Új Néplap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-25 / 199. szám
4 2012. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE Egy szórakoztató nap, mely a parlagfű elleni védekezésről szólt Ének a fertőző osztályon cantemus Két szolnoki kórus ért el sikereket a nemzetközi fesztiválon akciónap Rákóczifalva is csatlakozott a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Parlagfű-mentesítési Alaphoz, a pályázat keretén belül a parlagfűmentesítési akciónapot szerveztek a városban. A programhoz a megyei közgyűlés az alapból 184 649 forintot juttatott el, melyhez az önkormányzat 61 550 forint önerőt biztosított. így 246 199 forint állt rendelkezésre a rendezvény megvalósítására. A parlagfű-mentesítési akciónap helyszíne a sportpálya volt, ahol a helyi lakosok, a tanulók és civil szervezetek gyűltek össze. A nap folyamán előadás hangzott el a parlagfűről és az ellene történő védekezésről, a résztvevők parlagfű-ismereti versenyen is részt vehettek, a három legjobban teljesítő gyermek - Berta Norbert, Török Beáta és Makai Kata - értékes könyvjutalomban részesült. Minden résztvevő kapott pólót és tollat „Parlagfűmentes Rákó- czifalváért” feürattal. A rendezvény célja volt, hogy felhívják a lakosok figyelmét a parlagfű elleni védekezés fontosságára. A rendezvény eredményes volt. ■ R. Á. Összefogással újul meg a város ravatalozója felújítás Újabb beruházások, zajlanak Újszászon a város képének javítására. Folyamatban van ugyanis a temető ravatalozójának felújítása. A munkálatok során szeretnék „tető alá hozni” a ravatalozó előtti térséget, valamint mindenképpen szeretnék felújítani az előtér rendkívül lepusztult padlózatát. A beruházásra, mint általában, viszonylag nehéz megteremteni az anyagi feltételeket, így - ahogy Miklós János plébános tájékoztatójából is kiderül - erre a célra köszönettel fogadnak el adományokat. A katolikus plébános a helyi egyházközösség nevében nagyon bízik abban, hogy ezúttal is összefognak a lakosok, és rövid időn belül megújulhat a város ravatalozója. ■ R. Á. Amikor még semmi nem derült ki, az eredményekről még semmit nem tudtak, csak daloltak... Próba közben a Kodály Zoltán Gyermekkar tagjai. Két szolnoki kórus vett részt a napokban egy nemzetközi zenei fesztiválon Nyíregyházán. Megyénk hírnevét a dalnokok ismét öregbítették, mindkét énekkar sikerrel lépett fel és ezüst diplomát kapott. Rimóczi Ágnes- Az épület legmagasabb szárnyába igyekeztem, amikor az ajtó előtt hirtelen megtorpanva a következő feliratra lettem figyelmes: „Fertőző osztály”. A teremből ének hallatszott, a beéneklő gyakorlatok utolsó futamai szűrődtek ki. A valamikor talán kórházi épület próbateremmé átalakított „szentélyében” az énekesek mellett egymást érték a Cantemus kórusiskolában végzett diákok különleges tablói is - így emlékszik visz- sza az egyik megmosolyogtató pillantra Nick Andrea, aki zongorakísérőként vett részt két szolnoki énekkarral egy napokban megrendezett nemzetközi kórusfesztiválon. A szolnoki Kodály Zoltán f Gyermekkar és a MÁV-Gé- £ pészet Járműjavító Férfikara | aznap a Nyíregyházán meg- I rendezett IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál egyházi hangversenyére készült. A koncertet a határhoz közeli, Tisza-menti településen, Aranyosapátiban tartották, ahol a helybeliek lassan megtöltötték a kis református templom padjait, majd nemsokára felcsendült a várva várt muzsika. A koncertet követően a kórustagokat igazi falusi, hagyományos vendéglátás várta a Magyar Kultúra Lovagrendjének Emlékparkjában. Emlékezetes volt, ahogy az ezt követő program is. Á szolnoki férfikar tagjai ma is nagy szeretettel őrzik régi karvezetőjük emlékét, és most megtekinthették az elhunyt lovagtársak közt a Buday Péter karnagy úr tiszteletére állított emlékoszlopot is. A fesztivál harmadik napján, Nyíregyháza főterén szabadtéri folklórműsor keretében lépett színpadra a két szolnoki együttes. A világ minden részéről összesen tizenöt kar nevezett be a versenyre, így a kóruséneklésnek aznap este rendkívül színes palettája tárult a hallgatóság elé. A Fülöp-szigeteki Egyetem Koncertkórusa például szertartási énekekkel varázsolta el a közönséget, míg a Tallini Leánykar észt malomjátékot mutatott be. A szolnoki gyermekkar műsorában a Menyecske Zenekar gondoskodott a jóízű, magyaros hangulatról. A minősítő hangverseny napján - az előzetes sorsolás szerint - egymás után énekelt a két szolnoki kórus. Minden előadót a saját kategóriájában értékelt a nemzetközi zsűri, amely a szolnokiakat végül két ezüst diplomával jutalmazta. A különböző földrészekről érkezett zeneművészeti közép- és főiskolák kórusai között ez igen szép eredmény. A fesztivál záróakkordjaként, augusztus 20-án a városi sportcsarnokban mintegy ezer ajkon zengett az István a király című rockopera híres dallama, a „Felkelt a napunk...”- Utolsó este éppen azon gondolkodtunk, hogy milyen jó lenne ide még egyszer ellátogatni, amikor Szabó Dénes, a Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatója azzal búcsúzott el a karnagyi fogadáson Juhászné Zsákai Katalintól, hogy két év múlva újra szeretettel várja mindkét kórusát - mondta végül Nick Andrea,- zongorakísérő. A dalok tehát tovább szállnak, remélhetőleg legközelebb is hasonló sikerekkel... A szolnoki MÁV-Gépészet Járműjavító Férfikara Juhászné Zsákai Katalin karnagy vezetésével lépett fel a nyíregyházi kórusfesztiválon HÍREK Megritkították a sütőtökállományt újszászon sajnos az elmúlt időszakban sem pihentek a garázdák. A polgármesteri hivatal előtti parkban két világító kandelábert bontottak le az „erős” emberek. Egy másik rossz hír, hogy a város ültetvényéről az elültetett és szépen fejlődő sütőtökállományt is lopják. A közös értékek megőrzése érdekében az önkormányzat megtette a szükséges óvintézkedéseket. Egy indiai király adott nevet a mackónak az indiai Spiti tartomány királyával, Nonóval találkozott egy rákóczifalvi kurucmac- kó! Találkozásuk alkalmából a mackónak Nono a Shakti nevet adományozta. Az új megszólítás elkél, hisz a mackó fél évet bolyong India csodálatos tájain Novák Gyula helyi hagyományőrző útitársaként. A macimúzeum kiállítási tárgyait egyébként világszerte sok helyre elviszik a lelkes helyiek. Martfűieik is képviselték a megyét a Szolnok megyei sportdelegáció tagjaiként martfűi triatlonos és futó gyerekek is részt vettek a közelmúltban a Durham Megyei Nemzetközi Ifjúsági Sportjátékokon, Angliában. A sporttalálkozó természetesen az olimpia és az olimpiai láng jegyében zajlott. A Martfűi Úszó-és Triatlon Klub kiemelkedő teljesítményű tagjai közül Bérezi Blanka, Balogh Zsuzsanna, Fülöp Ádám és Kovács Péter, kiváló futóeredményeinek köszönhetően pedig Ökrös Laci képviselte Martfűt és mérte össze erejét a többi résztvevő nemzet fiataljaival, kiváló eredményekkel. Megújul a díszvilágítás és parkosítanak is megújul az emlékművek díszkivilágítása Zagyvaréka- son. Emellett parkosítanak és rendbe teszik a Lilom úti kutat és annak környékét. A felújítások a falumegújításra és -fejlesztésre elnyert pályázat kapcsán valósulnak meg. Nyolc ország ugyanazon égbolt alatt életen át tartó tanulás Egymás kultúrájával ismerkedtek a részt vevő gyerekek „Under the same sky”, vagyis „Ugyanazon az égbolt alatt”. Ez volt a kőteleki általános iskola első sikeres pályázatának címe, melyet az egész életen át tartó tanulás program keretében a Comenius-pályázaton nyert a közelmúltban. Mint ahogy azt a cím is sugallja, a projekt célja az európai közösséghez való tartozás és az európai érzés erősítése. Témája a kultúra szinte minden területét érintette és azt tudatosította a gyermekekben, hogy bár mind különbözőek vagyunk, más nyelvet beszélünk, meg kell tanulnunk elfogadni és természetesen tisztelni mások szokásait, értékeit, kultúráját, hiszen ugye mi mind ugyanazon égbolt alatt élünk. A pályázatban nyolc ország vett részt: Lettország, Ciprus, Hollandia, Németország, Franciaország, Portugália, Spanyol- ország és Magyarország. Ösz- szesen nyolc projekttalálkozót rendeztek. Kőtelekről mintegy tizennégy gyermeknek volt lehetősége arra, hogy külföldre utazhasson, ami óriási élményt jelentett nekik. Bár a szülők eleinte félve engedték el gyerekeiket, az első élmények és a csillogó szemek igen meggyőzőek voltak. Ahogy egy szülő írta a projektet értékelő kérdőívben arra a kérdésre, hogy mit jelentett számukra ez a pályázat: „az én gyermekem boldogabb lett általa”. A kőtelekiek tavaly év végén látták vendégül partnereiket, amire a falu apraja-nagyja megmozdult - az iskola tanulói, pedagógusai, a nyugdíjas dalkör és az önkormányzat nagy izgalommal és lelkesedéssel készült az eseményre. Sok érdekes feladatot dolgoztak fel a gyerekek: bemutatták iskolájukat, falujukat, ünnepeiket, népmeséiket, dalaikat, táncaikat, művészetüket. Egyúttal a vendéglátók is megismerhették a partnerországok kultúrájának ezen területeit. A gyerekek rajzoltak, festettek, agyagoztak, illusztrációkat készítettek, mesét mondtak, táncoltak, énekeltek. A pályázat egyébként nagyon sok új élményt és még több ismeretet, tapasztalatot jelentett a gyermekek számára: változatos, érdekes feladatokat végeztek, új ismereteket szereztek, megismerkedtek más országok kultúrájával, szokásaival. Mindemellett fontos, hogy gyakorolhatták és fejleszthették angolnyelv-tudásu- kat, új országokat, embereket, barátokat ismerhettek meg. S ami talán a legfontosabb, egy kicsit kinyílt a világ számukra, s ezáltal még „európaiabb” fiatalok lettek. ■ R. Á. Megrongálták. A szolnoki Xavéri Szent Ferenc kápolnát a felújítása után rendszeresen megrongálják. Leszedik az ereszcsatornákat, felszedik a díszkövet, legutóbb az ablakpárkányt is felfeszegették. Képünkön Szűcsné Csáti Franciska templomgondnok mutatja a felfeszített párkányt. I I í i I I