Új Néplap, 2012. november (23. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-23 / 274. szám
2012. NOVEMBER 23., PÉNTEK 15 ZÖLDOLDAL Jelenleg a menyhal vezet, de egyre inkább erősít a leánykoncér verseny December 31-éig a Magyar Haltani Társaság honlapján leadott szavazatok nyomán eldől, hogy 2013- ban melyik őshonos faj kerül reflektorfénybe az Év hala szavazáson. Mint arról dr. Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság tiszafüredi elnöke tájékoztatott, 2010-ben a nyúl- domolykó, 2011-ben a kősüllő, idén pedig a széles kárász lett az év hala. Ezúttal is három jelöltre lehet voksolni. Jelenleg a menyhal vezet, második a leánykoncér, míg mögöttük erősen lemaradva áll a kurta baing. Kétségtelen, ezen halak közül a legismertebb a menyhal, amely extrém életmódja - nyári álmot alszik - és most kezdődő horgászati szezonja miatt lehet favorit. Nem védett, de régen több volt belőle. A kurta baing az álló- és lassan áramló vizek hala, planktonokat, lárvákat eszik, és a kifejlett példányok sem hosszabbak 6-8 centinél. Védett - ahogyan a leánykoncér is, amely a kavicsos-sóderes medrű folyókat szereti, és legföljebb 40 centi- méteresre nő. ■ Környezettudatos mintát ad majd a községháza beruházás Környezettudatossági mintának újítják fel a dögéi községháza épületét, amely arra ad majd példát a helyieknek, hogyan tehetik energiatakarékossá és környezetkímélővé otthonaikat - írta az MTI. A polgármesteri hivatal környezettudatos és energiatakarékos átalakításához uniós támogatást nyertek. A támogatásból kicserélik az ajtókat, ablakokat, illetve leszigetelik az épület külső falát. Az épület tetejére napkollektorrendszert helyeznek. Teljesen korszerűsítik a községháza fűtésrendszerét is. A vizesblokkot is átalakítják, víztakarékos csaptelepeket, tartályokat építenek be. Az épület tetőcsatorna-hálózatát átépítik, hogy begyűjthessék és hasznosíthassák a csapadékvizet, például öntözésre. ■ Pénzt hoz a palackprés környezet A társasházban élők odafigyelnek a takarékosságra A környezettudatosság kifizetődő. Erre példa az a szolnoki, Széchenyi-lakótelepi társasház is, amely pályázaton nyert 300 ezer forintot, amiből palackpréseket vásároltak. Használatukkal egyszerre érvényesülnek környezetvédelmi és költségtakarékossági szempontok. Baranyi György A Karczag László út 5. szám alatti, tízemeletes épület már kívülről is eltér a szomszédjaitól mutatós, színes homlokzatával. Az épület előtti gondozott élőkért is vonzza a szemet, a lépcsőházba belépve pedig tisztaság, kulturált környezet fogad - látszik, hogy a lakók valóban magukénak érzik a helyet, ahol élnek.- Ennek talán az is oka, hogy mind a 87 lakás magántulajdonban van - fogad Kovács Antalné közös képviselő, s azonnal rá is térünk jövetelem okára: a lépcsőház az OTP Bank Nyrt. társasházi pályázatán 3. helyezettként, környezetvédelem kategóriában nyert vissza nem térítendő támogatást, 300 ezer forint értékben. ■ „Összepréseljük a palackokat, amihez a feltétel adott, a lakóknak ez semmibe sem kerül.”- Ezt olyan palackprések beszerzésére fordítottuk, amelyekkel műanyag (PÉT) palackokat lehet laposra összenyomni, így a kukában nem foglalnak el nagy helyet. Magyarán ne a „benne lévő levegőért” kelljen hulladékszállítási díjat üzemünk. A díjazottakat közel ezer pályázó közül választották ki, és a lépcsőház közössége az Észak- és Dél alföldi Régióban egyedüliként tudott helyezést elérni.- Mindig is nagy hangsúlyt helyeztünk a környezetvédelemre. Egy ideje ugyanis a konténerek felét szinte csak a műanyag palackok tették ki. Már régen gondolkodtunk erről, csak nem találtunk ennek megoldásához megfelelő pályázatot. Korábban részt vettünk a panelprogramban, kicseréltük a nyílászárókat, elvégeztük a fűtéskorszerűsítést, a teljes homlokzatszigetelést. Az is szerencsénk többek között, Kovács Antalné a felszerelt palackpréssel. A tízszintes épületben minden emeletre jutott egy-egy belőle. hogy itt olyan tulajdonosok laknak, akik partnerek mindebben - mondta Kovács Antalné, aki idén nyáron „folytatta” a lakók kérésére a közös képviselőséget a férje után, aki sajnos elhunyt, s aki szíwel-lélekkel végezte ezt a munkát... Visszatérve a palackprésekre, melyekből minden emeleten elhelyeztek egyet, a közös képvíseA TÍZEMELETES LAKÓHÁZ elő- kertjéről is érdemes szólni, hiszen már kétszer is díjazták azt. A Széchenyi Lakótelepért Egyesület által meghirdetett Virágos erkély-, élőkért versenyen tavaly elnyerték a lakótelep legszebb előkertje címet, idén pedig ugyanezen a versenyen másodikok lettek. Ihják, szép virágok, gondozott gyep, mutatós kinézet jellemzi jelenleg is a kertet.- én TERVEZTEM, bár nem vagyok kertész, de rákényszerültem - teszi elém Kovács Antalné az asztalra a kert tervrajzát. lőtől megtudom: most heti négy kukát ürítenek, míg korábban hetet kellett, ami nem mindegy, mivel 5216 forint egy 1100 literes hulladékgyűjtő ürítése.- Összepréseljük a palackokat, amihez a feltétel megvan, a lakóknak ez egy forintjába sem kerül - hangsúlyozta Kovács Antalné. - Összegyűjtjük ily módon az összepréselt palackokat,- Megcsinálom a rajzot, bemutattam a lakóknak, akiknek nagyon tetszett. Megcsináltuk a járdaszegélyt is, és kisebb kerítéssel kellett körülvennünk. Igaz, ez utóbbit nem terveztük, de rákényszerültünk, mert meg kellett védeni az oda bekerékpározó, beszaladgáló suhanc gyerekektől, az oda beengedett kutyáktól, hogy a munkát ne tegyék tönkre. Még kerékpár- tároló is került mellé. Ezt nagyon sok lakó ápolja. Előszóra férjem és én gondoztuk, most a házkezelő ápolja, de besegítenek az itt lakók is. és további tervünk az, hogy eladjuk a Remondisnak. Ezt már megtárgyaltam a céggel. Márpedig keletkezik üres ásványvizes palack, hiszen gondoljunk bele: a 87 családból naponta ha csak két üveggel isznak ásványvizet, akkor már az sem lenne kevés mennyiség. Azt szeretném, hogy összegyűjtsük egy nagy zsákban - amit megigényeltem a Re- mondistól - az összepréselt palackokat, és akkor 60-70 forintos kilónkénti áron átveszik. Lehet, ez nem tűnik túl nagy pénznek, de nálunk minden forint számít. Abból tudunk a kertbe virágot venni például. S érdemes számolni: korábban azt vezették be, hogy mielőtt bedobják a kukákba a PET-pa- lackokat, összetapossák a lakók. Ezzel máris kevesebb kuka után kellett űzetni. A palackpréssel a műanyag palackok nem kerülnek be a kukákba - vagy csak nagyon összepréselt állapotban -, és a havi szemétdíj akár húszezer forinttal is kevesebb lehet. A ház így évente körülbelül 240 ezer forintot spórolhat meg a palackprések használatával. Előkertjüket már többször is díjazták Kevés felszíni vizünk ökológiai állapota jó Magyarország felszíni vizeinek mindössze 11 százaléka van jó ökológiai állapotban. A folyóvizek egyharmada és a tavak kétharmada esetében a jelenlegi állapot minősítésére nem is volt lehetőség az adathiány miatt. Jól állunk viszont európai összehasonlításban a felszín alatti vizek mennyiségi készleteit tekintetve. Mindez az Európai Unió vízgazdálkodási politikájának értékeléseként a Blueprint Jelentés című dokumentumban látott napvilágot. Hazánk towábra is GMO-mentes marad MAGYARORSZÁG ELSŐKÉNT mondott nemet a genetikailag módosított szervezetek termelésbe vonására, és ez az álláspont nem változott: az országnak GMO-mentes- nek kell lennie - mondta Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára Gödöllőn. Budai annak kapcsán tette a fenti kijelentését, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdálkodók és az érdeklődők tájékoztatására GMO Roadshow-t szervez az ország nyolc helyszínén. Újabb antarktiszi gleccser szakadhat le miután védelmező tengeri- jég-korlátja elolvadt, az antarktiszi Pine Island-gleccser még közelebb került ahhoz, hogy New York méretű jéghegyet engedjen az óceánba. A gleccseren először a NASA kutatói szúrtak ki egy óriási repedést 2011-ben. Az eredeti hasadék már kevesebb, mint egy kilométerre jár attól, hogy 770 négyzetkilométeres jéghegyet hozzon létre. Gyűlnek a vádlód sokadalom főszereplői REKORDRA KÉSZÜLNEK Tatán! A legfrissebb adatok alapján mintegy 30 ezer vadlúd gyűlt össze a tatai Öreg-tavon. A vadludak tiszteletére minden évben megrendezésre kerülő fesztivál november 24-én várja az érdeklődőket. A vadludak az eurázsiai tundrák vidékéről érkeznek minden évben Tatára, hogy a telet itt töltsék. Huladékot gyűjtenek a partokon természetvédők Felhívják a figyelmet a szemetelés kockázataira Fali gyíkok tanyája a gátoldal hüllők Védelmet kérnek és érdemelnek ezek a kedves állatok Számos Tisza-menti településsel partnerségben kezdte meg év végi hulladékgyűjtését a Közép-Ti- sza vidéken a túrkevei Herman Ottó Természetvédő Kör a Vidék- fejlesztési Minisztérium pénzügyi támogatásával, és a Hortobágyi Nemzett Park Igazgatóság szakmai segítségével. A tetemes mennyiségű hulladék elszállításában és kezelésében a települési önkormányzatok is segítik a civil szervezetet. Példaértékű szerepet vállaltak fel környezetük megtisztításában például Kőtelek, Törökszentmik- lós, Tiszapüspüki, Nagykörű, Csataszög önkormányzatai. A program célja, hogy az egész évben, a turisták és a sporthorgászok által vízparton hagyott szemetet összegyűjtsék,ártalmatlanítsák. Továbbá általános szemléletformáló tevékenységgel hívják fel minden korosztály számára a ügyeimet a szabad természetben hagyott hulladékok kockázataira. Sajnos több évtizednyi kampány és akció, a „Nem bántja a szemét a szemét?” program sem érte el célját a mai napig sem. Folyamatosan szükség van arra, hogy a környezetkultúra fejlesztésével évtizedek alatt megvalósuljon az a minimum, hogy senki nem hagy szemetet maga után a természetben.- Iskolákban tartottunk előadásokat az elmúlt két hétben, igyekszünk a helyi lapokban cikkeket megjelentetni, közforgalmú helyeken szórólapokat osztani, hogy felhívjuk a ügyeimet az illegális hulladéklerakás veszélyeire - mondta Szász Béla, az egyesület programvezetője. - Nem riadhatunk el nyilvánvaló esetekben a feljelentésektől sem. Azonban mindenképpen a leglátványosabb elem a víztér felől történő hulladékgyűjtés. Ebben a munkában nagyon fontos a lerakó helyek lokalizálása, amiben a Hortobágyi Nemzeti Park adataira támaszkodunk. Minden jóérzésű ember közreműködésére számítunk a programban, hiszen a települések környezetének jó állapota valamennyiünk érdeke. Mindenképpen figyelemreméltó egy olyan hüllőnek a jelenléte Szolnokon, amelyről talán nem is hinnénk, hogy köztünk él. A szolnoki Tisza-parti sétány kövezetén ugyanis gyakran látni összesen több százezer forint természetvédelmi értékű fali gyíkokat. Az arra járók vagy éppen a kutyasétáltatók rácsodálkozhatnak ezekre a 10-17 centiméteres, védett állatokra, melyeknek természetvédelmi éréke egyedenként 10 ezer forint. Erről az Élet i és lúdomány közölt nemrég egy | érdekes cikket, melyben leírják: 5 a fali gyík főként a középhegysé- % gek köves, száraz, sziklás, napos ! oldalain fordul elő, így szolnoki I megjelenése több mint érdekes. A fali gyík Szolnokon is jól megél Az aktív időszakuk általában márciustól októberig tart, de egyes meleg januári napokon is megjelenhetnek. A cikk szerzője először 2010-ben végzett a Ti- sza-híd és a vízi rendőrség közötti gátoldalban egyedszámlálást, akkor a legnagyobb egyedszám 85 volt, s idén márciusban ismét ugyanennyit sikerült megszámlálnia. Szolnok árvízbiztonsága miatt elengedhetetlen a gátrekonstrukció, ám arra szeretné a cikk írója felhívni a ügyeimet, hogy jó lenne megoldást találni arra, hogy e területről ne tűnjenek el a fali gyíkok - akár úgy is, hogy az építkezésekhez közel néhány kőrakást alakítanak ki számukra. ■