Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-22 / 248. szám

MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE Megálló a kutyák életében menhely Állatotthont szeretnének létrehozni a városban Varga Katalin és Szűcsné Berczeli Ildikó a szabad idejét szenteli a gazdátlan állatoknak. Rajtuk kívül még néhány önkéntes segíti az egyesületet. Hamarosan lezárulhat az átadás-átvétel az idősotthonban váltás Rövid időn belül le­zárulhat az átadás-átvétel időszaka, ezt követően veheti majd át a református egyház a mezőtúri Bíró Kálmánná Bakos Ilona Idősek Otthonát. Amint arról már hírt adtunk, a város önkormányzat ha­tározatot hozott arról, hogy jóváhagyja az intézmény vagyonkezelői jogának át­adásáról szóló szerződést. Ezzel gyakorlatilag elhárult az akadály az elől, hogy a református egyház 49 évre átvegye az intézmény fenn­tartását. A korábbi években a megyei önkormányzat volt az otthon működtetője, ez év januárjában pedig a megyei kormányhivatal megyei intéz­ményfenntartó központjához került át, az ingatlan tulaj­donjoga azonban továbbra is maradt a város önkormányza­tánál. Az idősotthon későbbi önálló működése érdekében a város már korábban tár­gyalásokat kezdeményezett a kormányhivatallal a működ­tetés esetleges átadásáról. A helyi református egyház ■ Arra törekednek, hogy a gondozottak és az alkalmazottak ne érezzék meg a váltást. ugyanis évek óta üzemeltet egy saját fenntartású idősek otthonát a városban, komoly tapasztalatai vannak tehát az ilyen jellegű intézmények fenntartásában, A kormányhivatal által elő­írt ütemterven végighaladva veheti majd át a református egyház a fenntartói jogokat. Eredetileg október 1-je volt a kitűzött dátum, ez azonban csúszik néhány hetet. Infor­mációink szerint jelenleg az intézményben dolgozók átadás-átvétele zajlik mun­kajogi szempontból. Amint Herczeg Zsolt, Mezőtúr pol­gármestere többször hang­súlyozta, a fenntartói jogok változásai során az érintett felek minden tekintetben ar­ra törekednek, hogy a 180 gondozott és közel nyolcvan alkalmazott minndennapjai- ban mindez ne legyen érezhe­tő, a lehetőségekhez mérten zökkenőmentesen menjen végbe a váltás. ■ 2012. OKTÓBER 22., HÉTFŐ Reménykedő, előre is hálás kutyatekintetek tapadnak ránk a rácsokon keresztül. Hálásak azért, mert végre „kutyaszámba” veszik őket. Mert nem kell az utcán kóbo­rolniuk, éhesen, ázva-fázva. Szilvási Zsuzsa A Kóborka Túri Állatvédők Egyesülete megszállott állatba­rát aktivistáinak köszönhetően leletek ők otthonra átmeneti­leg. Még 2007-ben alapítottak közhasznú egyesületet Mezőtú­ron annak érdekében, hogy jo­gi keretet adjanak korábban is létező, mindenféle ellenszolgál­tatás nélkül végzett tevékeny­ségüknek. Legfőbb törekvésük, Otthonra várnak a kutyusok hogy létrehozzanak a városban egy állatotthont, menhelyet az elhagyott, gazdátlan állatok­nak. Mivel ez a menhely még csak most épül, ideiglenes be­fogadóhelyeik vannak a vá­rosban. Ezek többnyire olyan, jelenleg lakatlan házak udva­rai, amelyeknek tulajdonosa rendelkezésükre bocsátotta a területet. A régóta tervezett, város szé­lén épülő menhely igazán szé­les összefogással, sok segítő helybéli ereje által készül, ám sajnos igen lassan. A kennelek­hez a városbeli cégektől kapták a téglát, bontásokból az útalap­ba a törmeléket. A szakképző iskola kőművestanulói itt tanul­ták, gyakorolták a falazást és a vakolást, a lakatostanoncok pedig a vas kerítésoszlopokon „gyakorlatoztak”.- Komoly gondot jelent azon­ban, hogy az uniós előírások­nak megfelelően csatornázni is kell a területet - mondta el Varga Katalin, az egyesület el­nöke. - Ez legalább tízmilliós költséget jelent, amire nekünk nincs pénzünk. Jobbára az egy százalékokból élünk, s bizony, a kutyák szállítása, ivartalaní- tása, etetése igen sokat emészt fel. Mi ugyanis előírásosan, olt­va, féregtelenítve, ivartalanítás után adjuk örökbe a kutyuso- kat, s nyomon követjük a továb­bi sorsukat. Sajnos, Időről időre előfordul ugyanis, hogy hiába ígér valaki gondoskodást, alig néhány hónap után mégis újra az utcán találja magát a befo­gadott kedvenc. Szomorú, hogy sok a felelőtlen ember, aki nem gondolja át, hogy a kutya és minden más állat is felelősség. Szegény jószágok bűnhődnek, pedig elsősorban az állattartók felelőssége, ha sok a kóbor ku­tya. A lakosság egy részének a szemléletét kellene megvál­toztatni, hogy a feleslegessé vált állataikat ne tegyék ki az utcára. Legjobb, ha ezt a szem­léletet már gyermekkorban el­kezdjük kialakítani - teszi hoz­zá Varga Katalin, aki „civilben” óvónőként dolgozik. - Valljuk, ugyanakkor, hogy kóbor ku­tyák nincsenek, csak olyanok, akik nem találják a gazdájukat. Ezért mi különböző módokon - fotókkal, internet segítségével, hirdetéssel, baráti kapcsolatok­kal, plakátolással - összehoz­zuk a kutyát és a gazdáját, va­lamint gyorsabbá és biztosabbá tehetjük az elveszett állatok fel­kutatását is. Az épülő menhely a tervek szerint száz kutyának biztosítana helyet, ám az anya­gi korlátok miatt részletekben épül meg. Elsőként harminc kennelt tervez a Kóborka egye­sület. Ez azonban, ahogy az elnök fogalmaz, csak egy meg­álló a kutyák életében. Ők csak közvetítők annk érdekében, hogy a vétlen állatok végre mél­tó otthonra találjanak. Közel száz eben segítettek a tavalyi évben tavaly kilencvenét kutyát se­gítettek otthonra találni Mező­túron a Kóborka Túri Állatvé­dők Egyesületének tagjai. Né­hánynak rábukkntak a gazdá­jára, a túlnyomó többségük azonban új gazdához került, néhányukat pedig sajnos kénytelenek voltak elaltatni. Megközelítette tehát a százat azoknak a kutyáknak a szá­ma, amelyeken, így vagy úgy, az egyesület tagjai segítettek. Nem csak kutyákkal foglalko­zik azonban a Kóborka, hi­szen nagyon sok a gazdátlan cica is. Lehetőség szerint meg­próbálnak rajtuk is segíteni. Került már kutyusuk Buda­pestre is, neki most igazán jó sora van, igazi luxuskörülmé­nyek között él. Talán ez a kár­pótlás számára a korábbi nél­külözésekért. A Refiben megújul a futópálya és a tornaterem Már az újabb időszakra készülnek fél vidék akadémia A gyerekeket ökojátszóház, a felnőtteket termelői piac várta ünnepség A reformáció napi rendezvény keretében adják át október 25-én a mezőtúri Szege­di Kis István Református Gim­názium új atlétikai futópályát (recortan), illetve a megújult tornatermet. Az iskola mindent megtesz annak érdekében, hogy a diákok az egészséges életmód­ra nevelésen túl versenyszerűen is sportolhassanak. Számos eredménnyel büszkélkhetnek, országos bajnok, illetve országos versenyeken helyezett csapata­iknak köszönhetően. A mostani fejlesztés azonban csak egy állo­más, hiszen ezt követően is arra törekednek majd, hogy a diákok egyre korszerűbb körülmények között edzhessenek. ■ Vidék Akadémia a vidék jövőjé­ért címmel háromnapos szak­ember találkozó zajlott a közel­múltban Mezőtúron, melyet dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitott meg, illetve ünnepélyes keretek között föld­haszonbérleti szerződéseket is átadott környékbeli gazdáknak. Az előadások sorát Búsi Lajos felelős helyettes államtitkár nyitotta meg, aki a miniszté­rium aktuális vidékfejlesztési programjairól és a stratégiai irá­nyokról tartott tájékoztatót. | A rendezvény célja az Euró- | pai Unió anyagi és szakmai tá- | mogatásával 2014-2020 között | megvalósuló új vidékfejlesztési I programidőszakra való felké- A minisztertől földhaszonbérleti szerződéseket is átvehettek a gazdák szülés elősegítése volt. Ebben a tekintetben kiemelt feladatnak számít a vidékfejlesztés hazai eredményeinek és nehézsé­geinek áttekintése, az Európai Unió új vidékfejlesztési pél­dáinak (például lokalitás, fenn­tartható fejlődés) közös értel­mezése, illetve a kiemelt mód­szerekben és új eszközökben rejlő lehetőségek megismerése. A szakmai konferenciát szí­nes programok kísérték, így többek között népzenei és nép­táncbemutatót tartottak mező­túri művészeti csoportok, fo­lyamatos termelői piac, helyi termék- és kézművesvásár, va­lamint gyermek ökojátszóház várta az érdeklődőket. ■ 5 HÍREK Nyírbátorban jártak a túri öregdiákok a mezőtúri Mezőgazdasági Gépész Technikum 1966- ban végzett diákjai évente más-más helyen, az adott esztendőben szervező társuk lakhelyén találkoznak. Ezért idén Nyírbátor adott otthont az egész hétvégés találkozó­nak, ahol a város nevezetes­ségeivel is megismerkedtek a résztvevők. Minisztériumi segítségre várnak TIZENEGYMILLIÓ forintos tá- mogatára pályázott Mester- szállás az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések számára kiút bel­ügyminisztériumi pályázaton. Emellett hatmillió forinttal egészítették ki az igényüket, a Mezőtúrral közös fenntartású iskolában jelentkező alulfi- nanszúozás miatt. Mesegálát rendeztek a kicsiknek a galéria adott otthont Mezőtúron a Móricz Zsig- mond könyvtár által szer­vezett Mesegálának. Ezen a magyar népmese napja alkalmából hirdetett városi mesemondó verseny győzte­sei mutatkoztak be, illetve közreműködött Szűcs Mik­lós mesemondó népzenész. Néhány hét múlva kezdődhet a lehalászás hamarosan elkezdődhet a le­halászás a Berettyó-Körösön. A mezőtúri halászok jelenleg arra várnak, hogy a Körös vízszintjének csökkentését követően a Berettyón és a holtágakban is megfelelő szintre húzódjon vissza a víz. Ezt követően lesz lehe­tőség az őszi lehalászásra. Nagy László halászmester Hívja az Új Néplap újságíróját! elsősorban a Mezőtúr térségének településein élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza az 30-64-74-716-os telefonszámot hétköznapokon! i i t 1 I ft i

Next

/
Oldalképek
Tartalom