Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-04 / 233. szám
3 2012. OKTOBER 4., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP Világbajnok lett dzsudóban az őrmester A NEMZETKÖZI RENDŐR Sport- szövetség (USIP) rendezte meg a hét végén a rendőr dzsúdó-világbajnokság az oroszországi Kazanban, melyre 10 ország 55 versenyzője nyújtotta be nevezését. A magyar rendőrséget öten képviselték, köztük volt Hegedűs Dóra őrmester is, aki a Szolnoki Rendőr- kapitányság közlekedés- rendészeti osztályán teljesít szolgálatot. Különösen izgalmas kihívásnak nézett elébe a fiatal lány, hiszen eggyel magasabb súlycsoportban indult: 68 helyett 78 kilogrammban, ami azt jelentette, hogy ellenfelei tíz kilóval voltak nehezebbek. Ennek ellenére okosan küzdve, magabiztosan menetelt előre az első helyig, maga mögé utasítva az orosz és osztrák sportolókat. ■ B. GY. Kamion és autó ütközött a 4-esen személyi sérüléses közlekedési baleset történt a 4-es számú főközlekedési úton, Karcag határában szerda hajnalban: egy személygépkocsi és egy nyerges vontató (kamion) frontálisan ütközött egymással. A baleset során egy személy súlyos, kettő pedig könnyű sérüléseket szenvedett. A súlyosan sérült személyt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. Ez időben az adott szakaszon nerb volt jelentős forgalom - tájékoztatott Pásztorné Ko- vácá Ágnes századós, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. ■ B. GY. Új honlap a megye turisztikai értékeiről EGYHANGÚLAG TÁMOGATTA az Alföld Szíve Térségi Turisztikai Egyesület által benyújtandó pályázatban való közreműködést a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Közgyűlés legutóbbi ülésén. A pályázat keretében többek között többnyelvű új megyei turisztikai honlap létrehozását, online foglalási rendszer kialakítását és működtetését, valamint az ehhez szükséges humán és egyéb infrastruktúra megteremtését tervezik. ■ SZ. ZS. Kőművesnek mar nem all be interjú Kemény Dénes szerint ismét pólós fellegvár lehet Szolnok Megviselte a döntés, csakhogy elkerülhetetlen volt a búcsú - Kemény Dénes, a magyar vízilabda-válogatott leköszönő szövetségi kapitánya érzései mellett a szolnoki vízilabda jövőjéről is beszélt a tegnapi szolnoki rendezvényen a lapunknak adott interjúban. Gedei Szilárd- Két hét eltelt a bejelentése óta, miszerint négy olimpiai ciklus után nem folytatja tovább a magyar vízilabda-válogatott kapitányaként. Ennyi idő után még ott motoszkál a fejében, hogy jól döntött-e?- Talán nem is az a kérdés, hogy jól döntöttem-e, hanem az, hogy miért fáj ennyire a döntés. Ezzel az elhatározással ugyanis olyan örömforrást vettem el saját magamtól, ami bizony hiányozni fog. Az ohmpiai döntő után a magyar himnuszt hallgatni, ráadásul mindezt háromszor...- Érzem a hangjában, hogy megszenvedte ezeket a heteket.- Igen, megviselt. Érzelmileg mindenképp. Talán mondanom ■ Amikor játékosként jöttem ide, ebben a városban győzni mindig óriási presztízst jelentett. sem kell, hogy nagyon szerettem ezt a munkát. De mint már sokszor hangoztattam, észérvek alapján döntöttem. Az elmúlt másfél évtized alatt rájöttem, hogy egyre több idő kell a regenerálódásra, hiszen a stressz sem lett kisebb, sőt. Azzal, hogy a csapat versenyképessége csökkent, óhatatlanul bekerültünk egy olyan darálóba, ahol egy lettünk a többi csapat között. Egy darabig ráadásul azok is maradunk.- Csak az a kérdés, kinek az irányítása alatt. Mennyiben lesz nehezebb dolga az új kapitánynak?- Sokkal nehezebb dolga biztos hogy nem lesz. A magyar vízilabda ugyanis mindig talpra áll. Az atlantai negyedik hely után mindenki arról beszélt, hogy ha érmeket szerzünk a következő világversenyeken, az már sikerKemény Dénes a szolnoki vízilabdacsapat vezetőjével, Mohi Zoltánnal beszélget Hajdú B. István és az ominózus fürdőgatyás férfiak „SOSEM GONDOLTAM Volna, hogy tizenhárom fürdőgatyás férfi láttán egyszer még elsírom magam" - hangzott el a drámai a- théni olimpiai döntő lefújása utáni pillanatban Hajdú B. István szájából. A sportriporter ezúttal a szolnoki könyvbemutatón beszélgetett Kemény Dénessel, illetve mondott pár szót a barátjaként számon tartott szakemberről.- mit is mondhatnék róla? A három olimpiai aranya önmagáért beszél. Egyszerűen csak ő Kemény Dénes, nemcsak a valaha volt egyik legsikeresebb edző, hanem a magyar póló arca is. Kevesen tudják igazán megfogalmazni, mi mindent köszönhet a magyar sport ennek az embernek - mondta Hajdú B. István a könyvbemutatón. nek számít. Meg is történt, szerencsére jöttek a jó eredmények. Attól tehát, hogy ötödikek lettünk Londonban, újra visszatalálhat a válogatott a győztes útra. Hogy kivel? Új szövetségi kapitányt majd a szövetség új elnöksége fog változtatni, pár hónap múlva okosabbak leszünk.- Sokakat érdekel, hogy Kemény Dénes mihez kezd a kö- vetekző években?- Valamihez egészen biztosan kezdeni fogok. Nem akarom azonban senkire sem ráerőltetni magam, viszont olyannal sem akarok foglalkozni, ami nem okoz örömöt. Tehát valószínűleg nem lesz már belőlem kőműves. Az sem egyértelmű még, hogy visszatérek-e az állatok vüágá- hoz, hiszen tizenhat év alatt teljesen megváltozott az állatorvosok élete. Amit leginkább el tudnék képzelni, hogy esetleg egy állatorvosi gyógyszerekre specializálódott cégnek dolgozzam.- A pólóban az idei évre a Szolnok is sokat erősödött. Milyen esélyeket ad a csapatnak erre az idényre?- Szerintem a Szolnok a legnagyobb várományosa a bajnoki aranynak. Persze, az ismert csapatok, az Eger, a Debrecen, a Szeged és természetesen a Vasas megnehezíthetik a Dózsa dolgát. Rendkívül kiegyensúlyozottak a posztokon, remek játékoskerettel rendelkeznek. Ismét igazi fellegvár alakulhat a Tisza partján, hiszen valóban kiváló szakembert hoztak Szolnokra Kovács István személyében. A menedzsment is ésszerűen gondolkodik, nem szórják a pénzt ész nélkül. Ráadásul nem szabad elfeledkezni a város olimpiai bajnok legendáiról sem. Boros Ottó, Kanizsa Tivadar, Hasznos István - senkinek sem kell magyarázni, milyen komoly vízi- labdás tradíciókkal rendelkezik a város. Amikor gyerek voltam, a Szolnok erős bajnokcsapattal büszkélkedhetett. Később, amikor pedig játékosként jöttem ide- akár Budapestről, akár Tatabányáról -, nézhetett ki bárhogyan a tabella, ebben a városban győzni mindig óriási presztízst jelentett. Soha nem úgy jöttünk, hogy sima lesz a meccs. Valószínűleg így lesznek ezzel a mostani szezon során is az ellenfelek. JEGYZET POCSAJI RICHARD Sose voltam jó matekból nem baj, majd a harmadik fiú lesz - nyolcvan százalékban ez a reakció, ha valaki megkérdezi, hogy egy hónapja született második gyermekemnek milyen a neme. Ilyenkor mindig az a kérdés jut eszembe, miszerint „Gyermeked van vagy lányod?” Én a magam részéről köszönöm, teljesen boldog vagyok azzal, hogy két lányom van, s nem tervezünk még egy csemetét. Tudom, hozzájárulhatnék a hazai népesedési gordiuszi csomó kibogozásához azzal, hogy párommal összehozok még néhány csöppséget, de nem áll szándékunkban. Nem is az éjszakai sírós percek (órák) miatt, hanem inkább azért, mert a gyermekeket (tisztességesen) fel is kell nevelni. SZÁMOKBAN SZÍVESEN UtäZÖ egyik kollégám szerint két gyermeket vállalni a leg- gazdaságtalanabb: egy ugye eleve olcsóbb, három után pedig jóval több kedvezmény jár. Mindegy, sosem voltam jó matekból, így marad a kettő. egyetértek A Népesedési Kerekasztal vezetőjével, aki szerint hiába terveznek több gyermeket a fiatalok, mire a családalapításhoz érnek, nem tudják megvalósítani az álmaikat. Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen ma egy pályakezdő örül, ha munkát kap, hogy tud venni egy kölcsönnel terhelt lakást, avagy bérel egy albérletet, de sok esetben még a diákhitelét is törleszti. Ráadásul akkor még nem beszéltünk a rezsiről és az egyéb kiadásokról. A legnagyobb gond mégsem ez, hanem az, amire a kerékasztal elnöke, Benkó Ágota is rávilágított: túl gyakran változik a szociálpolitika hazánkban. Ami ma biztos, az holnap már bizonytalan, holnapután meg pláne az. Ebben a helyzetben felnézek azokra, akik három, netán annál több gyereket is bevállalnak. Bízok benne, hogy nem bánják meg. Az összegyűlt esővíz a lakóház felé talált utat jászjákóhalma A hirtelen lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében Jászjá- kóhalmán már szivattyúzni kellett, de közvetlen veszélyt nem okozott a vihar. A keddről szerdára virradó éjjel érkező esőben a falu egyik mélyfekvésű területén, egy lakóház udvarán gyűlt össze az esővíz, amely a rossz állapotban lévő ház felé talált magának utat. Mint azt S. Tóth Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője lapunknak elmondta, az épület lakói akkor hívták ki a tűzoltókat, amikor a víz megjelent a ház egyik helyiségében. A tűzoltók megkezdték a csapadékvíz szivaty- tyúzását. A házban két felnőtt és öt gyermek lakik, akiknek felajánlották, hogy egy önkormányzati ingatlanban helyezik el őket, amíg vissza nem térhetnek otthonukba. A helyszínre érkezett ifj. Lukácsi Pál polgármester elmondta, hogy ezzel a lehetőséggel az érintettek nem kívántak élni, néhány házzal odébb, rokonaikhoz mentek át éjszakára. A katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője hozzátette, kitelepítésre ennek tükrében nem volt szükség, ráadásul időközben szerda délelőtt az érintettek vissza is térhettek házaikba. ■ B. CS. Visszajöttek. A külföldön szolgálatot teljesítő magyar katonák és rendőrök hazatérő állományának ünnepi visszafogadó ünnepségét rendezték a Szolnok Helikopterbázison. Képünkön: Pécsik Péter százados kis családjával. Tiszaigar országosan is mintatelepülés lett közmunka Tiszaigar különleges településnek számít a megyében. A közmunkaprogramok indításakor igazán nagy kreativitásról tettek tanúbizonyságot a község vezetői, hiszen olyan tevékenységekbe vágtak bele, amelyek valódi kuriózumnak számítanak. Ilyen például a méhészkédés vagy a vályogvetés, melyek országos szinten is egyedülállóak. Valószínűleg ezt ismerte fel a programot indító Belügyminisztérium is. Tiszaigart ugyanis - megyénkből egyedüliként - beválasztották azon 17 település közé, amelyek a későbbiekben mintaként szolgálnak majd a többiek számára az országban.- Természetesen óriási meglepetést jelentett számunkra, amikor erről értesítés érkezett a minisztérium közfoglalkoztatási államtitkárságától - mondta el kérdésünkre válaszolva Szilágyi László, Tiszaigar polgármestere. - Nyilvánvaló, hogy mindez óriási felelősség is egyben, de nagy lehetőség is. Az pedig különösen nagy megtiszteltetés, hogy a megyében egyedüliként minket választottak ki. A Belügyminisztérium tervei között szerepel egyébként, hogy a jogszabályi háttér megteremtését követően a szociális szövetkezetek alapjait ezeken a tepelüléseken folyó munka jelenti majd. ■ SZ. ZS. I 1 I l 1