Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-03 / 206. szám

14 2012. SZEPTEMBER 3., HÉTFŐ SPORT - SZOLGÁLTATÁS Nagyon kellene már az első győzelem labdarúgás Csupán egy van, de akár hat, hét pontja is lehetne a Szolnoki MÁV FC gárdájának Három fordulón van túl a másodosztályú labdarúgó bajnokság mezőnye. A Keleti csoport tavaszi ezüstérmese, a Szolnoki MÁV FC vezetői, játékosai, szurkolói nem ilyen rajtról álmodoztak. Géléi József Eltelt három forduló, s a tavalyi bajnoki esztendőben remeklő Szolnoki MÁV FC gárdája ezút­tal igencsak beragadt a rajton: három mérkőzés, nulla győze­lem, egy döntetlen, két verség a mérleg, a megszerezhető ki­lenc pontból mindössze egyet gyűjtött be az együttes.- A legrosszabb az egész­ben, hogy semmi előjele nem volt a gyengébb eredmények­nek -felelte érdeklődésünkre a MÁV FC vezetőedzője, Ro- manek János. - A felkészülési meccseken kimondottan jól ját­szottunk, így bizakodva vártuk a rajtot. Még annak ellenére is, hogy tudtuk, nagyon nehéz el­ső öt meccs vár ránk.- Valóban ennyire gyengén tel­jesített csapata, mint azt az ered­mények mutatják?- Bár kétségtelen, játékban is elmaradtunk a várakozás­tól, én azért nem látom ennyire borúsan a helyzetet. A jó sze­repléshez azért időnként a sze­rencsére is szükség van, most pedig Fortuna istenasszony el­engedte a mi kezünket. Nm túl­zók, ha azt állítom, ahogy egy pontot szereztünk, ugyanezzel a teljesítménnyel akár hat, hét pontunk is lehetne. A Mező­kövesd ellen valóban nagyon gyatra játékkal rukkoltunk ki az első félidőben, ám szünet után, a szépítő gólunkat köve­tően nyugodtan meg is fordít­hattuk volna a meccset, hiszen a helyzeteink megvoltak hozzá. Újpesten már jobban is játszot­tunk, ám hiába szereztünk szabályos gólt (az interneten megtekinthető a szituáció), a já­tékvezető nem adta meg a talá­latot. Mi több, egy jogos bünte­tőt is elvett tőlünk a dirigens. Nyíregyházán a 86. percig ve­zettünk, nem volt benne a ta­lálkozóban a hazaiak egyenlítő gólja. Sőt, Rokszin Ádám révén meccslabdánk is volt, ám fiatal játékosunk elhibázta a ziccert. Száz szónak is egy a vége, ha egy kis szerencsénk lett volna, most nyugodtan várhatnánk a Békéscsaba elleni, szombati rangadót.- Hogy érzi, a nyeretlenség miatt nagy a nyomás játékosain?- Azt látom, hogy labdarú­góim mindent elkövetnek a győ­zelem érdekében, ám egyelőre nem jött össze a siker, s emiatt valóban szomorúan jöttünk le a meccsek után a pályáról. A fut­ball azonban igazságos játék, az­az ami elvész a réven, visszajön a vámon. Biztos vagyok benne, A MÁV FC vezetőedzőjét, Romanek Jánost is meglepte csapata gyengébb bajnoki rajtja, jobb kezdésre számított amint megszületik első győzel­münk, azonnal ugrásszerűen javulni fog a játékunk is.- Ahhoz azonban talán nem ár­tana, ha a sérülések is elkerülnék a gárdát.- Szinte hihetetlen, milyen balszerencsénk volt az elmúlt hetekben. Újpesten az első húsz percben két szélsőhát­védem is megsérült egy-egy rosszul sikerült hazai belépő után. B. Tóth Balázsra talán a jövő héten már számíthatok, ám Fritz Attila felépülése akár egy hónapig is eltarthat. Ezek után Nyíregyházán a kezdőbe jelölt Pintér László végig csi­nálta a bemelegítést, s az utolsó beadásnál meghúzódott, nem tudta vállalni a játékot. Rokszin Ádám úgyvolt kénytelen kifut­ni a kezdéshez, hogy egyetlen sprintet sem tudott előtte csi­nálni. Ennek ellenére vélemé­nyem szerint jó játékkal hálálta meg a bizalmat, hogy pályára léphetett.- Nem lehet azonban szó nél­kül elmenni néhány gyengébb tel­jesítmény mellett. A Mezőkövesd elleni második gólhoz, illetve a Nyíregyháza egyenlítő talála­tához komoly kapushiba kellett, míg a csatárok egyelőre még egy­szer sem találtak a kapuba az idei pontvadászat során.- Tény, eddig valamennyi gólunkat védő szerezte, azaz támadóink nem büszkélked­hetnek eredményességükkel. Nagy szükségünk lenne rá, hogy végre megtalálják góllö­vőcipőjüket. Pénteken valóban olyan gólt kaptunk, amilyet a serdülőben sem illik, tehát ezzel a megállapítással sem tu­dok vitába szállni. Most sajnos azt az időszakot éljük, amikor semmi sem sikerül, a támadá­saink után minden kifelé pat­tan, a mi kapunknál meg min­den befelé. Remélhetően hama­rosan véget ér ez az időszak, s elkapjuk a ritmust.- Szombaton az a Békéscsaba látogat a Véső utcába, mely ta­vasszal bronzérmet szerzett, most pedig a bajnoki cím egyik legfőbb várományosának számít. A nyá­ron nem csak szakmai stábját erősítette meg Dajka Lászlóval, hanem több élvonalbeli futballis­tát is igazolt.- A viharsarkiak kerete tény­leg erős, ám nem érzem ma­gunkat esélytelennek ellenük. Bízom benne, hogy szombaton délután végre megszakad a rossz sorozatunk. A Szolnoki MÁV FC-Bé- késcsaba rangadó szombaton 16.30-kor kezdődik a Véső ut­cai stadionban. ■MVWIBM4« Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Levendula Gyógyszertár (Széchenyi körút 6/a) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafüred­nél 532 centiméter, Kiskö- re-felsőnél 718 centiméter, a vízhőfok 24 Celsius-fok. Kis- köre-alsónál-300 centiméter, változatlan, Szolnoknál -268 centiméter, apadó, a víz 24,4 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 92 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál -145 cen­timéter, apadó S. 0. S.-telefon a bizalom Telefonos Lelkise- gély-szolgálat munkatársai éjjel-nappal ingyenesen hív­hatók a 116-123-as telefon­számon. A lelki elsősegély telefonszolgálatok célja az öngyilkosság-megelőzés, a krízisintervenció és a men­tálhigiénés prevenció. Segítsük őket! diszpécserszolgálat haj­léktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop hívható telefonszáma: 06-42/504-618. ■ „Az igazság olyan, mint egy szobor: egyetlen nézőpontból sosem láthatod meg a teljes valóját.” (Penumbra) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR. Szolnok. Cinema City: Amit még mindig tudni akarsz a szex­ről (12) 18.30. Apa ég! (16) 14.45, 20.30. Az emlékmás (16) 17.30,19.45. Jégkorszak 4. - Vándorló kontinens 3D (6) 13.30,15.30. Magic Mike (16) 17.00. Merida, a bátor 3D (6) 14.30, 16.30. A sötét lovag - Felemelkedés (16) 19.30. The Expendables 2 - A fel­áldozhatok 2 (16) 14.00,16.00,18.00, 20.00. TISZApART mozi: A terem: Szüle­tettfeleség (12) 18.00, Prometheus (16) 20.00. B terem: Az élet fája (12) 18.00, Michael (18) 20.15. E terem: Nannerl, Mozart nővére (12) 18.00, Shame ­A szégyentelen (18) 20.00. KIÁLLÍTÁS SZOLNOK. A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium szeretettel vár minden érdeklődőt a »Szolnoki festők Szolnok napján” című kiállításra, amely szeptember 21-éig tekinthető meg. KISÚJSZÁLLÁS. A Nagykunság Kéz­műves Mesterei címmel nyílik kézmű­ves- és kézimunka-kiállítás a művelődési és ifjúsági központban szeptember 15- én. A szervező, a Kisújszállási Ipartestü­let, minden érdeklődőt szeretettel vár. KENGYEL NAPJA KENGYEL. Szeptember 15-én rendezik Kengyel napját a Községi Parkban. Fél tizenegytől az Animó Duótól gyermek­slágereket hallgathatnak meg, majd 11 óra 30 perctől a Nefelejcs Nyugdíjasklub lép színpadra. Délután egy órától élő kívánságműsor veszi kezdetét a Rádió Törökszentmiklóssal. Ezt követően 13 óra 45 perctől Farkas Cintia Klaudia és Ágoston Loretta balettműsorát tekinthe­tik meg. Délután kettő órától a Kunkorgó Néptánc Együttes műsorát nézhetik meg, majd 15 óra 15 perctől Csongrádi Rita hastáncos lép színpadra. Este fél nyolctól Németh Inez musicalslágereit hallgathatják meg. Nyolc órától Janicsák Veca lép színpadra, őt követi 21 órá­tól Bunyós Pityu és táncosai, majd 22 órától Demjén Ferenc. A fentieken kívül egész nap lesz kispályás labdarúgás, szkanderverseny, pusztai étkek. VÉRADÁS A Magyar Vöröskereszt Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Szervezete és a Szolnok Területi Vérellátó Szolgálat megyei véradásait az alábbi helyszíne­ken és időpontokban tartja a mai nap folyamán a lakosság részére: a szolnoki laktanyában 8 óra 30 perctől 13 óráig, valamint a területi vérellátóban (Tószegi út 21.) 7 órától délig. FALUEST TÓSZEG. Tószegi Nyárestéket tartanak szeptember 7-én és 8-án. Első nap, 7-én 17 órától szekeres felvonulás lesz a tele­pülésen. Este nyolc órától az Irigy Hónalj­mirigy lép színpadra. A faluest program­ját tűzijáték zárja. Másnap kilenc órától a IV. Tószegi Fogathajtó Baráti Találkozó várja az érdeklődőket. Napközben fogathajtó futamok, sétakocsikázás, ugrálóvár, kézműves-foglalkozások, lovasbemutató, malacfogó verseny is lesz. Este kilenc órától hajnal kettő óráig szabadtéri retro disszórakoztatja az ér­deklődőket. ÍJÁSZVERSENY TISZAFÜRED. Szeptember 23-án 8 órától rendezik meg az V. Őszi Nap­éjegyenlőség Hagyományőrző íjászver­senyt az íjászda udvarán és a kastély­parkban. FÜRDŐPARTI TÚRKEVE. Város napi fürdőpartit rendeznek a túrkevei Termál és Élmény­fürdőben szeptember 9-én, vasárnap. A rendezvényre minden érdeklődőt sze­retettel várnak! Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban idő­közben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk! Fürjpecsenye HOZZÁVALÓK: ó db fürj, 2 kg burgonya, grillfűszer, bacon, tejföl, 3-4 db uborka, fokhagy­ma, olaj, só. elkészítés: a megtisztított für- jeket enyhén sózzuk és grillfű- szerrel megszórjuk. A tepsibe egy kis olajat öntünk, majd be­letesszük a fürjeket, ezután rá­tesszük a baconszeleteket. A meghámozott és kockára vá­gott burgonyát olajozott tepsibe rakjuk, megsózzuk, egy kevés vizet öntünk rá. Fóliával leta­karjuk, és előmelegített, 180 fo­kos sütőben 45 percig sütjük a húst és a krumplit. Ha megsült, még pár percig pirítjuk a tetejü­ket. Tálaláshoz lehet készíteni tzatziki salátát. 3-4 db uborkát meghámozzuk, majd lereszel­jük. A reszelékből kinyomkod­juk az uborka nedvét, külön tálba helyezzük. A reszelékbe teszünk fél gerezd fokhagymát felaprítva, majd az egészet ösz- szekeverjük tejföllel. megjegyzés: mivel elég nagy ritkaság a fürj a boltokban, ezért inkább próbáljuk meg te­nyésztőktől beszerezni a meg­pucolt madarat, mivel nemcsak olcsóbb, de biztonságosabb is. Bármilyen köret tökéletes a húshoz, édes íze miatt. Mivel nem túl sok a húsa, ezért aján­latos fejenként 1,5 madárral számolni. Tanúk jelentkezését várja a szolnoki rendőrség a szolnoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytat és tanúk jelent­kezését kéri! Ismeretlen személy 2012. június 27-én, 16 óra 35 perckor az általa vezetett - fel­tehetőleg -, KJM rendszámtö- redékű és vélhetően középkék színű Peugeot Partner típusú járművel Csataszög irányából Dobapuszta irányába haladt a 3224-es számú úton, amikor a 15-ös kilométerszelvényben egy jobbos útkanyarulatban az előtte haladó, menetrendszerinti helyközi járatú autóbusz előzé­sébe kezdett. Közben Dobapusz­ta irányából érkezett egy teher­autó, melynek vezetője észlelte, hogy a saját forgalmi sávjában szemből közlekedik az isme­retlen jármű. Ekkor, hogy az ütközést elkerülje, vészfékezett és folyamatosan jobbra tartott, majd lehaladt a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára. Az ismeretlen jármű vezetője a helyszínt lassítás és megállás nélkül elhagyta. Az esemény során személyi sérülés nem történt. A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a balesettel kapcsolatban érde­mi információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet: személyesen, a Szolnoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztá­lyán, vagy telefonon az 501-600 /1882,1895-ös mellékeken, illet­ve bármely rendőri szervnél. ■ MŰSORAJÁNLÓ 1,1.1.1.1} .1.1 .■■■■■■■ 6.00 Aktuális visszatekintő 6.20 Téma 6.30 Halak, vizek 7.00 Aktuális vissza­tekintő 7.20 Téma 7.30 Babanapló 8.00 Aktuális visszatekintő 8.20 Téma 8.30 Fó­rum 9.00 Aranykosár 10.00 Aktuális visz- szatekintő 10.20 Téma 10.30 Kultúrkorzó 11.00 Aktuális visszatekintő 11.20 Téma 11.30 Sajtóasztal 12.00 Aktuális visszate­kintő 12.20 Téma 12.30 Múzeumi Szabad- egyetem 13.30 Étkek és emlékek 14.00 Aktuális visszatekintő 14.20 Téma 14.30 Örökségünk 15.00 Kételkedem, tehát va­gyok... 16.00 Elixir 16.30 Mérleg 17.00 HTV - Szemeszter 17.30 Különóra 18.00 Szolnoksport 18.30 Csillagszem 19.00 Aktuális 19.20 Téma 19.30 Szolnoksport 20.00 Aktuális 20.20 Téma 20.35 HTV - Hírháló 21.00 HTV - Éjféli járat - né­met-belga akciófilm 23.00 Képújság szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RADIO 1 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger 06.00- 10.00 Kukori - Harsányi Le­ventével, Hudák Anitával és Hepi End­rével 10.00-11.00 Rádió 1 Top 10 11.00- 12.00 Csak igazi mai sláger 12.00- 14.00 Déli élő kívánságműsor 14.00- 16.00 Csak igazi mai sláger 16.00- 17.00 Cooky live mix 17.00- 20.00 Cooky show 20.00-21.00 Disco*s hit Top 40 - Bárány Attilával 21.00- 24.00 Disco*s Hit Bárány Attila és DJ Junior. www.radiol.hu AKTIV RADII 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító informá­ciók: közlekedés, időjárás, sport és ze­ne 9.00 Koktél: női fortélyok, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánság­műsor 19.00 Aktív chart show - angol, francia, német, amerikai listák kedven­cei 20.00-24.00 Party cafe - klubked­vencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RADIO 102.4 0.00-tól 24 óráig nonstop zenés műsor. Benne 6.00 Reggeli juice, benne: zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjá­rás-jelentés, gazdasági hírek, lapszem­le, beszélgetés, műsorajánló, magazin- műsor, zene és 16.00 Sportmagazin, 20.00 Rockzene, 21.00 Ezoterikus ma­gazin, utána nonstop zene reggel 6-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát máidén adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom