Új Néplap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-09 / 186. szám
8 ELETMOD - MŰSOR 2012. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK Próbálta már a sörcsapdát bevetni a kertjében a csigák ellen? nedves időjárású esztendőkben tömegesen elszaporodhatnak kertünkben a csigák, nem kis bosszúságot okozva. Szinte minden zöld növény levelét, szárát, a virágokat és terméseket, de még a föld alatti gyökereket is megrágja, fényes járatnyomot hagyva maga után. Ősi módszer, hogy a csiga járataira hamut, sót, műtrágyát szórnak, ami a járómirigyeit elpusztítja. Helyezzünk ki a veteményeskertbe nedves rongyot, deszkát vagy fenyőkéreg-darabkákat éjszakára. Reggel szedjük össze őket, és semmisítsük meg a bennük lévő csigákkal együtt. Biokertészek szerint a kerti zsázsának csiga- és levél- tetű-riasztó hatása is van. Sörcsapdával is próbálkozhatunk: a frissen felbontott sörbe, amit műanyag (tejfölös, joghurtos) pohárba öntünk és a földbe süllyesztünk, valósággal belebuknak. Sokféle csigaölő szer is kapható, de ezeket csak ott szabad kiszórni, ahol a növényeket nem étkezésre termesztjük. ■ Késő őszig garázdálkodnak Barátságos lesz a lakás vesszőbútor Szinte minden stílushoz jól illik lakásban és kertben is Ha megtetszik egy fonott bútordarab, nyugodtan vásárolja meg, biztos nem rontja el vele a lakása összhatását; dekoratívak és szinte minden stílushoz könnyedén illeszkednek. AS-összeállítás Valószínűleg nincs háztartás, ahol ne akadna kisebb-na- gyobb fonott tárgy. A vesszőből hajlított bútorok a 20. század eleji nagy divatőrület után az elmúlt két évtizedben tértek vissza a lakberendezés első vonalába. Olcsótól a méregdrágáig, egyszerűtől az elegánsig minden megtalálható. Anyaguk lehet pálma, fűz, nád, rattan, tengeri füvek. ELEGÁNS VÍZIJÁCINT Aki nem egy-egy darabot választ, hanem fonottal akar berendezni egy szobát, netán az egész lakást, ne gondolja, hogy „a fonott az fonott”, és mind összeillik. Már a különböző alapanyagoknak is megvan a sajátos karakterük, nem beszélve a bútor stílusáról. Egy elegáns vízijácint sarokgarnitúrához épp úgy nem való az olcsó fűzfafonatú állópolc, ahogy az antik asztalhoz a műanyag szék. ACÉLCSAVAR, BŐRKÖTÉS Amikor választ, mindig figyeljen a bútor stabilitására, Ha csak egyetlen fonott bútordarabot vásárol, válassza a hintaszéket! a kötések eldolgozottságára, a végek, összeerősítések megmunkálására. A natúr felületen, mint minden természetes anyagon, lehetnek színhibák, de ha sok van, az gyenge minőségre utal. Szintén gyengébb minőséget mutat a rattanbútoroknál, ha szegezéssel és kötözéssel rögzítették össze a részeket. A minőségi darabokat acélcsavarok, ragasztás és bőrkötés jellemzi. Ha a sok házibulitól, a túlzott használattól, az ugráló gyerekektől félti fonott garnitúráját, akkor is van megoldás. Tartós és elegáns a néhány éve divatba jött jó minőségű polyrattan, azaz a szintetikus alapanyagból készült változat. TISZTÍTÁS, SZÁRÍTÁS A lakkozott fonott bútor köny- nyen tisztítható: le kell törölni róla a port, vagy a porszívó puha keféjével leporszívózni. Időnként töröljük át jól kinyomott nedves tisztítókendővel. A foltokat nedves ronggyal távolíthatjuk el róla. Makacsabb foltot szappanos oldattal kell előkezelni, az érintett helyet súrolókefével megdörgölni. Ha ez nem segít, szalmiákszesszel is próbálkozhatunk. 8 liter vízbe 1 deciliter háztartási szalmiákszeszt kell önteni. Minden esetben bő, tiszta vízzel távolítsuk el a tisztítószert. Ha a lakkozás egy idő után elveszti a fényét, bútorpolitúrral újra felfrissíthetjük. A lak- kozatlan fonott bútor könnyen megsárgul és merevvé, töredezetté válik. Ezt megelőzhetjük, ha forró sós vízzel (egy vödör vízbe 2 evőkanál sót tegyünk) átkeféljük, majd hideg vízzel jól leöblítjük, és hagyjuk megszáradni. A fonott bútornak nem tesz jót a túl száraz levegő. Csak megfelelő páratartalom mellett őrzi meg az anyaga a rugalmasságát, ezért ne állítsuk túl közel a fűtőtesthez, illetve tűző napra. Az üvegvázát is érdemes rendszeresen tisztítani a keskeny nyakú kerámia- vagy üvegvázát nehéz kitisztítani. Az áztatás segíthet, de nem mindegy, mit használunk hozzá. Kevés víz mellé töltsünk bele WC-tisztító szert. Fél óra állás után ki lehet öblíteni, eltűnik belőle a nyákos lerakódás. A kristályvázából szalmiák- szeszes vízzel is eltávolítható a legtöbb zsíros vagy természetes eredetű szennyeződés. A vízkőtől ecettel vagy konyhasóval lehet megszabadulni. Aki kíméletesebb megoldást keres, reszelt nyers burgonyával dörzsölje át a váza falát. Vagy megpróbálkozhat ecet, kávézacc és víz keverékével. Az autók szélvédőjénél a kis mennyiségű alkohol megakadályozza a páralecsapódást. Ez a kristályvá- zánal is beválik. A finom porcelánneműt óvatosan kell tisztítani, különösen ha aranydíszítés is van rajta. Meleg vízben néhány evőkanál bóraxot kell feloldani, ebben elmosni, majd bő, tiszta vízzel leöblíteni. Ez visszaadja a tálak, tányérok, vázák régi fényét. ■ A kancsó is mutatósabb átlátszóan P " TEL.EVTZIO-MXJSOR A tVr-Hét AJANLASAVAL 2012. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK >0 hJ H nJ 'W fi 6.05 Fókusz® 6.45 Jó reggelt, skacok! 7.30 Reflektor reggel © 7.40 Reggeli - Csak csajok 8.20 A szerelem rabjai © 9.25 Gyözike © 10.25 Top Shop 12.05 Asztroshow 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka ® 9.35 Stahl konyhája © 9.40 Babapercek © 9.45 Teleshop 10.50 EzoTv 12.25 Rex felügyelő © (osztrák-német krimisorozat) 8.00 Balatoni nyár 9.30 XXX. nyári olimpiai játékok Benne: Atlétika, kajak-kenu döntők, strandröplabda férfi döntő, női labdarúgás döntő... 12.00 Híradó délben Időjárás-jelentés 7.55 Magyar retró 8.55 Telepódium ® 10.10 Magyar elsők 10.30 XXX. nyári olimpiai Játékok Benne: 10.30 BMX-döntő 11.00 Női toronyugrás 10 m elődöntő VIASAT3 7.10 Zsírégetők (ism.) 8.00 A nagy házalakítás ® 8.50 Gyilkos sorok ® (amerikai krimisorozat) 9.50 Doktor House (ism.) 10.40 Columbo- Testvéri szeretet @ (amerikai krimi, 1995) DUNA TV 7.05 Olimpia - előző napi mérkőzések 8.35 Olimpia - stúdióműsor 9.30 Életképek ® 10.00 Család-barát- Válogatás © 11.00 Pannon expressz © 11.30 Térkép - Válogatás SPEKTRUM 6.00 New York City Food® 7.05 Billy, a profi ® 7.35 Fald fel Amerikát! @ 8.05 A világ legszigorúbb szülői © 9.15 Személyiségteszt® 10.15 Billy, a profi © 11.20 Gyűjtögetők © 'W fi 13.10 Az éden titkai® 14.15 Macskafogé 2.- A sátán macskája ® (magyar animációs film) 16.15 Marichuy (mexikói sorozat) ® 17.20 Teresa ® (mexikói sorozat) 14.25 Marina ® (am.-mexikói románt, sor.) 15.25 Doktor House ® (amerikai sorozat) Az írás elszáll 16.25 Hal a tortán © 17.25 Tiltott szerelem ® (törők romantikus sorozat) 12.30 XXX. nyári olimpiai játékok Élő közvetítés Londonból Benne: Kerékpár, műugrás, női hosszútávúszás, női vízilabda, helyosztók, bronzmérkőzés és döntő, női kézilabda, kosárlabda, röplabda, elődöntők 13.00 Hosszútávúszás Női döntő 10 km 14.00 Labdarúgás Női bronzmérkőzés 16.00 Női röplabda 17.30 Női ökölvívás 12.15 A nagy házalakítás © 13.10 Miami Vice® 15.00 Harmadik műszak (amerikai sor. - 40-41.) © 16.50 A főnok © (amerikai krimisor. -16-17.) 12.00 Híradó. Időjárás 12.20 Kívánságkosár 14.15 Hogy volt?! 15.05 Szerelmes földrajz 15.45 A világ felfedezése 16.40 Mesélő cégtáblák 17.20 Életképek © (magyar sorozat) 12.15 Tiszta tudomány ® 13.20 Őshüllők arénája © 14.15 Állati rekordok© 15.15 Állati tumultus ® 15.50 Állati tumultus ® 16.20 A világ legszigorúbb szülői ® 17.30 Személyiségteszt® W H 18.30 Híradó Esti kiadás 19.15 Fókusz ® Közszolgálati magazin 20.05 Micsoda nő! ® (am. vígjáték, 1990) 111' R,: Garry Marshall Fsz.: Julia Roberts, Richard Gere, Hector Elizondo, Jason Alexander, Ralph Bellamy 18.30 Tények Hírműsor 19.30 Aktív <§> 20.05 Ezek megőrültek) © Elvan a celeb, ha játszik! Játékmester: Majka és Rákóczi Feri (ism.) 21.05 A dögös és a dög ® (am. vígjáték, 2008) Fsz.: Paris Hilton, Joel Moore, Christine Lakin 19.30 Híradó este 20.00 Időjárásjelentés 20.05 Abszolút London A főszereplő sport mellett az újkori olimpiai játékok történetében gazdag kulturális programsorozatot szerveznek az angolok. 20.15 XXX. nyári olimpiai játékok Élő közvetítés Londonból 18.00 Női kosárlabda Közben: Híradó este Időjárás-jelentés Abszolút London Kulturális olimpia 2012 20.15 Női toronyugrás Döntő 21.30 Női kézilabda Elődöntő 18.35 Egy kapcsolat szabályai © (am. vígjátéksor. - 71-72.) 19.35 Jó barátok ® (am. vígjátéksor. - 9-10.) 20.30 Doktor House ® (amerikai sorozat) 21.20 CSI-NewYorki helyszínelők ® (amerikai krimisorozat) Fsz.: Gary Sinise, Melina Kaoakaredes 18.00 Híradó. Időjárás 18.25 Dunasport 18.40 Kárpát expressz 19.10 ízőrzők - Tihany 19.40 Sophie szerint a világ (francia dok.-film-sorozat) 20.10 A falu jegyzője (4/3.) 21.20 Hírek 21.25 Dunasport 21.40 Csinibaba ® (magyarfilm, 1996) 18.25 Gyűjtögetők ® 19.20* Mocsokkommandő © 20.25 Őshüllők arénája © (ismeretterjesztő sorozat) Vadászból üldözött 21.20 A legpusztítóbb katasztrófák ® (ismeretterjesztő sorozat) Pokoli földrengések 22.30 A határvonal ® (am.-mexikói akciófilm) Fsz.: Ray Liotta, Andy Garcia Armand Assante 0.35 Reflektor® Sztármagazin 0.50 InfoMánia © 22.55 Aktív (ismétlés) ® 23.25 Tények este 24.00 EzoTv 0.35 A dögös és a dög @ (amerikai vígjáték, ism.) 2.00 Doktor House © (amerikai sorozat) 23.35 Tűzveszély ® (ameri kai-dél-afrikai- francia-angol film, 2006) Fsz.:Tim Robbins, Derek Luke, Bonnie Mbuli 1.10 Rocca parancsnok © (olasz krimisorozat - 8/8.) 23.30 Női labdarúgás Döntő 0.30 Férfi strandröplabda Döntő 1.30 Bűvölet ® (olasz sorozat -240/131-132.) 22.20 Nlklta ® (amerikai akciófilm-sorozat) 23.10 Jackie nővér® (amerikai sorozat) 23.45 CSI-NewYork i helyszínelők (ism.) ® 0.40 Nikita (ismétlés) ( 23.20 MüpArt K. L. B. - a Jazz Showcase esti koncertje 1.10 Vers 1.20 Térkép - Válogatás © 1.45 Töredékek 2.10 Csellengők© 22.20 Világ a város alatt (ismeretterjesztő sorozat) 23.15 48 órával később ® 0.10 Gyűjtögetők © 1.10 Üstökösvadászok © (ismeretterjesztő sorozat) 13.10 Az éden titkai (görög sorozat) 17.25 Tiltott szerelem (török romantikus sorozat) 9.30 XXX. nyári olimpia (sportközvetítés) 1.30 Bűvölet (olasz sorozat) 19.35 Jó barátok (amerikai vígjátéksorozat) 21.40 Csinibaba (magyar film, 1996) 21.20 A legpusztítóbb... (ismeretterjesztő sorozat) 13.06 Lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 Versus. 1430 Sportré. 18.00 Híradó. 1830 Ázsia 16.05 BBC Click. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Soroló. 1800 Híróra. 19.00 Híradó. 1930 Globál. 20.08 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.2138 Lapzárta. 22.00 Híradó. 2230Versus. 23.08 Rájátszás 1228 Fórum. 1830Start! 1618Start plusz. 1630 Könyvjelző. 1686 Világhíradó. 17.08 Fórum. 17.88 Híradó. Világhíradó. 1648 Sporthíradó. 1888 Híradó. Időjárás. 19.28 Ebenes beszéd. 20.48 Húzós. 21.58 Híradó. 2220 700-as klub ©. 23.05 Hazai turizmus. 23.55 Híradó. 028Világhíradó 17.30 Viva Natura - Vivát Natúra! 18.00 Szabadegyetem ©. 19.00 Info- mánia ®. 19.30 Nyitott egyetem, Pécs ®. 20.00 Helyzetkép ®. 2038 Mit tenne ön? 20.48 Hírháló. 21.00 Az ötödik támadás ®. 23.00 Hírháló. 23.30 Műveltségi kvíz 11.08 Hazárd megye lordjai (37.) ®. 13.10 Szenzáció! ®. 18.08 A kristálytükör meghasadt ®. 17.08 A normandiai partraszállás- hozvezetőút®. 1848Támadás Rommel ellen ®. 2030 Mozimagazin ®. 21.00 Piszkos alku (am. akciófilm) @. 23.00 Az éjszaka harcosai ©. 038 Éjféli cowboy ® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden 10.18 Tenisz. ATP 500. Washington, 12.18 Motorsport 1.12.48,Magyar labdarúgás. Új- pest-Videoton. 14.48 Ökölvívás. Profi gála. 17.48 Spanyol labdarúgás. 19.18 Mai helyzet 1930Zuhanyhíradó. 2L00Truck Race. 2200 Erős emberek. 23.00 Hír-M. 23.18 Ökölvívás. Profi gála, Las Vegas. 1.0013. menet tévéadó fenntartja! 11.18 Csodára várva ®. 12.40 Még azt hitted, a te szüleid furcsák? ®. 14.10 Az ég küldötte ®. 18.48 Hölgyválasz - Én táncolnék veled ®. 17.48 Ászok és nyolcasok ®. 19.10 Győzni fogunk ®. 21.00 A szerződés ®. 2230 Ki tud cseresznyés sutit sütni? ®. 24.00 Fekete és kék ® 14.00 Újjáépítök. 18.00 Ötödik sebesség 16.00 Aranyláz Alaszkában. 17.00 Hatalmas repülők. 18.00 Hogyan készült? 19.00 Ucitvadászok. 20.00 Autókereskedők. 21.00 Aranyláz Alaszkában. 22.00 Cefrekirályok. 23.00 Gyalogszenel az Amazonas mentén. 24.00 Amcsi fegyverek t I t I