Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-30 / 177. szám

13 2012. JÚLIUS 30., HÉTFŐ SZOLGÁLTATÁS - TÜKÖR Az ohiói férfi káli családfája gyökerek A káli plébánián lel ősei nyomára a már felnőtté vált amerikai unoka Öregerdei nyári tábor Berényben a karitász jegyében Most először találkozott sze­mélyesen káli rokonaival az amerikai Ohio állambeli Gabe Rozsa, aki itt lelte meg családi gyökereit. Szilvás István Ha az amerikai Ohio államban élő népes Rozsa család vala­melyik tagja egyszer rászánná magát, s végigkövetné a Ma­gyarországról kivándorolt ősök útját, kötetekbe foglalhatná a szerteágazó família sorsát. A terebélyes családfa gyökerei az 1900-as évek elejéig nyúlnak vissza, amikor is az erdőtelki Rózsa Gábor és a káli Vincze Ilo­na házasságot kötött egymással. Az egyházi esküvőt a káli temp­lomban tartották. Ugyanott, ahol immár az 57 éves Gabe Rozsa, valamint a vele együtt rokonlátogatóba ér­kezett Barbara nagynénje, s annak családtagjai érdeklődés­sel hallgatták dr. Artner Péter plébános ismertetőjét. A rég várt nagy pillanatra azonban a parókián került sor, ahol belela­pozhattak az irattár mélyén őr­zött anyakönyvekbe. A szabatos kézírással tett korabeli bejegy­zés szerint „1912. május 18-án Vincze Ilona - Vincze János és Várkonyi Erzsébet lánya - eskü­dött Kálban Rózsa Gábor r. kath. ifjúval, Rózsa József és Vas Má­ria Erdőtelken született fiával”. Gabe Rozsa (balról) dr. Artner Péter káli plébános és Seress József helytörténész révén talált rá a rokonokra A 19 éves fiatalasszony és 23 éves párja nagy reményekkel vágott neki a közös életnek, ám az akkori gazdasági viszonyok nem sok jóval kecsegtették őket. Két évvel később az ifjú férj úgy döntött, kivándorol Amerikába, ahol néhány év alatt összegyűjt annyi pénzt, amivel itthon meg­alapozhatják a jövőjüket.- Csakhogy időközben kitört az első világháború, nagyapám viszont nem akart részt venni benne. Ezért aztán leveleiben arra kérlelte a feleségét, hogy menjen ki utána, ő azonban csak nagy nehezen szánta rá magát az utazásra - idézte fel a régi történetet az unoka. - Az gäbe rozsát nemcsak a fellelt rokonság köti ide, hanem a munkája is, miután a Cleveland- ben alapított szerszámkészítő céget képviselő kft. ügyvezető igazgatójaként él Nemesvámo­son. A kft. egyik, káli származá­Ohio állambeli Steubenville-ben telepedtek le, ahol nagyapám először egy acélgyárban dol­gozott, majd farmer lett. Nagy­sú munkatársa révén került tu­lajdonképpen kapcsolatba a te­lepülés múltját kutató Seress Jó­zsef amatőr helytörténésszel, akinek a segítségével jött létre azután a már rég várt családi találkozó. Rokonokra és megélhetésre talált Magyarországon mamám a háztartást vezette, s nevelte tizenegy gyermeküket. Gabe Rozsa édesapja 1922- ben látta meg a napvilágot, s bár mindig is büszke volt magyar származására, csak idős korá­ban jutott el szülei óhazájába. Erdőtelken már nem talált kö­zeli rokonokat, de a faluban so­kan emlékeztek még az őseire. Anyai ágon viszont sikerült fel­kutatni a családfához tartozó­kat, akikkel többnyire levélben tartották a kapcsolatot.- A hat testvér közül annak idején három vándorolt ki Ame­rikába. Gyula és Ilona soha nem jött vissza, egyedül csak Laci járt itthon - mondta a káli Vincze Rózsika, aki Ilona révén Gabe Rozsa első unokatestvére. A személyesen most először ta­lálkozó rokonok a másod unoka- testvér, Kiss Jenőné - Várkonyi Rózsika - házában jöttek össze. A messzi földről érkezettek kö­zül egyedül Ilona lánya, Barbara Grantonic beszél valamennyire magyarul, így a két nyelvet vál­togatva - a vendéglátók egyik unokájának a tolmácsolásával - mutatta be kinti famíliáját, s vette számba az itt élőket.- Megható az a szeretet, amellyel az egymástól távol élő rokonok ápolják a közös öröksé­get - jegyezte meg Gabe Rozsa, aki abban bízik, a most szemé­lyes ismeretséget kötött fiatalok nem hagyják majd elszáradni a mély gyökerű családfát. táboroztak Az egri egyház­megye a 2012-es évet a karitász jegyében tölti. A Katolikus Kari­tász története során mindig fon­tosnak érezte, hogy a hátrányos helyzetű családokat gyerme­keik nyaraltatásával is segítse. Ebbe kapcsolódott be most nyá­ron Jászberényben az Egyházi Iskoláért Alapítvány. A tábor fő célja a hátrányos szociális hely­zetű családok támogatása volt. Ötletüket támogatta Jászberény önkormányzata. Az idén először megszerve­zett tábor helyszínéül az Öreg­erdei gyermektábor szolgált. A gyermekeket két turnusban táboroztatták, július 9-13., és július 16-20. között; a két tur­nus összlétszáma 64 volt, ebből a hátrányos helyzetű gyerme­kek száma 30. Számukra tel­jesen ingyenes volt a táborban való részvétel - írta Sinka Ist­ván pedagógus az Eger.egyhaz- megye.hu oldalon. A diákoknak napi három­szori étkezést biztosítottak. Szerepelt a programban kézmű­ves-foglalkozás, sportverseny, ügyességi és szellemi vetélke­dő, számháború, „dinnyefalás”, nyársalás, esti túra. Ellátogat­tak az állat- és növénykertbe, ahol végignézték az állatokat. Mindkét táborban strandolás­sal zárták a hetet, a gyerekek legnagyobb örömére. A gye­rekek visszajelzései alapján a táborban jól érezték magukat. ■ gftrniTTiWfrJ Ügyeletes patika Szolnok, ma a Szent Miklós Gyógyszertár (Tóth Ferenc út 2-4.) az ügyeletes. Vízállás a kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafü­rednél 556 centiméter, duz­zasztott, Kisköre-felsőnél 741 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 24,4 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -209 centi­méter, áradó, Szolnoknál -183 centiméter, áradó, a víz 24,1 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 102 cen­timéter, áradó, a Hármas-Kö­rös Kunszen tmártonnál -86 centiméter, áradó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osztály munkatársainak tá­jékoztatása szerint a 46-os, a 4-es, a 33-as és a 34-es utak egyes szakaszain, Szolnok, Jászapáti, Tiszafüred, Tiszai- gar belterületén, valamint Karcag, Kunszentmárton kül- és belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megvál­toztatási jogát a rendőrség fenntartja. Részletes megyei ■ "Az akaraterő sajnos olyan, mint a hit: vagy megvan benned, vagy nem is lesz." (Moldova György) PROGRAMAJÁNLÓ MOZI MAI MŰSOR: Szolnok. Cinema City: A csodálatos pókember (12) 3D 11.30, 14.15, 17.00, 19.45. Jégkorszak 4. - Vándorló kontinens (6) 3D 10.30, 12.30, 14.30, 16.30, 18.30, 20.30. Madagaszkár 3. (6) 3D 11.45,15.30. Prometheus (16) 3D 19.30. A sötét lo­vag - Felemelkedés (16) 10.15,13.30, 16.45, 20.00. StreetDance 2. (12) 3D 13.45. Várandósok - Az a bizonyos ki­lenc hónap (16) 17.15. TISZAPART MOZI: A terem: Életem szerelme (12) 18.00. Mocsokváros ut­cáin (16) 20.0(5. B terem: Tegnap éjjel (12) 18.15. Fekete hattyú (16) 20.15. E terem: King Curling (16) 18.00. Fej­vadászok (16) 20.00. MÉZVÁSÁR JÁSZBERÉNY. Augusztus 4-én ren­dezik a XXV. Nemzetközi Mézvásárt és Méhésztalálkozót a Bercsényi úti Sportcsarnokban. Lesz mézkóstoló, mézkirálynő-választás, méhészek ve­télkedője, mézes sütemények verse­nye, mézeskalács-díszítési bemutató, méhészeti eszközgyártók kiállítása, szakmai tanácskozás, szórakoztató programok, tombola, kirakodóvásár. KIÁLLÍTÁS TISZAFÖLDVÁR. Augusztus 4-én nyílik a 4. Tiszaföldvári Gobelin Tárlat. Az ünnepélyes megnyitó szombaton, 17 órakor lesz a Kossuth Lajos Általá­nos Iskola tornacsarnokában. A tárlat ingyenesen megtekinthető augusztus 20-áig, 9 és 16 óra között. TÚRKEVE. Augusztus 8-áig megte­kintheti a „Triumvirátus” című képző- művészeti kiállítást, emléktárlatot a Finta testvérek alkotásaiból a Vadász Pál kiállítóteremben. TALÁLKOZÓ TISZAFÖLDVÁR. Augusztus 18-19­én tartják Tiszaföldváron a Földvá­riak találkozóját. Az első napon kórus- hangverseny, öregfiúk kézilabdamecs- cse, Földváriak olimpiája, képzőművé­szeti kiállítás megnyitója és éjszakai strandparti a program. Másnap a paprikás ételek főzőversenyét rende­zik, de lesz még kaszkadőrshow, este pedig a Bon-Bon együttes lép fel. ABÁDSZALÓKINYÁR ABÁDSZALÓK. Pénteken 21 órá­tól a Fesztiválszínpadon szabadtéri buli várja az érdeklődőket a Fantom Együttessel. Az este sztárvendége Demjén Ferenc lesz. Másnap 10 órá­tól rendezik a Tisza-tó átúszó versenyt a Tisza-tó strandon, majd este kilenc órától a Zanzibár ad koncertet. Au­gusztus 10-én az este sztárvendége Charlie lesz. PROGRAM JÁSZÁROKSZÁLLÁS. A Népi Díszítő Műhely tagjai minden szerdán 13 órá­tól 16 óráig tartják foglalkozásaikat a Petőfi Művelődési Házban, ahol csa­ládias hangulatban készülnek a jász­sági és más tájegységek kézimunkái. KISGYEREKESEKNEK ZAGYVARÉKAS. Baba-mama klub­ba várják keddenként 10-től 11 óráig a Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Könyvtárban a kicsiket és kísérőiket. JÁSZBERÉNY. Hétfőnként a Déryné Művelődési Központ Déryné szobá­jában (Lehel Vezér tér 33.) 10 órától 10 óra 45-ig Kerekítő elnevezésű éne­kes, mondókás, baba-mama foglalko­zásra várják a kicsiket és kísérőiket. A programok, műsorok, ügyele­tek adataiban időközben történt eset­leges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. TOVÁBBI PROGRAMOK: Szoljon.hu Ribizlis kakaótorta HOZZÁVALÓK A TORTALAPHOZ: 3 tojás, 4 kanál étolaj, 5 kanál cukor, 2 kanál kakaópor, 4 ka­nál forró víz, 1 kiskanál sütő­por, 3 kanál liszt. A krémhez: 25 dkg mascarpo- ne, 20 dkg porcukor, 3 dl friss tejszín, 1,5 dl sűrű ribizliszörp. A ribizliszörphöZ: 1 bögre ri­bizli, fél bögre cukor, 5 kanál víz. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁSHOZ: 2 dl OrgO- naszörp (vagy más szörp), 1 bögre ribizli. elkészítés: a tésztához a tojá­sok sárgáját mixerrel habosra keverjük 3 kanál cukorral, hoz­záadjuk a kakaót, a sütőport, a vizet, az olajat és a lisztet, majd gyengéden hozzákeverjük a maradék cukorral felvert ke­mény tojásfehérjét. 19 cm átmé­rőjű, kikent, lisztezett (vagy ki­bélelhetjük sütőpapírral), kap­csos tortaformában tűpróbáig sütjük. Kihűtjük, és 3 lapra vág­juk. A krémhez mixerrel habos­ra keverjük a hozzávalókat. A ribizliszörphöz 5 percig főzzük a ribizlit a cukorral, a kanál víz­zel, majd szitán átszűrjük, sű­rűre beforraljuk. A lapok puhí- tására szükségünk van egy vi­szonylag semleges ízű szörpre, én orgonaszörpöt használtam, de citrom-, illetve bodzaszörp is jó. Összeállítás: lap-szörp-krém- ribizli-lap-szörp-krém-ribiz- li-lap-szörp-krém-ribizli és má­ris kész a pikáns, habkönnyű tortánk. Eltűnés miatt keres a rendőrség egy kiskorút A szolnoki Rendőrkapitány­ság eltűnés miatt keres egy kiskorú lányt. A 17 éves Far­kas Róza Szolnok, Gyermekváros út 1. szám alatti spe­ciális leány gyer­mekotthon intézeti neveltje 2012. má­jus 24-én 2 óra 40 perckor engedély nélkül eltávozott gondozási helyéről, azóta tartózkodási helye ismeretlen. Személyleírása: körülbelül 158 cm magas, vékony tes­talkatú, fekete, hosszú hajú, kreol bőrű, kerek arcú, barna szemű, szemöldöke ívelt, szé­les, szája ívelt, álla lekerekí­tett, fogazata hiánytalan. Eltűnésekor vi­selt ruházata: feke­te, hosszú ujjú felső, farmernadrág, vilá­gos színű, pántos pa­pucs. A rendőrség kéri, hogy aki a személyle­írás és a fotó alapján felismeri a gyerme­ket, illetve tud tartózkodási helyéről, értesítse a Szolno­ki Rendőrkapitányságot az 56/501-600/18-94 melléken, az ingyenesen hívható 107- es számon, de bármely rend­őrnél, rendőri szervnél tehet bejelentést. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV_________________ 6.00 Aktuális visszatekintő; 6.20 Téma volt idén...; 6.30 Halak, vizek; 7.00 Aktuális visszatekintő; 7.20 Téma volt idén...; 7.30 Babanapló; 8.00 Aktuális visz- szatekintö; 8.20 Téma volt idén...; 8.30 Fórum; 9.00 Aranykosár; 10.00 Akutális visszatekintő; 10.20 Té­ma volt idén...; 10.30 Kultúrkorzó; 11.00 Aktuális heti visszatekintő, 11.20 Téma volt idén...; 11.30 Sajtóasztal; 12.00 Aktuális visszatekintő; 12.20 Téma volt idén...; 12.30 Szolnoktudás Egyeteme; 13.30 Étkek és emlékek; 14.00 Aktuális visszate­kintő; 14.20 Téma volt idén...; 14.30 Örökségünk; 15.00 Képújság; 16.00 Fókuszban a család; 17.00 HTV - Líceum a Gyimesek völgyében (2. rész); 17.30 Termálkincskereső; 18.00 Szolnoksport; 18.30 Csil­lagszem; 19.00 Aktuális; 19.20 Téma volt idén...; 19.30 Szolnoksport; 20.00 Aktuális; 20.20 Téma volt idén...; 20.35 HTV - Hírháló; 21.00 HTV - A gya­nú (amerikai thriller); 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 90.4 RÁDIÓ i 0.00-6.00 Csak igazi mai sláger; 06.00-10.00 Ku- kori - Harsányi Leventével. Hudák Anitával és Hepi Endrével 10.00-11.00 Rádió 1 TOP 10; 11.00- 12.00 Csak igazi mai sláger; 12.00-14.00 Déli élő kívánságműsor; 14.00-16.00 Csak igazi mai sláger; 16.00-17.00 Cooky Live Mix; 17.00-20.00 Coo­ky-show; 20.00-21.00 Disco*s Hit TOP 40 Bárány Attilával; 21.00-24.00 Disco*s Hit Bárány Attila és DJ Junior. www.radiol.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk; 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, idő­járás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, prakti­kák, programok és az ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart-show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a leg­jobb dance-dalok. aktiv@aktivradio.hu AMADEUS RÁDIÓ 102.4 6.00 Reggeli Juice - Benne: zene, szórakozás, hírek, programajánló, időjárás-jelentés, gazdasági hírek, lapszemle, beszélgetés, műsorajánló, magazinmű­sor, zene; 11.00 Amadé 20; 13.00 Amadeus-dél- után; 18.00 „GÓÓL' - sportmagazin; 20.00 .Overd­rive’ - rockmagazin; 21.00 „Sziriusz" (ismétlés); 23.00-6.00-ig nonstop zene. amadeusradio@amadeusradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Oldalképek
Tartalom