Új Néplap, 2012. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-16 / 243. szám

SZÓVÁ TESSZÜK Bosszúsan köszön rám feleségem éb­redéskor: „De jól aludtál!” Nem tu­dom, mire fel ez a megjegyzés, úgy­hogy gyorsan behúzom a nyakam: „Igen, végre, nincs front. Mert?" „Mert egész éjjel ment egy riasztó, kocsié vagy bolté, nem tudom, meg lehetett bolondulni! Félálomban telt az egész éjszakám!” Hát igen, minden rossz­ban van valami jó, ezek szerint a sü­ketségben is. Bár nekem csak olyan „mínusz egy dioptriás” fllem van, ahogyan a fül-orr-gégész vigasztalt, érzékletes hasonlatot használva. Valóban, semmit nem hallottam, pe­dig híresen rossz alvó vagyok. Szóval akkor csak nekem: jó reggelt! Mert mint a páromtól megtudtam, nem aludt a fél lakótelep... (R. B.) 12243 állatvédelem Több kilo­métert is kóborolt élelemért naponta a bereki határban hét gazdátlan ló.- Ma is itt találtam rájuk, eb­ben a hónapban már a harma­dik eset, hogy a tanyánál legel­nek - mondta tegnap Kovács Sámuel juhász, akinek egyszer már az által őrzött nyáját Is szétzavarták a lovak.- Régóta húzódó probléma ez. Azt hittük, már nyugvó­pontra került és megoldódott a lovak ügye. Természetesen a hivatal kimegy és a szüksé­ges intézkedéseket megteszi- ígérte dr. Hajdú Lajos polgár- mester, s még tegnap a jegyző lefoglalta a lovakat és intézke­dett sorsukról.- Jöttünk a helyszínre, amint a jegyző értesített ben- nünket.A lovakat betereltük egy hodályba, kötőféket te­szünk rájuk és biztonságos helyre szállítjuk a hét csont­sovány lovat, melyek között sérült is van - mutatta a helyszínen Abonyi Mónika, a Csillagszem Állatvédelmi Alapítvány elnöke. A történtekről holnapi szá­munkban bővebben olvashat­nak. ■ Daróczi Erzsébet Túszszabadítás egy fa­kunyhóból, sebesültmen­tés fegyvertűzben - ilyen, és ehhez hasonló felada­tokat kellett megoldaniuk azoknak a lövészeknek, akik a minap mérték össze tudásukat egy különleges versenyen Jászfelsőszent- györgyön. Amint megtaláljuk a helyszínt, kipattanunk az autónkból. A távolban egy nő éppen földön fekvő, ma­gatehetetlen társát húzza a talajon, próbálják menteni a támadóktól a sebesültet. Egy másik férfi eközben egy gépkarabélyból tüzel a támadókra. Mindet leterí­tik. Persze mindez egy jól megszervezett versenypá­lyán zajlott, ahol az ország számtalan pontjáról gyűl­tek össze a fegyversport szerelmesei. Beszélgetősársunk, Szik- szay Tamás elmagyarázta, hogy az adott pályán egy olyan feladatot kell végre­hajtania a versenyzőpáros­L nak, amely során gázálarc­ba öltözve sörétes puskával kell leteríteniük öt ember­alakos célt, majd előre futva egy fedezék mögött rejtőző túszejtő csoportot kell ártal­matlanná tenniük. A versenyzők között akadtak olyanok, akik na­pi szinten kell, hogy profin bánjanak ezekkel a fegy­verekkel. Egyikőjük elmondta, ezek általuk is jól ismert szituációk, sok mozzanat ismerős. Ilyen volt az a kis ház is, ahol különböző színkódok alapján kellett leküzdeni a célokat. Közölte, hason­ló szituáció történt a nyá­ron egy családi vitánál is, amelynek során intézked­niük kellette. Egy férfi a családjára zárta az ajtót, s késsel fenyegetőzött. Be kellett hatolni a lakásba, amely ugyanolyan zegzu­gos volt, mint a bungalló. Szerencsére ott nem kel­lett fegyvert használni. Ugyanis amikor a hőzön- gő, ittas férfi meglátta az egyenruhásokat, azon­nal a földre vetette magát és eldobta a kését. ► 3. OLDAL ' .............. ■ ; ' ­Több száz gyorshajtót bírságoltak meg ellenőrzés A napokban meg­tartott Tispol-akció időtartama alatt 916 járművezetőt ellen­őriztek megyénk útjain. Három fő bizonyult ittasnak, 27 sza­bálysértési feljelentés készült, 169 fővel szemben 1 millió 925 ezer forint helyszíni bírság ki­szabására került sor, és 85 eset­ben éltek a figyelmeztetés lehe­tőségével. Összesen 269 gyors­hajtót szűrtek ki a forgalomból, s bírságoltak meg. Biztonsági öv használatának elmulasztása miatt 24 fővel szemben intéz­kedtek a rendőrök. Az ellenőrzés ideje alatt 163 tehergépjármű és 33 busz el­lenőrzésére került sor. A rend­őrök a megyei kormányhivatal közlekedési felügyelőségének munkatársaival közös ellenőr­zést tartottak a 44-es és a 4-es főúton. Hét alkalommal veze­tési- és pihenőidővel kapcsola­tos jogsértés miatt, 31 esetben sebességtúllépés, 6 esetben okmányokkal kapcsolatos hi­ányosságok miatt, 6 esetben biztonsági öv használatának el­mulasztása és 3 esetben egyéb ok miatt került sor bírság ki­szabására tehergépjármű veze­tőivel szemben. A fenti intézkedéseken túl 3 körözött személy és 1 fő bűn- cselekmény elkövetésén tetten ért személy elfogására, továbbá 5 előállítására került sor az ak­ció ideje alatt. ■ Dönteni kell a nyugdíj és a munkabér között FOGLALKOZTATÁS Választa­niuk kell a 62 év alatti, nyug­díjszerű ellátásban részesülő közszférában dolgozóknak, hogy nyugdíjat szeretnének vagy bért.- Több csoportot is érin­tenek a tervezett intézke­dések - mondta dr. Túróczi Imre közgazdász, a Szolnoki Főiskola rektora. - Azok esetében, akik 62 év alatti­ként kapnak teljes összegű nyugdíjat, úgy érzem, ez nem jelenthet problémát. Persze nyilván nem szerencsés meg­oldás ez, hiszen természete­sen a nyugdíj mellett foglal­koztatottak is megdolgoznak a fizetésükért. ^2. OLDAL A legszebb település lehet Újszilvást is bemutatták a legszebb települések között egy tévécsatornán. Szavazataikkal akár saját lakói is se­gíthetik a győzelmet. ►A oldal kje IDŐJÁRÁS*' A megyében ma':.' 3 JáSZSágba felhős idő lesz, 4# Éltető víz jut délelőtt és délben esővel, csökkenő hőmérséklettel. Reggel minimum 13, délután maxi­mum 15 fok vár­ható. ►13. OLDAL Uniós pénzből belátható időn belül megvaló­sulhat a terv, a Jászsági-főcsa­torna teljes kiépí­tése. ► 5. OLDAL Közbeszerzés segíti a kkv-kat? Az új közbeszerzési törvény első kilenc hónapjának tapasztalatairól nyilatkozott Dagonya András uniós szakjogász. ►6. oldal Szigorú földszabályozás Külföldi magán- személyek nehe­zen, vállalkozá­sok egyáltalán nem vásárolhat­nak földet 2014- től. ►8. OLDAL ÜGYELETI SZERKESZTŐ: X0J337-8638 TERJESZTÉS: «80/375-8206 HIRDETÉS «30/378-0230 E-MAIL: nJrxsplap^&ujTMsplajvhu Ön szerint ma adottak a körülmények a gyermekvállaláshoz? Nem, óriási terhet jelent Igen, a családok többsége megbirkózik «ele jét a hét végén rendezték meg. Az első helyen holtverseny alakult ki a vargások és a közgések között. A megnyert tortát tegnap délután fogyasztották el a fiatalok. Képünkön a vargások egy csoportja látható. :4 I HHH| ■■HIHBI Tuszejtokkel vették fel a harcot ( Képünkön Vá- czi Levente, aki a Vz. 58-asával ép­pen a kara­bélylövészetre készült PILLANATFELVÉTEL EGY PERCBEN HIKDEl ÉS Ügyfélszolgálati telefonszámunk megváltozott. Előfizetési megrendelésükkel, kérdéseikkel kérjük hívják 06-40/510-510-es helyi tarifás számot. : Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre. j Üj Néplap Ara: 150 Ft. Előfizetve: 103 Ft www.szoljon.hu 2012. Oktober 16., kedd XXIII. évfolyam, 243. szám JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP HíX-SH KERESSE A SZOUON.HU OLDALON: AZ OLVASÓINK ÁLTAL BEKÜLDÖTT RECEPTEKET! ► www.szoljon.hu MEGTALÁLTAK A LEGJOBB HAZAI NŐI AUTÓVEZETŐT ►9. OLDAL EGY-EGY MEGFELELJ RUHADARAB BÁRKIT KARCSÚBBÁ TESZ moL, HIRDETÉS Ml IS ELFOGADJUK! ERZSÉBET UTALVÁNY ELFOGADÓHELY Részletek a belső oldalon. Kóborló lovakat fogtak be a bereki határban

Next

/
Oldalképek
Tartalom