Új Néplap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-11 / 188. szám
2 A NAP TEMAJA 2012. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT Egykor annyira számítottak a harmadik világháborúra, hogy még a kitüntetéseit is elkészítették. Az más kérdés, hogy maradt-e volna viselőjük. Ettől függetlenül a túlélés reményében bunkerekké^ óvóhelyekkel építették tele az országot. EGY SOSEM VOLT HÁBORÚ EMLÉKEI Viszonylag békés világunkban már idegenül hatnak a hidegháború, az ötvenes-hetvenes évek megmaradt katonai emlékei. De itt vannak közöttünk, egy olyan őrült korszak híradásaként, amikor hajszálon múlt az újabb világégés kitörése. Daróczi Erzsébet - Szathmáry István A vártnál jobb levegő fogad bennünket, amikor Nagy Attila tűzoltó százados, megyei polgári védelmi főfelügyelő és Veres Csaba tűzoltó zászlós, a műszaki osztály munkatársa némi erőfeszítéssel kitárja a súlyos pácélajtót. Belépünk az egykori újszászi földalatti vezetési bázis területére, és fotósunkkal, illetve S. Tóth Anikó tűzoltó zászlóssal, a megyei katasztrófavédelmi szóvivővel együtt évtizedeket utazunk vissza az időben. Az asztalokon és falakon levő nyomtatványok, a néma telefonközpont, a háborús komfortot nyújtó bútorok, a vetítő- és tanácsteremben összepakolt orvosi és szeizmológiai műszerek, továbbá a levegőt, áramot és vizet biztosító gépház komor, szovjet gyártmányú alkatrészei hamisítatlan hidegháborús légkört varázsolnak körénk. Csak az egykor közöttünk ténykedő embereket tüntette el a világ változása. Az Orczy-kastély fákkal borított, mesterséges dombja alatt lapuló betonépítményt az ötvenes évek második felében emelték, az akkori, úgynevezett K vezetési rendszer részeként. Az volt a feladata, hogy nukleáris támadás esetén, hetvenkét órás felkészítést követően ugyanannyi időre túlélési és munkalehetőséget nyújtson a megye polgári és katonai döntéshozói számára. Amint azt Búzás Tibor tűzoltó alezredes, megyei igazgatóhelyettestől előzetesen megtudtuk, ez a menedék annyira a döntés-előkészítési vezetési törzs elhelyezésére szolgált, hogy még családtagjaik számára sem volt benne hely. Tudomása szerint a bázis elsősorban Megyénk legnagyobb, és sokáig mély titoktartással övezett ilyen létesítménye a kunma- darasi reptér volt, amit szinte minden errefelé járó hadsereg használt egy ideig. Vándor Károly repüléstörténész adatai szerint a madarasi repülőteret még a magyar légierő kezdte építeni, tőlük 1944 nyarán átvették a németek, aztán ismét a magyar hadseregé lett. A forradalom után, amikor megrendült a Nagy Testvér irántunk táplált bizalma, végül orosz alakulat települt ide, ők aztán végig benne is tanyáztak. Már 1956 novemberében bombázók érkeztek, de később is kifejezetten támadó célú repülőgépek állomásoztak itt. 1960-tól vadászbombázók, majd felderítők voltak Madarason, ami a legnagyobb volt a hazai szovjet repülőterek között, s minden volt itt, akár egy kisvárosban. Kórház, bank, bolt, posta, lakótelep, iskola. Utólag nagyjából arra a sokakat izgató és suttogva vitatott titokra is fény derült, hogy Ivánék valóban tartottak itt atomfegyvereket is, ami nem sok jóval kecsegtetett a környék lakóinak túlélési esélyeit illetően. 1963 táján itt alakították ki Magyarország első atombombaraktárát, s bár lehet, hogy soha nem kerül elő itteni atomfegyverekről szóló dokumentum, de az amerikaiak erről már 1979-ben tudtak. Vándor úr is talált a repülőtéren nukleáris fegyverek tárolására alkalmas objektumot. Csak imádkozhatunk, hogy nem felejtettek itt belőle semmit, mert kivonulásuk után a szóbeszéd szerint olajtartálytól a földbe ásott helikopteren át, bármit lehetett találni utánuk. Mára az egykor nyüzsgő, élettel teli, szigorúan titkos, 768 hektáron elterülő, 68 hangárból, 198 lakóépületből álló bázis nem több, mint a hidegháború költséges és nyomasztó emléke. Az időnként a hangáraiban tárolt zöldség, a motor- versenyek és miegyéb jelentette szerény hasznosítás mellett két alkalommal próbálták meg értékesíteni 4 milliárd forintos áron - sikertelenül. Látogatásunk során Nagy Attila tűzoltó százados egyúttal az egykori újszászi megyei vezetési bázis műszaki eszközeinek állapotát is ellenőrizte a talajmechanikai adottságok és a jó megközelíthetőség miatt került Ujszászra, ahol 1995-ig töltötte be hivatalát, amikor visszavonták a rá vonatkozó szabályokat. Azóta nincs itt ilyen vezetésbázis, és jelenleg jórészt a polgári védelem raktáraként szolgál a létesítmény. A csernobili katasztrófa idején betöltött szerepére vonatkozóan az igazgatóhelyettestől azt a választ kaptuk, hogy az újszászi, és a Szolnokon, a mostani illetékhivatal épületében működő polgári védelmi bázis mérési adatait ugyan akkor is folyamatosan jelentették, de kifejezetten katonai, a közeli atomcsapás érzékelésére alkalmas műszereik nem voltak alkalmasak az erőmű-katasztrófa okozta háttérsugárzás-változás észlelésére. Mára pedig már csak a múlt emlékeként kezelhetjük a létesítményt, ahol távozásunk után újra a csend motoz tovább a földalatti labirintus folyosóin, szűkre szabott lakó- és kommunális helyiségeiben. Búzás alezredes azt is elmondta, hogy ezen a kiemelt fontosságú vezetési központon kívül még több mint száz, főleg az ötvenes évekből való különböző szintű háborús életvédelmi létesítmény található a megyeszékhelyen. Közülük a Járműjavító, a Papírgyár, vagy a MÁV területén levő, jobban kiépített bunkerek a város létfontosságú ipari, közlekedési létesítményeinek dolgozóit védték volna, az akkoriban épült társasházak óvóhellyé átalakítható pincerendszere pedig a polgári lakosság számára készült. Utóbbiak főleg a Ságvári és a Szapáry út környékén levő, illetve a cukorgyári négyemeletes házak alatt épültek és a második világháború színvonalát képviselik. Huszonnégy óra alatt kellett a pincék ideiglenes közfalait kibontva alkalmassá tenni őket feladatukra, s legfeljebb a rájuk omló épület súlyát bírták volna el. A második világháború tapasztalatai - például Drezda pusztulása, ahol a gyújtóbombák a levegő oxigénjét elégetve végeztek a hozzájuk hasonló óvóhelyekre menekült polgári lakossággal -, nem sok biztatást jelentettek értéküket illetően. Néhány városi legenda ellenben nem háborús helytállásukról, hanem vidámabb kalandjaikról szól. Az I. számú irodaház pincéiben állítólag egyik alkalommal az ott tartott légoltalmi képzést tette életszerűvé ■ A lakóházak alatti óvóhelyek legfeljebb a rájuk omló épület súlyát bírták volna el. a hallgatóság feje fölött szétdurrant szennyvízvezeték, s ugyanitt vadásztak hetekig kecskebékákra is, amikor azok egy felborult teherautóról megszökve húzódtak be az óvóhely számukra kellemesen nyirkos hűvösébe. Mindannyiunk szerencséjére az elmúlt több mint hatvan évben nem kellett élesben kipróbálnunk ezeket az óvóhelyeket és egyéb háborús létesítményeket. Búzás alezredes azt is elmondta, hogy kiépítettségük sem volt elég a teljes lakosság befogadására, ezt az ország anyagi ereje sem tette lehetővé. Egy idő után le is álltak az építésükkel, csak a meglévők karbantartását írták elő. Az akkori megoldáskeresés a klasz- szikus szovjet anyagok kritika nélküli átvételével történő pótcselekvés volt, s ma már egy másik szövetségi rendszer tagjaként változott a polgári védelem filozófiája is. A politika és a gazdasági teljesítő- képesség együttes függvényeként nem az elrejtés, hanem szükség esetén a kitelepítés, a kiemelt célpontok környékén élő lakosság fokozottabb megóvása és a távolsági védelem jelenti a megoldást. A hidegháború mára elavult emlékeit pedig, melyek között időnként elképesztő ötletek is akadtak - mint a gázszűrővel ellátott, igaz később használhatóvá fejlesztett csecsemő-hordtáska -, a szolnoki MÁV állomás melletti felszíni óvóhelyre tervezett, állandó polgári védelmi kiállításon szeretnék bemutatni a mának. Bunkertúrát nemcsak védelmi, hanem támadó céllal készült építményben is tehet, aki kedveli a félelem borzongását. Ujszászon a bejáraton kívül csak egy antenna látszik ki a föld alól Védekezni tudunk, de magunkat megvédeni nem A hátország fogalma nagyon sokat változott az elmúlt évszázad során. Régen is ostromoltak városokat, volt, hogy a földdel tették őket egyenlővé, de a repülőgép, a légitámadások megjelenése előtt nem a polgári lakosságvolta támadások fő célpontja. Az elvesztett hozzátartozók iránt érzett fájdalmon kívül többnyire csak a nehezedő élet- körülmények, a drágulás és a növekvő élelemhiány adtak hírt a távoli frontokon dúló öldöklésről. Közben a két világháború megtanított bennünket arra, hogy a védtelen civil lakosság szinte nagyobb vesztese a háborúnak, minta harcra kiképzett, felfegyverzett, önmagára jobban vigyázni tudó katona. Azóta is tart a versenyfutás a polgári védelem és a fegyverek között, de nem túl megnyugtató eredménynyel. Főleg, hogy közben a hadviselés durvulásával polgárjogot nyert a terror, a lakosság tudatos pusztítása is, amit nem egyszer az ellenfél ellenállásának megtörésére használnak. Coventry, Rotterdam, Drezda, Budapest, Hirosima és Naga- szaki sorsa figyelmeztet, hogy védekeznünk mindenképpen szükséges, de igazából megvédeni nem tudjuk magunkat. Ettől függetlenül nem létezhetünk polgári védelem nélkül, hiszen szervezett légoltalom hiányában az eddigieknél jóval nagyobbak lettek volna a főleg nagyvárosi lakosság háborús veszteségei. Rengetegen köszönhették életüket a pincék, földalatti vasutak oltalmának, még ha azok sem nyújtottak teljes védelmet. Erre csak egy tökéletes megoldás létezik - a béke. A vezetési bázis központi része, a filmvetítésre is alkalmas tanácsterem t * # * 4 t
