Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-27 / 175. szám

2012. JÚLIUS 27., PÉNTEK 13 SZANDASZŐLŐS - OKTATÁS PROGRAMOK Lampionos esték rockzenével IMMÁR HARMADIK alkalommal rendezi meg a Szandaszőlősi Művelődési Ház a lampionos esték programot. A rendez­vény idén nyáron a rock je­gyében telik majd. A péntek esti, ingyenesen látogatható rendezvényen - mely a Rock Agóra elnevezést viseli a Generations zenekar szol­gáltatja majd a talpalávalót. Bűvös világ vár a mesehősök napján HOLNAP DÉLUTÁN valóságos me­sebirodalomban érezheti magát, aki ellátoghat Szandaszőlősre a Lengyel Antal térre. Három órától rendezik meg ugyanis a Mesehősök napja - Bűvös vi­lág elnevezésű programot. Lesz játékos vetélkedő, kvízjáték, sőt, a vállalkozó kedvűek összemér­hetik tehetségüket egy ének­versenyen is, de lesz arcfestés és kézműves-foglalkozás. Még hordón is lovagoltak rendezvény Hagyományőrző foglalkozások voltak a főszerepben A lányok elsősorban ékszerkészítésben jeleskedtek. A gyöngyfűzés nagyon népszerű volt a szandaszőlősi rendezvényen. Nemcsak a kézműveskedés­ben próbálhatták ki, hanem népi erőpróbákon is meg­mérethették magukat azok a vállalkozó kedvűek, akik részt vettek a Hagyományok udvara elnevezésű rendez­vényen Szandaszőlősön. A programon voltak, akik hordón lovagoltak, mások csuhédíszeket készítettek, vagy gyöngyöt fűztek. Az iskola két pályázatát ítélték sikeresnek A szandaszőlősi általános iskola eddig két pályázati si­kernek örülhet a nyáron. A referencia-intézmények orszá­gos hálózatának kialakítása és felkészítése, illetve a sajátos nevelési igényű gyerekek integ­rációjára irányuló projektek­nek köszönhetően fejleszthetik tovább az ismereteiket. ■ R. Á. Jó hangulatban telt a Szandai nyár elnevezésű program A szandai nyár rendezvényen meseelőadás, kézműves-foglal­kozások, vásár, ügyességi játé­kok, játszósarok, légvár várta a gyerekeket, míg a felnőttek ze­nei előadásokat hallgathattak meg. A Blue Sky zenekar utca­bálját megelőzően, tűzugrásra vállalkozhattak a párok. ■ HIRDETÉS_____________________________ KatBDKMÍDCSGKJBCSB Magánszemélyeknek, közületeknek és viszonteladóknak! RENDEZVÉNYEKRE, LAKODALMAKRA KISZÁLLÍTÁSSAL! Rendelésfelvétel: Szolnok, Szabó Pál út 10. Tel.: 56/421-636 , Üzlet: BERKŐ CUKRÁSZDA, | Szolnok, Széchenyi krt. 121. ? ^Tel.: 56/220-982. (Posta mellett)^ Műszaki vizsgáztatás már Szandaszőlősön is! Molnár Műhely Kft. 5008 Szolnok, Kiss J. út 99. Műszaki vizsgára felkészítés és vizsgáztatás a hét minden munkanapján és szombati napokon is. Benzines járművek átalakítása e BIOETANOL (E 85) Üzeműre. ■ • Vadriasztok beszerelése. • POWERTUNING. Bejelentkezés: tel.: 56/426-296, m.: 20/4213 262; e mail: autoszer@t-online.hu: www.molnarmuhely.hu KAROSSZÉRIA­JAVÍTÁS Autóüveg- forgalmazás, -beszerelés teljes körű biztosítási ügyintézés. Tolvaj Balázs Szolnok, Gorkij út 31. Tel.: 30/995 6704 e-mail: tolvaj.balazs@t-online.hu : Lábtenisz a téren, este, kivilágított pályán //Hz GYÓGYNÖVÉNY 9? BIOTERMÉK ÜZLET Szandaszőlősön a kis TESCO-ban az ÉVA GYÓGYNÖVÉNY ÉS BIOBOLTBAN • gluténmentes termékek ■divattáskák, olasz Karen táska ■ pénztárcák, David Jones táska. Egészségpénztárakkal szerződött s kártyaelfogadó-hely. ............................ Gyógynövény biotermék üzlet », <3/ Ny.: h.-szo.: 8-19 óráig, vas.: 8-12-óráig S __________________Tel.: 06-20/338-9013. f sportverseny A közelmúlt­ban első ízben rendeztek Szandaszőlősön lábtenisz­versenyt a Lengyel Antal téren. A különleges megmé­retés érdekességét a hely­szín megválasztásán túl az adta, hogy este kezdődött a program, így a játékot ki­világított pályán művelték a játékosok. A jó hangulatú versenyt az Ignác Kálmán- Lengyel Béla kettős nyerte. ■ Rimóczi Á. Jelentkezz a Kunhalom Agrária Kft. lovastáborába! A honfoglalás korában érezhetik magukat azok a fiatalok, akik részt vesznek a Kunhalom Agrária Kft. lovastáborában. A Fe- gyvernek-Szapárfalu határában lévő nyári táborban július 30- tól, augusztus 6-tól és augusztus 13-tól újabb turnusok várják a vállalkozó kedvű, 7 és 16 év közötti gyerekeket. A táborozó fiat­alok - akik teljes ellátást kapnak - napi két lovagláson vesznek részt, emellett hintózás és néptánc is várja őket. Ráadásul a tábor idején jurtában laknak, így testközelből megismerik, mi­lyen is az igazi nomád élet, különösen, hogy szalmát is raknak, lovat is csutakolnak, vagyis a lovaglás mellett megtanulhatják, hogyan kell az állatokkal bánni. A hétfőtől péntekig tartó turnusokon 25 000 forint heti díjért lehet résztvenni. Érdeklődni és jelentkezni augusztus 9-ig lehet a 20/526-6505-ös telefonszámon. Lovastábor Kunhalom Agrária Kft. Fegyvernek-Sza pá rfa I u Major 1. Érdeklődni és augusztus 9-ig jelentkezni: 20/526-6505-*!®SSk Pótfelvételi: most még bekerülhetsz a Szolnoki Főiskolára! : augusztus 1.10°° szaligeti sétány 14. PROMÓCIÓ________________________________________________________________________ A gyöngyösi főiskolán is vár a pótfelvételi Izgalmakkal teli a július vége azok számára, akik beadták jelentkezésüket valamelyik felsőoktatási intézménybe. A Károly Róbert Főiskolát megjelölők is feszült figyelemmel várták, hogy vajon bejutottak-e, s elkezdhetik-e tanulmányaikat a gyöngyösi intézményben. Sportnyelven szólva a sikereseknél a pont, ha megfeleltek és ott válnak hallgatóvá, ahol szerettek volna. Ha­tárt szab viszont a továbbtanulásban a ponthúzás azoknak, akiknek nem sikerült a megfelelő pontszámot elérniük. Akiket nem vettek fel sehová, vagy nem is jelentkeztek, azok még au­gusztus 10-éig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárás keretében, de már csak egy helyre és csak költségtérítéses képzésre ad­hatják be a jelentkezésüket. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola nekik szeretne segíteni. A KRF részletes információkkal, kiváló képzésekkel és igen kedvező képzési konstrukciókkal várja a pótfelvételiző hall­gatókat. A kihagyott lehetőségnél nincs rosszabb, ezért a főiskola arra biztatja a fiatalokat, hogy augusztusban minden­képpen próbálják meg a felvételit és vágjanak bele az életüket a későbbiekben meghatározó, érdekes, élményekkel és sik­erekkel teli időszakba, ismerkedjenek meg közelről a főiskola világával. Előny is kovácsolható a sikertelen felvételiből A ponthatárok kihirdetésével sokak örülhetnek, hogy szep­tembertől gólyaként ülhetnek egy egyetem vagy főiskola elő­adótermében. Másoknak azon­ban csalódottságot hozott jú­lius 24-e, mivel nem kerültek be a választott felsőoktatási intéz­ménybe. Egy kis szomorkodás után terítékre kerül a „hogyan tovább” kérdése, és indulhat az újratervezés. Már attól jobban érzi magát az ember, ha rájön, mennyi lehetőség közül választ­hat így is. A felvi.hu arról ír, merre indulhatnak azok, akik most nem a felsőoktatás felé ve­szik az irányt. Ha valaki nem ju­tott be valamelyik felsőoktatási intézménybe, a karrierépítése nem feneklett meg, csak más vizekre kell irányítania hajóját. A sikertelen felvéteb kényszer- szabadságra küldi a szakmai jövőjüket építők egy részét, ám ha ügyesen használják, jól jár­hatnak ezzel az évvel. Olyan tőkét kovácsolhatnak, amivel a továbbtanulók nem feltétlenül rendelkeznek. Sok országban ajánlják a középiskolát befeje­zőknek, hogy hagyjanak ki egy évet tanulmáhyaik végeztével. Ezt „gap year"-nek nevezik, és az a célja, hogy a fiatalok tapasz­talatot gyűjtsenek, megismerjék önmagukat. Mik a lehetőségek? Leegyszerűsítve két út adott: az egyik a munka, a másik a képzé­sek világába visz. ■--­—ZT KECSKEMÉTI FŐISKOLA EGY ÚJABB ESELY PÓTFELVÉTELIVEL! A KECSKEMÉTI FŐISKOLA GÉPIPARI ÉS AUTOMATIZÁLÁSI MŰSZAKI FŐISKOLAI KARA (6000 Kecskemét, Izsáki u. 10.) SZOLNOKON, a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskolában (volt Gépipari) (5000 Szolnok, Baross u. 37. Telefon: 56/425-844/13) A JELENTKEZÉSI LAPOT a Gépipariban lehet beszerezni, de jelentkezni elektronikusan a www.felvi.hu n is lehet. Jelentkezési határidő: 2012. augusztus 10. (péntek). FELVÉTELI VIZSGA: nincs. FELVÉTELI MINIMUM PONTSZÁM: 240 pont. Bővebb információ: telefonon vagy személyesen az iskola titkárságán. .szóljon .hu KÖZÖSSÉGI ÉS HÍRPORTÁL Érettségi után piacképes szakmát szeretnél tanulni? GYERE A SZOLNOKI MŰSZAKI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLÁBA! A férőhelyek száma korlátozott! Jelentkezési feltételek: érettségi, 22 év alatti életkor. Választható képzés: | PÁLFY-VÍZÜGYI TAGINTÉZMÉNY:' (érd.: 56/424-955, szerdánként).- Automatikai technikus (végzett szakember feladatai: villamos, pneumatikus, hidraulikus automatikus gép­sorok, robotok beüzemelése, karbantartása) (nappali, 2 év).

Next

/
Oldalképek
Tartalom