Új Néplap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-01 / 179. szám

Testvérvárosaikba látogattak el a napokban a kisújszállásiak kapcsolatok Kisújszállásnak jelenleg hat testvértelepülése van, amelyekkel rendszere­sek a kulturális találkozók, s több iskolai és civil szerve­zeti kapcsolat is kialakult az önkormányzati mellett. Mint Tatár Zoltán alpolgármestertől megtudtuk, a napokban a vá­ros képviselői két jeles esemé­nyen is részt vettek. A szlovákiai testvérvárosi­ban, Iglóban tartott nemzet­közi vásáron és kiállításon Tatár Zoltán alpolgármester, valamint dr. Ducza Lajos és Molnár Imre önkormány­zati képviselők jártak. Az erdélyi Négyfalun dr. Varga Zsolt jegyző és Kiss Endre, a polgármesteri hivatal város- fejlesztési és üzemeltetési osztály megbízott vezetője vett részt a Szent Illés-napokon. A választások óta egyéb­ként először találkoztak az új városvezetéssel, amelynek tagjaival megállapodtak arról, hogy tovább folytatják a két település közti önkormányza­ti, oktatási, kulturális, művé­szeti és sport kapcsolatokat. Mindezek mellett pedig előse­gítik a gazdasági kapcsolatok alakulását is - tájékoztatta lapunkat Tatár Zoltán. ■ D. E. 2 Tomajmonostorát immár nem fenyegeti a belvíz átadták Tomajmonostorán mostanáig rendkívüli terhet jelentett a belvíz, többek kö­zött a nagy szintkülönbségek miatt. Hiszen akad olyan része a községnek, amely kilenc mé­ternyivel mélyebben fekszik, mint a magasabb területek. Ráadásul tavaly az átlagos ötszázötven helyett több mint ezerötszáz milliméternyi le­hullott csapadékot mértek, így teljesen telítődött a talaj. Ezeket a gondokat remélhetőleg végle­gesen orvosolja az a közel kettő- százötven millió forintos beru­házás, melyet a minap adott át ünnepélyesen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Ez tehát azt jelenti, hogy a belvíz- elvezetés így már megoldódott a településen. ■ SZ. ZS. MEGYEI KÖRKÉP 2012. AUGUSZTUS 1, SZERDA Közmunkára váltott büntetések bírságok Megyénkben eddig 88-an választották a fizetés helyett ezt a lehetőséget 1 A közelmúltban történt tör­vénymódosítások hatására emelkedtek a szabálysértési bírságok összegei. Ennek következményeként egy sza­bálysértőt akár háromszáz- ezer forintra is büntethet­nek. Egy ekkora összegnek a megfizetése az emberek túlnyomó többségénél gon­dokat okozhat, ezért újabb módosítást vezettek be idén áprilisától. Erdős Csaba- Ha tudtam volna, hogy le le­het dolgozni a büntetést, akkor nem fizetem be a küencvenezres közlekedési bírságomat, hanem elmegyek én is közmunkára - mondja egy szolnoki autós, akit nemrég gyorshajtás miatt bün­tettek meg. - Most már tudom, hogy ledolgozható, csak jelent­kezni kell. Ha jók az értesülé­seim, akkor ötezer forintot von­nak a bírság összegéből naponta. Tehát az én esetemben 18 napig tartott volna a munka. A bün­tetés leülést azonban soha nem vállaltam volna be, mert akkor az bekerül az erkölcsibe. Mosta­nában pedig, ha jó munkahelyre akar kerülni az ember, azt ott ké­rik és rosszul mutat a priusz - te­szi hozzá. Ez év április 15-étől módosult a szabálysértésekről szóló tör­vény, így a szabálysértési eljárás ■ Nem lesz priusza annak, aki elzárást vagy közmunkát választ a bírság megfizetése helyett. alá vont személy dönthet úgy, hogy a bírság befizetése helyett közmunkát vállal. Azonban aki közigazgatási szabálysértést kö­vet el, az nem élhet ezzel a lehe­tőséggel, így a gyorshajtók sem, nekik fizetniük kell.- Nem, nem lesz priusza an­nak, aki az elzárást választja a szabálysértési bírság megfi­zetése, vagy éppen a közmun­ka helyett - reagál válaszában a fent idézett autós által el­mondottakra Pásztomé Kovács Ágnes százados, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-fő­kapitányság sajtószóvivője.- A kiszabott helyszíni bírság és a szabálysértési bírság ese­A Nemzeti Munkaügyi Hivatal, s a megyei munkaügyi központok feladata kijelölni a közérdekű munkára ítélt személyek munkahelyét. Képünk illusztráció. tén lehet élni a közmunka lehetőségével. Amennyiben nem fizet az elkövető a szabálysértési eljárás során, a meghatározott időn belül önként dönthet ar­ról, hogy közmunka keretében ledolgozza a bírság összegét, vagy éppen az elzárást választ­ja. Ha vállalja a munkát, akkor be kell menni a területileg ille­tékes munkaügyi központba, és ott kell jelezni, hogy az adott sza­bálysértést ő szeretné ledolgoz­ni. Erre szintén meghatározott ideje van teszi hozzá a szóvivő. Pásztomé kiemelte, hogy az áprilisi változás lényege az volt, hogy korábban adók módjára behajtható volt a szabálysértési, helyszíni bírság összege. Ez meg­szűnt a módosítás után, így most már csak a közérdekű munka és az elzárás létezik lehetőségként a befizetésen túl. A szóvivő még kiegészítésként elmondta, a le­dolgozható minimum időtartam hat óra, míg a leghosszabb köz­munkával töltött idő száznyolc­van óra. Aki trükközni akar, és ezért jelentkezik közmunkára, annak fel kell készülnie arra, hogy ha lebukik, akkor automa­tikus elzárással büntetik. A törvény szerint a Nemze­ti Munkaügyi Hivatal, illetve a megyei munkaügyi közpon­tok feladata kijelölni a közér­dekű munkára ítélt személyek munkahelyét. Eszerint minden olyan szervezet, önkormány­zat, szociális intézmény ad­hat munkát az elkövetőknek, amely részt vehet az állami közmunkaprogramban.- A megyei munkaügyi köz­Közlekedési kihágások számának alakulása a megyében Év Esetszám 2007 859 2008 584 2009 609 2010 569 FORRÁS: KSH az interneten közzétett ada­tok szerint az idei évre a kor­mány közel tizenhatmilliárdos bevételt tervezett, amelyek csak az objektív felelősségből származó bírságokból folyná­nak be. Az autósok az első öt hónapban közel 6,5 milliárdot már befizettek. Emellett még egyéb szabálysértési és bírság­bevétellel is számolnak amelynek összege meghaladja az egymilliárd forintot. A ter­vezett bevétel már az év első felében túlteljesült, közel öt­száz millióval több folyt be az állami kasszába. Ez a tenden­cia változhat, hiszen a köz­munkára váltott bírság csök­kenti a bevételeket. pont adatai alapján eddig 88 férfi és 17 nő jelentkezett szabálysér­tési bírság közmunkával való ki­váltására Jász-Nagykun-Szolnok megyében - összegezte a tapasz­talatokat Korim Eva, a megyei kormányhivatal sajtószóvivője. - Ebből a 88 emberből eddig ti­zennyolcán dolgozták le az ön­ként vállalt kötelezettségüket. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szabályéstők java részét tiltott kéjelgés, lejárt jogosítvány, lopás, jogosítvány nélküli vezetés és garázdaság miatt vonta eljárás alá a rendőrség. A büntetési té­telek jellemzően 5 ezer és 100 ezer forint között változtak - teszi hozzá a szóvivő. ■ Ön ledolgozná a szabálysér­tési büntetését? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: SZ0U0N.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Ön ledolgozná-e a kiszabott bírságot? megkérdeztük A válaszadók többsége alaposan mérlegelné, mit is tegyen OROSZ ÁGNES. SZOLNOK: - Hogy ledolgoznám-e a büntetésem, az attól is függ, hogy éppen akkor milyen anyagi helyzetben vagyok. Ha jól állok, akkor kifizetem, ha annyim nincs sok pénzem, akkor természetesen ledolgoznám. Per­sze, ha valami nekem nem tetsző közmunkát kellene elvégeznem, akkor lehet, hogy inkább mégis összespórolnám valahogy a bün­tetés összegét. LOVÁSZ JÁNOS, KARCAG: - Ha kapnék egy szabálysértési bírsá­got, mindenképpen - az akár több tízezres bírság befizetése helyett is - a közmunkát válasz­tanám. Egyrészt azért vállal­nám a bírság összegének ilyen ledolgozását, mert így nem ter­helném mega családi kasszát, másrészt a nyilvántartásban sem lenne nyoma, tiszta lappal maradnék. KÁBÁI ANITA, KISÚJSZÁLLÁS: -Ha kiszabnának rám egy bírságot, nem vállalnám a büntetés köz­munkában való ledolgozását. Mert félteném a jelenlegi mun­kámat, hiszen a főnököm nem valószínű, hogy tolerálná, hogy emiatt napokra távol lennék. Azt hiszem megbeszélném a csa­ládommal és valahogy közösen összeszednénk a bírságössze­gét, vagy kérnék részletfizetést. PELYVA JÁNOS, JÁSZAPÁTI: - Ha több tízezres vagy százezres bün­tetést kapnék valamiért, biztos, hogy ledolgoznám azt. A kevés nyugdíjból a magas rezsi és egyéb költség miatt nem tudnám kifizet­ni. Bizonyára sokan vannak így, nemcsak a nyugdíjasok, hanem a dolgozó emberek között is. A büntetések díja emelkedik, a megélhetés is nehezebb, a fize­tések pedig nem növekednek. A csángó magyarok kultúráját mutálják be program lászberényben ismét megszervezik, immáron huszon- kettedszerre a Csángó Fesztivált. Tegnap délután a jászberényi főtéren kialakított fesztivál informáci­ós irodában tartot­tak sajtótájékoztatót az augusztus 8-12 között zajló nagy­szabású eseménysor előkészüle­teiről, illetve programjairól. A mintegy 700 közremű­ködővel, húsz zenekarral, tíz jászberényi együttessel, húsz hagyományőrző együttessel, va­lamint külföldi együttesekkel megrendezett fesztivál az alap­céljait megőrzi. Mint azt Szűcs Gábor, a szervező Jászság Népi Jászberény továbbra is magáénak érzi a rendezvényt. Együttes művészeti vezetője ki­emelte, a szellemiség megtartá­sával elsődleges cél bemutatni a magyar nyelvhatár legkeletibb peremén élő csángó magyarok sajátos kultúráját, életét. Dr. Szabó Tamás, Jászberény polgár- mestere kiemelte: a város továbbra is magáénak ér­zi a rendezvényt. A Csík zenekar alapítója, Csík János népi együt­tesével közös küldetésének ne­vezte, hogy a fesztivál, s a közös fellépések alkalmával közvetített értékeket minél több emberrel ismertessék meg, így a magyar kultúra gyöngyszemeit, a nép­táncot és a népzenét. ■ B.CS. A tervezett bevétel már az első félévben túlteljesült

Next

/
Oldalképek
Tartalom