Új Néplap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-25 / 173. szám

2012. JÚLIUS 25., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Százmilliót fordítanak az óvoda felújítására SZEPTEMBERBEN KEZDŐDIK a kengyeli Napsugár Művé­szeti Óvoda felújítása és épí­tése. Erre a célra százmillió forintot nyert pályázaton a település önkormányzata. Emellett vadonatúj eszközö­ket is megpróbálnak besze­rezni az óvodába a helyiek egy újabb pályázaton. ■ B. B. Több utat kijavítottak a településen ÖNKORMÁNYZATI SAJÁT erőből kátyútlanították, javították meg Törteién a Körösi utat, akárcsak a település szélén található nyílt, meleg für­dő felé vezető utat. Egy cég segítségével 4,2 milliós fel­újítás történt a tápkeverőbe vezető út esetében, amihez az önkormányzat 200 ezer forinttal járult hozzá. „Bár a mi utunk, de főleg a cég használja, s az nagyon nagy segítséget jelent, hogy az út teljes hosszában rendbe lett téve" - mondta Godó János polgármester. ■ B. GY. Csak a szél: az uniós filmdíj döntősei között FUEGAUF BENCE Csak a SZÓI című filmje is bekerült a Lux-díj idei három döntőse közé. A mű egy cigány család életét dolgozza fel, az egyik főszereplő egy szolnoki fiú, a Motor úti romatelepen élő, 12 éves Sárkány Lajos. Az Európai Parlament filmdíjá­ért á magyar alkotás mellett egy portugál, illetve egy olasz rendező munkája is verse­nyez. A három döntős filmet a Lux filmnapokon ősszel az összes uniós tagállamban be­mutatják. A győztest az Euró­pai Parlament képviselőinek szavazatai alapján november­ben választják ki. ■ R. Á. HIRDETÉS RÉSZLETEK AZ ÚJSÁGBAN! A rosszfiúk remek főztje jótékonyság Elítéltek látták vendégül a nagycsaládosokat Andrásnak (balról) és Róbertnek volt Ideje gyakorolni a főzést: a börtönben általában ők készítik az ebédet a lakóknak és a dolgozóknak is Még hogy a rosszfiúk­nak nincsen szívük? Számtalanszor bebizonyo­sodott, hogy e feltevés nem igaz. Múlt héten egy tányér gulyásra hívták meg a me­gyénkben elítéltek a szolnoki nagycsaládosokat. Joó Zsuzsa Rotyog már a két hatalmas bográcsban a gulyásleves, ami­kor megérkezünk a szolnoki Zöld-ház udvarára. Egy fiatal­ember hatalmas fakanállal ke­veri meg az ételt, egy másik csi­petkét gyárt. A kívülálló nem is sejtené, hogy a két férfi a szol­noki börtön lakója. Bár a figyel­mes szemlélő rájöhet, hiszen a szakácsokat tisztes távolságból őrök tartják szemmel.- Szívesen vagyunk itt, jó ér­zés, hogy ma nem a „kollégák­nak”, hanem a nagycsaládosok­nak főzhetünk - mondja Róbert, majd határozott mozdulattal még egyet kavarint a gulyáson, majd leül társa, András mellé. Különös nap ez a mai: a két férfi főz, mások műsort adnak a ci­vileknek. Ahogy ők nevezik: a börtönön kívül élőknek.- Most először készítek csi­petkét, azt hittem, ez olyan, mint a nokedli - nevet Robi, majd elmeséli, nem áll távol tőle a konyhaművészet, otthon is gyakran megfogta a fakana­lat. - Pörköltek, sűrű levesek, nokedli és tarhonya, ilyeneket bármikor megfőztem - bólo­gat a fiatalember, aki most a forróságban, egyébként pedig a „hűvösben” főz, méghozzá mindennap. Bent, a börtönben egy igazi szakács szakember­től, Feri bácsitól tanulták ezt a szakmát, sőt, egy tanfolyamot is elvégeztek: okleveles kony­hai kisegítők lettek.- Minden reggel fél hatkor kelünk, igyekezni kell az ebéd­del, mert pontban délben tálal­ni kell, késni nem lehet - árul­ja el Róbert. Persze mindenki hibázhat, mi van, ha egy ételt elrontanak a szakácsok? Meg­kérdeztük.- Olyan nincs! Na jó, néha előfordul, de akkor sem főzünk mást, mert erre se időnk nin­csen, se alapanyagunk. Min­den hozzávaló szigorúan porci­ózva van! Emlékszem, amikor először készítettem a többiek­nek főzeléket, akkor ismerked­tem a rántással. Annak rendje és módja szerint megpirítottam egy kevés zsiradékon a lisztet, majd forró vízzel felöntöttem. Összeállt egy gombóccá. Tet­tem hozzá még lisztet, hátha az a hiba, hogy kevés. Újra öntöttem rá forró vizet, ismét összeállt, csak nagyobb gala- csinná. Több kiló lisztet főztem így meg, amíg rájöttem, valami más lehet a bökkenő. De nem volt más választás, azzal kellett sűrítenem a főzeléket - meséli nevetve a kigyúrt fiatalember. Főzőtársa, András se ma­rad le jó sztorival: - Tarhonyát akartam pirítani a főzése előtt. Öt kilót öntöttem egy tepsibe, majd, betoltam a forró sütőbe. Amikor már láttam, jó színt ka­pott, szóltam a kollégának, zár­ja le a sütőt. Csakhogy elfeledte kikapcsolni, a tészta meg ben­ne maradt. Negyed óra múlva éreztem ám az égett szagot, bi­zony, jó néhány tarhonyaszem koromfekete lett. Mivel nem vagyok én Hamupipőke, nem válogattam ki a sötét szemeket, ebből főztem meg a köretet. Aznap inkább nem kérdeztem meg a többieket, hogyan ízlett az ebéd - kacsint rám a "sza­kácsmester”. A mostani gulyás azonban nagyon finom lett. Kígyózó so­rokban várakoznak a kicsik és nagyok, akik először bizalmatla­nul, később nyitott tekintettel áll­nak a két fogvatartott elé, hogy elvegyék kezükből apró ajándé­kukat, egy tányér gulyást. Kölcsönösen hasznos egy ilyen találkozás- szerintem bankrablók lehet­nek - gondolkodik hangosan egy kisfiú. A hétéves Bede Béla per­cek óta figyeli a két elítéltet. - Bár a bankrablók rossz emberek, de ez a két bácsi biztosan nem az, mert ők készítik nekünk az ebé­det - fűzi hozzá komolyan. A helyzet, melyben elítéltek látják vendégül a nagycsaládosokat, mindenkinek szokatlan. - Azt hittem, szenvedő arcokat látok majd - árulja el egy anyuka, Ka­rika Elvira. - Tévedtem, ezek az emberek ugyanúgy viselkednek, mint bárki más. Az, hogy nekünk főznek, egyben egy jóvátétel is múltbéli tetteikért. Ez a találko­zás mindannyiunknak jó: a bör­tönlakók végre kizökkenhettek a mindennapokból, és talán azzal, hogy vendégül látnak, még lelki- ismeret-furdalásukat is csökkent- hetik. Es bizony nekünk is hasz­nos: ezeken a rendezvényeken derül ki, nem minden elítélt olyan gazember, akiket ki kell közösíte­nie a társadalomnak. ■ 33 " ■ JOÓ ZSUZSA Meglékelték a dinnyeárat EMLÉKSZEM. NEM ÍS Olyan régen mekkora felzúdulást keltett az uniós előírás: árusítóhelyeken tilos diny- nyét lékelni! Hiszen a késről szennyeződés kerülhet a gyümölcs belsejébe, ettől az­tán ki tudja, milyen és hány­féle betegséget szedhetünk össze. Persze, évtizedeken keresztül ez nem fordult elő, de ha az unió azt mondja... PÁR ÉV NYUGALOM Után itt az újabb dinnyeügy: néhány nappal ezelőtt a fogyasztók háta mögött döntötték el po­litikusaink és a kereskedők, az a görög, amit eszünk, legyen csak magyar, és fi­zessünk érte nem kevesebb, mint 99 forintot. Szokatlan az állami bábáskodás, az ilyen típusú összefogásokat a szakirodalom leginkább kartellezésnek hívja, amit a versenyjog szigorúan tilt egész Európában. A MAGYAR DINNYÉSGAZDÁK bólogatnak, hogy végre nye­reséget is termelhetnek, és az árusok se ingatják nemtetszéssel fejüket a fix árra. Egyedül mi, vásárlók szívhatjuk a fogunkat, hi­szen gyakorlatilag a pénz­tárcánkból veszik ki az extra profitot, még véletlenül sem az agrártárca állja a cehhet. Hogy a pluszbevétel eljut(na)-e a termelőkhöz, az persze más kérdés, ebben nem vagyok olyan biztos. De még mielőtt az asztalra csap­tunk volna, mit hallunk? A kartell, ami a múlt héten alakult, már fel is bomlott, jómagam a hét elején 85 fo­rintért vásároltam az akciós, mézédes, hevesi gyümölcsöt. A multicégek ma már azt is tagadják, hogy létrejött vol­na az egységes árképzés. nagyon úgy tűnik, a dinnye fix árát, a közös miniszté­riumi-kereskedői megálla­podást meglékelték, a nagy dinnyemizéria, akárcsak egy luftballon, kipukkadt. Várhatóan ezért a lékelésért hazánk nem fog az uniótól megrovást kapni. Több megyei település is részesült a támogatásból pénz Mint ismeretes, összesen több mint 3,5 milliárd forinttal támogat 837 települést a Belügy-. minisztérium az önkormányzati felzárkóztatási támogatás kere­téből. A belügymi­niszter még július 19-én döntött a tá­mogatás kifizeté­séről, a pénzt napo­kon belül megkap­hatják vagy már meg is kapták az érintett önkormányzatok. Megyénkből Jászladány és Kunmadaras kapta a leg­nagyobb összeget, egyenként 12-12 millió forintot. A sorban Jászkisér következik 11 mil­lióval, majd Abádszalók jön, mely 8,4 millió forinthoz jutott. Ezután Kengyel (7,7 millió), Zagyvarékas (7 millió), Tisza- gyenda (6,5 millió), Csépa (6,5 millió), Tiszaderzs (6,5 millió), Nagyiván (6,2 millió) és Tisza- püspöki (6 millió) a sorrend. Tiszasas 5,8 millióhoz ju­tott, közel 5 és fél millió forintot ka­pott Jászfelsőszent- györgy, Örményes és Tiszate- nyő. Szelevény 4,5, Tiszasüly 4,2, Nagyrév 3,9, míg Tiszaörs közel hárommillió forint támo­gatásban részesült. A Szolnok­hoz közel fekvő, Dél-Pest me­gyei Jászkarajenő pedig mint­egy ötmillió forinthoz jutott a keretből. ■ B. GY. ■ Megyénkből Jászladány és Kunmadaras kapta a legtöbbet. Fejlesztették a telephelyüket. A szolnoki Polygon 91 Kft. tegnap tar­totta telephely-fejlesztési projektjének sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepélyes zárórendezvényét. A meghívott vendégek a programban meg­tekintették a telephelyen működő munkafolyamatokat. Segítséget kémek, mert kevesebb vért adtak a melegben Kinevezték új jegyzőt raun az Mai egészségügy A nyár a szabad­ságolások időszaka. Ezért és az elmúlt hetek tartósan meleg idő­járása miatt csökkent a véradói aktivitás - tájékoztatta lapunkat Gulácsiné Molnár Etelka, me­gyei véradásszervező koordiná­tor. Holott ilyenkor különösen fontos, hogy minél többen jelenjenek meg a véradásokon. Nyáron is szükség van vérre! „Adj vért, adj esélyt!" - ezzel a szlogennel szólít véradásra a Magyar Vöröskereszt a nyári hó­napokban is. A nagy melegre te­kintettel kérik a véradókat, hogy véradás előtt, a megszokotthoz képest, bőségesebben fogyasz- szanak folyadékot és étkezzenek megfelelő módon. ■ B. B. váltás Lezárult a megürese­dett jegyzői munkakör be­töltésére kiírt pályázati eljárás Martfűn. A képviselő-testület döntése alapján Szász Éva, a hivatal korábbi aljegyzője lát­ja el a jegyzői teendőket. - Sze­mélye kiválóan alkalmas arra, hogy Martfű jegyzője legyen. Élvezi a lakosság, a testület és a kollégái bizalmát. Mindezt becsületességével és szakmai hozzáértésével érte el, ami sok éve töretlenül fennáll. Munká­jához sikert kívánok, hisz az ő sikere a mi sikerünk is lesz - hangsúlyozta az újonnan kinevezett jegyzőt köszöntve a település polgármestere, dr. Kiss Edit. ■ R. Á. f I í t I t »

Next

/
Oldalképek
Tartalom