Új Néplap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-02 / 180. szám
2012. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK JÁSZSÁG 5 Krízisben használhat» lakrészeket alakítanak ki munkás utca Továbbra is élénken foglalkoztatja a Jászságban élőket a jászberényi cigány családok Munkás utcai lakóhelyének felszámolásáról, az ott élők költözéséről szóló hírek. Budai Lóránt önkormányzati képviselő, a Jobbik helyi elnöke sajtótájékoztatón ítélte el azt a gyakorlatot - legalábbis a szóbeszéd erről szól -, hogy az önkormányzat más jászsági településekre költöztesse át a családokat. Feltette a kérdést, vajon milyen megoldási terve van az önkormányzatnak ebben a helyzetben? Dr. Szabó Tamás polgár- mester - ahogy arról tegnapi számunkban is olvashattak - kiemelte, a Munkás utcai lehetetlen állapotokat még idén felszámolják, de az ott élők más községekbe telepítését nem tervezte, nem tervezi az önkormányzat. Hozzátette, egyebek mellett pályázati támogatás segítségével felújítanak néhány önkormányzati bérlakást, amelynek részeként kialakítanak olyan lakrészeket is, ahol a hasonló krízishelyzetekben ideiglenesen elhelyezhetők a családok. Illetve kialakítanak egy úgynevezett tanodát, amelyben a nehéz helyzetben lévő családok fiataljai számára szerveznek foglalkozásokat. Pécs János országgyűlési képviselő kiemelte, időről időre előkerülnek hasonló híresztelések, amelyeknek nem szabad azonnal hitel adni. Jászberényben sem voltak igazak a pletykák. Mint mondta, Jászberény figyelmébe ajánlotta azt a rendszert, amely szerint alapítvány közreműködésével, a nehéz sorsú családoknak, ha azok megfelelő ingatlant találtak egy másik településen, anyagi segítséget nyújtanak. ■ BCS HIRDETÉS BETŰTOTÓ FOLYTATÓDIK A VADÁSZAT, NE HAGYJON KI EGYET SEM! GÁLAEST. Az elmúlt hét végén tartotta hagyományos, immár tizennyolcadik alkalommal megszervezett gálaestjét Jászberényben a Lehel Melody Táncklub. A mintegy száz táncos több mint kétórás fellépését ismét a szabadtéri színpadon élvezhette a közönség, ahol a legkisebbektől a fiatal felnőtt korú táncosokig váltották egymást a fellépők. A program sztárvendége pedig Hegyes Bertalan János és Kis Violetta tánc magyar bajnok páros volt. Árokparti szakdolgozatok hulladék Elképesztő mennyiségű a szemét az illegális lerakókban Felnőtteknek való pelenkától, bérjegyzéken és adópapírokon át, rendőrségi bűnjelig rengeteg holmit találtak már Pusztamonostor határában a közmunkaprogramban foglalkoztatottak. Banka Csaba Kedd délután azonban még ők is meglepődtek, amikor idei(!) keltezésű szakdolgozatokat gyűjtöttek be a főút melletti árokpartról. Pusztamonostoron a közmunkaprogramban foglal■ Az intézmény vezetője sem értette, hogyan kerültek a fővárosba tartó dolgozatok az árokpartra. koztatottaknak feladata felszámolni a falu határában, egyebek mellett az utak mentén található illegális hulladéklerakókat. — Február óta mintegy tíz teherautónyi hulladékot gyűjtöttek össze az emberek, ami egyenként közel tíztonnás rakományt jelent - mondta Sári Ferenc polgármester. - Amikor például a Jászfényszaru, Szentlőrinckáta, Pusztamonostor hármashatárhoz közeli területen megkezdték a munkát, csak onnan ezer zsák szemetet gyűjtöttek össze. Az elmúlt hónapokban talált felnőttpelenka-mennyi- ség - ami egyébként veszélyes hulladéknak minősül - miatt a településvezető számára egyértelműnek tűnik, hogy egy egészségügyi vagy épp egy bentlakásos szociális intézmény egyszerűen szeméttelepnek tekinti a hármashatárt. A környékbeli településekkel és a rendőrséggel is felvették már a kapcsolatot. Hasonlóképp néhány környékbeli üzemnek is jelezték - ahol a beazonosítás egyértelmű volt -, hogy bérjegyzékek, illetve az adóhatóságnak szánt egyéb iratok garmadája is előkerült. - A közmunkásainknak egyértelműen feladatként adtuk azt ki, hogy ha bármilyen, beazonosítható hulladékot találnak, arról azonnal értesítsenek bennünket. Feladat az is, hogy ha véletlenül valakit tetten érnek a szemetelésben, a járművének típusát, rendszámát feljegyezve jelentsék a történteket. Sári Ferenc szavaiból kitűnt, hogy valóban működik a rendszer. Az összesen 19 munkavállaló - köztük találhatunk nehéz szociális helyzetben lévő romákat is -, komolyan veszik a most megkapott lehetőséget. Nemrég például egy női kézitáskát találtak. - Személyi igazolvány, lakcímkártya,.bankkártyák voltak a táskában. Jelzéssel éltünk a rendőrség felé - a munka megkezdése óta majdnem napi szinten tartjuk a kapcsolatunk a rendőrökkel -, s mint kiderült, Sári Ferenc: A beazonosítható hulladékot mindig visszajuttatjuk! munkásaink bűnjelet találtak a főút mellett. Nem sokkal korábban ugyanis Jászberényben törtek fel egy autót és vitték el a tulajdonos kézitáskáját, amit így visszajuttathattunk a jogos tulajdonosának. A héten pedig négy szakdolgozatra leltek a Pusztamonostor és Jászfényszaru közötti főútszakaszon. - A Kirko Ezoterikus Szabadegyetem hallgatóinak diplomamunkáiról van szó - mondta a polgármester.- Fogalmam sincs, hogy a Debrecenben készült munkák hogyan kerülhettek a főút melletti árokba. Furcsa, hogy a láthatóan gondosan elkészített anyagokra így kellett rátalálni. Később a polgármester felvette a kapcsolatot az említett intézménnyel. A főigazgatóval sikerült beszélnie, aki elmondta, hogy a szabadegyetem budapesti központjába küldhették a Debrecenben készült munkákat, és elképzelése sincs arról, hogy ez miért került a út menti árokba. Azonnali kivizsgálást kezdeményezett az intézményben. A négy diplomamunkát postai úton továbbították az intézmény budapesti központjába. HÍREK Személyi változások az egyházközségeknél augusztus elsejétől személyi változások történtek több jászsági település egyházi életében - olvasható az egri egyházmegye honlapján. Pataky Vidor Jász- ladányból nyugállományba vonult, helyére plébániai kinevezéssel Kovács Tamás jászberényi káplán került. Jászberénybe Dombi Ferenc Gyöngyös-Felsővárosról kápláni kinevezést kapott. Varga András, Jászjákóhal- ma plébánosa Olaszliszkára került, helyére Ivancsó István Ináncsról kapott plébá- nosi kinevezést. Barkóczi István káplánt Jászapátiról Szendrőre helyezték. Nagy Krisztián, a Budapesti Központi Szeminárium eddigi prefektusa, a kápláni teendők ellátása mellett érseki biztosi kinevezést kapott Jászapátiba. Az elszármazottak is hazalátogatnak jászágón a község önkormányzata az Ágóiak Baráti Egyesületével együttműködve a tizennegyedik falunap megrendezésére készül. Az augusztus 18-ai falunapra hazalátogat a legtöbb elszármazott jászágói, hogy megőrizzék kapcsolatukat a szülőfölddel. Megszervezik a Jászágói Birkahúsfőző Versenyt, fellépnek a helyi és környékbeli művészeti csoportok, a falunap része a szüreti felvonulás is. Iskolakezdésre befejezik a felújítást jászárokszálláson, a Szent Vince úti iskola udvarán az önkormányzat saját forrásból biztosítja a vízelvezetés kiépítését, valamint a burkolatfelújítást. A munkálatokat a tervek szerint iskolakezdésre befejezik. Abonyi színjátszók előadása Berényben a nagyabonyi Színkör újra a Jászságba látogat. A jászberényi Vigadalmi Napok keretében pénteken este fél kilenckor a szabadtéri színpadon Johann Strauss Bécsi diákok című operettjét adják elő három felvonásban. A jászági művészet keresztmetszete bemutató Örvendetesen nagy érdeklődés mellett zajlott a fesztiválprogram A Jászberényi Vigadalmi Napok keretében szervezték meg a Jászsági Művészek Fesztiválja programot. A több hetes fesztivál szervezői ezzel a programmal mutatták be a térség alkotóit, egyfajta keresztmetszetet adva a Jászság jelenkori művészeiről. Mindeközben előtérbe kerültek a képzőművészet pártolói támogatói, illetve az alkotók számára bemutatkozási lehetőséget teremtő kiállítóhelyek és intézmények is. A különböző művészeti ágak találkozóján alkalmat teremtettek arra is, hogy ne csak szemlélői legyenek az érdeklődők az alkotásoknak, hanem maguk is kipróbálhassák tehetségüket. A programsor egyik kiemelt eleme volt a Jászsági Képzőművészet-barátok Egyesülete alkotóinak Városi Bíróság nagytermében nyílt kiállítása. A közel száz tagot számláló közösség rendszeresen szervez bemutatókat, amelyben az amatőr művésztől a hivatásos, díjazott alkotóig mindenki megtalálhatja a maga lehetőségeit. A múlt hét végén meg- s nyílt, augusztus 12-éig látha- Z tó tárlatot dr. Dobos László, a Jászok Egyesülete ügyvivője J ajánlotta az érdeklődők fi- s gyeimébe. ■ BCS A megnyitón közreműködött Szaniszló Richard vibrafonművész PÁLYÁZATI FELHÍVÁS JÁSZAPÁTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA a Jászapáti belterület 4058/6, 4058/8, 4058/9. helyrajzi számú, összesen 42.088 m2 kivetett telephely megnevezésű, ipari park címmel rendelkező ingatlanjait beruházási célú értékesítésre meghirdeti. Az ajánlatokat Jászapáti Város Önkormányzata, 5130 Jászapáti, Velemi Endre út 2. címre kell benyújtani. I AZ AJÁNLATOK BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2012. AUGUSZTUS 17., 10.00 ÓRA. A részletes pályázati felhívása www.jaszapati.hu oldalon megtekinthető, vagy Jászapáti Város Polgármesteri Hivatala titkárságán (5130 Jászapáti, Velemi Endre út 2.) átvehető. I I * J I 1 i A