Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-05 / 156. szám

Bilincs vár az iskolakerülőkre? elképzelés Felmerül a kérdés, honnan lenne erre pénz az önkormányzatoknál Természetesen nem minden gyermek csellengő, de a mai világban bizony nem árt rájuk figyelni, hogy ne kallódhassanak el. Képünk illusztráció. Önellátóvá szeretnék tenni húsellátásban Túrkevét tervek Napokon belül elkezdő­dik a vágópont építése Túrke- vén, melynek kapacitása napi húsz sertés lesz, mondta dr. Szabó Zoltán, a város polgár- mestere. A helyiek a vágópon­tot elsősorban helyben nevelt sertés feldolgozásra tervezték, viszont kapacitásából adódóan térségi területet is képes lesz majd lefedni. így a helyben fel­nevelt élő állatot nem kell más­hová szállítani, majd a nyers húst újra Túrkevére vinni, mondta a településvezető. Mint korábban megírtuk, a Start-munkaprogram keretein belül 22 helybéli kapott lehe­tőséget arra, hogy felneveljen mintegy kétszáz hízót. A hiz­lalásból származó mennyiség egy része, az érdekeltség bizto­sítása miatt a hizlalóké, másik részét a lakosság részére érté­kesítik. A piaci értékesítésre szánt sertésekből származó bevételt részben a következő tételnyi állatok megvásárlásá­ra, részben vágópont építésére fordítják a helyiek.- Ötven-száz családot szeret­nénk majd bevonni a program­ba. Célunk, hogy önellátóvá tegyük a várost, az itteni üze­mi konyhákat. Szeretnénk a legelő állatok számát is növelni - mondta a vezető. aß. B. Félmilliót raboltak a benzinkútról visszamentek A nyári ítélke­zési szünetet követően, vár­hatóan október 25-én hoz első fokú határozatot a Szolnoki Törvényszék R. Krisztián és R. Adrián büntetőügyében. A fiatal testvérpár még 2009. no­vember 22-én hajnalban dön­tött úgy, kirabolnak egy ben­zinkutat Szolnokon. Néhány órával korábban ugyanezen a töltőállomáson megtankolták autójukat, és fizetés nélkül tá­voztak. Az elsőrendű vádlott, R. Krisztián - a vádirat szerint - egy fegyvernek látszó tárgy csövét nyomta a kútkezelő, M. Balázs homlokához, majd a támadók több mint félmillió forinttal távoztak. R. Krisztián jelenleg is szökésben van. ■ Konrát Károly belügyi ál­lamtitkár ismertette a par­lamentben a minap azt a kormányzati javaslatot, ami a most bevezetni kívánt ren­dészeti feladatok keretében hivatott megakadályozni a 14 év alatti fiatalok iskola- kerülését. A rendőrség ta­pasztalatai alátámasztják, szükség van a szigorú lépé­sekre a fiatalok védelmének érdekében. Munkatársunktól * 13- Szükség van a szigorítások­ra - jelentette ki határozottan a | szolnoki Kovács Linda, aki egy 13 éves fiúgyermek édesanyja.- Az elmúlt évtizedekben elju­tottunk odáig, hogy lassan már sem a szülő, sem az iskolai ta­nító nem fegyelmezheti a gyer­meket, mert törvénybe ütközik. De akkor ki tegye meg, ha a gyerek lóg az iskolából, vagy ^ éppen elszökik az éjszakába? 1 Nekem szerencsém van, jól ta­nul a fiam és nem vonzza még az éjszaki élet. De ha kell, én is | mindent megteszek azért, hogy ■ A létező problémát oktatási eszközökkel és nem rendészeti úton kellene megoldani. ne kallódjon el úgy, mint a vele egykorú gyerekek, akik hétvé­genként részegen tánrorognak a belvárosban - tette hozzá. A rendészeti feladatok egysé- J gesítése vezetne oda - tekin- | tettel arra, hogy jelenleg hat különböző jogszabály fogja át | ezeket a feladatokat -, hogy az önkormányzatok hatáskörébe utalná a rendészeti feladatokat ellátó szervek felállítását, az ellátó személyek foglalkoztatá­sát. Hasonlóan a közterület-fel- J ügyelőkhöz, illetve az azok munkáját kisegítők alkalma- | zásával, akik közalkalmazotti vagy rendes munkaviszonyban látnák el a feladatukat - írta a PM-Hírhatár.hu. Pintér Sándor belügyminisz­ter előterjesztésében a beve­zetendő jogszabály-módosítás | lehetővé tenné a csellengők visszavezetését az iskolákba, természetesen erőszak mellő­zése nélkül, kivéve, amikor a diák ellenáll az intézkedésnek, amikor akár testi kényszert, ve­gyi eszközt és szolgálati kutyát kizárólag önvédelemből alkal­mazhat! A segédrendész egyedül nem, csak az önkormányzat rendészeti feladatokat ellátó személyek segítőjeként jogosult intézkedni, amelynek során ér­tesítik a rendőrséget. A rend­őrök a köznevelés információs rendszeréből kérhetnek majd le adatokat a közterületen is­kolaidőben megállított tanulók iskolájának megállapítására, a hiányzás jogszerűségének el­lenőrzésére, és az iskolával és a szülővel történő kapcsolatfel­vételre. Országgyűlési képviselők szerint bár szükség van az iskolakerülés megakadályo­zására, a fellépés módját ki­fogásolták. A valóban létező problémát oktatási eszközökkel és nem rendészeti úton kelle­ne megoldani. Felmerült az is, hogy miből fog az önkormány­zat a feladatok ellátásához for­rást teremteni akkor, amikor folyamatos elvonás történik? - Már eddig is működtek or­szágszerte különböző progra­mok, amelyeknek hasonló cél­kitűzései voltak - foglalta össze Tánczos Anita őrnagy, a Szol­noki Városi Rendőrkapitányság Megelőzési és Értékelő Alosz­tály kiemelt főelőadója. - Igaz, eddig ott is önkormányzati kez­deményezésre indultak meg azok a közös járőrtevékenysé­gek, amelyekben rendőr jár­őrök és családsegítők járták a plázákat, és ellenőrizték az ott lévő fiatalokat. Hozzá kell ten­ni, már most is bármikor ellen­őrizhetik a rendőrök az utcán csellengő fiatalokat, és ha körö­zés alatt állnak vagy feltűnően gyanúsan viselkednek, ak­kor értesíthetik a szülőt, vagy gondviselőt. Bűncselekmény esetén pedig előállítják őket a rendőrségen - tette hozzá. Tánczos Anita elmondta, Szolnok város is megtette már az első lépéseket a fiatalok vé­delmének érdekében. A szol­noki önkormányzat és a váro­si rendőrség együttműködési megállapodást írtak alá. Az alapvető problémát az jelenti, hogy egyre több fiatal fogyaszt alkoholt, próbálja ki a különbö­ző drogokat, él csavargó élet­módot, amelyek súlyos lelki, erkölcsi, szociális gondok forrá­sai lehetnek. Ezért vált szüksé­gessé az összefogás.- Teljes mértékben ellen­zem a tervet - mondta egy idős szolnoki tanítónő. — A gyerek ugyanis soha nem hibás. Hibás a társadalom, a környezet, a szülő, de a gyerek soha se. Egy ilyen intézkedés mély sebet vágna a gyerek életébe, Nem a büntetés a lényeg, hanem a megértés, az ösztönzés. A bün­tetett gyerek agreszíwé válik. Tudomásul kell venni, hogy a gyerek nem születik rossznak, a környezet teszi azzá. A bűnügyi statisztikák is árulkodnak tánczos anita őrnagy számos bűnügyi statisztikával támasz­totta alá azt, hogy szükség van a közös, összehangolt fellépésre a fiatalok védelmében az álta­luk elkövetett és elszenvedett bűncselekmények miatt. Példa­ként említve, az elmúlt évben négy esetben volt testi sértés ál­dozata gyermekkorú, míg az elkövetői oldalt vizsgálva kide­rült, két gyermekkorú okozott súlyos, míg négy könnyű testi sértést. Több mint egy tucat lo­pást követtek el gyerekek, és kö­zel ennyien váltak áldozattá is. A fiatalkorúaknái ez a szám az elkövetői oldalon meghaladja a negyvenet. Általános és középiskolások száma a megyében 60 E - 50 E - 40 E - 30 E - 20 E - 10 E - 0 —1 58 523 50188 I 49 055 2001 2008 2009 2010 SZEMÉLYI HÍREK Bozó Andrea lett az új szerv vezetője JÚLIUSTÓL BO­ZÓ Andrea a kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szervének igaz­gatója. A megyei intézmény- fenntartó központ vezetője Hajdúné Gácsi Mária lett. ■ Vajdahunyad várában állít ki Czupp Pál A magyar Kéz­művesség 2012 kiállítás a napokban nyílt meg Bu­dapesten, a Vajdahunyad várában. A kézművesek egyik legna­gyobb hazai tárlatán Czupp Pál kunhegyesi fafaragó né­pi iparművész legújabb díja­zott munkái is láthatók. ■ Czinege Lászlóné immár tűzoltó őrnagy immár hivatá­sos állomány tagjaként végzi igazgatóhelyet­tesi munkáját Czinege Lász­lóné. A belügyminiszter tűzoltó őrnaggyá nevezte ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábban közal­kalmazott vezetőjét. ■ Egyelőre még gyengébb a vártnál a búza hozama folytatás az 1. oldalról Kiss Róbert, a megyei kor­mányhivatal földművelésügyi igazgatósága vezetője elmond­ta, az elmúlt hét végén a me­gyében elkezdték az őszi búza betakarítását is. A termést adó 137 443 hektárból eddig 14 800 hektárt tudtak a gazdálkodók learatni. A 3320 kg/ha átlag­termés közepesnek mondható az eddigi adatok alapján. Az őszi búza az előzetes várakozá­sokkal ellentétben gyengébben teljesít ä termésátlagot illetően, viszont az őszi árpa esetében az eddig elért termésátlagok jobbak a vártnál. Ennek oka elsősorban az, hogy az őszi bú­zánál korai éréscsoportba tar­tozó, illetve a gyengébb víz- és tápanyag-gazdálkodású terüle­tek betakarítását kezdték el a termelők, ez utóbbi területek pedig általában kisebb termés­átlagot adnak. Több helyen a rövid szárhosszúság miatt nem éri meg a szalmát betakarítani, inkább bemunkálják azt a ta­lajba a gazdálkodók. Az őszi káposztarepce 5966 hektáros területéből 724 hek­tárt arattak le, a termésátlag 1972 kg/ha. Készleten lévő gabona nincs, az új betakarítású gabonák raktározása a rendelkezésre ál­ló tárolókapacitás bevonásával megoldható. ■ B. GY. Újabb Csajka. Gergi Pál szolnoki nyugdíjas szabadidejében régi autókat újít fel. Néhány éve már újjávarázsolt egy Csajka típusú egykori luxusautót. Most ismét darabokra szedett egyet. Jelenleg az 5480 köbcentis V8-as motort (képünkön) próbálja beindítani. t 4 h I i «

Next

/
Oldalképek
Tartalom