNOK. Holnap a Kossuth téren a Kacsa úti óvoda Süni csoportos óvo­dásai „A róka, mint Mikulás" című elő­adásáttekinthetik meg. A Maci és Katica csoportos gyerekek Mikulás-dalokkal kedveskednek majd a közönségnek. Szombaton a Kertvárosi óvoda Nyuszi csoportos gyermekei óvodásdalokat ad­nak elő mozgással kísérve. A Füles Maci csoport pedig utánzó mozgást ad elő karácsonyi zenére. SZANDAI ADVENT SZANDASZŐLŐS. December 1-jén 10- 16 óra között kézműves adventi vásárt tartanak a Lengyel Antal téren. Délután 16 óra 30 perctől meggyújtják az első gyertyát. December 2-án 16-18 óra kö­zött adventi koszorúkészrtésen vehetnek részt a Szent Orbán templom hívőközös­sége közreműködésével. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban idő­közben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok: Szoljon.hu oldalon olvashatók. HIRDETÉS A MAI NAPON 17.00 órakor a Hetényi Géza Kórház ebédlőjében „Gergely te­remben" lakossági fórumot tart Molnár Iván a 8. vk. önkormányzati képviselője. Vendége dr. Bene Ildikó országgyűlési képviselő. Hólabdatorta HOZZÁVALÓK: A TÉSZTÁHOZ: 12 dkg liszt (gluténmentes lisztből is ké­szíthető), 10 dkg cukor, 5 db tojás, 3 dkg kakaó, 0,5 cso­mag sütőpor, 0,5 dl víz. A krémhez: 2 csomag vaníli­ás cukor, 4,5 dl tej, 15 dkg porcukor, 10 dkg étkezési ke­ményítő, 5 dkg kókuszresze­lék. A mázhoz: 10 dkg étcsokolá- dé, 5 dkg vaj, kókuszreszelék a tetejére szórva. ELKÉSZÍTÉS: A tésztához a tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd beleszitáljuk a sütőpor­ral elkevert lisztet, valamint a kakaót, majd óvatosan hoz­záadjuk a keményre felvert tojásfehérjét. A tésztát hu­szonhat centiméteres kap­csos formába öntjük, és elő­melegített sütőben megsüt­jük. A krémhez négy decili­ter tejet felforralunk cukor­ral, az étkezési keményítőt elkeverjük fél deciliter hideg tejjel, és hozzáadjuk a kó­kuszreszeléket. Ezután ösz- szekeverjük a forralt tejjel, és állandó keverés mellett sűrű­re főzzük. Ezt követően a pis­kótát kettévágjuk és megtölt­jük a krémmel, majd az olda­lára is teszünk, a végén az olvasztott csokoládéval von­juk be, és megszórjuk kó­kuszreszelékkel.----------------------------------------------------------------------------------:-----------------------------------------------1 PIACI ÁRAK A MEGYÉBEN 1 TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 35-50 36-42 Alma Ft/kg 220-330 260-300 Sárgarépa Ft/kg 300-360 310-390 Burgonya Ft/kg 85-110 110-150 Körte Ft/kg 400-500 400 Gomba Ft/kg 700-840 800 Paradicsom Ft/kg 340-580 550 Paprika Ft/kg 310-420 380-450 Szőlő Ft/kg 520-580 550 Fokhagyma Ft/kg 800-1000 800-1200 Sütőtök Ft/kg 100-140 150 Édes káposzta Ft/kg 80-110 170 Kivi Ft/db 30-35 30 Banán Ft/kg 300-400 380 Karfiol Ft/kg 220 250 Zöldség Ft/kg 300-450 320-450 karalábé Ft/db 140 180 Citrom Ft/kg 440 500 Uborka Ft/kg 230-300 290 1 SZOLNOK TV__________________ 6.00 Aktuális; 6.30 Téma; 7.00 Ak­tuális; 7.30 Téma; 8.00 Aktuális; 8.30 Döntés előtt; 9.00 Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének élő közvetítése; 17.30 Mérleg; 18.00 Merre tovább?; 18.30 Kü­lönóra; 19.00 Aktuális; 19.30 Té­ma; 20.00 Aktuális; 20.20 Téma; 20.45 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - Virágzó Magyarország: Letenye; 22.00 HTV - Tájoló; 23.00 Képúj­ság. szolnoktv@szolnoktv.hu 0.00-6.00 Csak Igazi mai sláger; 06.00- 10.00 Kukori - Harsányi Le­ventével, Hudák Anitával és Hepi Endrével 10.00-11.00 Rádió 1 Top 10; 11.00-12.00 Csak igazi mai sláger; 12.00-14.00 Déli élő kíván­ságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky Li­ve Mix; 17.00-20.00 Cooky-show; 20.00- 21.00 Disco*s Hit Top 40 Bárány Attilával 21.00-24.00 Dis- co*s Hit - Bárány Attila és Antonyo. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női for­tély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütés dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák ked­vencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice: benne, zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsor­ajánló, magazinműsor, 11.00 Ama- de20, 13.00 Amadeus Délután, 18.00 „Kultusz” - kulturális ma­gazin, 20.00 „Zenerulett”, 21.00 Tempómat ismétlés, 23.00-6.00 non-stop zene. amadeusradio@amadeusradlo.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom