Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-28 / 176. szám

2012. JÚLIUS 28., SZOMBAT MEGYEI KORKÉP 3 HÍRSÁV Felújítanák a rendelő épületét Kunmadarason az önkormányzat szeretné a gyermekorvosi rendelőt a jelenlegi helyéről áttelepí­teni - tudtuk meg dr. Vincze Anita jegyzőtől. Ennek érde­kében szeretnének épületfel­újításra pályázni, hiszen azt önerőből nem tudja az ön- kormányzat megvalósítani. Erre várják most a pályázati lehetőségeket. ■ D. E. Ijedtében eldobta zsákmányát a tolvaj SÉTÁBÓL ÉRKEZETT haza Jász- apátin a tulajdonos, amikor észlelte, hogy otthonába betörtek, és egy férfi éppen a kerítésen keresztül egy hegesztőtrafóval mászik ki. A tolvaj ijedtében eldobta a zsákmányt, és elmenekült. A rendőrök nem sokkal ké­sőbb kopogtattak a lakásán, majd előállították a rendőr­őrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. ■ B. GY. Három fiút is lopás miatt fogtak el KÉZRE KERÜLTEK azok a fiatal tolvajok, akik csütörtökön kora délután besurrantak egy tiszakürti házba. A fiúk hétezer forint készpénzt tu­lajdonítottak el, majd távoz­tak. A rendőrök a beszerzett adatok alapján elszámoltat­ták a 13 és 16 éves tolvajokat, » akik elismerték a lopást. Kunmadarason is elfogták a rendőrök azt a tizenhét éves fiút, aki csütörtökön napközben betört egy házba, ahonnan töltővel együtt eltu­lajdonított egy mobiltelefont. A nyomozók megtalálták a telefont, így a sértett kára megtérült - tájékoztatta la­punkat a megyei rendőr-fő­kapitányság. ■ B. GY. Egy gödi fiatalember lett a harmincezredik MEGVAN A RÁKÓCZIFALVAI Macimúzeum harminc­ezredik látogatója. Egy Gödről érkezett fiatalember, Bánfalvi Ákos lett a szeren­csés, aki az emléklap mellé meghívást kapott a Döme Napra, ahol lovas hintózáson is részt vehet családjával. Ákos, testvérével és nagy­szüleivel látogatott Rákóczi- falvára. ■ R. Á. Ragadozókat mentett meg fotózás Fényképezőgépével végigkövette a vércsefiókák életét Lélegzetelállító fotókat készí­tett egy lelkes természetvédő Szolnokon a vörös vércsék­ről. A ragadozó madarak életét hónapokon át végigkí­sérte, sőt, neki köszönhetően maradtak életben az aprósá­gok egy vihar után. Erdős Csaba Nem mindennapi meglepetés­ben volt részünk egy riport készítése kapcsán. Konkrétan fotós kollégámmal egy megbe­szélt találkozóra mentünk. Né­hány perc késéssel érkeztünk a helyszínre, de a riportalanyt nem találtuk sehol. Ekkor tör­tént az, amire egyáltalán nem számítottunk: megszólalt mö­göttünk egy bokor, és üdvözölt bennünket. Dermedtségünk ha­mar oldódott, miután felismer­tük azt az álcaruhába öltözött fiatalembert, akihez jöttünk. Nyakában most is ott lógott a fényképezőgépe, hiszen egy természetfotósról van szó.- Elnézést, ha megijesztettem önöket, de amíg várakoztam, megláttam egy szép tengelicet a közeli faágon, és készítettem néhány fényképet - mondja ■ A tojó nem vette tudomásul, hogy a tojások felett ott az üveglap, így arra ült rá. magyarázatként Lenner Ádám. - Ez az öltözet azért van rajtam, mert így nem vesznek észre a madarak. A közelmúltban így készíthettem el azt a fotósoroza­tomat is, amely egy vércsepár költését és fiókanevelését örö­kítette meg. Ebben nem láttak, nem zavartam őket, így nyugod­tan dolgozhattam. Annak az ab­laknak a párkányán rakták le a tojásaikat, ott nevelkedtek a ki­csik is - mutat fel a társasház padlásablakára Ádám. Kisvár­tatva együtt indulunk oda, ahol költött a pár. A zegzugos padlá­son csak botladozunk, azonban a természetfotós már macska­léptekkel halad, ismeri a járást.- Innen jól látható, hol voltak a tojások - folytatja. - Ezek a ra­gadozó madarak nem építenek fészket, csupán egy alkalmas magaslatot keresnek, ahol lerak­hatják tojásaikat. Nem akarok beképzeltnek tűnni, de ennek a párnak szerencséje volt, hogy felfedeztem, figyeltem őket. Már egy ideje készítettem róluk fotó­kat, amikor egy nagyobb vihar csapott le a környékre. Az erős szél miatt betört az ablak, amely előtt a tojások voltak. A tojó nem vette tudomásul, hogy a tojások felett ott az üveglap, így arra ült rá. Szerencsére időben érkez­tem, illetve az időjárás is meleg volt, így nem hűltek ki a tojások. Miután eltávolítottam az üveg­törmeléket, visszaült a madár. A fiatalember elmesélte, rend­szeresen, naponta akár többször is felment és készített képeket, rövid videófelvételeket. Folya­matosan nyomon követte a pár költését, majd amikor felreped­tek a tojáshéjak, a fiókák fej­lődését. Mindegyik kikelt, így most már négytagúra bővült a vércsecsapat.- Ott! - mutat fel hirtelen az épület széldeszkájára Lenner ■ Itteni tapasztalatait ismert szaklapoknak is megírta, köztük a National Geographicnak. Ádám, ahová négy vércse te­lepedett le. - A nagyobbak a szülők, a kisebbek a fiatalok. Most éppen vadászni tanítják őket a szüleik, hiszen lassan önállóak lesznek. Itt, a régi cu­korgyár területén sok a rágcsá­ló. Költés idején megfigyeltem, hogy számos egeret, pockot hoz a hím párjának. Megvallom, kezdetben az ittlakók nem örül­tek á ragadozó madaraknak, mert attól féltek, hogy a kisebb énekesmadarakat le fogják va­dászni. De sikerült őket megy- győznöm, hogy nem kell aggód­ni, inkább a rágcsálók vannak veszélyben, mint az itteni éne­kes kedvencek. Ezután már ők is figyelték őket, sőt jelezték, ha valami rendellenességet tapasz­taltak - idézte fel az elmúlt he­tek történéseit. A fotós elmondta, az itteni ta­pasztalatait ismert szaklapok­nak is megírta, köztük a Na­tional Geographicnak, amelyek meg is jelentették. Nem ez volt az első írása, amely az ismert természetbúvár-magazinban megjelent. Azt is megtudtuk, hogy nemcsak a madarak ér­dekük, hanem minden más élő­lényt szívesen fotóz, sőt termé­szetvédő munkát is folytat. JEGYZET JOÓ ZSUZSA Röghöz kötött egyetemisták oda a leendő egyétemisták, főiskolások felhőtlen öröme! A kormány nem viccelt: az államilag támogatott képzés­re felvett diákoknak valóban alá kell írniuk a hallgatói szerződést, melyben a fris­sen végzett fiatalok vállal­ják, hogy az iskola elvégzése után legalább a képzési idő dupláját Magyarországon dolgozzák le. a legtöbben csak legyinte­nek, hol van még a munká­ba állás, de kisagyukban ott zakatol a gondolat: jó pár évig biztosan röghöz kötötték őket. Hogy jogos-e a kormány kérése, sőt, köve­telése? Igen: ha már az állam taníttatja sok millióból a fia­talokat, termeljenek csak a későbbiekben hazánknak! Szellemi tudásukat ne külföldön kamatoztassák, adó-eurójukat ne máshová fizessék, a nyugdíjjárulékot is inkább a saját szüleikhez, nagyszüleikhez juttassák vissza a taníttatott hallga­tók, ne Margaret nénihez vagy Jürgen bácsihoz. ott van azonban a másik ol­dal: a hallgatói szerződéssel valójában a fiatalok kitörési lehetőségeit vették el politi­kusaink. Nem nagy elvárás a huszonéves honpolgáfbk részéről a gyermekvállalás, a lakáshoz jutás. Ennek egyetlen feltétele az a biz­tos munkahely, amely nem negyvenhétezer forinttal gyarapítja a családi kasszát. Jelenleg ez az, ami a legne­hezebben elérhető ma Ma­gyarországon. Ha a kormány megoldaná ezt a problémát, valószínűleg jobb szájízzel írna alá bárki egy ilyen szer­ződést. úgy tűnik, egyelőre a leendő egyetemistáknak, főiskolá­soknak nincs más választá­suk, mint kézbe fogni a go­lyóstollat, és reménykedni abban, hogy négy vagy öt év alatt megtörténik a csoda: hazánk a legélhetőbb ország lesz Európában, méghozzá nyugati bérekkel... Lenner Ádám ebben a speciális álcázó öltözetben fotózza a madarakat Ritka, védett hüllők élőhelyére bukkant lenner ádám közel öt éve készít természetfotókat. Egy barangolá­sa közben talált rá a ritka, védett fali gyíkokra. Talán sokan észre sem vették őket, annak ellenére, hogy az egyik legsűrűbben láto­gatottpihenőhelyen tanyáznak. A Béres József sétány folyó felőli sziklás fala remek élőhelyet bizto­sít az apró gyíkoknak. Ezt a részt Ádám rendszeresen figyeli, vala­mint számon tartja a populációt. Most azt tervezi, hogy a teljes életciklusukat végigköveti, és megpróbálja megtudni, miként és főképpen hol töltik a telet ezek a parányi hüllők.- nemrég néhány fürge gyíkot neveltem fel, miután véletlenül kiástam a tojásaikat a kertben. Ez nem csak hobbi nálam, élet­pályának is tekintem. Természet- védelmi mérnöknek tanultam. Igaz, mégnem tudtam elhelyez­kedni a szakmámban, de önkén­tesként sokat próbálok tenni a környezetemért. Ezeket a vér­csefiókákat is meggyűrűztettem, hogy nyomon lehessen követni az életüket. Emellett fákat ülte­tek, hüllők életét követem nyo­mon. Nemrég különleges lepké­ket fotóztam, és azokról is publi­káltam egy-egy rövid írást. A Tisza-tónál tartottak kampánynapot megelőzés A MÁV Zrt. a rend­őrséggel közösen a Tisza-tónál tartott baleset-megelőzési kampánynapot tegnap, me­lyen a gyalogosok és a kerék­párosok figyelmét hívták fel a vasúti átjárókon való áthala­dás szabályaira. Egy tiszafüre­di átjáróban pedig e szabályok betartását ellenőrizték. A MÁV 2000-től az átjárók nagy ré­szét ellátta félsorompóval, és korszerű jelzőberendezések kiépítésével támogatja a biz­tonságos közlekedést. Ennek ellenére csaknem 40 súlyos útátjárós baleset történik évente, szinte minden esetben a gyalogosok, járművezetők figyelmetlensége miatt. ■ Tomajmonostorát már nem fenyegeti a belvíz beruházás Tomajmonostorán mostanáig rendkívül nagy ter­het jelentett a belvíz, többek között a nagy szintkülönbségek miatt, hiszen akad olyan része a községnek, amely kilenc mé­ternyivel mélyebben fekszik, mint a magasabb területek. Ráadásul tavaly az átlagos 550 helyett több mint 1500 millimé- ternyi lehullott csapadékot mér­tek, így teljesen telítődött a talaj. Ezeket a gondokat orvosolja az a közel 250 millió forintos be­ruházás, melyet ünnepélyesen adtak át. A belvízelvezetés így már megoldódott a településen. A település korábban is rendelkezett belterületi csa­padékvíz-elvezetéssel, annak kiépítettsége és üzemelése azonban a rendszeres karban­tartások ellenére sem volt ki­elégítő. Ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy a telepü­lés bel- és csapadékvíz-elvezető rendszerének rendezésére vo­natkozóan pályázatot nyújt be. A lakosság egésze számára így elérhetővé válnak a megfelelő minőségű közszolgáltatások, ez­által az infrastrukturális hátrá­nyok csökkennek, ami hozzájá­rul a periférikus települések fel­zárkózásához. A fejlesztés ered­ményeként csökken a belvízzel veszélyeztetett lakások száma, javul a kistelepülés biztonságos belvízelvezető, -befogadó háló­zattal való ellátottsága is. ■ Erdőben táboroztak. Hagyományos nyári táborát rendezte a héten a Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza a szolnoki NefagZrt. erdei iskolájában. A programok között a sok játék mellett kézműves-foglalkozá­sok, sportvetélkedő és a vadaspark állataival való ismerkedés is szerepelt. Újabb térfigyelő kamerákat vásárolnának közbiztonság Korábban a kunmadarasi önkormányzat a Karcagi Többcélú Kistérségi Társulással közösen eredmé­nyesen pályázott térfigyelő rendszer kiépítésére. Akkor a támogatásból a településen négy kamerát szerelhettek fel. Ázt követően még két újabb kamerát vásárolt az ön- kormányzat egyik gazdasági cége - mondta dr. Vincze Anita jegyző. Most várják, hogy a Bel­ügyminisztérium kiírja a köz- biztonság növelésére szolgáló fejlesztési pályázatát. Az önkor­mányzat ugyanis ezen mintegy 11 millió forint értékben a meg­lévő hat kamera mellé újabb tizenkilencre pályázna. ■ D. E. A » I A

Next

/
Oldalképek
Tartalom