Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-03 / 232. szám

10 ELETMOD - MŰSOR 2012. OKTÓBER 3., SZERDA A test és lélek frissítője - mondják, akik megszerették a társastánc nagyszerű kikap­csolódás, lehetőséget teremt az önfeledt szórakozásra - vélik azok, akik már könnyedén mo­zognak a parketten. Nem szabad az első kudarcnak vélt alkalom után feladni, hisz egyik percről a másikra nem lehet mindent elsajátítani. Ahhoz bizony idő, türelem, gyakorlás kell. Aztán hirtelen jön el a pillanat, ami­kor ráéreznek, attól kezdve egy­re önfeledtebben megy, és már nem a lépésekre, nem a mozgás összehangolására kell figyelni. Egy táncóra megfelel egy erő­teljes tornatermi edzésnek is, csak jóval kellemesebb. Akik rendszeresen űzik, egy-egy óra után úgy érzik, jobb formában vannak, és energikusabbak. A tánc remek terápia a lélek­nek is: felszabadít, élvezettel, boldogsággal tölt el. Félre a gát­lásokkal, irány a parkett! ■ <4 1 Örömöt ad, kár lenne kihagyni Újra élő társastáncok legyen kedve hozzá! Salsa, szamba, cha-cha-cha és a többiek Már csak a régi történetek­ből ismerjük az időt, amikor a fiatalok ötórai teára jártak. S most, csodák csodája még­is divatba jött a társastánc. Bulizás vagy ellazulás? Mozgás, kikapcsolódás? Bármelyik és mindegyik. AS-összeállítás Ismét divat az igazi tánc. Már nem elég a zene ritmusára, lé­pésnyi távolságban a partner­től, egy helyben állva, unottan rázogatni magunkat. Tanfolyamokat az egész or­szágban szerveznek. A kurzu­sok általában szeptemberben kezdődnek, de áprilisig, máju­sig mindenütt indulnak folya­matosan. Bár a társastáncokat párban táncolják, ez nem jelen­ti, hogy kizárólag partnerrel lehet beiratkozni egy-egy tan­folyamra, mert a legtöbb helyen a foglalkozások alkalmával párcserével megoldható, hogy mindenki partnerhez jusson. A tanfolyamokon megtanít­ják a standard és a latin táncok alaplépéseit. A bécsi keringő­ét éppúgy, mint a lendületes, harmonikus angol keringőét, a szenvedélyes tangóét, a lassú foxtrottét. Nem marad el a rock and roll, a könnyed szamba sem, nem is szólva az Afrikából származó s Latin-Amerikában diadalmaskodó cha-cha-cháról, A tánc arra is nagyon alkalmas, hogy közelebb hozza egymáshoz a párokat. Megszépít és kisugárzást kölcsönöz mely a mambóból és a rumbá- ból fejlődött ki. S persze még ott a manapság legnépszerűbb, brazü eredetű salsa, s az ugyan­csak a latin-amerikai táncok so­rában jegyzett, gyors jive. Heti egyszer másfél órás fog­lalkozások keretében két-há- rom hónap alatt lehet elsajátíta­ni az alaplépéseket. De ahhoz, hogy egy-egy rendezvényen magabiztosan táncoljunk, tisztán felismerjük a zenét, tud­juk, mit kell táncolni rá, ahhoz féléves gyakorlás szükséges. Ez a rutin kell ahhoz is, hogy partnerünkkel már önfeledten beszélgethessünk tánc közben. Ne feledjék a hölgyek, a parketten újra a férfié az irányító szerep! fontos tudni, s ezt már az el­ső órákon megtanítják, a tár­sastáncokban a szerepek kü­lönválnak: a férfiaké a meg­határozó, a nőké a „passzív” feladat. Ez azt jelenti, hogy tánc közben ideális esetben az urak vezetik a hölgyeket. ■ Ok határozzák meg a figurák, a lépések és kombinációk sor­rendjét, míg a hölgyek hagy­ják, hogy könnyedén „vigyék” őket, követik a férfit. A másfél órás foglalkozáson ugyanany- nyi kalóriát égetünk el, mint­ha fitneszteremben edzettünk volna. A táncórákra érdemes váltóruhát is magunkkal vin­nünk. Kényelmes öltözetet és cipőt, mindenki a maga stílu­sában, nincsenek előírások. A lényeg, hogy szabadon tud­junk mozogni, ha kell, fel tud­juk emelni a karunkat. A táncoktatók állítják, hogy sohasem késő elkezdeni ÚGY mondják, az életkor előre­haladtával az új mozgás megta­nulásának készsége kezd a leg­korábban leépülni. Persze ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy negyven év körüli vagy akár idő­sebb felnőtt nem tud megtanul­ni táncolni, síelni, korcsolyázni. Legfeljebb nem olyan gyorsan, mint 20 évesen. A résztvevők eleinte tényleg csak a tánctudás elsajátítása miatt iratkoznak be a tanfolyamra, de a második hónaptól már a megtapasztalt edzés és a jó társaság kedvéért járnak. Nem szabad elfeledkezni a tánc alakformáló, jó moz­gást adó szerepéről sem. A fel­nőtt-tanfolyamokon általában hasonló a hölgyek és a férfiak aránya, sokan párban iratkoz­nak be. Vannak, akik szólóban érkeznek, még a fiatalemberek is gyakran megjelennek part­ner nélkül, ezért lehet ismer­kedni is, nem csak táncolni. ■ Korosabbak se féljenek tőle! U V IZIO-MUSOR A tvr-hét AJANLASAVAL 2012. OKTOBER 3., SZERDA E: H 'H n RTL KLUB 7.35 Híradó reggel ® 8.05 Reflektor reggel ® 8.15 Reggeli - Csak csajok ® 9.00 Mindörökké szerelem © 10.05 Top Shop 11.45 Asztroshow 12.50 Az éden titkai® (görög sorozat) 7.00 Mokka ( 9.30 Stahl konyhája ® 9.35 Babapercek © 9.40 Teleshop 10.40 EzoTv 11.45 Nagy ember, kis szerelem ® (magyar-tőrök film, 2001) 5.55 Ma reggel 8.00 Híradó. Sporthírek 8.15 India - Álmok útján © 9.00 Párizsi helyszínelők © 9.55 Zöld tea 10.25 Családbarát magazin 11.30 Átjáró 12.00 Híradó délben 9.20 Kortárs © 9.50 Lélektantörténetek 10.15 Az Örök Szövetség 10.40 Mindentudás Egyeteme 11.30 Az étel orvosság?! 12.00 Híradó délben 12.25 Magyar válogatott 13.20 2-es retró - Humor 6.00 A nagy házalakítás ® 6.55 Tuti gimi © 7.50 Harmadik műszak © 9.40 A nagy csapat® (amerikai vígjáték, 1989) 11.40 Zsírégetők © 12.30 Monk- Rúgos nyomozó © DUNA TV 8.30 Híradó 8.35 Határtalanul magyar 9.10 Közbeszéd 9.35 Napok, évek századok © 10.30 Közlekedés XXI. 11.00 Civilizált vadonok 12.00 Híradó. Időjárás 12.10 Vers SPEKTRUM 8.25 Luxuscikkek pokla © 9.35 Beépített főnök - Amerika © 10.30 A világ legszigorúbb szülői © 11.25 Gyűjtögetek® 12.20 A Naprendszer hét csodája ® I 'W fi 14.00 Fókusz (ismétlés) ® 14.40 Pasik® 15.10 Bűnös szerelem © 16.15 Marichuy- A szerelem diadala ® 16.45 Riválisok ® 17.15 A gyanú árnyékában (magyar dokureality-sor.) ® 14.00 Tények délután 15.00 Marina© (am.-mexikói románt, sor) 15.30 Walker, a texasi kopó © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.30 Hal a tortán ® 17.30 Tiltott szerelem © (tőrök romantikus sor.) 12.25 Nemzetiségi magazinok 13.30 Borvacsora ® 14.25 Édes élet olasz módra © 15.15 A korona hercege ® 16.25 MM 17.30 Jövő-Időben 17.40 Heartland © (kanadai sorozat -13/13.) 14.55 Hagyományok őrzői 15.15 MNASZ 15.40 Beavatás © 15.55 Klipperek © 16.20 MacGyver ® 17.10 Futótűz© 17.55 Enid Blyton kalandfilm­sorozata 14.20 CSI- Miami helyszínelők © 15.15 Esküdt ellenségek- Bűnös szándék © (amerikai krimisor. - 9-10.) 17.05 CSI- Miami helyszínelők © 18.00 Nyered, ha mered 12.25 ATenkes kapitánya 13.00 Kívánságkosár 15.00 A Himalája ösvényei 16.00 Múzeumtúra ® 16.30 Térkép ® 17.00 Duna-anzix 17.20 Életképek © 18.00 Híradó, időjárás 13.20 Állati rekordok © 14.25 Billy,a profi® 15.00 Mindentudás Egyeteme ® 16.05 Luxuscikkek pokla © 17.20 Beépített főnök - Amerika © cn H 18.30 19.10 20.10 20.50 21.25 22.30 Híradó 1 perc, és nyersz! Ügyességi vetélkedő Fókusz® Közszolgálati mag Barátok közt ® (magyar sorozat) Dallas© (amerikai sorozat) Házon kívül © Heti magazin 18.30 Tények 19.35 Aktív 20.00 Skandinávlottó-sorsolás 20.05 Jóban Rosszban (magyar sorozat)® 21.20 Doktor House® (amerikai sorozat) Fsz.: Hugh Laurie 22.20 Született feleségek ® (amerikai vígjátéksorozat) Közben: Kenósorsolás 18.30 Maradj talpon! © 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.15 Bosszú @ (amerikai sorozat - 22/7.) Színlelés Fsz.: Emily VanCamp, Madeleine Stowe 21.00 Pesty fekete doboz ® Pesty László filmje 22.00 Az este 18.20 A Nyereg Klub© (ausztrál-kanadai sorozat) 18.45 Esti mese 19.10 Édes élet olasz módra ® (amerikai sorozat - 36/6.) 20.00 Híradó este 20.30 Sporthírek. Időjárás 20.35 2-es retró- Színes portrék 22.05 Maradj talpon! Műveltségi vetélkedő 18.35 Mike és Molly® (amerikai vígjátéksorozat) 19.30 Jó barátok @ (amerikai vígjátéksorozat) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (amerikai vígjátéksorozat) 21.20 Ragadozók © (amerikai kalandfiim, 1996) Fsz.: Michael Douglas, Val Kilmer, Tom Wilkinson 18.25 Dunasport 18.35 Közbeszéd 19.05 ízőrzők 19.35 Tálentum 20.10 T. I. R. ® (magyar-német-olasz sorozat - 12/L) 21.10 Híradó 21.15 Dunasport 21.25 Októberi égbolt (amerikai film, 1999) ® 18.20 Gyűjtögetek © 19.20 A világ legszigorúbb szülői @ 20.20 Állati rekordok @ Piszkos munkák Melyik a leggyorsabb, a leg­mérgezőbb, a legerősebb, a legrémisztóbb, a legharapó- sabb, a legdolgosabb, a legki­sebb és a legnagyobb állat? 21.20 A Föld nevű gépezet © B 'H 23.05 Reflektor® Sztármagazin 23.20 Levelek Ivó Dzsimáról ® (amerikai háborús film, 2006)132" R.: Clint Eastwood Fsz.: Vatanabe Ken 23.20 Én is szép vagyok® 23.50 Tények este 0.25 EzoTv Jósok, látók, médiumok 1.00 Doktor House ® (amerikai sorozat, ismétlés) 1.55 Született feleségek © 22.35 Miről van szó? 23.05 Múltkor® Történelmi magazin 23.35 Történetek a nagyvilágból @ 0.05 Maradj talpon! (ism.) ® 1.00 MM (ismétlés) 23.00 A korona hercege ® (dél-koreai sorozat - 77/52.) Vonbin azt mondja az udvar­hölgyeknek, hogy Iszan vele töltötte az éjszakát 0.10 Borgiák ® (kanadai-ír sor.-9/3.) 23.30 Lépéselőnyben ® (amerikai krimisorozat) 0.20 Ragadozók ® (amerikai kalandfilm, ismétlés) 2.20 Tuti gimi ® (amerikai sorozat) 23.10 Kultikon @ 23.30 Koncertek az A38 Hajón 1.10 Vers 1.20 Hírek (ismétlés) 1.25 Kultikon ® (ismétlés) 22.20 On the Spot® Maldív-szlgetek 23.20 Hidegvérrel ® 0.25 Baleseti nyomozók ® 1.00 Baleseti nyomozók ® 1.35 Gyűjtögetek © 2.30 Hidegvérrel ® 23.20 Levelek Ivó Dzsimáról (amerikai háborús film, 2006) 22.20 Született feleségek (amerikai vígjátéksorozat) 8.15 India - Álmok útján (brazil-indiai sorozat) MB 18.45 Esti mese (gyerekműsor) 18.35 Miké és Molly (amerikai vígjátéksorozat) 12.25 A Tenkes kapitánya (magyar sorozat) 12.20 A Naprendszer... (dokumentumfilm-sorozat) HÍR tv ATV 14.05 Vetítő ®. 15.00 Híradó. 1530 Retrograd. 16.06 Ősök tere. 1630 Paletta. 17.00 Hiradö. Sport. 1730 Iskolapélda. 18.00 Híróra. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Panaszkönyv. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2135 Lapzárta. 22.00 Híradó. 2230 Ikon. 23.05 Rájátszás 15.00 Profit 1530 Start! 1605 Start plusz. 1630 Tabu. 1655 Világhíradó. 17.05 Fó­rum. 17.55 Híradó. 1830Világhíradó. 1645 Sporthíradó. 1655 Híradó. 1925 Egyenes beszéd. 20.45 A tét. 21.55 Híradó. 22.20 700-as klub ®. 23.05 Hazai turizmus. 2336 Híradó. 025 Világhíradó I HALOZAT FILM MANIA FILMBOX 1730 Grand prix. 1600 Szentföldi szent he­lyek üzenete ®. 1830 Léptünk toppan ódon köveken... ®. 19.00 Bárka ®. 1930 Szabadegyetem, Szeged ©. 2035 így lá­tom én ®. 20.45 Hírháló. 21.00 Miért pont az én lányom? (amerikai film, 1993) ®. 23.00 Hírháló. 2330 Műveltségi kvíz A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden 1118 Mielőtt felkel a nap ®. 18.18 A csendestárs ®. 1738 Egy kis gubanc ©. 19.18 D’Artagnan és a három testőr ®. 21.00 Chocolate - A harc szelleme (thaiföldi akciófilm) ®. 2300 Action Mania ®. 2330 Nesztelen ragadozó (am. akciófilm) ©. 1.08 Halálos testórök2. © 13.00 Spanyol labdarúgás. 1600 Bajnokok Ligája. 17.00 Labdarúgás. BL-extra (éló). 1600 Fieszta+. 18.15 Lovasterápiás ver­seny, Főt. 1630 Díjlovaglás, Főt. 19.00 Arany pillanatok. 19.18 Mai helyzet. 19.30 Póker. 20.30 Ökölvívás. 22.30 Ökölvívás. Golovkin-Proksa. 030 Spanyol labdarúgás tévéadó tenntartja! 14.45 A Maldonado csoda (am. film) ®. 1625 Steding - Az élveszett medalion titka (am. kalandfilm) ®. 17.80 Dinotópia - A választás (német-am. kalandfilmsor.) ©. 1930 Balra tarts! (am. vígjáték) ®. 21.00 Hiába menekülsz (am. film) ®. 2230 Erős (kínai—fr. film) ©. 0.18 Fekete Cadillac ® 14.00 Újjáépftök. 15.00 Stan Lee bemu­tatja. 16.00 Repülj velünk Alaszkába! 17.00 Csomópontok. 1600 Hogyan ké­szült? 19.00 Licitvadászok. 20.00 Autóke­reskedők. 21.00 Horgászat puszta kézzel. 22.00 Édesvízi szörnyek. 23.00 Licitvadá- szok. 24.00 Ki ad többet? t t t I t

Next

/
Oldalképek
Tartalom