Új Néplap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-20 / 221. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2012. SZEPTEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Amióta nyugdíjas, Laci bácsinak kétszer annyi a munkája Alkalmi partnerre vágynak társkereső Van, aki rögtön a saját erényeit ecseteli a telefonban Szarmata sámánból római nemessé léptették elő A bulvárlapok társkeresői alkalmi partnerekre vágynak, ellenszolgáltatásért Egyre többen csak a testükből tudnak megélni gasztronómia Amióta nyugdíjas, kétszer annyi a munkája az olimpiai bajnok mesterszakácsnak, Benke Lászlónak. Ő azonban lehetőség szerint minden felkérésnek szívesen tesz eleget, hogy népszerűsítse a magyar gasztronómiát.- Rendezvényről rendezvényre, fesztiválról fesztiválra jár hét végenként. Soha nem érezte még, hogy most már elég volt?- Az emberek olyan szeretettel vesznek körül mindenütt, hogy egyszerűen nem érzek fáradtságot. Engem pedig az emberek, maga az ember érdekel, szívesen beszélgetek, szívesen hallgatom meg őket. Persze, a világ is rengeteget változott, egyre többen igyekeznek más népek ételeiből is valamit hozzáadni a magyar gasztronómia értékeihez. Ami alapvetően nem baj, de nem szabad, hogy ezek a folyamatok átforduljanak.- Olyan lendülettel beszél a szakmájáról, a hivatásáról, mintha most kezdte volna.- Közhelyes, de nekem tényleg a szakmám a hobbim. Édesanyám hentes és mészáros volt, édesapám vendéglős. Rengeteg mindent ellestem tőlük, ahogy egykori tanítómestereimtől, a Gundelektől is. Boldog vagyok, hogy sok barátom van. Annak szintén örülök, hogy királyi családoknál, császároknál főzhettem. Nemrég egy kismotoros öregúr jött oda hozzám, hogy elújságolja, melyik receptem alapján főzött a minap. Azért ezt az érzést sem cserélném fel semmivel. ■ Benke László mindenütt hamar megtalálja a hangot a helyiekkel Hemzsegnek a virágnyelven írt, szexuális tartalmú hirdetések egyes helyeken. Az egyik bulvárlap hét végi számban például több mint félszáz hölgy „ismerkedne”. A tarifák csaknem azonosak, fél óra hétezer, egy óra kilencezer forint, a különleges szolgáltatásokért plusz háromezer forintot számolnak fel. Munkatársainktól Szolnoktól kezdve, Győrön keresztül, egészen Nagykanizsáig ismerkednének a hölgyek és a lányok a bulvárlapok társkereső rovatában. Az egyik hétvégi számban pontosan 51 ilyen hirdetés volt. Már az első másodpercekben kiderült, hogy az ismerkedés mit takar: olyan alkalmi kapcsolatra vágynak a gyengébbik nem érintett képviselői, melynek némi anyagi vonzata is van.- Fél óra hétezer, egy óra pedig kilencezer forint - kezdett bele rögtön az összegek ismertetésébe a 34 éves Szilvi. Persze nem derült ki, hogy a keresztnév csak ál-, netalán igazi ■ „Van munkám, de táppénzen vagyok, az nem elég a megélhetésre.” név. Mint mondta, a rövidebb időtartamban a kölcsönös francia és a normál szeretkezés van benne, az egy órát felölelő kapcsolatba már két aktus is belefér. Aki extrákat is szeretne - így például csókokat, óvszer nélküli együttlétet, vagy aminek csak a képzelet szab határt -, annak még háromezer forintot le kell tennie az asztalra.- Kit keresel? - kérdezett vissza a vonal túloldalán lévő hölgy. Lapunk Vickyre volt kíváncsi, de kiderült, hogy a budapesti lány már nem tartózkodik térségünkben, bár a hirdetés szövegében ez szerepelt. Ellenben Csilla áll a rendelkezésre. Ugyanolyan tarifákat ismertetett, mint az előző hölgy. A felvetésre, mely szerint miért | vállal ilyen dolgokat, egyszerű I választ adott: van rendes állása, de táppénzen van, az a kevéske pénz, pár tízezer forint pedig a szexmunkások Érdet(védelmi Egyesülete szerint 10-12 ezren élnek mega testükből, de az tévedés, hogy csak a gyengébbik nem kényszerül ilyen helyzetbe: minden tizedik ugyanis férfi. A rendszerükben több mint hatezer e-mail cím található. A szervezetnél elismerték, hogy a gazdasági helyzet miatt egyre többen csak ilyen munkát tudnak elvállalni, emiatt pedig megszaporodott a bulvárlapokban található, szexuális tartalmú hirdetések száma is.- FELSŐFOKÚ végzettségű, 40-es hölgyek váltak munkanélkülivé egyik napról a másikra, miközben ott vannak a gyerekek, a svájci frankos hitelek. Meg kell élni valahogy - ecsetelték. Egy esetet említve elmondták, egy hölgy délelőtt sírva ment be az irodába, hogy neki erotikus munkát kell azonnal vállalnia, különben délután nem tud enni adni az iskolás gyermekeinek. Lapunk felvetésére, mely szerint a gyerekek szemébe tudnak-e így nézni az édesanyák, visszakérdeztek: a szemükbe tudnak-e nézni úgy, hogy nem tettek meg mindent a megélhetésért. ■ Ön megtiltaná-e minden formájában a prostitúciót? Szavazzon hírportálunkon A—• ma 16 óráig: SZOUON.hu -V A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. nem elegendő a megélhetésre. A 34 éves hölgy egyébként jó marketing érzékkel kiemelte, hogy kedves, az ügyfelei is elégedettek vele, vannak visszatérő vendégei.- Mert imádok szeretkezni! - válaszolt lapunk „Miért?” kérdésére érezhetően indulatosan Kata, akinek szolgáltatása megyénkben érhető el. Mint elmondta, ha sikerül megegyezni az ügyféllel, akkor annak ad egy lakáscímet és egy időpontot. Az alkalmi kapcsolat anyagi vonzata ugyanaz volt, mint a korábbi két esetben. Érdekes módon az utolsóként tárcsázott, állítása szerint megyénkben hölgy is 34 évesnek mondta magát.- Fél óra hatezer, egy óra nyolcezer, az extra pedig háromezer forint - sorolta a tarifákat a vonal túlsó végén a hölgy, aki elsőként a paramétereivel kezdte. Mint mondta, több mint 170 centiméter magas, 55 kilogramm, vörös és borotvált. A 25 éves lány után egy valamivel tapasztaltabb és magát maximalistának tituláló 40-es masszőrhölgyet tárcsázott lapunk munkatársa, aki elmondta, hogy párkapcsolati tanácsokat is ad, illetve ezotériával is foglalkozik, tehát a szolgáltatása szinte mindenre kiterjed. Úriembereket vár.- Masszázzsal kezdem - ecsetelte a menetrendet. Mint fogalmazott, egy „kellemes” prosztatavizsgálat után lényegében bármi működhet, minden csak a kölcsönös szimpátiától és a megbeszéltektől függ, egy óra hétezer forintba kerül. Aki esetleg ennél többre vágyik, annak tízezer forintot kell előkészítenie, aki pedig a legbizarrabb dolgokat szeretné kipróbálni - például különböző szerepjátékokat -, annak tizenháromezer forintot. Némi reklámként hozzátette, hozzá képest a fiatalabb lányok semmit sem tudnak. hagyományőrzés - Szarmata sámánból római nemes hölgy- gyé léptettek elő az elmúlt évek során - mondta egy sejtelmes mosoly kíséretében Majoros Tünde. - Ám nem egyszer vettem részt bírósági tárgyaláson is, mert a férjeimet leszúrtam, megmérgeztem vagy álmukban megfojtottam őket - számolt be a fiatal szolnoki hölgy. Mielőtt bárkiben is munkálkodni kezdenének az előítéletek, nem egy elvetemült gyilkosról van szó. Tünde 2006 óta foglalkozik hagyományőrzéssel, az ókori Római Birodalom katonai, polgári életével, hitvallásával, szertartásaival. Egy egyesülettől kapott meghívást, melynek tagjaival valóságos történeten alapuló, de megtervezett eseményt játszanak el szűk fél órában fellépéseik során.- A jelmezeimet magam varrom - árulta el a lány. - Az első öltözékem egy térdig érő csizma, egy kismellény és egy bársony ágyékkötő volt - mondta Tünde, akit minden fellépésre elkísér párja, Laci is. - Egyszer beöltözött ő is, épp a rabszolgámnak. A csuklóját bőrszalaggal kötöztem az enyémhez. Nagy sikert arattunk, de ez csak vicc volt. Hiszen egy római nemes hölgy nem alázkodott le annyira, hogy szolgát vezessen - fűzte hozzá. Az egyesület tagjai az ország minden tájáról kapnak meghívásokat. Egy dunántúli kistelepülésen például annyira várták már őket az ott élők, hogy jelmezekbe öltözött az egész falu.- Emlékszem, nem volt egyéves az a kisbaba, akit ómagyar | viseletbe öltöztettek a szülei J számolt be a fiatal lány. - Persze a fellépéseknek is megvannak a maguk „hátulütői”. Néhány helyen elvárják a nézők, hogy valódi római kori körülmények között éljünk. Magyarul a mobil- telefont, a műanyag eszközöket, a szállást elfelejthetjük. Ehelyett sátorban, szalmaágyon alszunk, és ha fürödni támad kedvünk, kereshetünk egy kutat vagy magunkra önthetjük a magunkkal vitt ásványvizes palackok tartalmát. Sokakkal ellentétben én imádom a nomád életet és a korabeli ételeket is! Vendégeinket mindig megkínáljuk magunk készítette hagyományos étkekkel. ■ BÉKÉSI BRIGITTA \A 'A ÍRJON NEKEM! FILO MELINDA GRAFOLÓGUS KÉZ- ES GYERMEKRAJZELEMZESE FILO MELINDA RAFOLOGUS JELIGE: „ FERKÓKA", 11 ÉVES FIÚ RAJZA Kedves olvasó! a kisfiú írása még nagyban követi a tanult formát, de a térrendezése és egy-két betűalakítás már információ jelleggel bír. Az írástömb eltolódik jobbra, szinte túlír a papíron. A betűk kezdeti magassága az írás folyamán egyre csökken. a sorok távolsága viszont egyre szélesedik. Az írás nyomatéka határozott, enyhe görcsösség érezhető. Ferkó- nak erős a kötelességtudata, de bontogatja szárnyait, az elé támasztott követelmények betartásának határait már-már feszegeti. Szívesen van a figyelem középpontjában, de magabiztossága még nem teljes. lövőorientált, érdeklődő és kíváncsi fiatalember. Érdeklődése a napi dolgok és társas kapcsolatok mellett magasabb szintű szellemi tudás felé is irányul. Ezt mutatják meg a hosszú, felfelé nyúló betűszárak és a magasan repülő ékezetek. az önállóságra való törekvése a sorok formáiból tűnik ki, illetve a nagy bal margó is a szülőktől való elszakadás igényét jelzi. Úgy tűnik, a szülők engedik is kibontakozni, igaz még kevéssé bízik önmagában. Ezért a külső megerősítés jutalom számára, ami által szárnyakat kap és a rászabott feladatot újult erővel véghezviszi, persze ha a hangulata is támoküldje be három-tizenkét éves gyermeke rajzát vagy legalább öt-hat soros saját kézírását - mely tartalmazza az aláírását és életkorát - az Új Néplap Szerkesztősége címére. Ne felejtsen el jeligét írnil elérhetőség: Új Néplap Szer- kesztőség, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. TELEFON: 56/516-757. gatja ebben. A kivitelezésben nem jeleskedik, de jó lehet az olyan területen, ahol meg kell tervezni a dolgokat. ENERGIÁJÁT JELENLEG még nem tudja optimálisan beosztani, figyelme időnként el-elkalandozik. A kezdeti lelkesedés után egy csendesebb időszak következik, majd inspirációk hatására ismét erőre kap. engedi, hogy mások megismerjék a személyiségét, de úgy tűnik, hogy azért kisebb titkokat őriz a gondolataiban. Olyan kisgyerekről van szó, akihez bátran oda lehet menni, bármikor hajlandó egy kis játékra, eszmecserére, nem tol el senkit magától. üdvözlettel: Filó Melinda v i I i i