Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-25 / 225. szám
2012. SZEPTEMBER 25., KEDD MEGYEI KORKÉP 3 HÍREK Lopott kerékpárral mentek motort lopni ISMERETLEN TETTESEK szombaton éjjel eltulajdonítottak egy kerékpárt az egyik tószegi családi ház udvaráról. Mint Pásztomé Kovács Ágnestől, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől megtudtuk, az elkövetők nem használták sokáig a kétkerekűt, hiszen egy másik ingatlan előtt azt letámasztották, majd az udvarra bejutva onnan egy Simsonnal távoztak. A tulajdonosok maguk indultak a járművek után, és az egyik sértett az egyik utcán észlelte, hogy motorját két ismeretlen személy tolta. Amikor rájuk kiáltott, azok a járművet hátrahagyva elmenekültek. A másik sértett pedig sorstársa házának kerítéséhez támasztva fedezte fel kerékpárját. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. ■ M. G. A. Régi mesterségeket tanulnak egy pályázatnak köszönhetően ingyenesen sajátíthatók el Kunhegyesen egy 24 hónapos program keretében a következő tevékenységek: kunhímzés, csipkeverés, szövés, fazekasság, csuhézás, szalmafonás, képzőművészet, design, illetve az előadóművészetek közül a mazsorett és a citera. A heti rendszerességgel zajló elméleti és gyakorlati ismereteket tartalmazó foglalkozások intenzív alkotói időszakkal egészülnek ki a nyár folyamán. A program fő célja a helyi hagyományokkal rendelkező kézműipar megismertetése, az ehhez kapcsolódó ismeret- anyag átadása. ■ SZ. ZS. Nem fizetett a szomszédnak a sörért EGY TISZAFÖLDVÁRI férfi ValÓ- színűleg igen csak szomjas volt, ám nem akart egy fillért sem fizetni egy csepp nedűért sem. Úgy döntött, hogy nem megy messzire, csak a szomszédba, ahonnan a nyitott melléképületből tizenöt doboz sört vitt magával. A rendőrök a beszerzett adatok alapján gyorsan a nyomára bukkantak a tolvajnak, aki ellen lopás elkövetése miatt eljárás indult. ■ M. G. A. Rekorddöntésre készül elismerés Pádár Anita Bozsik József eredményét szeretné túlszárnyalni Pádár Anita már alig bírja számolni az elismeréseit. Ez épp a gólkirálynői. Karcag Város Sportjáért díjat kapott a közelmúltban Pádár Anita, aki az elismerést az augusztus 20-ai ünnepi ön- kormányzati ülésén Dobos László polgármestertől vette át. Anita egyébként szeretné megdönteni Bozsik józsef válogatottsági rekordját. Mészáros Géza Míg számos más országban nem csupán elfogadott, hanem komoly tekintélyt is kiharcolt magának a női labdarúgás, addig hazánkban - leragadt előítélettel - még mindig mostohagyermekként kezelik a szakágat. így nem véletlen, hogy a tűsarkú cipellőt futballcipőre cserélő játékos amazonok számára hazánkban nem lapát számra szórják az elismeréseket. Ha Pádár Anita nem Magyarorzágra született volna, ma már minden bizonynyal olyan legendákkal említenék együtt a nevét, mint a brazil Marta, az amerikai Kristine Lilly, vagy a német Birgit Prinz. Hogy miért is? A felvetést megválaszolandó csak pár adat eddigi eredményei■ Már kilencvennyolc alkalommal szerepelt a nemzeti válogatottban 1995 óta. bői: 1994 óta 10-szer (!) nyerte el klubjaival a magyar bajnoki címet, az 1998-99-es bajnoki szezon óta sorozatban 14-szer (!) lett magyar gólkirály, továbbá 1999- ben és 2011-ben két alkalommal választották meg a szakemberek f az év női labdarúgójának, tavaly = a női futsalosok között is első lett. | A karcagi amazon 1979-ben I látta meg a. napvüágot, s helyben, Karcagon kezdte máig tartó sportpályafutását. A női szakág első osztályában 14(!) évesen mutatkozott be. Játszott a László Kórház, az íris és a Renova csapatában, majd a Femina 2001 és 2011 között foglalkoztatta. A 2011-12-es szezont még ebben a klubban kezdte, de idén tavasztól már az MTK-t erősíti. A nemzeti válogatottban 1995 óta 98 alkalommal szerepelt, s a hölgyek között tavaly augusztus 25-én Románia ellen húzta fel a címeres mezt, mely által Pádár Anita SZÜLETETT: Karcag, 1979. 03. 30. posztja: csatár MEZSZÁMA: 79-eS KLUBTALÁLATAI: 2012. 03. 28- án 500. gól válogatottság: 98 mérkő- zés/31 gól kedvenc klubja: Barcelona kedvenc játékosa: Lionel Messi kedvenc étele: a töltött káposzta BECENEVE: Spanci rekordjai: sorozatban 14-szeres bajnoki gólkirály; az év női labdarúgója (1999.,2011.); az év nőifut- sall-futballistája (2011.); válogatottsági rekorder klubjai: Karcag; Szolnoki TE, László Kórház, írisz FC, Renova, Femina, MTK. a szakág válogatottsági csúcstartója lett. Ám a labdarúgásban eddig elért eredményét még legalább egy igen előkelő rekord elérésével szeretné gazdagítani. Mivel Anita egy szerény hölgy, terveibe sem egykönnyen avatott be. Mint mondja, ő egy csendes, visszahúzódó ember, aki sosem szeretett előtérbe kerülni. Reméli, a futballszerető közönség nem fogja félreértem kitűzött tervét:- Magyarországon Bozsik József a válogatottsági rekorder 101 fellépésével. Ha nekem nem jön közbe sérülés, és a szövetségi kapitány is számít rám, akkor vélhetően még jövő tavasszal túlszárnyalhatom a legendás Cucu bácsi csúcsát - mondja tisztességgel beszélve az Aranycsapat jobbfedezetéről is. Anitáról egyébként azt is illik tudni, hogy munka mellett sportol.- Ha visszatekintesz eddigi pályafutásodra, szerinted mitől lettél ennyire sikeres?- Nagyon szeretem ezt a játékot, és volt lehetőségem nagyon fiatalon csapatban is rúgni a bőrt. Ráadásul eleinte fiúk között szorgoskodtam. Ha tehettem, mindig pályán voltam, s labdát kerestem. Karcag a szívem csücske, hiszen ide köt a családom, és a pályafutásom kezdete. Szüleim figyelmét és támogatását mind a mai napig magamnak tudom és köszönöm. Szolnok óriási lökést adott, hogy magasabb szintre lépjek, és a fővárosban találtam meg azokát a klubokat, amelyeknél hazai szinten a legkomolyabb munka zajlott. A labdarúgás a nőknél sem egyéni-, hanem csapatsport, így a mindenkori játékostársaimnak is nagyon sokat köszönhetek az eredményességem kapcsán.- Meddig szeretnéd folytatni az aktív sportot, és foglalkoz- tat-e a családalapítás?- Néhány éve szinte minden idényben felmerülnek ezek a kérdések számomra is. A barátommal, aki szintén labdarúgó, természetesen tervezzük a családot, ám eddig a körülmények mindig úgy hozták, hogy a folytatás mellett döntöttünk. Lehet, hogy ha az előbb említett tervem megvalósul, vagy nem várt sérülés jön, akkor a válasz is biztosabb lesz. HIRDETÉS Tegyen érte, hogy jó legyen a keringése! már országosan - így Szolnokon is - alkalmazzák az eljárás, mely hatékonyan kezeli a problémát Tudta, hogy keringésünk normális működéséhez mennyire fontos az egészséges hajszálér hálózat? Nagymértékben hozzájárul szívünk munkájához. Ha károsodik, elmeszesedik az ér, vérellátási zavar áll be, mely szervezetünk egészére kihathat. Magyarországon már alkalmazzák azt a kezelést, mely hatékonyan, fájdalom és szövődménymentesen kezeli a problémát. A Nashwan-Parasound készülék több ezer betegen segített már. Az infra, ultra és hallható hang segítségével rugalmasabb lesz az ér fala, valamint a beszűkült, elzáródott ér mellett a szervezetet hajszálér képzésére serkenti. Az egész testre kiható kezelés számos beteg életét változtatta meg.- Alsó végtagi görcsök kínozzák?- Feszítő vagy tűszúrás szerű fájdalmat érez?- Csökkent a járási távolsága?- Zsibbadnak a lábai vagy kezei?- Hidegek, fáznak a végtagjai? Memória problémája van?- Zúg a füle?- Szédül? Ha ezek közül valamelyik Önre illik, lehetséges, hogy érelmeszesedésben, érszűkületben szenved.- Cukorbetegsége van?- Magas a vérnyomása?- Magas a koleszterinszintje? - Dohányzik?- Túlsúlyos?- Családjában előfordult már érszűkület?- Mozgásszegény, stresz- szes élete van? Ha igen, ne várjon, vizsgáltassa meg magát szakorvossal. Hisz az érszűkület csak súlyosabb formában okoz panaszt. » <\ i é \ JEGYZET Mennyit ér egy „Erzsébet”? bankjegyek helyett hamarosan ropogós Erzsé- bet-utalványokat tehetnek zsebre a segélyezettek, sőt később az is elképzelhető, hogy a családi pótlékot is így fizetik ki. Ä szándék egyértelmű: az a cél, hogy a pénzt arra költsék az érintettek, amire szánja az állam. Élelemre, tanszerekre, meg amire a gyerekeknek szükségük van. így - elvben - nem fordulhatna elő, hogy az adóforintokból kipréselt támogatások kocsmákban, játékgépekben vagy éppen az időről időre felbukkanó uzsorásoknál landoljanak. csakhogy A valóság merőben más. A kisebb falvakban az utalványok gyakorlatilag semmire sem jók. A boltban - ha egyáltalán van - meglehetősen furcsán néz az eladó, ha meglobogtatjuk a nyomtatványokat, vagyis a napi vásárlást lehetetlen azokat használva intézni. Meg aztán a magyar meglehetősen leleményes. Anno a kárpótlási jegyek is sokak számára értéktelen, felhasználhatatlan fecnik voltak, mert egyszerűen nem voltak olyan helyzetben, hogy arra tudták volna fordítani, amire kitalálták. Másoknak viszont nagyon is kellettek, így a kereslet-kínálat találkozott, s fél-, harmad áron lehetett túladni rajtuk. tartok tőle, hogy a segély címén piacra kerülő Erzsé- bet-utalványok egy része is így végzi majd: lesznek, akiknek megéri majd pár fröccsért vagy némi készpénzért túladni rajtuk, s persze olyanok is, akik ebből busás haszonra tesznek szert. Persze, akik így járnak el, eddig sem tejre költötték a gyereknek szánt pénzt, s ha az új szisztéma bevezetésével csak egy kicsit javul a helyzet, máris megérte. Az akció folytatódik Jó HÍR! Azon pácienseknek, akik elkezdik a kúrát az e havi kezelendő csoporttal a Szolnok, József Attila utcában található centrumban 20 ezer forintos kedvezményt biztosítanak a kúra árából, ráadásul nekik a vizsgálat ingyenes. Egyébként akcióson 3000 forintot kell fizetni érte. A kedvezmények nem vonhatóak össze. Az akció időtartama július 23-tól visszavonásig él. A kezelésekkel kapcsolatos felvilágosítás és bejelentkezés: www.medhungary.com, 06- 70/290-3216, 06-30/339- 6963, 06-20/920-4447, 06- 72/551-714.